Bejegyzés címkék: ‘munkahelyi konfliktus’
Te tökéletes akarsz lenni, vagy inkább boldog?
Ez a bejegyzés kicsit hosszúra sikeredett, szerintem készíts ki rágcsálnivalót és üdítőt, amíg olvasod…
Mostanában olyan jelzéseket adott nekem az élet, hogy erről kell írnom. Mármint a tökéletességre való törekvésről…
Az egyik ok, amiért ezt a témát választottam, egy hozzászólás a “10 értékelni való dolog” című blogomhoz. Köszönet érte a hozzászólónak, egy fontos problémára, egészségtelen nézetre hívta fel vele a figyelmemet. Idézem az
idevágó részeket: “Nekem is vannak “romboló” szüleim, amiért én is zsigerből utáltam őket! Közben született nekem is egy lányom, és rájöttem, hogy a “káka keresés” egyáltalán nem ellenem szólt. És most biztosan megkövezel, de én is keresem a hibákat, és próbálom kijavítani őket, MERT EZ A LÁNYOM ÉRDEKE!!! Mert ebben a farkas törvényű világban egyre jobbnak és jobbnak kell lenni, mert ha nem, eltaposnak, félre állítanak.”
A másik ok pedig az, hogy akik korán jelentkeztek a stresszoldó munkahelytaláló-bevonzó tréningre, már kaptak egy apró ízelítőt a tartalmából, egy, nyugtalanság csökkentő energiagyakorlatokat bemutató videó formájában. Az egyik kedves jelentkező jelezte, hogy valami folyamatos (idegesítő) pityogás megy a kisfilm alatt. Mostanában nem volt valami jó a hang a gépemen, így arra gyanakodtam, hogy talán behallatszik az időkapcsoló halk kerregése a felvételbe, és nem hallottam meg. Megtettem, ami tőlem telt: a Windowsom újratelepítése után derült ki, hogy valószínűleg a webkamerám sajátossága a kerregés, mert a régebbi videóimban is van ilyen. Ennél fogva, ha sokakat zavar majd a tréningen ez a jelenség, akkor szerezni fogok egy másik webkamerát, és újra fel fogom venni az oktatóvideókat. De ha így is meg lehet tanulni a tartalmukat, akkor lehet, hogy el fogom fogadni, hogy nem vagyok egy Koltai Lajos, és egyelőre tökéletlen, de a célnak megfelelő videókat tudtam csak előállítani. Remélem, elnézik ezt nekem.
Hogy miért mondom ezt?
5 mumus, ami ott tart téged egy nem neked való munkahelyen
Nem neked való, rossz munkahelyen sínylődni nagyon lélekbénító dolog. Tiszta szorongás és stressz. Én tudom, volt szerencsétlenségem végignézni néhány gyerekkori családtagom és ismerősöm kálváriáját, amiket a munka és a munkahelyek
témája körül jártak. Ez a kálvária olykor csak annyiban nyilvánult meg, hogy az aktuális lehetőségek között vacilláltak hosszasan, pl. “nem tudom, hogy melyiket válasszam, mert egyik rosszabb mint a másik”, máskor viszont olyan szintre elfajultak a félelmeik, hogy az előre megbeszélt, ígéretesnek tűnő munkahelyi interjúra sem mentek el miattuk (amúgy interjút kihagyni az én szememben nagyon érthetetlen dolog…)
Ha Téged is érint a téma, akkor nézzük most meg (a teljesség igénye nélkül), hogy milyen bénító szorongások vannak a rossz munkahelyen való sínylődés hátterében!
Egy gyógyulás története
Most egy olyan esetet fogok nektek elmesélni, ami velem történt meg, és amiben újra megtapasztaltam (ezúttal a férjemen keresztül), hogy mekkora hatással vannak a lelki problémák, az érzelmi-energetikai áramlási
akadályok a testünk működésére. Hogy a hitrendszerünk mennyire befolyásolja az energiáink működését, és hogy milyen szinten vagyunk képesek saját magunkat megbetegíteni.
Nálunk szökőévben egyszer szokott ilyen eset előfordulni, és akkor is csak egy estéig tart, amiben a férjem testi-lelki gyengeséggel küzdve és lázasan jön haza a munkahelyről, de a minap ez történt. Miközben feküdt az ülőgarnitúrán, nyöszörgött, hogy tele van a hócipője, mert nagyon nyögvenyelősen mennek odabent a dolgok: miközben ő haladna előre, folyamatosan visszafogják mások, és hogy ő ezt nem bírja elviselni.







