Bejegyzés címkék: ‘szorongás stressz’
Beszéljünk a hátországodról
Kaptam nemrég egy levelet egy kedves olvasótól (köszönet érte), amelyben többek között arról is szó volt, hogy nem bírja a négy fal bezártságát otthon, menekül hazulról. Rögtön megszólalt bennem a vészcsengő, hogy vajon miért menekül? Mi van az otthonában (amely egyébként harmonikus és rendezett), ami miatt menekülnie kell?
Az otthon ideális esetben egy olyan “hátország” kellene hogy legyen mindenki számára, ami biztonságot ad számodra, megvéd, feltöltődést kínál. Egy olyan hely, ami fizikailag és energetikailag is tiszta és rendezett, ahol szeretsz lenni, és ahová szívesen térsz haza. Ahol a színek, a formák és az anyagok a Természet körforgásának megfelelően vannak elrendezve (a feng shui ezt biztosítja), és ahol csupa olyan tárgy vesz körül minket, amiket igazán szeretünk. Ha nem ilyen az otthonunk, akkor nagyon valószínű, hogy valamit alakítani szükséges rajta, vagy pedig másikat célszerű keresni helyette, mert különben sok kellemetlen dolgot vonzhatunk be vele az életünkbe!
Hiányállapotok orvoslása
Az előző blogbejegyzésemben tulajdonképpen arról volt szó, hogy mindenféle szülői félelmek hogyan idézhetnek bennünk elő egyszerre testi és lelki hiányállapotokat. A testi hiányállapot ott az agysejtek Omega 3 zsírsav hiánya volt, a lelki hiányállapot pedig a halszálkától való félelem, a halat felfedezni akaró szándék hiánya. Most arról lesz bővebben szó, hogy ezeket a hiányállapotokat hogyan tudjuk kíméletesen orvosolni.
Tehát
adott egy szülő, aki fél a halak szálkájától, és ugyanezt a félelmet megtanítja a gyerekének is. Vagyis, megtanítja őt az általános biztonságérzet, a szeretet, az óvatosság és a felfedezőkedv HIÁNYÁRA.
A gyerek felnő. Még mindig fél a szálkáktól, ezért nem mer halat enni. Viszont tudomására jut, hogy az agysejtjeit halfogyasztással működőképesebb állapotba tudná hozni, mert a természetes táplálkozásnak nagyon is része a hal. Valamint azt is felfedezi, hogy nem egészséges dolog ennyire félni a haltól, amikor meg lehet azt ismerni. Mit tegyen?
Mi köze a halak szálkájának a lelki nyűgökhöz?
Most egy olyan témáról fogok írni, ami a karácsony közelében jobban aktuális, mint máskor, hiszen a karácsonyi ünnepek egyik tradicionális étele a halászlé. És talán nem tudod, hogy például a halászlében
milyen hasznos anyagokat találhatsz, amik a lelki egyensúlyodhoz hozzájárulhatnak!
Az Interneten több helyen (Például ide kattintva) lehet olvasni arról, hogy az agy normális működéséhez szükség van az Omega 3 zsírsavakra. Ilyen Omega 3 zsírsavakat pedig főleg hidegvízi halak fogyasztásával lehet beszerezni. Az olyan népek (eszkimók, japánok), akik sok tengeri halat esznek, alig szenvednek lelki problémáktól, mert az agyuk gyerekkoruktól kezdve megkapja a számára szükséges Omega 3 zsírsav mennyiséget.
Igen, igen, de mi a helyzet a magyarokkal?







