Kalauz szorongós nőknek

Bejegyzés címkék: ‘Megfelelési kényszer’

Szeretettel köszöntelek abból az alkalomból, hogy először kerül fel új írás a Lélekápolás blogra 2012-ben. BÚÉK! Remélem, kellemesen teltek az ünnepek.

Az Online Öngyógyító Klub egyik tagjától kaptam a “nem tudok nemet mondani” ötletet mint témát,  köszönöm neki! Megírom, mert újévi fogadalom gyanánt lehet, hogy sokan azt tűzték ki célul, hogy mostantól nem fognak mások minden kérésére igent mondani, ahogy eddig tették, hogy többet fognak magukkal foglalkozni. Aztán pedig valószínűleg szembesülnek vele, hogy nem sikerül betartani a fogadalmukat, mert valami titokzatos erő mindig legyűri és arra kényszeríti őket, hogy újra és újra belemenjenek számukra előnytelen dolgokba. Itt sokszor hiába a józan paraszti ész meg a tudatosság, meg az arany középút keresése, meg a jelenben élés, ezek a dicséretes tulajdonságok elvéreznek a titokzatos erő csábítása mellett.

A probléma nagyon sok embert érinthet, ha ezt a honlapot olvasod, akkor valószínűleg  Téged is. De van ám rá valódi megoldás, amit valószínűleg még kevesen ismernek.

Olvasd tovább a bejegyzést »

A mai napig sokszor kapok e-mailben olyan, munkával kapcsolatos “kompromittáló” képeket, mint amit itt is látsz a szöveg mellett. El szoktam gondolkodni rajta, hogy akik ezt küldözgetik, vagy csupán lefotóznak egy ilyen kompozíciót, vajon milyen viszonyban lehetnek a munkával?

Akár tízszer tovább tart… ugye ismered ezt az szárazelem reklámot? A médiában azt a példát látjuk, hogy az a jó, ha tízszer tovább tart, ha a nyuszi tízszer tovább mozog ugyanazzal az energiaforrással. Ezt az élet- és viselkedési sablont, ha fogékonyak vagyunk rá, magunkra is vesszük: úgy gondoljuk, hogy ha a szárazelem tízszer tovább tart, akkor nekünk is illik tízszer tovább tartani, jó sokat dolgozni, sokszor élvezet nélkül. Ekkor alakul ki a duralcellnyuszindróma, legalábbis én így nevezem a jelenséget. (Ezt néhány évtizeddel ezelőtt egyébként sztahanovizmusnak hívták, és a jelek szerint sokan még nem tudtak kijönni belőle…)

Olvasd tovább a bejegyzést »

Ez a bejegyzés kicsit hosszúra sikeredett, szerintem készíts ki rágcsálnivalót és üdítőt, amíg olvasod…

Mostanában olyan jelzéseket adott nekem az élet, hogy erről kell írnom. Mármint a tökéletességre való törekvésről…

Az egyik ok, amiért ezt a témát választottam, egy hozzászólás a “10 értékelni való dolog” című blogomhoz. Köszönet érte a hozzászólónak, egy fontos problémára, egészségtelen nézetre hívta fel vele a figyelmemet. Idézem az idevágó részeket: “Nekem is vannak “romboló” szüleim, amiért én is zsigerből utáltam őket! Közben született nekem is egy lányom, és rájöttem, hogy a “káka keresés” egyáltalán nem ellenem szólt. És most biztosan megkövezel, de én is keresem a hibákat, és próbálom kijavítani őket, MERT EZ A LÁNYOM ÉRDEKE!!! Mert ebben a farkas törvényű világban egyre jobbnak és jobbnak kell lenni, mert ha nem, eltaposnak, félre állítanak.”

A másik ok pedig az, hogy akik korán jelentkeztek a stresszoldó munkahelytaláló-bevonzó tréningre, már kaptak egy apró ízelítőt a tartalmából, egy, nyugtalanság csökkentő energiagyakorlatokat bemutató videó formájában. Az egyik kedves jelentkező jelezte, hogy valami folyamatos (idegesítő) pityogás megy a kisfilm alatt. Mostanában nem volt valami jó a hang a gépemen, így arra gyanakodtam, hogy talán behallatszik az időkapcsoló halk kerregése a felvételbe, és nem hallottam meg. Megtettem, ami tőlem telt: a Windowsom újratelepítése után derült ki, hogy valószínűleg a webkamerám sajátossága a kerregés, mert a régebbi videóimban is van ilyen. Ennél fogva, ha sokakat zavar majd a tréningen ez a jelenség, akkor szerezni fogok egy másik webkamerát, és újra fel fogom venni az oktatóvideókat. De ha így is meg lehet tanulni a tartalmukat, akkor lehet, hogy el fogom fogadni, hogy nem vagyok egy Koltai Lajos, és egyelőre tökéletlen, de a célnak megfelelő videókat tudtam csak előállítani. Remélem, elnézik ezt nekem.

Hogy miért mondom ezt?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Az ÉFT terapeutai munkám során (de nem csak akkor), meglepően sokszor találkozok olyanokkal, akik visszatérő ínhüvelygyulladással küzdenek. Néhány embernek súlyos a betegsége, annyira, hogy gipszelni kell a kezüket. És sajnos hozzá nem értő orvosok tanácsai miatt a gipsz levétele után nem fokozatosan kezdik terhelni az ízületeket, nem járnak rehabilitációra például gyógytornászhoz, hanem egyik percről a másikra térnek vissza vele a mindennapi életbe, ami nagyon káros.
Nekem is voltak ilyen problémáim, szerencsére évekkel ezelőtt, azóta nincsenek. Ezzel a cikkel pedig azt szeretném elérni, hogy mindenki tartósan és természetesen gyógyuljon…

Merthogy mi is az oka az ínhüvelygyulladásnak?

