Bejegyzés címkék: ‘Érzelmi zsarolás’

PostHeaderIcon Democsokráciában élünk?

Vagy már tíz éve, hogy egyszer elkísértem a pszichológushoz az egyik szorongós családtagomat. A szorongás oldás úgy nézett ki, hogy az orvos öt percet beszélgetett a rokonnal, aztán felírta a szokásos gyógyszeradagot, majd útjára bocsátotta… mivel, gondolom, nemigazán tudott vele mit kezdeni. A negatív énképet, az önutálatot, egy zűrös gyerekkort és az élettel ellentétes neveltetést (taníttatást) na és persze az összezavarodott emberi energiarendszert nem nagyon lehet ennyi idő alatt helyrehozni… És talán nem is akarták igazán.

De, búcsúzóul, hogy valami vigasztalót is mondjon az orvos, kijelentette, hogy “Tudja, democsokráciában élünk

A rokonomnak ez rövid távon igen jót tett, fél órát röhögött rajta, merthogy milyen jól megfogalmazta a lényeget. Hosszú távon azonban a figyelmét arra irányította, hogy emberként milyen tehetetlen a negatív környezeti hatások ellen, ezért úgy gondolom, hogy káros és meggondolatlan kijelentés volt az orvos részéről.

És persze eltöprengtem.

Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon Kérdések a “Hogyan dobj vissza kenyérrel?” című e-könyvhöz

Az eddig az e-könyvvel kapcsolatosan érkezett kérdéseket és a rájuk adott válaszokat ebben a bejegyzésben foglaltam össze. Köszönöm mindenkinek a kérdéseket és az észrevételeket, amelyek alapján eddig hiányzó információkat pótoltam!

Még lehet kérdezni!

Az eddigi kérdések:

Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon Mindenkinek van valami bogara

Régebben láttam egy műsort a tévében, ami arról szólt, hogy minden ember bogaras valamennyire (gondoltam, írok róla pár sort, hiszen szoktunk a mások által csúfolt bogaraink miatt is szorongani). Azaz, hogy – például – minden embernek van valami olyan tevékenysége, amit megszállottan szeret csinálni. A megszállottság elég furcsán is megnyilvánulhat. Például múlt hétvégén hallottam, hogy egy hölgyemény nagyon szeret udvart söpörni, de otthon nem söpörhet, mert a férjének előkelő állása van, és hogy néz az ki, hogy a feleségét meg söpörni látják az utcán? Így a söprési mániáját a lányánál élheti ki. Ott egyáltalán nem baj, ha az udvart, utcát söpri…
A hölgyeménynek a bogara tulajdonképpen egy hasznos bogár, mert a környezete tisztán tartását segíti elő.

Hogy nekem milyen bogaraim vannak?

Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon Beszéljünk a munkádról

Úgy vélem, egyre aktuálisabb a téma, úgyhogy ideje megvitatni! Most egy kicsit a munkahellyel kapcsolatos szorongásokról lesz szó. Arról, hogy milyen okai lehetnek például annak, ha megmaradunk egy rossz munkahelyen? Hogy miért nem keresünk újat? Milyen hibákat szoktunk elkövetni, amivel veszélyeztetjük a munkánkat? Jó szokásomhoz híven egy példán fogom érzékeltetni.

Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon Döntéseink szorításában

Gabriellától kaptam nemrég emailben egy nagyon jó témát, köszönöm! A felvetése a döntésképtelenségről, mint érzelmi problémáról szólt. Olyan vonatkozásban, hogy sokan lehetünk olyanok, akik minden egyes döntés előtt nagyon belemegyünk a legapróbb részletekbe, és megvizsgáljuk, hogy mi lenne a jó döntés, és kinek árthatunk, ha így döntünk, és kinek, ha máshogy. Hogy sokszor mintha más agyán és szívén keresztül gondolkoznánk, és ettől borzasztóan rosszul tudjuk érezni magunkat.

Ha ennyire kielemezzük minden egyes döntésünket, az lehet személyiségi jelleg is, de én azt gondolom, hogy valószínűleg sok manipuláció, érzelmi zsarolás érhetett minket az eddigi életünk során. Ezekben az érzelmi zsarolásokban mások, akikre felnéztünk (például a szüleink) hosszasan ecsetelték, hogy az egyes lépéseinkkel nekik milyen károkat okozunk (még akkor is, ha nem is okoztunk), és ez nálunk bűntudatot idézett elő, ami nagyon beleivódott a lelkünkbe, nem tudunk szabadulni tőle.

