Tegnap délután találtam meg a szomorú hírt az email fiókomban, hogy egy újabb Bölcs Mester ment el közülünk, akinek nagyon sokat köszönhetek, bár személyesen sajnos nem ismertem őt. Dr. Ranschburg Jenőről van szó. Ebben a blogbejegyzésben róla szeretnék megemlékezni.

Halványan emlékszem rá, ahogy alsó tagozatos iskolás koromban rendszeresen, a szüleim helyett is néztem a Családi Kör című műsorát a TV-ben. Biztosan hallottál már erről a TV műsorról: az egészséges, igazságos, őszinte, szeretetteljes és önbizalom növelő (önbizalom megtartó) gyereknevelés alapjaira oktatott minket a Tanár Úr. Olyan gyereknevelésre, amelyhez még csak hasonlóban sem volt részünk sokunknak kicsi korunkban. És olyanra, amely ha a mostaninál szélesebb körben megvalósulna, akkor egy testileg-lelkileg sokkal stabilabb és egészségesebb felnőtt társadalom nevelődne ki. Mert akkor a szülők felismernék és kezelnék a saját félelmeiket, és nem szednék le a gyerekeikről a keresztvizet mindenféle mondvacsinált indokokkal (“Ki a vesszőt kíméli, a gyerekét nem szereti” és társai).

A magam részéről a műsor tananyagát már az általános iskolában kötelező olvasmánnyá (“nézeménnyé”) tenném. Mert annak ellenére, hogy a film kifejezetten szülőknek (felnőtt embereknek) szólt, érthető volt számomra is, és mindig a TV elé ültetett. Rengeteg hasznos dolgot tanultam belőle. Az önbizalom romboló szüleim helyett is tanultam, akik többnyire csak legyintettek rá: “Nekik ne mondja meg egy külső ember, hogy hogyan kell gyereket nevelni…”, és művelték tovább a maguk “mindentudó” szorongásgeneráló gyereknevelését.

A mindennapi szorongások gyökerei az esetek nagyon nagy részében a gyerekkorba, az ott megélt szülői viselkedésbe, a traumákhoz vezetnek. Ha a szülők nem ismerik a gyermeki lélek működését, nem tudják kezelni a gyerekeiket, nem tudják jól szeretni őket, akkor durva nevelési elvekkel próbálkozhatnak náluk. Az ilyen szülők nagyon tudatlanok, türelmetlenek és szeretetlenek tudnak lenni. Ha a szülő hirtelen megvilágosodik, el szeretné ezt kerülni a gyerekeinél és tanulni szeretne, Ranschburg Jenő könyveiből megteheti. (Ha pedig a saját szorongásainak a maradékát szeretné lelki szinten oldani, akkor részt vehet ÉFT tanácsadásokon.)

Számomra Popper Péter mellett Ranschburg Jenő volt egy olyan Mester, aki átsegített számos nehézségen. Nagyon sajnálom, hogy a Drága Tanár Úr nem él tovább, nagy szükség van (lett volna) a további munkájára. Nyugodjon békében.

Ha Te is szeretted Ranschburg Jenőt, akkor szeretettel várom a róla való megemlékezésedet a hozzászólásokban.

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Spirituális gyereknevelés Mi is az, hogy spirituális gyereknevelés? Szerintem az, hogy a...
2. Az önbizalom gyökerei Felhívom a figyelmedet egy olyan neveltetési mintára, amelyet jobb ha...
3. Ha a szülőktől félni kell Rengeteg szorongás forrása a mostani felnőttekben a gyerekkoruk tekintélyelvű nevelése....

Mindenkinek az életében vannak Mesterek, akiktől tanul, akiket egy ideig követ (hogy aztán ideális esetben túlnőjön rajtuk, és valami olyat adjon hozzá a Mester által képviselt értékekhez, amit csak ő tud hozzáadni).

Az én esetemben most az egyik ilyen Mesteremet búcsúztatom. Múlt hét előtti héten ment el tőlünk az égi lélekápolás mezőkre valaki, akit nagyon tiszteltem, és akitől, úgy érzem, sokat kaptam a művein keresztül. Arról, hogy hogyan célszerű tudatosan élni, és hogyan célszerű kezelni a negatív érzelmeimet. Ő volt az egyik olyan, aki a bölcsességeivel és a humorával segített túlélni sok nagyon túlélhetetlen eseményt.

Popper Péterről van szó.

A Popper Péterről szóló megemlékezésemet ide kattintva olvashatod el.

