Kalauz szorongós nőknek

Bejegyzés címkék: ‘halál gyász’

A sorozat eddigi bejegyzéseiben volt sok szép elmélet a témát illetően, néha egy-egy gyakorlati javaslattal, viszont konkrét ötletekkel még adós vagyok. Ezek fognak következni most.

Ha egy szerettünk meghal, főleg ha nekünk számítva hirtelen, akkor szerintem egy ideig kettős életet élünk. Fel kell dolgoznunk a múltat és szembe kell néznünk a jövővel, fel kell építeni az új életünket. Ezt a két tevékenységet párhuzamosan célszerű végezni.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Már régóta adós vagyok ennek a sorozatnak a folytatásával (a sorozat eddigi részeinek listázásához kattints ide). Időközben kialakult, hogy hogyan fogom rendezni a témát és mennyi még az, amit el szeretnék mondani az ügyben, így már az is világos, hogy ez lesz az utolsó előtti bejegyzés.

Az előző írásban azt taglaltam, hogy miért célszerű megtanulni önmagunkat szeretni. A jelenbeliben kitérnék arra, hogy egy halott személy elengedésénél önmagunk szeretetében milyen elemekre fontos nagy hangsúlyt fektetni.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Folytatjuk a sorozat előző bejegyzéseiben megkezdett témát. Most egy kicsit belemászunk abba, hogyan lehet magadat megtanulni szeretni, hogy orvosolni tudd az érzelmi hiányt.

Hogy megengedjük magunknak azt, hogy saját magunkat szeressük, először nézzük meg ezt a kérdést globálisan, újra, emlékeztetőképpen. Mindannyian a Teremtő egyedi alkotásai vagyunk, egymással egyenrangúak, erősségekkel és gyengeségekkel. Mégpedig azért vagyunk ilyenek, hogy az erősségeinkből (a többlet energiákból) adjunk a többi embernek, a gyengeségeinket pedig próbáljuk meg fejleszteni (pótolni a hiányainkat). Ezt a pótlást elfogadhatjuk a többi embertől is, de elfogadhatnánk magunktól is. Mivel egyikünk a másikkal egyenrangú, és a Teremtő szemében egyaránt kedves, akkor nem mindegy, hogy kitől kinek áramlik a szeretet energiája? Nem az a lényeg, hogy áramoljon? Akár egy embernek önmaga felé is?

És mi a szeretet? Már egy példán keresztül érzékeltettem egy előző cikkben, de most megfogalmazom pontokban:

Olvasd tovább a bejegyzést »

A sorozat elõzõ bejegyzéseiben arról volt szó, hogy hogyan viszonyulunk a halálhoz, és mi az oka annak, hogy nem tudjuk a helyén kezelni az élet eme részét. A mostaniban példákkal érzékeltetném, hogy milyen belénk rögzült viselkedési minták miatt nem sikerül magunkat szeretni.

Ezért most biztosan fogok sok kritikát kapni, de vágjunk bele!

Olvasd tovább a bejegyzést »

A sorozat előző részében arról volt szó, hogy hogyan viszonyulunk a halálhoz a modern kultúrában, és hogyan nyilvánul meg az életünkben, hogy ilyen rossz vele a kapcsolatunk. Ebben a bejegyzésben azt járom körül, hogyan mi is az az érzelmi hiányérzet, amit orvosolni kell ahhoz, hogy ez a hozzáállás változzon.

Ha félünk a haláltól, vagy szeretteink halálát nehezen viseljük, akkor valószínűleg üres a szeretet-tankunk. És azért üres, mert nem tanítottak meg bennünket arra (sőt, egyenesen megtiltották nekünk) hogy feltöltsük saját magunknak, és nem is sikerült eddigi életünk során megtanulnunk.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Sejtettem, hogy ez a téma elő fog kerülni, hogy rendbetegyük, mert nagyon sok dogma és téveszme kapcsolódik hozzá. Köszönöm Marikának, hogy felvetette!

Kezdem azzal, hogy valószínűleg tisztában vagyunk vele: a halál a mi kultúránkban egy félelmet keltő esemény (ellentétben például a természeti népekkel, akik az élet velejárójának tartják). És ez valószínűleg azért van így, mert a “civilizált” emberek többsége nem ér rá élni, nem tud a jelenben lenni, nem tud betelni az életével, nem a saját sorsát éli, hanem többnyire másokét, másokkal foglalkozik. Így aztán, ha jön az elmúlás, húsz körömmel kapaszkodik az életéhez, nem tudja nyugalommal elengedni, hiszen neki még dolga lenne. Tegyük hozzá, hogy ezt nagyon helyesen érzi, hiszen nem használta ki a számára megadatott időtartamot arra, hogy ténylegesen beteljesítse az életfeladatát.

Olvasd tovább a bejegyzést »