Annak ellenére, hogy nagyon sok forrásból hallom, hogy azt, amit szeretnénk elérni, megvalósítani, amit várunk a másiktól, a lehető legpozitívabban célszerű megfogalmazni és elképzelni, a mindennapi életben azt tapasztalom, hogy ez nem olyan egyszerű. Legalábbis sok ember annyira hozzá van szokva a negatív megfogalmazáshoz (a “nem, ne” szavak használatához), hogy nem megy nekik az odafigyelés. Nem nézik, mit hogyan mondanak. Pedig ezen rengeteg múlik.
Vegyük például a címben szereplő mondatot, amit Barbel Morh: Rendeld meg az Univerzumtól! című könyvében olvastam (nagyon vicces és találó). Tehát, “Ne gondolj egy jegesmedvére!” Eszedbe jutott most egy jegesmedve, előtted van a jegesmedve képe? Igen? Valószínűleg soha életedben nem gondoltál olyan intenzíven egy jegesmedvére, mint most! Vajon miért?

Azért, mert az agyad a “Ne” szót figyelmen kívül hagyja, mintha ott sem lenne, és a mondat többi részére összpontosít! Mert így működnek az agysejtjeink.

Hogy milyen szerepe van ennek a hétköznapi életben? Nagyon is sok bonyodalmat okozhat.
Például, ahogy sétálok az utcán, és van egy nagy pocsolya, amiben a gyerekek előszeretettel dagonyáznak, az anyukák halálra rémülve rohannak utánuk:

• “NE menj bele a pocsolyába!”
• “NE vizezd össze magadat!”
• “Jaj, NE locsolj, mert csupa sár leszel!”
• Stb.

És így tovább.

Persze, a gyerekek azt csinálják, amit várnak tőlük… Illetve amit nem várnak tőlük.

Ha ezeket a felszólításokat megnézzük, bennük van az a cél, amit az anyukák valószínűleg nem szeretnének elérni: az, hogy a gyerek belemenjen a pocsolyába, összevizezze magát és csupa sár legyen. Ilyenkor elgondolkodok, hogy tudat alatt az anyukának valószínűleg erős mosási kényszere lehet, és ezekkel az utasításokkal éri el azt, hogy plusz mosnivalót generál magának, amivel hasznosnak érezheti magát.

De, ha Te nem ilyen vagy, azaz időt és energiát akarsz magadnak spórolni, akkor kérlek, segíts nekem. Hogyan lehetne ezeket a kéréseket máshogyan mondani a gyereknek, hogy a kívánt viselkedést érjük el vele? Gyakoroljunk egy kicsit!
Szerintem (én általában ilyen szavakat használok):

• “Kerüld ki a pocsolyát! Megegyeztünk, hogy csak gumicsizmában mehetsz bele.”
• “Szeretném, ha vigyáznál a ruhádra és tiszta maradna.”
• Stb.

Így kicsit más, nem?

Kérlek, írj olyan helyzeteket, amikben neked már sikerül(t) pozitívan megfogalmaznod a kívánt eredményt, és el is érted azt!

Ajánlott könyvek:
Barbel Mohr: Rendeld meg az Univerzumtól!
Esther és Jerry Hicks: Salamon beavató meséi

Nincs kapcsolódó bejegyzés.

Úgy vélem, egyre aktuálisabb a téma, úgyhogy ideje megvitatni! Most egy kicsit a munkahellyel kapcsolatos szorongásokról lesz szó. Arról, hogy milyen okai lehetnek például annak, ha megmaradunk egy rossz munkahelyen? Hogy miért nem keresünk újat? Milyen hibákat szoktunk elkövetni, amivel veszélyeztetjük a munkánkat? Jó szokásomhoz híven egy példán fogom érzékeltetni.