Írok egy példát.
Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon Nem mindegy, hogyan köszönsz

Jó ideje már, hogy szokásommá vált úgy elköszönni másoktól, hogy “Az ERŐ legyen veled!“. Szerintem sokan nem tudják, hogy ez pontosan mit is jelent számomra, ezért gondoltam, érdekességképpen megírom.

1172374_the_power_of_the_sunAzon kívül, hogy ez a mondat sokszor elhangzik a Csillagok háborújában, és szeretem ezt a filmet, mert szórakoztatóan tanít, más is közrejátszott abban, hogy beiktattam az életembe. Többek között azért, mert azt az elbúcsúzást, hogy “Jó legyél!“, nem tartom helyesnek, mert mindenkiben van jó és rossz is, mert így kerek a világ. És ha felszólítunk valakit arra, hogy “jó” legyen, akkor fél embert csinálhatunk belőle, megkívánjuk tőle, hogy tagadja meg az énje árnyékos, ha úgy tetszik “sötét” oldalát.

Ha valamit megtagadunk, az máshol tör elő. És ha olyan energiákat tagadunk meg, amik léteznek és nem harmonikusak, akkor az is máshol fog előtörni, fokozott erővel.

Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon Egy gyógyulás története

Most egy olyan esetet fogok nektek elmesélni, ami velem történt meg, és amiben újra megtapasztaltam (ezúttal a férjemen keresztül), hogy mekkora hatással vannak a lelki problémák, az érzelmi-energetikai áramlási 1025354_email_srb_1akadályok a testünk működésére. Hogy a hitrendszerünk mennyire befolyásolja az energiáink működését, és hogy milyen szinten vagyunk képesek saját magunkat megbetegíteni.

Nálunk szökőévben egyszer szokott ilyen eset előfordulni, és akkor is csak egy estéig tart, amiben a férjem testi-lelki gyengeséggel küzdve és lázasan jön haza a munkahelyről, de a minap ez történt. Miközben feküdt az ülőgarnitúrán, nyöszörgött, hogy tele van a hócipője, mert nagyon nyögvenyelősen mennek odabent a dolgok: miközben ő haladna előre, folyamatosan visszafogják mások, és hogy ő ezt nem bírja elviselni.

Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon Az önbizalom gyökerei

Szerintem Dunát lehetne rekeszteni most már az önbizalomról szóló írásokkal és az önbizalom növelésére tett próbálkozásainkkal, az erre irányuló módszerekkel. Abban biztos vagyok, hogy ha igazán hatékony eszközeink lennének az önbizalom növelésére, akkor sokkal kevesebb ember szenvedne az önbizalom hiányától. És miért nem hatékonyak ezek az eszközök? Mert az önbizalom hiánya nagyon sok embernek nagyon mélyen, a tudatalattiban gyökeredzik, gyerekkor óta hurcoljuk őket, és ezeket az okokat a mostani módszereink nem, vagy csak nehezen tudják elérni.

Én úgy gondolom, hogy jó tudni, hogy milyen okai lehetnek a mélyen gyökerező önbizalomhiánynak, mert kezelni is csak akkor leszünk képesek ezt a problémát, ha a gyökereit ismerjük. Ezért a legújabb írásomat erről a témáról írtam, kiválasztva egy olyan neveltetési mintát, amelyet sokan automatikusan művelnek, mert nincsenek tudatában, hogy káros az önbizalomra.

A cikkhez jutáshoz katt ide!

Te tudatában vagy a családi önbizalomromboló szokásaitoknak?

PostHeaderIcon Merényletek a párkapcsolatod ellen

Legújabb írásomat azok a tapasztalataim ihlették, amelyeket a környezetemben láttam, és amelyek tönkreteszik a párkapcsolatokat. Kivétel nélkül mind a negatív energia áramoltatásáról, mások lehúzásáról szólnak. Ha valaki nagyon benne van (mondhatni “mester”) ezekben a lehúzó technikákban, észre sem veszi magát, mert megszokásból viselkedik így, mert ezt a mintát látta otthon. Csak annyit tapasztal meg belőlük, hogy a világ nagyon félelmetes a számára, és mennek tönkre az emberi kapcsolatai, köztük a párkapcsolata. Mert nem képes másoknak és saját magának sem önzetlenül adni, szeretni. Mások és saját maga lehúzását, valamint az egészségtelen elvárásokat ellenben kiválóan tudja működtetni.

Az írás a HősNők.hu-n található. A cikk eléréséhez katt ide!

Te mit teszel azért, hogy elkerüld ezeket a buktatókat?

PostHeaderIcon A hernyó nem tud repülni

Már írtam egy bejegyzést az előzőekben a spirituális gyereknevelésről, ez is abba a témakörbe fog belekóstolni.

