Kalauz szorongós nőknek

Bejegyzés címkék: ‘Szorongás oldás’

Most egy kicsit elmegyek a könnyű nyári ápoló és kikapcsoló témák irányba…

Ugye te is szereted a fagyit?
Talán nincs is olyan ember, aki nem szereti.
Ebből a nyári finomságból az ínyenc mivoltunkból kifolyólag (is) képesek vagyunk korlátlan mennyiséggel magunkba dönteni.

Ez még nem is lenne baj, csak ne egyszerre tegyük. Mert ugye a fagyi nem tartozik azon élelmiszerek közé, amelyek az egészségünk megőrzését szolgálják. És itt most nem annyira a hidegtől kapott torokfájásra gondolok, hanem inkább a cukor- és egyéb mesterséges anyag tartalmára (mert a torokfájás a félelemtől van, nem a hidegtől, majd írok erről is).

Olvasd tovább a bejegyzést »

Úgy gondoltam, most egy időre elég a véresen komoly okfejtegetésekből. Már nekem is zúg a fejem, hogy mindig mindennek mögé nézek. Vizsgáljuk meg görbe tükörben is a családi mintáinkat.

Ha ezt megtesszük, nagyon kellemesen fogunk szórakozni! Méghozzá önmagunkon! Mert ha a kicsinyes emberi viselkedések elé görbe tükröt tartunk, segítenek oldani a szorongásainkat, és elfogadni önmagunkat.

És a mintáinkból való kilépésben segítséget is kaphatunk… És nem afféle pszichológustól, hanem a médiából!

Olvasd tovább a bejegyzést »

Két dolog mindenképpen ilyen:

1. Hogy a helyzet kialakulásában jócskán szerepünk volt. Mert ha nem lettünk volna benne, vagy máshogy viselkedtünk volna, nem alakult volna ki. Sokszor nem is vállaljuk azért a felelősséget, hogy bizony ludasak vagyunk mi IS, nem csak a másik fél. Ludasak vagyunk, mert túl vakon vagy jóhiszeműen viselkedtünk, nem figyeltünk oda valami fontos tényezőre, mulasztottunk, feleslegesen bíztunk a körülményekben, vagy egyszerűen csak hibáztunk. Magyarul: az éber tudatunkat legyőzték a fejünkben élő hiedelmek, félelmek és feltételezések.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Az egyik kedves szomszédasszonyom mesélt nekem a minap egy mulatságos és tanulságos történetet, ami megfogott engem, ezért az ő engedélyével közkinccsé teszem.

Volt egy haladó szellemű családtagja, aki ki akarta cserélni a család réges-régi, elhasználódott, ódivatú konyhabútorát egy szemet gyönyörködtető új darabra. Más családtagok, akik régivágásúak voltak, ellenezték a cserét, olyan indokokkal, amit én is sokszor hallottam gyerekkoromban (többnyire amikor könnyíteni szerettem volna az életemen): “Minek az?” “Miért nem jó a régi?” Hadakoztak egy darabig, hogy menjen-e a régi bútor vagy sem, aztán a haladó szellemű rokon megmakacsolta magát és kijelentette:

Olvasd tovább a bejegyzést »

Látszik, hogy te nem nézel tévét…

Ezt az állítást szemrehányás-félének kaptam az egyik közeli családtagomtól a napokban. Mégpedig azért, mert megpróbáltam neki megvilágítani, hogy mi köze van a hányatott sorsának ahhoz, hogy olyan mumusok dolgoznak a fejében, amelyek megakadályozzák, hogy hatékonyan kiálljon az érdekeiért. Ha úgy tetszik, kicsit balhézni merjen, ha valaki kiszúr vele.

(A TV-ben ugyanis a legszélesebb célközönségnek azt tanítják meg [szerintem], hogyan kell szenvedni, panaszkodni, hogyan legyél szerencsétlen, hogyan legyen kevés önbizalmad. És hogyan kell irigykedni arra, aki kicsit ügyesebben menedzseli az életét. Mást nemigen.)

Olvasd tovább a bejegyzést »

Azért írok a megfelelési kényszerről, mert napjainkban szerintem az állandó öngyilkos rohanás mögött ilyen jellegű lelki problémák állhatnak. Valószínűleg sokkal nyugodtabbak tudnák lenni, ha nem suttognák a fejünkben azt a mumusok, hogy: “csak akkor vagy értékes, ha halálra hajtod magadat”, stb. stb.

Ezen lelki probléma legmélyebb gyökere az alapvető biztonságérzet hiánya. Lehet például konkrétan az, ha valaki nem kívánt gyerek. És ez nem is muszáj, hogy ki legyen mondva a szülők részéről. Lehet, hogy csak tudat alatt hat, mert a szülők azt hiszik, akarták a gyereket, de valójában csak a családi-társadalmi elvárások, a “divat” miatt született meg. Ezt követően pedig nem tudtak vele mit kezdeni. És ez még nem is probléma, ha nem tudtak. A baj ott kezdődik, ha nem is akartak.
Mert akkor az ilyen gyerekkel a szülők többnyire tudat alatt éreztetik, hogy nyűg a nyakukon, púp a hátukon. Tisztelet a kivételnek.

Mit tesz erre a gyerek?

Olvasd tovább a bejegyzést »

„Jaj, ne legyél már ennyire érzékeny!”
„Ne vegyél már mindent ennyire a szívedre!”
„Az a te bajod, hogy mindent túl komolyan veszel!”

Szoktál ilyen és ehhez hasonló mondatokat hallani a környezetedből, amiben bírálják, hogy nem bírod a „kiképzést”? Hogy például túlságosan mellre szívod, ha sértegetnek, vagy ha semmibe vesznek téged nagyon is érintő kérdésekben?

Nálam volt idő, hogy ilyenekkel bombáztak. És természetesen még én éreztem magamat rosszul, hogy velem van valami baj. De a túlérzékenység nem múlt el attól, hogy próbáltam mindenhez jó képet vágni, megfelelni az elvárásoknak. Attól sem múlt el, hogy depresszióba vonultam és bezárkóztam, nehogy hozzám férjenek. Ekkor, jó szokásomhoz híven, mögé néztem az érzékenységnek, hogy mi lehet a gond.

Számomra az derült ki, hogy biztosan jó okod van rá, ha ártó szándékot sejtesz egyes emberi megnyilvánulások mögött.

Hogy miért?

Olvasd tovább a bejegyzést »