Az egyik családtagom dolgozott egy helyen, ahol pénzt is kezelt. Ennek a pénzkezelésnek a feltételei ott katasztrofálisak voltak: a pénztároló fiók nem volt zárható! Amellett, hogy ez szabályellenes, a józan paraszti észnek is ellentmond: gondolj bele, rád bíznak valamit, felelős vagy olyanért, amit nem tudsz biztonságosan tárolni. Az nyúl bele, aki csak akar. Így nem lehet felelősséget vállalni! Ha ezt egy munkaügyi ügyvéd megtudná, valószínűleg fogná fejét rendesen.
Az előzőekből kifolyólag is voltak nagy visszaélések. A családtagomnál még olyan is előfordult, hogy a hanyagság miatt annyi hiány keletkezett, hogy nem kapott fizetést, sőt, még neki kellett kipótolnia a hiányt, befizetnie a pénztárba. És a főnökének esze ágában sem volt javítani a helyzeten (beszerezni egy zárható szekrényt).

De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy amikor adódott egy álláslehetősége egy nagy valószínűséggel sokkal kulturáltabb helyen, ő nem váltott állást.

Hogy miért nem?

Azért, mert ezen a hanyag helyen a főnöke azt mondta (szívhez szólóan), hogy “Ugye, számíthatok rád?”

Ha nincs kellő önbizalmunk, egy ilyen mondat képes bennünk akkora jó érzést kelteni (pár órára), ami feledteti az összes álmatlan éjszakát, amit korábban átéltünk. A jövőre vonatkozó sanyarú kilátások is elsikkadnak. Azt a hamis biztonságérzetet kelti, hogy valakinek fontosak vagyunk. Na igen, de milyen áron? Olyan áron, hogy eladjuk a lelkünket az ördögnek.
Ha mögé nézek, ez enyhén szólva is érzelmi zsarolás. A kódolt üzenet az, hogy: “Ha nem csinálod azt, amit én mondok, akkor hálátlan perszóna vagy”. Az egészséges az lenne, ha párosulna egy olyan kijelentéssel, hogy: “Ugye, számíthatok rád? Cserébe mindent megteszek azért, hogy megoldjuk ezt a biztonsági problémát.”

Tehát a hiba itt például az volt, hogy a családtagom nem volt egészségesen önző, és engedett az érzelmi zsarolásnak. Belement egy olyan viszonyba, ahol ő örök vesztes volt.  Továbbá nem nézett utána, hogyan is néz ki egy szabályos pénzkezelési rendszer. Nem tudta, hogy hogyan kell vigyázni az ügyfelek pénzére!!! (Hab a tortán, hogy később belekeveredett egy botrányba, ami miatt elküldték…)

(A “Hogyan dobj vissza kenyérrel?” című könyvem – részletek ide kattintva >>> - egyébként sok olyan ötletet tartalmaz, amellyel a hasonló érzelmi zsarolások érzelmi hatása csökkenthető vagy megszüntethető…)

Te voltál már hasonló helyzetben? Sikerült megoldani? Ha igen, hogyan?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Beszéljünk a hátországodról Az árvizek során mindig látjuk, hogy mi történik egy alapok...
2. Döntéseink szorításában Ha sokszor érzed magadat döntésképtelennek, lehet hogy túlságosan hallgatsz az...
3. Egy gyógyulás története Tipikus példa arra, hogy milyen lelki blokkok, hitek miatt alakul...

Gabriellától kaptam nemrég emailben egy nagyon jó témát, köszönöm! A felvetése a döntésképtelenségről, mint érzelmi problémáról szólt. Olyan vonatkozásban, hogy sokan lehetünk olyanok, akik minden egyes döntés előtt nagyon belemegyünk a legapróbb részletekbe, és megvizsgáljuk, hogy mi lenne a jó döntés, és kinek árthatunk, ha így döntünk, és kinek, ha máshogy. Hogy sokszor mintha más agyán és szívén keresztül gondolkoznánk, és ettől borzasztóan rosszul tudjuk érezni magunkat.

Ha ennyire kielemezzük minden egyes döntésünket, az lehet személyiségi jelleg is, de én azt gondolom, hogy valószínűleg sok manipuláció, érzelmi zsarolás érhetett minket az eddigi életünk során. Ezekben az érzelmi zsarolásokban mások, akikre felnéztünk (például a szüleink) hosszasan ecsetelték, hogy az egyes lépéseinkkel nekik milyen károkat okozunk (még akkor is, ha nem is okoztunk), és ez nálunk bűntudatot idézett elő, ami nagyon beleivódott a lelkünkbe, nem tudunk szabadulni tőle.