889141_larva_on_barkGondolom, az, hogy a hernyó nem tud repülni, számodra egyértelműnek tűnik, de sajnos sokan vannak olyanok, akiknek nem az, és még csak nem is tudnak róla, hogy az ellenkezőjét feltételezik. Mindjárt kiderül, mire gondolok pontosan.

A szomszédunkban lakik egy 3 éves kislány, nevezzük Ancsának. Az anyja tanár. Szoktunk velük elég sokat beszélgetni, eljátszogatnak az 1 éves lányommal. Ebből adódnak néha olyan bonyodalmak is, amiket csak akkor tudok ép lélekkel átvészelni, ha meggyőzöm magamat róla, hogy nem az én ügyem és becsukom a fülemet.

Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon Szeretteink halálának feldolgozása 4.

Folytatjuk a sorozat előző bejegyzéseiben megkezdett témát. Most egy kicsit belemászunk abba, hogyan lehet magadat megtanulni szeretni, hogy orvosolni tudd az érzelmi hiányt.

Hogy megengedjük magunknak azt, hogy saját magunkat szeressük, először nézzük meg ezt a kérdést globálisan, újra, emlékeztetőképpen. Mindannyian 1214117_flowera Teremtő egyedi alkotásai vagyunk, egymással egyenrangúak, erősségekkel és gyengeségekkel. Mégpedig azért vagyunk ilyenek, hogy az erősségeinkből (a többlet energiákból) adjunk a többi embernek, a gyengeségeinket pedig próbáljuk meg fejleszteni (pótolni a hiányainkat). Ezt a pótlást elfogadhatjuk a többi embertől is, de elfogadhatnánk magunktól is. Mivel egyikünk a másikkal egyenrangú, és a Teremtő szemében egyaránt kedves, akkor nem mindegy, hogy kitől kinek áramlik a szeretet energiája? Nem az a lényeg, hogy áramoljon? Akár egy embernek önmaga felé is?

És mi a szeretet? Már egy példán keresztül érzékeltettem egy előző cikkben, de most megfogalmazom pontokban:

Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon Hogyan sodorhat bajba az egészségtelen bűntudat?

Ha már annál a kérdésnél tartottunk, hogy egy baleset véletlen-e vagy sem, és hogy az elszenvedőjének lejárt-e az ideje, ezzel kapcsolatban egy érdekes, velem megtörtént eseményt fogok nektek elmesélni.

Úgy alakult az életünk a férjemmel, hogy elég távol lakunk a gyerekkori családjainktól, főleg a munkahelyünk miatt. Viszont időnként meg szoktuk őket látogatni, és régebben az ünnepeket is velük töltöttük. Mivel azonban nem tudunk kettészakadni, mindig választanunk kell, hogy kihez megyünk elsőként. Szívem szerint mindig a család egy bizonyos részét (nevezzük hepinek) választanám, mert ott sokkal jobban érzem magamat a bőrömben, a pozitív hozzáállásuk miatt. A másik rész (a depi) meglátogatása előtt mindig extra páncélzatot kellett magamra öltenem, mert ha nem teszem, leszedik rólam a keresztvizet is.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Rajongói oldal
Vélemények
"Nagyon szépen köszönöm a leveleket sokat segitettek az oldásban. Mindegyik leveledet tovább küldtem a barátaimnak és nagyon szerették. Várom leveleidet és gratulálok neked! Köszönöm a levelem ihlette blogot (az egyedüllét mint mumus)." - Erzsike az ingyenes szorongásoldó hírlevélsorozatról

"Nagyon szépen köszönöm a nevetésről küldött videót. Bevallom én már évek óta nem tudtam egy jó izűt nevetni. Most úgy nevettem, hogy csorogtak a könnyeim. Hát ez nagyon jó volt.
Tényleg ez nagyon segit. Régen kegyetlen nevetős voltam, de aztán....
Most megint el kell kezdeni, nem nem a gondokra gondolni és a betegségre.
Köszönöm neked." - Vali az egyik hírlevélről

"Köszönöm szépen a hírlevélsorozatot, számomra nagyon tartalmas és érdekes volt. További sok sikert kívánok neked, adja az Ég, hogy minél több emberen tudj segíteni." - Marika a hírlevélsorozatról

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Kérdőív

Szerkesszük együtt a lélekápolás honlapot! Miről olvasnál legszívesebben?

Eredmények

Loading ... Loading ...
Napi bölcsesség
Albert Schweitzer

“A jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz.”

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Társoldalak
Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Meghívsz egy teára?

Switch to our mobile site