Annak ellenére, hogy nagyon sok forrásból hallom, hogy azt, amit szeretnénk elérni, megvalósítani, amit várunk a másiktól, a lehető legpozitívabban célszerű megfogalmazni és elképzelni, a mindennapi életben azt tapasztalom, hogy ez nem olyan egyszerű. Legalábbis sok ember annyira hozzá van szokva a negatív megfogalmazáshoz (a “nem, ne” szavak használatához), hogy nem megy nekik az odafigyelés. Nem nézik, mit hogyan mondanak. Pedig ezen rengeteg múlik.
Vegyük például a címben szereplő mondatot, amit Barbel Morh: Rendeld meg az Univerzumtól! című könyvében olvastam (nagyon vicces és találó). Tehát, “Ne gondolj egy jegesmedvére!” Eszedbe jutott most egy jegesmedve, előtted van a jegesmedve képe? Igen? Valószínűleg soha életedben nem gondoltál olyan intenzíven egy jegesmedvére, mint most! Vajon miért?

Azért, mert az agyad a “Ne” szót figyelmen kívül hagyja, mintha ott sem lenne, és a mondat többi részére összpontosít! Mert így működnek az agysejtjeink.

Hogy milyen szerepe van ennek a hétköznapi életben? Nagyon is sok bonyodalmat okozhat.
Például, ahogy sétálok az utcán, és van egy nagy pocsolya, amiben a gyerekek előszeretettel dagonyáznak, az anyukák halálra rémülve rohannak utánuk:

• “NE menj bele a pocsolyába!”
• “NE vizezd össze magadat!”
• “Jaj, NE locsolj, mert csupa sár leszel!”
• Stb.

És így tovább.

Persze, a gyerekek azt csinálják, amit várnak tőlük… Illetve amit nem várnak tőlük.

Ha ezeket a felszólításokat megnézzük, bennük van az a cél, amit az anyukák valószínűleg nem szeretnének elérni: az, hogy a gyerek belemenjen a pocsolyába, összevizezze magát és csupa sár legyen. Ilyenkor elgondolkodok, hogy tudat alatt az anyukának valószínűleg erős mosási kényszere lehet, és ezekkel az utasításokkal éri el azt, hogy plusz mosnivalót generál magának, amivel hasznosnak érezheti magát.

De, ha Te nem ilyen vagy, azaz időt és energiát akarsz magadnak spórolni, akkor kérlek, segíts nekem. Hogyan lehetne ezeket a kéréseket máshogyan mondani a gyereknek, hogy a kívánt viselkedést érjük el vele? Gyakoroljunk egy kicsit!
Szerintem (én általában ilyen szavakat használok):

• “Kerüld ki a pocsolyát! Megegyeztünk, hogy csak gumicsizmában mehetsz bele.”
• “Szeretném, ha vigyáznál a ruhádra és tiszta maradna.”
• Stb.

Így kicsit más, nem?

Kérlek, írj olyan helyzeteket, amikben neked már sikerül(t) pozitívan megfogalmaznod a kívánt eredményt, és el is érted azt!

Ajánlott könyvek:
Barbel Mohr: Rendeld meg az Univerzumtól!
Esther és Jerry Hicks: Salamon beavató meséi

Nincs kapcsolódó bejegyzés.

Most egy olyan esetet fogok nektek elmesélni, ami velem történt meg, és amiben újra megtapasztaltam (ezúttal a férjemen keresztül), hogy mekkora hatással vannak a lelki problémák, az érzelmi-energetikai áramlási akadályok a testünk működésére. Hogy a hitrendszerünk mennyire befolyásolja az energiáink működését, és hogy milyen szinten vagyunk képesek saját magunkat megbetegíteni.

Nálunk szökőévben egyszer szokott ilyen eset előfordulni, és akkor is csak egy estéig tart, amiben a férjem testi-lelki gyengeséggel küzdve és lázasan jön haza a munkahelyről, de a minap ez történt. Miközben feküdt az ülőgarnitúrán, nyöszörgött, hogy tele van a hócipője, mert nagyon nyögvenyelősen mennek odabent a dolgok: miközben ő haladna előre, folyamatosan visszafogják mások, és hogy ő ezt nem bírja elviselni.