Írok egy példát.

Amikor szerveztük az esküvőnket, mint mindenhol, nálunk is szépen előjöttek a rokonságunkban az elfojtott konfliktusok. Volt két ember (nevezzük őket zsémbelőknek), akik kijelentették, hogy ha XY-t, illetve ZA-t meghívom az esküvőre, akkor ők nem jönnek el. Gondolhatod, hogy egy menyasszonynak milyen érzés, ha a rokonságának még az ő nagy napja sem szent, ilyenkor is manipulálni próbálnak, szekálnak. Most akkor hogyan döntsek, kit hívjak meg? Elkeseredtem. De aztán az élet is közbeszólt, és én is betettem a füldugómat és elkezdtem gondolkodni. Az alábbiakra jutottam.

1. Tudtam, hogy az ő konfliktusukhoz nekem semmi közöm az égvilágon. Csupán csak annyi, hogy ebbe a családba születtem meg. Mert ők már a születésem előtt sem voltak jóban egymással, úgyhogy emiatt nem kell aggódnom. Talán nem kellene magamra vennem a problémáikat, hagyjam meg nekik, próbálják meg megoldani önállóan.

2. Voltak segítőim. Például a vőfélyünk valószínűleg észrevette, hogy az egyes számú zsémbelő ok nélkül is milyen morcos az esküvőn és a lakodalmon is, és a zenekartól kért egy dalt, amit személy szerint neki ajánlott egy pohárköszöntőben: “Szeressük egymást gyerekek”. (Az más kérdés, hogy a párom közben elővette az akasztófa humorát, és a fülembe súgta, hogy ő nem azt a dalt kérte volna, hanem azt, hogy: “Jó éjt gyerekek, búcsúzik a füles mára, dedósokat be az ágyba!”)

Tehát, neked is többek között ilyen manipuláció elleni védekezési módszereket tudok javasolni.

1. Gondolkodj el, hogy mennyire jogos a manipuláció. Ha nem jogos, akkor a bűntudatodnak nem lesz alapja.

2. Kérj érzelmi támogatást olyanoktól, akikben meg lehet bízni, és akik esetleg humorosan is képesek látni a helyzetet.

(A “Hogyan dobj vissza kenyérrel?” című könyvem  -  részletek ide kattintva >>> - sok további tippet tartalmaz, amik használatával a manipuláció ellen jobban biztonságban fogod tudni érezni magadat.)

Te milyen hasonló helyzetekben voltál már, és hogyan kezelted őket? Tudtad kezelni?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Beszéljünk a munkádról A munkahely megtartásához elengedhetetlen, hogy képesek legyünk kiállni az érdekeinkért....
2. Az önbizalom gyökerei Felhívom a figyelmedet egy olyan neveltetési mintára, amelyet jobb ha...
3. A hobbi az fontos Ha nincs hobbid, vagy nincs rájuk időd, ez a cikk...

Jó ideje már, hogy szokásommá vált úgy elköszönni másoktól, hogy “Az ERŐ legyen veled!“. Szerintem sokan nem tudják, hogy ez pontosan mit is jelent számomra, ezért gondoltam, érdekességképpen megírom.

Azon kívül, hogy ez a mondat sokszor elhangzik a Csillagok háborújában, és szeretem ezt a filmet, mert szórakoztatóan tanít, más is közrejátszott abban, hogy beiktattam az életembe. Többek között azért, mert azt az elbúcsúzást, hogy “Jó legyél!“, nem tartom helyesnek, mert mindenkiben van jó és rossz is, mert így kerek a világ. És ha felszólítunk valakit arra, hogy “jó” legyen, akkor fél embert csinálhatunk belőle, megkívánjuk tőle, hogy tagadja meg az énje árnyékos, ha úgy tetszik “sötét” oldalát.

Ha valamit megtagadunk, az máshol tör elő. És ha olyan energiákat tagadunk meg, amik léteznek és nem harmonikusak, akkor az is máshol fog előtörni, fokozott erővel.

Tehát nem az a célom, hogy megtagadjuk a negatív oldalunkat. Hanem az, hogy megtanuljuk azt irányítani!

