Bejegyzés címkék: ‘konfliktus kezelés’
Nem akarásnak konfliktus a vége
Egy nagyon érdekes, és valószínűleg sokakat érintő probléma fejtegetése következik, amely olvasói e-mailben érkezett, köszönöm az írónak, hogy felvetette!
A probléma a következő:
Adott egy családtag, akit nem lehet “leépíteni”, és aki úgymond nem vesz részt a család életében, a közös munkákban és nem tartja be az ígéreteit sem. A levélíró bármit kér tőle, bármit megígértet vele, soha nem biztos, hogy meg is csinálja. Mindennapos dolog náluk az ezekből származó nézeteltérés, hogy “Ja, elfelejtettem“, de úgy, hogy ez a nem akarót láthatóan egyáltalán nem zavarja. A levélíró minden egyes ilyen helyzetet agresszióként él meg, összeszorul a gyomra és olyan érzése lesz, mintha egy, a Harry Potter filmből ismert dementorral találkozott volna.
Általában arra a napra el is tűnik minden energiája, legszívesebben ordítana a dühtől.
Hab a tortán, hogy ezerszer próbálta elmagyarázni a krónikus nem akarónak, hogy mi a probléma, de ő egyszerűen nem érti, mi a gond. És sajnos valamilyen rossz érzés, kényszer arra készteti a levélírót, hogy a nem akaró helyett (dühöngve) dolgozzon (bár ezt már törekszik elhagyni).
A kérdés pedig ugye lényegében az, hogy hogyan lehet az ilyen embert kezelni, érzékeltetni vele, mit is művel? És hogy hogyan lehet őt mégis rávezetni a munkára és bevonni a család életébe, hogy megváltozzon a helyzet?
Kő vagy kenyér?
Az emberek közötti konfliktusok kezelésére van egy olyan általános keresztény tanítás,
hogy “Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!” Szerintem ez nagyon bölcs dolog, viszont sokan összekeverik azzal, amit én helytelen hozzáállásnak tartok, hogy “Fordítsd oda a másik orcádat is!”, hogy akkor áldozd fel magadat a másik agressziójának ahelyett, hogy védekeznél. Mert ha feláldozod magadat, soha nem lesz megfékezve a másik ártó viselkedése, nem fogja megtanulni a kulturált emberi együttélés szabályait.
Ezért én most megvilágítanám, hogy én mit értek az alatt, hogy “Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!”