Leültem az újdonsült “betegem” mellé és elkezdtem kezelni EFT-vel, hogy azért némiképp segítsek neki. Elindultunk a tünetektől és leástunk a lelke mélyére, hogy vajon hogyan lehetne a panaszait orvosolni. Eljutottunk egy olyan hithez (illetve elváráshoz), ami nekem is szokott problémákat okozni, hogy nagyon csúnya dolog, ha valamit határidőre nem csinál meg valaki, hiába kérjük tőle. Persze ebben az is benne foglaltatik, hogy félünk attól, hogy a teljesítményünket ilyenkor nem a mi valós munkánk alapján fogják megítélni. De az sem kevésbé csúnya, ha a másik nem teljesítése miatt mi úgymond saját magunkon állunk bosszút. Mert lehet, hogy van egy olyan minta a fejünkben, hogy ha megbetegítjük saját magunkat, akkor majd a másik meg fog sajnálni minket és teljesíti az elvárásunkat. Ez egyfajta tudat alatti érzelmi zsarolás, ha úgy tetszik, emberi játszma, amivel a saját egészségünket romboljuk, a mi alkotókészségünket fogjuk vissza. A másik embernek nem ártunk vele… Mi viszont függővé tesszük a saját boldogságunkat, a saját magunk szeretetét attól, hogy a másik mit tesz.

Amint ezt az egészségkárosító tévhitet, ezt a tulajdonképpeni energetikai blokkot megszüntettem a férjem fejében a kopogtatással, a párom egyből felélénkült, és egy szót sem beszélt többet a munkahelyéről. A fél órás kezelés után úgy járkált a lakásban, hogy magam is megdöbbentem, pedig saját magamon és másokon már sok ilyen csodával határos “gyógyulást” láttam. Úgy látszik, megmarad az a hagyományunk, hogy a lázas betegségek a férjemnél egy estéig tartanak.

Van még három dolog, ami figyelemre érdemes az esettel kapcsolatban.

• Az egyik, hogy ha valamit kérünk valaki mástól, de az illető NEM ÍGÉRI MEG, hogy megteszi (és amúgy is csak külső nyomásra tenné meg, belső indíttatása nincs), akkor bizony nincs jogunk számon kérni rajta, meg kell tanulni elfogadni, hogy nem akarja megtenni. Ilyenkor tudnunk kell, hogy velünk semmi baj nincsen, és, hogy azért a saját igényeinket is tiszteletben tartsuk, meg kell próbálni másokat keresni a feladatra.

• A másik, hogy talán megfelelő kommunikációval és ösztönzéssel az egyébként alulmotivált ember is megteszi nekünk, amit kérünk. Ilyenkor meg kell tanulnunk nem lehúzó jelleggel kommunikálni a kérésünket, tiszteletben tartva azt, ha a másiknak mégsem áll szándékában “kötélnek állni”.

• Azért ment ilyen hamar a probléma megszüntetése, mert a férjem egy viszonylag blokkmentes ember, és friss volt az élmény. Ha ez nem lett volna érvényes, akkor valószínűleg hosszabban kellett volna kezelnem őt, és esetleg többször is meg kellett volna ismételni a kopogtatást, tehát több türelemre és kitartásra lett volna szükségünk.

Te voltál már ilyen helyzetben? Szerinted a munkahelyi stressz mindig itt kezdődik?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Hiányállapotok orvoslása 2 Két olyan tényező, amely egyes népeknél nagyon hatásos a lelki...
2. A hernyó nem tud repülni Ha a hernyót megfeleltetjük egy kisgyereknek, aki sok képességnek még...
3. Az első lépés a legnehezebb Ha valamiben nagyon nehéz elindulnod, pedig minden egyes porcikád azt...

Legújabb írásom arról a mondásról szól, amelyet még a kineziológiai tanulmányaim során hallottam az oktatómtól, és amelynek az igazságát a saját gyerekemen, a saját bőrömön is megtapasztaltam. Azaz, ha egy kicsi gyerek lelkileg beteg, biztos, hogy a szülőn is van tennivaló!

A cikk a HősNők.hu-n található, az olvasásához kattints ide!

Te szoktad magadban keresni a kisgyereked testi-lelki betegségének az okát?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. A hernyó nem tud repülni Ha a hernyót megfeleltetjük egy kisgyereknek, aki sok képességnek még...
2. Merényletek a párkapcsolatod ellen Példák olyan negatív energia áramoltatásokra egy párkapcsolatban, amelyeket lehet hogy...
3. A megfelelési kényszerről Nézzük meg, milyen félelem rejlik a megfelelési kényszer mögött, hogy...