Régebben olvastam egy könyvet, Dr. David R. Hawkins-tól az “ERŐ kontra erő“-t. Itt kétfajta erőt jelenít meg a szerző: a kisbetűs erő az angolból szó szerint fordítva erőszakot jelent, a nagybetűs ERŐ pedig hatalmat. A kettő között az a különbség, hogy a kisbetűs erő a személyiségünk negatív oldala, amelyik ha előkerül, akkor kezdődnek a hatalmi harcok és egymás lehúzása. A nagybetűs ERŐ pedig a személyiségünkben a jó és a rossz energiája ÖSSZEVONVA. Ha úgy tetszik, a szeretet hatalma. Ennél fogva, ha az ERŐ-t birtokoljuk, sokkal több energiánk van, és sokkal könnyebben elérhetjük a céljainkat, mert képesek vagyunk irányítani a negatív és a pozitív erőinket egyaránt.

Hogy még világosabb legyen a téma, írok példát is.

A magyar történelemben számtalanszor az “erő“-t próbáltuk arra használni, hogy kapcsolatba kerüljünk más népekkel. Ilyen volt a honfoglalás, a kalandozások, ilyenek voltak a forradalmak, a háborúk, amelyeknek az volt a nem tagadott célja, hogy valakit legyőzzünk és engedelmességre kényszerítsünk. Ezek nem voltak túl sikeresek, nem tartott sokáig a hatásuk, mert a kiindulási alapjuk gyenge volt.
Ha mások legyőzésére alapozzuk a saját boldogságunkat, az sosem tartós.

Viszont!

Egy olyan eset mindenképpen volt, amikor valaki ERŐ-vel elért valamit, méghozzá egyfajta békés egymás mellett élést. Tudod, hogy miről beszélek?

Deák Ferencről és a passzív ellenállásról. Aminek a célja igaz volt, amit ezért nem bírt el sokáig az országunkat megszállás alatt tartó szomszéd nép, és ezért kiegyezés lett a vége.

Tehát én ezért köszönök azzal, hogy “Az ERŐ legyen veled!“, mert azt kívánom neked, hogy tudd irányítani a negatív oldaladat is.

Tudsz még az ERŐ alkalmazására példákat mondani a magyar történelemből?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Hogyan sodorhat bajba az egészségtelen bűntudat? Sokszor van olyan, hogy észre sem vesszük, hogy a fejünkben...
2. Kérdések a “Hogyan dobj vissza kenyérrel?” című e-könyvhöz Kérdések a "Hogyan dobj vissza kenyérrel?" című könyvhöz...
3. Az önbizalom gyökerei Felhívom a figyelmedet egy olyan neveltetési mintára, amelyet jobb ha...

Egy kicsit enyhébb vizekre evezve most arról írnék néhány sort, hogy mennyire fontos a jó közérzet megteremtésében az, hogy legyen olyan tevékenység, amelyet szívesen, csak önmagadért végzel. És nemcsak az a fontos, hogy legyen ilyen, hanem az is, hogy merj rá időt áldozni a SAJÁT idődből!
Már írtam egy bejegyzést arról, hogy hogyan kezeltem a környezetem (és a fejemben levő mumusok) visszahúzó erejét akkor, amikor táncolni jártam. Most másféle hobbikról lesz szó, és azokról a kifogásokról, amiket keresünk, hogy ne kelljen nekik hódolni, mert félünk a démonaink büntetésétől.

Szerintem sokan vannak olyanok, akik azt mondják, hogy “Úgy szeretnék elmenni kirándulni, vagy festeni egy kicsit, de hát takarítani kell, el kell látni a családot, zaklat a főnök, sok a munka, xy örökké elégedetlenkedik és meg kell neki csinálnom a dolgait, stb. stb.”. Már bocsánat. Ez csak a fejedben levő mumus hangja, amelyik azt suttogja, hogy ha kilépsz egy kicsit a taposómalomból, akkor értéktelen leszel és nem lesz rád szükség. Tulajdonképpen nem a külső kényszer visz rá az önsanyargatásra, hanem ezek miatt a belső(vé alakult) hangok miatt vagy hajlandó olyan dolgokra, amik nem esnek jól! Bánj velük csínján! Mert ha nem lenne a fejedben a parancsoló belső démon, valószínűleg kinevetnéd azokat az embereket, akik ennyire igényt tartanak az egész idődre: “Igényt tartasz rá? Rendben. Ez legyen a te problémád. Én attól még nyugodtan leegyszerűsíthetem a munkámat és aztán élhetem a világomat, hogy te itt követelőzöl.”

