Bejegyzés címkék: ‘érzelmi válság’

PostHeaderIcon Amihez a politikusoknak semmi közük

Folytatva az előzőekben megkezdett Hogyan reagálunk a válságra? témakört, azt a, válságra adott reakciót járnám körül, hogy olykor minden gondunkért a politikusokat hibáztatjuk. Nem védem őket, mert megérik a pénzüket, ők is emberből vannak, de… Nézzük meg, mennyi igazságtartalom van például a következő állításokban:

  • Azért van kánikula és azért van melegünk, mert a politikusok befűtöttek nekünk az égi kályhában.
  • Azért nincs elég pénzünk, mert a politikusok az ajtónk előtt strázsálnak a pénzfogó hálójukkal és elállják a hozzánk bejövő pénz útját. Na meg persze azért nincsen pénzünk, mert megcsinálják a reklámokat, amiknek a hatására a politikusok elmennek helyettünk a nagyáruházakba és elköltik helyettünk a fizetésünket.
  • Azért nem merünk este kimenni az utcára, mert az utcasarkon a politikus lesben áll, előveszi az ollóját és levágja a hajunkat.

Abszurd állítások? Lehet. De vedd észre, hogy az ország nagy része a saját belső mumusait a politikusokra vetíti ki. (Ők pedig élvezik a figyelmet, a hírnevet, még akkor is, ha az negatív, hiszen a hír az az ő malmukra hajtja a vizet.)

És így tovább.

Mi lenne, ha mostantól kevesebb figyelmet szentelnél a politikának? Mi lenne, ha a kutya sem törődne velük? Mi lenne, ha a szeretteidre koncentrálnál többet? Nagyon nehéz ez?

Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon Hogyan reagálunk a válságra?

Nem is olyan régen olvastam egy olyan kérdést egy honlapon, hogy: “vajon miért olyan sok a depressziós ember napjainkban?” A válaszadók nagy többsége a válságot, mint fő okot jelölte meg. Hogy azért olyan sok a depressziós ember napjainkban, mert válság van.

Ami engem illet, azt gondolom, hogy ez egy tanult reakció! Válság van – és mi azt tudjuk, hisszük, hogy így kell rá reagálnunk. Mert gyerekkorunkban ezt láttuk, mert most az ismerőseink és a barátaink körében így reagálnak rá – tehát nekünk is így kell reagálnunk. Mert nem lehet másképpen reagálni, hiszen a válság egy nagyon szomorú dolog.

Természetesen azonnal elkezdtem gondolkodni, hogy milyen egyéb módokon lehetne reagálni a válságra, és hogy mit lehet ennek érdekében figyelembe venni. Mert a válság, ahogy már talán hallottad, nem más, mint egy nagyobb átrendeződés, változás az élet minden területén, amiben benne van a rengeteg lehetőség az újrakezdésre, önmagunk kiteljesítésére.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Rajongói oldal
Vélemények
"Nagyon szépen köszönöm a leveleket sokat segitettek az oldásban. Mindegyik leveledet tovább küldtem a barátaimnak és nagyon szerették. Várom leveleidet és gratulálok neked! Köszönöm a levelem ihlette blogot (az egyedüllét mint mumus)." - Erzsike az ingyenes szorongásoldó hírlevélsorozatról

"Nagyon szépen köszönöm a nevetésről küldött videót. Bevallom én már évek óta nem tudtam egy jó izűt nevetni. Most úgy nevettem, hogy csorogtak a könnyeim. Hát ez nagyon jó volt.
Tényleg ez nagyon segit. Régen kegyetlen nevetős voltam, de aztán....
Most megint el kell kezdeni, nem nem a gondokra gondolni és a betegségre.
Köszönöm neked." - Vali az egyik hírlevélről

"Köszönöm szépen a hírlevélsorozatot, számomra nagyon tartalmas és érdekes volt. További sok sikert kívánok neked, adja az Ég, hogy minél több emberen tudj segíteni." - Marika a hírlevélsorozatról

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Kérdőív

Szerkesszük együtt a lélekápolás honlapot! Miről olvasnál legszívesebben?

Eredmények

Loading ... Loading ...
Napi bölcsesség
Hippokratész

„Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad.”

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Társoldalak
Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Meghívsz egy teára?

Switch to our mobile site