Már írtam egy bejegyzést az előzőekben a spirituális gyereknevelésről, ez is abba a témakörbe fog belekóstolni.

Gondolom, az, hogy a hernyó nem tud repülni, számodra egyértelműnek tűnik, de sajnos sokan vannak olyanok, akiknek nem az, és még csak nem is tudnak róla, hogy az ellenkezőjét feltételezik. Mindjárt kiderül, mire gondolok pontosan.

A szomszédunkban lakik egy 3 éves kislány, nevezzük Ancsának. Az anyja tanár. Szoktunk velük elég sokat beszélgetni, eljátszogatnak az 1 éves lányommal. Ebből adódnak néha olyan bonyodalmak is, amiket csak akkor tudok ép lélekkel átvészelni, ha meggyőzöm magamat róla, hogy nem az én ügyem és becsukom a fülemet.

Néhány napja például Ancsa kismotorja magányosan árválkodott az utcán, mialatt Ancsa egy kiskutyát hajkurászott. Persze a lányom, aki éppen a tologatós korszakában van, kiszemelte magának a motort és nekiállt gurigatni ide-oda. Ancsa észrevette, és jött elvenni, hogy az az ő motorja. Én ezt magától értetődőnek találtam: a lányomnak majd meg kell tanulnia, hogy a másikéval csak addig játszhat, amíg megengedik neki, meg kell majd tanulnia elkérni a tárgyakat és vigyázni mások értékeire. (Itt ugye én is hibás voltam, hogy nem kerítettem elő a tulajdonost és nem kértem engedélyt a motor használatára…) Meg kell tanulnia azt is, hogy ez visszafele is igaz: az ő értékeit is el kell másoknak kérni, és nem muszáj odaadnia, ha neki van a tárgyra szüksége az adott pillanatban. Ebből kifolyólag szerintem Ancsa teljesen jogosan félti azt, amit nem kértek el tőle. Tehát én ebből nem is csináltam problémát.

Hanem Ancsa szülei helyettem is felfújták.

Szegény lány mellé hivatalból kirendelnék egy védőügyvédet vagy testőrt amiatt a letarolás miatt, amit a motor elvételéért kapott. Hogy ilyen irigy, meg olyan irigy, és hogy 1 évesen ő is mások motorjával játszott, és hogy miért nem adja oda a kisebbnek, stb. stb. Mintha tömegmészárlást követett volna el. Szegény csak állt ott és próbálta védeni magát a két felnőttel szemben, nem sok sikerrel.

Ennek valószínűleg egy következménye lesz: odaadja a motort másoknak, de nem jó szívvel, hanem kényszerből, erőltetett mosollyal az arcán, a háttérben vérző szívvel. És folyton félni fog, hogy valaki hatalmasabb elveszi, ami az övé.

Sok felnőtt még akkor sincs tudatában, hogy a gyereket nem véletlenül hívják GYEREK-nek, ha a szakmája folytán illene tudatában lennie. Mert a gyereket azért hívják GYEREK-nek, mert MÉG NEM felnőtt. Nincs annyi agysejtje, mint egy felnőttnek. Nem tud úgy gondolkodni, mint egy felnőtt. Majd ha húsz éves lesz, akkor lehet tőle ilyen dolgokat elvárni, de addig türelemmel át kell vészelni ezt az időszakot, megengedni neki, hogy kinője a tárgyakat féltős korszakát. Esetleg megkérdezni, hogy mi a baj, mitől fél (mert nyilvánvalóan ez a helyzet). Én biztos vagyok benne, ha megkérdeznék tőle, akkor sokkal hamarabb rájönne, hogy nincs mitől félnie, és odaadná a motort. De így csak még jobban fog ragaszkodni hozzá.

Innen a hasonlat. Ancsa még gyerek. Pici gyerek. Ha úgy tetszik, emberi léptékkel mérve a hernyónak megfelelő szellemi állapotban van, ami teljesen természetes velejárója a fejlődésnek. Ez egy olyan szakasz, ahol még nincsenek szárnyai. Mégis elvárják tőle, hogy repüljön. Hogy felnőtt módjára kölcsönadjon másoknak holmikat. Ha valaki, akkor én igazán tudom, hogy káros mintákkal a fejemben ezt megállni milyen nehéz, de akkor is törekedni kell rá, hogy emberségesen bánjunk a gyerekeinkkel!

