Bejegyzés címkék: ‘párkapcsolati tanácsadás’
Miért nekem kell megváltoznom? Változzon meg ő!
Az elmúlt lélekápolás írásban, amit ide kattintva érhetsz el, arról volt szó, hogy a szülő hogyan erősítheti meg a gyerekét, ha bántják az iskolában. Az egyik hozzászóló, Éva (köszönöm neki) felvetett egy másik gyakori problémát, mégpedig azt, hogy mi van akkor, ha az egyik szülő súlyosan
beleavatkozik a felnőtt gyereke életébe. Mégpedig úgy, hogy örökösen kritizálja a gyereke barátait, a szobáját, az öltözködését, még a gyereke kedvesét is… Még arra is képes, hogy felhívja a meny / vő jelöltjét, hogy hagyja békén a kisfiát, kislányát…
És főleg, mi van akkor, ha az egyik szülő viselkedése nagyon fáj a másik szülőnek, hiszen ő mást, önállóságot szeretne a gyerekeinek?
Milyen hatással van ránk a környezetünk?
Folytatjuk az előzőekben megkezdett “külső rendrakás” témát.
Önmagunk szeretetéhez az is hozzátartozik, hogy csupa olyan dolgot tartsunk magunk mellett, amit szeretünk, ami azt az életminőséget
képviseli számunkra, amit élni szeretnénk. A környezetünk szerves részei vagyunk, a körülöttünk keringő energia minősége nagyon is befolyásolja, hogy hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, hogy mit vonzunk magunkhoz. A jó hír, hogy erre az energiára rendteremtéssel hatást tudunk gyakorolni, ami a mi életünket is pozitív módon befolyásolja.
Hogy miért tartom ezt fontosnak? Mert még én is hajlamos vagyok abba a hibába esni, hogy például elfelejtem a megfelelő helyre tenni a kedvenc fotóimat. Szerencsére mindig van, aki emlékeztet rá.
Jó szokásomhoz híven, jöjjön egy szemléltető történet.
Merényletek a párkapcsolatod ellen
Legújabb írásomat azok a tapasztalataim ihlették, amelyeket a környezetemben láttam, és amelyek tönkreteszik a párkapcsolatokat. Kivétel nélkül mind a negatív energia áramoltatásáról, mások lehúzásáról szólnak. Ha valaki nagyon benne van (mondhatni “mester”) ezekben a lehúzó technikákban, észre sem veszi magát, mert megszokásból viselkedik így, mert ezt a mintát látta otthon. Csak annyit tapasztal meg belőlük, hogy a világ nagyon félelmetes a számára, és mennek tönkre az emberi kapcsolatai, köztük a párkapcsolata. Mert nem képes másoknak és saját magának sem önzetlenül adni, szeretni. Mások és saját maga lehúzását, valamint az egészségtelen elvárásokat ellenben kiválóan tudja működtetni.
Az írás a HősNők.hu-n található. A cikk eléréséhez katt ide!
Te mit teszel azért, hogy elkerüld ezeket a buktatókat?
Most lehet kérdezni!
Már két hónapja megy a lelekapolas.hu.
Eddig olyan lelki ügyekről írtam, amik eszembe jutottak, amiket magam az ismerőseim körében tapasztaltam, mint megoldandó feladatot, problémát.
Viszont most arra vagyok kíváncsi, te miről szeretnél olvasni ezen a honlapon. Szerkesszük együtt! Ez lenne az egész célja, hogy egymástól is tanuljunk.
Tehát az augusztus legyen a kérdések és a javaslatok hónapja!
Ha az eddigiekkel, vagy bármilyen lelki üggyel kapcsolatban kérdésed van, tedd fel! És várok témajavaslatokat is!







