Bejegyzés címkék: ‘öt elem’
Miért lehet szeretni az esőt?
Talán furcsa, hogy ilyen témát veszek elő a vénasszonyok nyarának kellős közepén, de úgy gondolom, hogy még mindig bőven elég volt a komolyságból az előzőekben, így szeretném lazítani, lágyítani a hangulatot.
Úgy vélem, sokan vannak olyanok, akik azt kívánják, bárcsak folyamatosan sütne a nap és kék lenne az ég. Hogy soha ne gyülekezzenek sötét fellegek az égen, soha ne öntsék ránk a tartalmukat, soha ne legyen mindent elnyelő pocsolya és sár az utcán.
Nem osztom a véleményüket.
És nem csak azért, mert az esőre a mezőgazdaságnak nagyon is szüksége van bizonyos időközönként. Hanem azért is, mert kicsit sok lenne a jóból, ha
folyamatosan sütne a nap és kék lenne az ég. Az esőnek van egy bizonyos megnyugtató varázsa. Én szeretem nézni az ablakból és szeretem hallgatni, ahogy kopog a tetőn, a csatornában vagy éppen a kellőképpen terebélyes esernyőmön. És azt is gondolom, hogy ha elkap és eláztat minket, az nemcsak az eső hibája, hanem a mienk is, mert nem készültünk arra kellőképpen, hogy védekezzünk a nemkívánt égi áldás ellen. Elázni egyébként emberi dolog, nem figyelhetünk oda örökké mindenre…
Van még egy nagyon fontos szempont, ami miatt az esőt célszerű lenne örömmel fogadnunk.
Olvasd tovább a bejegyzést »