Látom, Ancsának lesz bőven nyílvessző a lelkében, amit ki kell majd húzogatnia, mert érzékeny ezekre a szülői butaságokra…

Tőled szokták gyerekkorodban elvárni, hogy hernyó létedre repülj? Eszedbe jutott vajon, hogy a repülésképtelenség szimplán az életkorodból fakad és nem negatív tulajdonság? Szerinted milyen károkat okozott ez a szülői hozzáállás a lelkedben?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. A megfelelési kényszerről Nézzük meg, milyen félelem rejlik a megfelelési kényszer mögött, hogy...
2. Beteg a gyerek, gyógyítsd a szülőt Ha egy kisgyerek megbetegszik, pláne ha lelki gondjai vannak, rögtön...
3. Spirituális gyereknevelés Mi is az, hogy spirituális gyereknevelés? Szerintem az, hogy a...

Ezúttal nem a lélekápolás.hu-ra, hanem a HősNők.hu-ra írtam egy cikket.

Fogadd szeretettel, remélem hasznos lesz! Arról szól, hogy igenis meg lehet tanulni egy párkapcsolatot-házasságot harmonikusan működtetni még akkor is, ha otthon nem ezt láttad! De először célszerű feltérképezni, milyen  akadályai vannak a fejedben a jó házasságnak!

Íme a cikkhez vezető link:

Na és milyen az asszonyélet?

Te vajon milyen önkorlátozó hiedelmeket hordozol magadban a házassággal kapcsolatban?

Az augusztus a kérdések hónapja, ha kérdezni szeretnél, katt ide!

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Merényletek a párkapcsolatod ellen Példák olyan negatív energia áramoltatásokra egy párkapcsolatban, amelyeket lehet hogy...

Az előző bejegyzésemhez egy nagyon értékes hozzászólást kaptam Istvántól (köszönöm ezúttal is), amin sokat gondolkodtam, olyan sokat, hogy új blogbejegyzés lesz belőle.
A hozzászólásban el lett különítve kétféle bűntudat. Többféleképpen lehet hívni: egészséges – egészségtelen, reális – irreális, külső eredetű – belső forrású, dogmákon alapuló – racionalitásra  épülő, stb. stb.

Valószínűleg sokan vagyunk olyanok, akiknek még munkálkodnak a fejünkben tudat alatt a gyerekkorból származó társadalmi dogmák és a hozzájuk kapcsolódó egészségtelen bűntudatok. Még akkor is, ha folyamatosan, tudatosan győzködjük magunkat arról, hogy ez meg ez a tevékenységünk egyáltalán nem káros senkinek, nem kell miatta lelkiismeret-furdalást éreznünk, még akkor sem, ha ezt tanultuk róla. Ezeket a mumusokat elég nehéz megszelídíteni, sok idő, türelem és gyakorlás szükséges hozzá, de lehetséges. Vannak különlegesen nehéz esetek is, amelyekhez extra türelem kell.

Ilyenek például azok az emberek, akik nem kívánt gyerekek voltak. Ők már a puszta létük miatt is szoktak mérgező bűntudatot érezni, és sokszor emiatt nincs motivációjuk sem arra, hogy élhető emberi életet engedjenek meg maguknak. Így van mindaddig, amíg az önbizalmukat a szüleik elismerésétől teszik függővé. A nem kívánt gyerekeket a szüleik nagyon ritkán ismerik el, mint értelmes emberi lényeket, általában azzal vannak elfoglalva, hogy bebizonyítsák, hogy az összes problémájuk oka a gyerekük. Lesöpörve a vállukról az összes szülői felelősségüket. A gyerek viszont az ellenkezőjét akarja bebizonyítani, hiszen neki a léte függ a szülei elismerésétől. Ha a gyerek ki tud kerülni ebből az ördögi körből, és sok gyakorlással sikerül elérnie, hogy ne a szülei ítéletétől, hanem attól függjön az önbizalma, hogy ő is a Teremtő alkotása, és ha nem árt másoknak, akkor jogosan van itt a Földön, akkor el tudja felejteni a bűntudatot is.