Akadnak olyan kifogások is, hogy a hobbik sok pénzbe kerülnek. Ezt cáfolnám. Van olyan hobbi is, ami ingyen, vagy minimális befektetéssel űzhető.

Én például hetedikes voltam, amikor ráéreztem a varrás szépségeire. Az általános iskolában kötényvarrással kezdődött, amihez kellett keresnem egy helyet, hogy tudjak gyakorolni. Kezdetben az egyik barátnőmnél sikerült, akinek volt varrógépe.

Ezt a babzsákzsámolyt én varrtam

Aztán felfedeztem, hogy a nagyanyám kamrájában két régi varrógép is rám vár.
Azt hiszed, egyszerű volt az egyiket kihozatnom? Hát nem. Kb. egy évig könyörögtem a pótapámnak (mint már régebben is említettem, a szüleim rendkívüli módon “támogattak” minden újításomban, a legtöbbször a “Minek az?” lehúzó kérdéssel intéztek el), mire hajlandó volt kihozni, hogy kipróbáljam.
Ingyen volt? Naná!
Nagy erőfeszítés volt neki? Egyáltalán nem. Kb. 10 percig tartott. Emiatt sem kell magamat rosszul éreznem.
Megoldhattam volna másképpen? Valószínűleg igen. Például kereshettem volna pénzt egy használt varrógépre (mint ahogy a másodiknál meg is történt). De akkor és ott ez jutott eszembe. És a kitartásom meghozta a gyümölcsét.

Soha, de soha ne hagyd, hogy a kedvenc időtöltéseidet mások zavaros ügyei miatt ne tudd űzni! Különben tényleg szorongani fogsz! Javasolnám, hogy az ilyeneknek dobj vissza kenyérrel! Hogy hogyan tudsz visszadobni kenyérrel? A részletek ide kattintva>>>

Te mit gondolsz?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Egy gyógyulás története Tipikus példa arra, hogy milyen lelki blokkok, hitek miatt alakul...
2. Indul a lélekápolás.hu! Ha szeretnél magaddal jobban jóban lenni, ápolnod kell a lelkedet....
3. Döntéseink szorításában Ha sokszor érzed magadat döntésképtelennek, lehet hogy túlságosan hallgatsz az...

Az egyik kedves szomszédasszonyom mesélt nekem a minap egy mulatságos és tanulságos történetet, ami megfogott engem, ezért az ő engedélyével közkinccsé teszem.

Volt egy haladó szellemű családtagja, aki ki akarta cserélni a család réges-régi, elhasználódott, ódivatú konyhabútorát egy szemet gyönyörködtető új darabra. Más családtagok, akik régivágásúak voltak, ellenezték a cserét, olyan indokokkal, amit én is sokszor hallottam gyerekkoromban (többnyire amikor könnyíteni szerettem volna az életemen): “Minek az?” “Miért nem jó a régi?” Hadakoztak egy darabig, hogy menjen-e a régi bútor vagy sem, aztán a haladó szellemű rokon megmakacsolta magát és kijelentette:

“Ha mindenki úgy állna a dolgokhoz, ahogyan ti, még mindig a barlangban élnénk!”

Majd megrendelte az új bútort.

Ha meg akarunk valamit változtatni a saját életünkben, szerintem nem azzal kell törődnünk, hogy mások mit mondanak. Mert mindig lesz olyan, aki ellenezni fogja, és olyan is, aki támogatni. Figyeljünk a saját hozzáállásunkra, a belső hangunkra, mert a mi életünk nem a “jóakaróinkról” szól. Ne azt a mumusunkat figyeljük elsősorban, ami azt suttogja a fülünkbe, hogy “Csak akkor vagyok értékes, ha azt csinálom, amit ő mond”.