Kapcsolódó bejegyzések:

1. In memoriam Ranschburg Jenő Tegnap délután találtam meg a szomorú hírt az email fiókomban,...
2. Segítség, bántják a gyerekemet! A gyerekek iskolai konfliktusainak kezelésében sok szülő tehetetlennek érzi magát....
3. Miért nekem kell megváltoznom? Változzon meg ő! Nézzük meg pontosan, mit is takar az, ha egy másik...

Ezt a témát a honlapstatisztikából vettem (kulisszatitok: bizony, ilyen is van, lehet látni, hogy az emberek mire keresnek az Interneten, és milyen keresőkifejezésekre találják meg például a lélekápolás weboldalt).
Szerintem nagyon érdekes lehet ezt a témát megbeszélni, úgyhogy csapjunk a lecsóba és nézzük meg, hogyan lehet kezelni egy szorongó embert úgy, hogy csökkenjenek a szorongásai.

Az első legfontosabb dolog szerintem a kellő mennyiségű empátia és a türelem. Itt a hangsúly a “kellő mennyiségű” jelzőn van, mert a kevés és a túlzásba vitel is káros lehet.
Ha nem vagyunk türelmesek egyáltalán a másikkal, akkor csak még több szorongást generálunk benne, mert olyanokat mondunk neki, hogy: “Hát te még ezt sem tudod?” vagy hogy: “Ugyan már, gyerekjáték ez, nem kell félni tőle!”. Ha pedig túlságosan empatikusak vagyunk vele, akkor lehet, hogy magunkra vesszük a keresztjét és saját magunkat betegítjük meg.

A második legfontosabb tényező, ami erősen összefügg az előzővel, a tanítás és a gyakoroltatás. Itt írnék egy példát. Az egyik családtagom kezdetben igen nehezen kezelte a modern bejárati ajtónkat, ami speciális módon nyílik. Féltem is, hogy elrontja a zárat benne. De aztán sikerült egymással megbarátkozniuk, mégpedig úgy, hogy többször megmutattam, hogyan működik az ajtó, és utána pedig minden kötelezettség nélkül gyakorolt. Azaz, rászántunk némi időt, egymás után többször kinyitotta-becsukta. És lám-lám, már ment is neki, és sikerélménye volt belőle. Büszkén újságolta, hogy már ki tudja nyitni és be is tudja csukni.

A harmadik segédeszköz a humor. Ezt én akkor szoktam használni, ha már semmi sem segít. Itt is egy sztorival érzékeltetném, hogy mire gondolok.
Szerintem a nők körében nagy szorongásforrás lehet a sütés-főzés. A mi családunkban például az önbizalomhiányos nők a legnagyobb részletekig kielemzik az általuk sütött süteményeket, és általában azokat a részleteket nagyítják fel, amik szerintük nem sikerültek. Hogy túl kevés cukrot tettek a tésztába, nem kelt meg rendesen, összelapult a sütőben, stb. stb. Teszik ezt még akkor is, ha a süteménynek az égvilágon semmi baja sincs, és abszolút ehető (még ha bír is némi szépséghibával). Mert ugye azt tanulták, hogy a tölteléknek 20,2 miliméteresnek kell lennie, és ha nem annyi, akkor összedől a világ, és mindenkitől bocsánatot kell kérni.
Ha én régebben egy ilyen helyzetben elkezdtem bizonygatni, hogy teljesen jó ez a sütemény, akkor általában még jobban lehúzták a saját alkotásukat, és a végén elment a kedvem tőle, hogy megegyem. Ezért mostanában más taktikát alkalmazok, előveszem az akasztófa humort, és például ilyeneket mondok:

• Hát igen, ez tényleg borzalmas, látni sem bírom, gyorsan pusztítsuk el!

• Közvélemény kutatást végeztem, megkérdeztem a Kukamanót, a Toalettkacsát és azt a derék házőrző ebet az udvaron, hogy megeszik-e. Már alig várják a sütit, úgyhogy nyugi, el fog fogyni.

Az ilyen és ehhez hasonló mondatok kizökkentik az önvádoló szerepből a szorongó embert, és végre helyreáll a családi béke.

A negyedik eszköz nálam az EFT kezelés szokott lenni, de ez már a professzionális kategóriába tartozik.

Te hogyan szoktad kezelni a szorongó embereket a környezetedben? És magadat, ha szorongsz?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Hogyan járhatok mindenkinek a kedvében? Ha mindenkinek a kedvében akarsz járni, légy óvatos!...
2. Kérdések a “Hogyan dobj vissza kenyérrel?” című e-könyvhöz Kérdések a "Hogyan dobj vissza kenyérrel?" című könyvhöz...
3. Látszik, hogy te nem nézel tévét… A TV valóban olyan rossz, mint ahogy beállítják, vagy lehet...