Igen ám, de mikor nem ártunk másoknak? Ebben biztosan megoszlanak a vélemények. Szerintem akkor nem ártunk másoknak, ha igazat mondunk és korrekten viselkedünk. Például a másokat is érintő tevékenységeinkben mindig megállapodunk a feltételekben a tárgyat tekintve, amit aztán értelemszerűen betartunk. Ezt nevezik alighanem együttműködésnek vagy kompromisszumnak. Hajlandónak kell rá lennünk! Mert akkor mindkét fél megbecsülve fogja magát érezni.

Ha viszont nincs valakivel megállapodásunk, és nem érintjük egymás tevékenységét, akkor nincs vele elszámolni valónk sem.

Te hogy állsz a bűntudat kérdésével?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. A hernyó nem tud repülni Ha a hernyót megfeleltetjük egy kisgyereknek, aki sok képességnek még...
2. Hogyan sodorhat bajba az egészségtelen bűntudat? Sokszor van olyan, hogy észre sem vesszük, hogy a fejünkben...
3. Az önbizalom és az emberi játszmák Nem árt, ha tudsz róla, hogy mik azok az emberi...

Azért írok a megfelelési kényszerről, mert napjainkban szerintem az állandó öngyilkos rohanás mögött ilyen jellegű lelki problémák állhatnak. Valószínűleg sokkal nyugodtabbak tudnák lenni, ha nem suttognák a fejünkben azt a mumusok, hogy: “csak akkor vagy értékes, ha halálra hajtod magadat”, stb. stb.

Ezen lelki probléma legmélyebb gyökere az alapvető biztonságérzet hiánya. Lehet például konkrétan az, ha valaki nem kívánt gyerek. És ez nem is muszáj, hogy ki legyen mondva a szülők részéről. Lehet, hogy csak tudat alatt hat, mert a szülők azt hiszik, akarták a gyereket, de valójában csak a családi-társadalmi elvárások, a “divat” miatt született meg. Ezt követően pedig nem tudtak vele mit kezdeni. És ez még nem is probléma, ha nem tudtak. A baj ott kezdődik, ha nem is akartak.
Mert akkor az ilyen gyerekkel a szülők többnyire tudat alatt éreztetik, hogy nyűg a nyakukon, púp a hátukon. Tisztelet a kivételnek.

Mit tesz erre a gyerek?

Mivel érzi, hogy égető szüksége van a szüleire, hiszen egyedül ők képesek kielégíteni azokat a szükségleteit, amelyek a felnőtté váláshoz kellenek, megpróbálja “kivívni” a szeretetüket. Mindig a kedvükre tesz, próbálja kitalálni, mit tenné őket boldoggá. A szülők viszont, mivel ettől nem fog megváltozni a gyerek nem kívánt jellege, továbbra sem tolerálják a gyerek reményteljes próbálkozásait.
A folytonos kudarcélmény mellett az örök próbálkozás és megfelelés annyira belefonódik gyerek a személyiségébe, hogy már nem tud meglenni nélküle. Megfelelési kényszerré alakul át. Annak a reményében, hogy “ha megfelelek másoknak, majd szeretni fognak”.

A kiút belőle igen fájdalmas. De megéri!

Az első a felismerés, hogy egyes embereknek, még ha belelilulunk is, akkor sem leszünk kedvesek. Viszont vigasztalhat a tudat, hogy nem a kényszeres emberrel van a probléma, hanem a szülőkkel.

A feladat: hogy abba tudjuk hagyni az örökös szélmalomharcot, tisztába kell jönni önmagunkkal. Tudni, hogy a Teremtő egyedi alkotásai vagyunk, bármi történjék is, minden alapvető jogunk és kötelességünk megvan, ami bárki másnak. Valamint a gyógyulásban célszerű támogató kört találni: olyan társakat, akik akkor is szeretnek, ha nem teszünk folyton a kedvükre. Ha néha lazítunk egy kicsit.

Neked vannak tapasztalataid a megfelelési kényszerrel kapcsolatban?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. A hernyó nem tud repülni Ha a hernyót megfeleltetjük egy kisgyereknek, aki sok képességnek még...
2. Spirituális gyereknevelés Mi is az, hogy spirituális gyereknevelés? Szerintem az, hogy a...
3. Beteg a gyerek, gyógyítsd a szülőt Ha egy kisgyerek megbetegszik, pláne ha lelki gondjai vannak, rögtön...