Az élet folyamatos körforgás, változás. Ez alól nem tudjuk magunkat kihúzni, így jobb, ha a saját hasznunkra fordítjuk, amennyire lehet. Ha szeretnénk valami újat megtapasztalni, az első dolgunk az, hogy helyet csinálunk neki: elengedjük a régit. (A Feng Shui szerint is.) Úgy a tárgyakat, mint az érzelmeket. Bár ez sokszor nagyon nehéz, fájdalmas lehet, csak különböző technikák segítségével sikerül és sokáig tart, nem célszerű ragaszkodni elavult mintákhoz, tartogatni olyan dolgokat, amik már nem okoznak nekünk örömet, mert saját magunkat csapjuk be vele, elveszik az életterünket.

Most szombaton, azaz július 25-én például kiváló alkalom nyílik arra, hogy befogadjuk az újat, és megvalósítsuk a vágyainkat. 2009 egyik tízmilliószoros teremtő napja lesz. Bármi, amire gondolunk, tízmilliószorosan érvényesül az életünkben. Használd fel ezt a lehetőséget a vágyaid megvalósítására!

Te mennyire vagy újító szellemű? Akadályoz-e a terveid megvalósításában a környezeted véleménye?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Tedd rendbe magadat! Önmagunk rendbetételét kezdhetjük kívül és belül is. Ez a cikk...
2. A túlérzékenységről A bántásokra való túlérzékenység, depressziós hajlam nem bűn. Hanem egy...
3. A fagyiról jut eszembe Példa egy olyan mondatra, amelyet ha sokszor mondasz, megakasztod az...

Látszik, hogy te nem nézel tévét…

Ezt az állítást szemrehányás-félének kaptam az egyik közeli családtagomtól a napokban. Mégpedig azért, mert megpróbáltam neki megvilágítani, hogy mi köze van a hányatott sorsának ahhoz, hogy olyan mumusok dolgoznak a fejében, amelyek megakadályozzák, hogy hatékonyan kiálljon az érdekeiért. Ha úgy tetszik, kicsit balhézni merjen, ha valaki kiszúr vele.

(A TV-ben ugyanis a legszélesebb célközönségnek azt tanítják meg [szerintem], hogyan kell szenvedni, panaszkodni, hogyan legyél szerencsétlen, hogyan legyen kevés önbizalmad. És hogyan kell irigykedni arra, aki kicsit ügyesebben menedzseli az életét. Mást nemigen.)

A kijelentést pedig itt és most megcáfolom. Igenis, nézek tévét. De nagyon megválogatom, hogy mit. Főleg humoros filmeket és sorozatokat, illetve olyan életmód tanácsadó műsorokat, amikből tanulok számomra hasznos fogásokat a mindennapi élet megkönnyítésére.

Tény, hogy nem szeretem a híradókat. Tragédia tragédia hátán. Az élet azért nem ennyire egyoldalú. Azt bezzeg nem mutatják be, hogy hányan oldanak meg sikeresen a közlekedésben nehéz helyzeteket. Pedig ebből biztosan sokkal több van, mint balesetből.

Egyvalamikor szoktam negatív műsorokat nézni. Ha olyan hangulatban vagyunk a párommal, hogy jó érzés őket kifigurázni. Mert aztán a zuram akasztófa humorától senki sem menekül.

És akkor már inkább valami akciófilm, ami olyan feszültséget generál bennem, hogy mire levezetem, ki van vasalva egy adag ruha.

De amúgy maradnak a rezgésszint emelő műsorok. Például az alábbi reklám. Lehet hogy sokan csöpögősnek tartják, mások pedig jobboldalinak, de nekem akkor is tetszik.

Te hogy vagy ezzel a reklámmal?

A következő 10 napban valószínűleg szünetelni vagy ritkulni fog a lélekápolás, szabadság ürügyén. Addig is mindenkinek kellemes nyarat kívánok.

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Hogy ne az új függönyt kelljen megenni csipsszel 2 A pénzzel kapcsolatos szorongásokról szóló "minisorozat" második részében megrengetjük a...
2. Hogy ne az új függönyt kelljen megenni csipsszel 1 Napjainkban a szorongások egyik fő kiváltója a pénz! Lássuk hát,...
3. Az életkor, mint kifogás Ismersz olyanokat, akik a problémáik okaként a korukat jelölik meg?...