Ezt talán mindenki tudja: a sok munka, a megerőltetett kezek. Nekem is akkor volt ilyen gondom, amikor sokat dolgoztam a kezeimmel, például:

• érettségi előtt sok jegyzeteléssel tanultam,
• a főiskolán 3 hónap alatt akartam megtanulni 10 ujjal gépelni,
• meszelés után sikáltam a fürdőszoba csempéjéről a ráfröccsent festéket,
• megszületett a gyerekem és emelgetnem kellett őt.

Milyen fizikai gyógymódok léteznek az ínhüvelygyulladásra, amik képesek enyhíteni a fájdalmat?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Gabriellától kaptam nemrég emailben egy nagyon jó témát, köszönöm! A felvetése a döntésképtelenségről, mint érzelmi problémáról szólt. Olyan vonatkozásban, hogy sokan lehetünk olyanok, akik minden egyes döntés előtt nagyon belemegyünk a legapróbb részletekbe, és megvizsgáljuk, hogy mi lenne a jó döntés, és kinek árthatunk, ha így döntünk, és kinek, ha máshogy. Hogy sokszor mintha más agyán és szívén keresztül gondolkoznánk, és ettől borzasztóan rosszul tudjuk érezni magunkat.

Ha ennyire kielemezzük minden egyes döntésünket, az lehet személyiségi jelleg is, de én azt gondolom, hogy valószínűleg sok manipuláció, érzelmi zsarolás érhetett minket az eddigi életünk során. Ezekben az érzelmi zsarolásokban mások, akikre felnéztünk (például a szüleink) hosszasan ecsetelték, hogy az egyes lépéseinkkel nekik milyen károkat okozunk (még akkor is, ha nem is okoztunk), és ez nálunk bűntudatot idézett elő, ami nagyon beleivódott a lelkünkbe, nem tudunk szabadulni tőle.

Írok egy példát.
Olvasd tovább a bejegyzést »

E-mailben még hetekkel ezelőtt kaptam egy jó témát, amiről hasznos lehet beszélni, köszönöm Erikának!

Az volt a felvetés, hogy ha valaki elvesztette a hitét, úgy mindenben, miként lehet újra megtalálni?

Először is, kérdés lehet, hogy pontosan mi volt az, amiben régen hittünk, és most már nem hiszünk? Önmagunk? A társunk? A gyerekünk? A munkahelyünk? A világ igazságossága? Netán az Univerzum, a Teremtő? Erre a kérdésre ha tudunk válaszolni, akkor sok fontos információhoz juthatunk.

Másodszor, nézzük meg, mit is takar pontosan a “hit elvesztése” fogalom. Miért vesztettük el a hitünket? Elvártunk magunktól vagy az előzőekben felsorolt emberektől és dolgoktól valamit, amit nem teljesítettek? Magasra tettük a mércét, légvárakat építettünk, és összeomlott a kártyavár? Mert bizony mindannyian emberből vagyunk, és a bőrünkből nem, vagy csak nagyon lassan tudunk kibújni?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Egy kicsit enyhébb vizekre evezve most arról írnék néhány sort, hogy mennyire fontos a jó közérzet megteremtésében az, hogy legyen olyan tevékenység, amelyet szívesen, csak önmagadért végzel. És nemcsak az a fontos, hogy legyen ilyen, hanem az is, hogy merj rá időt áldozni a SAJÁT idődből!
Már írtam egy bejegyzést arról, hogy hogyan kezeltem a környezetem (és a fejemben levő mumusok) visszahúzó erejét akkor, amikor táncolni jártam. Most másféle hobbikról lesz szó, és azokról a kifogásokról, amiket keresünk, hogy ne kelljen nekik hódolni, mert félünk a démonaink büntetésétől.

Olvasd tovább a bejegyzést »

„Jaj, ne legyél már ennyire érzékeny!”
„Ne vegyél már mindent ennyire a szívedre!”
„Az a te bajod, hogy mindent túl komolyan veszel!”

Szoktál ilyen és ehhez hasonló mondatokat hallani a környezetedből, amiben bírálják, hogy nem bírod a „kiképzést”? Hogy például túlságosan mellre szívod, ha sértegetnek, vagy ha semmibe vesznek téged nagyon is érintő kérdésekben?

Nálam volt idő, hogy ilyenekkel bombáztak. És természetesen még én éreztem magamat rosszul, hogy velem van valami baj. De a túlérzékenység nem múlt el attól, hogy próbáltam mindenhez jó képet vágni, megfelelni az elvárásoknak. Attól sem múlt el, hogy depresszióba vonultam és bezárkóztam, nehogy hozzám férjenek. Ekkor, jó szokásomhoz híven, mögé néztem az érzékenységnek, hogy mi lehet a gond.

Számomra az derült ki, hogy biztosan jó okod van rá, ha ártó szándékot sejtesz egyes emberi megnyilvánulások mögött.

Hogy miért?

Olvasd tovább a bejegyzést »