… egy teljesen ártalmatlan dologért, akkor az önbizalmad megvédése érdekében gondolhatsz arra, hogy veled nincsen semmi baj, hanem az illetőknek az a lemez megy a fejükben, hogy le kell húzni másokat, minden tevékenységedet meg kell vétózniuk, mert veszélyes rájuk nézve.
Ez is egy emberi játszma. Ne dőlj be neki!

És te se nevess ki másokat!

Inkább nézd meg ezt a videót! Nekem nagyon jólesett!

És neked?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Egy gyógyulás története Tipikus példa arra, hogy milyen lelki blokkok, hitek miatt alakul...
2. Az önbizalom és az emberi játszmák Nem árt, ha tudsz róla, hogy mik azok az emberi...
3. A bűntudat elfelejtése Hogyan tudjuk elfelejteni a káros bűntudatot? Tudatos kontrollal, sok gyakorlással,...

„Jaj, ne legyél már ennyire érzékeny!”
„Ne vegyél már mindent ennyire a szívedre!”
„Az a te bajod, hogy mindent túl komolyan veszel!”

Szoktál ilyen és ehhez hasonló mondatokat hallani a környezetedből, amiben bírálják, hogy nem bírod a „kiképzést”? Hogy például túlságosan mellre szívod, ha sértegetnek, vagy ha semmibe vesznek téged nagyon is érintő kérdésekben?

Nálam volt idő, hogy ilyenekkel bombáztak. És természetesen még én éreztem magamat rosszul, hogy velem van valami baj. De a túlérzékenység nem múlt el attól, hogy próbáltam mindenhez jó képet vágni, megfelelni az elvárásoknak. Attól sem múlt el, hogy depresszióba vonultam és bezárkóztam, nehogy hozzám férjenek. Ekkor, jó szokásomhoz híven, mögé néztem az érzékenységnek, hogy mi lehet a gond.

Számomra az derült ki, hogy biztosan jó okod van rá, ha ártó szándékot sejtesz egyes emberi megnyilvánulások mögött.

Hogy miért?

Mert ha például a neveltetésed az ellened irányuló (akár tudattalan) emberi játszmákról szólt, hogy „hozzáedződj az élet kellemetlenségeihez” (és nem arról, hogyan fordítsd a javadra ezeket a kellemetlenségeket), akkor a lelkedben nem biztonságérzetet, hanem súlyos sebeket hordozol, amik ugyanúgy viselkednek, mint a testi sebek. Még akkor is fájnak, ha a szél meglegyinti őket, akkor pedig pláne elviselhetetlenek, ha valaki beléjük üt – hasonlóan a régi helyzethez. És teljesen természetes, hogy túlérzékenyen reagálsz egyes helyzetekre.

Például, ha sokszor hívtak „semmirekellő lustának”, akkor erre a minősítésre később is ingerlékenyen reagálsz. Bár valószínűleg annyira beégett már a fejedbe, hogy saját magadról is ezt gondolod, internalizáltad ezt a hiedelmet. Függetlenül a tényektől, hogy egyébként milyen szorgalmasan dolgozol minden nap.

A sebek addig fájnak, amíg meg nem gyógyítod őket.

Hogyan tudod őket meggyógyítani?

Nagyon egyszerű, de mégis elég nehéz kivitelezni. De szeretettel, türelemmel és gyakorlással menni fog, mennie kell.

Célszerű hozzászokni ahhoz, hogy nem kell állni a pofonokat. Még akkor sem, ha a fejünkben a mumus azt suttogja, hogy rájuk szolgáltunk. Ez nem méltó egy emberhez sem, még akkor sem, ha létezik egy olyan társadalmi mítosz, hogy „Fordítsd oda a másik orcádat is”. Inkább védekezz. Jogodban áll. Ne várd el a másik embertől, hogy ne próbáljon meg bántani, hanem vedd elejét a sérülésednek.
A védekezés módja a lényegesebb kérdés. Olykor elkerülhetetlen, hogy erőszakra erőszakkal válaszoljunk, mert olyan mértékű, hogy máshogy nem lehet megfékezni. Viszont az esetek többségében elég, ha megfelelően kommunikáljuk az érdekeinket, a feladatra fókuszálva.

Te szoktál túlérzékeny lenni mások szemében? Hogyan kezeled?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Az önbizalom és az emberi játszmák Nem árt, ha tudsz róla, hogy mik azok az emberi...
2. A megfelelési kényszerről Nézzük meg, milyen félelem rejlik a megfelelési kényszer mögött, hogy...
3. Hogyan járhatok mindenkinek a kedvében? Ha mindenkinek a kedvében akarsz járni, légy óvatos!...

Spirituális körökben nagyon sok mítosz kering arról, hogy kötelező megbocsátani mások baklövéseit, mert nekünk az a jó, akkor fogunk az érzelmi teher alól szabadulni, ha elengedjük a velük kapcsolatos sérelmeinket. És hogy nem jó a haragot sokáig hordozni, mindent meg kell tenni, hogy elmenjen, sőt, jót kell tenni azokkal, akik ellenünk vétettek, stb. stb.

Viszont sokszor van olyan, hogy a harag csakazértis ragaszkodik hozzánk, bármennyire meg is akarunk bocsátani, bármennyire el is akarjuk engedni, mintha valamit mondani szeretne. Ekkor pedig a megbocsátás erőltetése káros.

Lehet hogy ez furcsának tűnik, de így igaz.

Akkor mi a teendő?

Egy másik nézet, amit ismerek a megbocsátással kapcsolatban, az az, hogy meg kell különböztetni a bosszúvágy feladását és a másik felelősség alól való feloldozását. Valószínűleg ez a tűrés és a megbocsátás megkülönböztetését is takarja. Ebben az esetben a megbocsátás a bosszúvágy feladásával egyenlő, tehát nem törekszünk tovább arra, hogy megbüntessük azt, akivel konfliktusunk volt, nem célunk, hogy visszavágjunk neki, másra fordítjuk az energiánkat. Viszont – akármilyen gyengének is látjuk őt – a támadásáért a felelősséget az ő vállára rakjuk, nem mentesítjük alóla, hogy “nem tudja, mit cselekedett”. De, igen, nagyon is jól tudja. A “klasszikus”  megbocsátás fogalmával ez a szembesítés nem következik be, a másik agresszív viselkedéséért többnyire lélekben mi visszük el a balhét, és ez a mi önbizalmunkat rombolja. Mert mi vagyunk a rosszak, akik nem vagyunk képesek megbocsátani.

Ez utóbbi a nézet számomra szimpatikusabb, a felelősség megosztása miatt.

Ami viszont még jobban tetszik nekem, amit én javaslok, mint megbocsátásra törekvést, az az, hogy egy ilyen, számunkra sértő konfliktus után kérdezzük meg magunktól: “Miért zavar engemet az, ahogy a másik bánt velem? Lehet, hogy van egy mumus a fejemben, ami azt súgja, hogy el kell tűrnöm az ő randalírozását, hogy udvariasan jó képet kell hozzá vágnom? Nem tudom az érdekeimet érvényesíteni?” És itt meg is leljük azt a területet, amit, ha fejlesztünk magunkban, ha megszelídítjük a mumust, akkor már nem is lesz mit megbocsátanunk. Mert koncentrálni fogunk arra, hogy legközelebb ilyen helyzet ne fordulhassunk elő, illetve ha előfordul, akkor ki merünk majd állni az értékeinkért az emberi játszmában.

Ha úgy tetszik, megbocsátunk magunknak azért, mert engedtük a hátunkon vágni a fát. És képesnek tesszük magunkat arra, hogy egyenesen közöljük a másikkal: mire van szükségünk.

Te mit gondolsz a megbocsátásról?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Kő vagy kenyér? Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel - tartja a mondás....
2. Te tökéletes akarsz lenni, vagy inkább boldog? Mert ha nem tudsz anélkül élni, hogy ne lennél tökéletes,...
3. A túlérzékenységről A bántásokra való túlérzékenység, depressziós hajlam nem bűn. Hanem egy...