Tegyük fel, hogy boldogan élsz a pároddal, jól érzitek magatokat együtt, ügyesen meg tudjátok oldani a közös feladataitokat, jól tudjátok működtetni a kapcsolatotokat.
Jön egy ember, akinek halvány alapokon nyugszik az önbecsülése, amit úgy kompenzál, hogy kizárólagos prófétának érzi magát a világban, és kijelenti a párkapcsolatodra, hogy “Nyugtával dicsérd a napot.” Holott fogalma sincs az egészről.

Mit teszel?

Ismersz-e olyan illetőket, akik, ha valami jó dolog történik veled az életedben, vagy valamit ügyesen megcsinálsz, azzal szállítanak le a magas lóról, hogy “Nyugtával dicsérd a napot”, és hogy “Várjál, várjál még, lesz ez még rosszabb”, stb. stb.?

Én azt mondom, hogy az ilyeneket a helyükön kell kezelni. Mégpedig azok között, akik emberi játszmákat játszanak. Savanyú és keserű emberi játszmákat. Próbálják elrabolni mások örömét, leszívni mások energiáját (már ha mások hagyják magukat). Sportot űznek abból, hogy nem hagyják őket örülni. Csak mert ők boldogtalanok, mások is legyenek azok. Nem képesek örülni mások örömének, boldogságának. Irigykednek, kihúzzák mások alól a szőnyeget. Nem biztatnak senkit, hogy csak így tovább. Nem méltatnak másokat arra, hogy ha már kritizálnak, akkor a kritika építő szándékú legyen. Soroljam még?

Nyugodtan csípd fülön őket. Ne hagyd, hogy depresszióba vagy pánikba sodorjanak! Használj például füldugót, jogodban áll megvédeni a saját örömödet!
Miért ne lehetne örülni valami szép dolognak a jelen pillanatban, anélkül, hogy várnánk valami rosszat a következő pillanatra?
A negatív dolgok úgyis jönnek maguktól. Főleg, ha bevonzzuk őket. Viszont a problémákhoz való hozzáállásod is nagyon sokat számít, mert ha megoldandó feladatként fogjuk fel őket, máris nem tűnnek olyan félelmetesnek.

Tehát, nyugtával dicsérd az egész napot, de a szép pillanatokat lehet dicsérni enélkül is, egyesével.
És egy szép nap a sok szép pillanatból áll össze. Amiket lehetőleg vegyünk észre, illetve a tőlünk telhetőt tegyük meg, hogy szép pillanatokat idézzünk elő.
Szép pillanat lehet az is, hogy sikeresen megoldasz egy nehézséget.

Te mit gondolsz erről?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. A hernyó nem tud repülni Ha a hernyót megfeleltetjük egy kisgyereknek, aki sok képességnek még...
2. Az önbizalom és az emberi játszmák Nem árt, ha tudsz róla, hogy mik azok az emberi...
3. Döntéseink szorításában Ha sokszor érzed magadat döntésképtelennek, lehet hogy túlságosan hallgatsz az...

… egy teljesen ártalmatlan dologért, akkor az önbizalmad megvédése érdekében gondolhatsz arra, hogy veled nincsen semmi baj, hanem az illetőknek az a lemez megy a fejükben, hogy le kell húzni másokat, minden tevékenységedet meg kell vétózniuk, mert veszélyes rájuk nézve.
Ez is egy emberi játszma. Ne dőlj be neki!

És te se nevess ki másokat!

Inkább nézd meg ezt a videót! Nekem nagyon jólesett!

És neked?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Egy gyógyulás története Tipikus példa arra, hogy milyen lelki blokkok, hitek miatt alakul...
2. Az önbizalom és az emberi játszmák Nem árt, ha tudsz róla, hogy mik azok az emberi...
3. A bűntudat elfelejtése Hogyan tudjuk elfelejteni a káros bűntudatot? Tudatos kontrollal, sok gyakorlással,...

„Jaj, ne legyél már ennyire érzékeny!”
„Ne vegyél már mindent ennyire a szívedre!”
„Az a te bajod, hogy mindent túl komolyan veszel!”

Szoktál ilyen és ehhez hasonló mondatokat hallani a környezetedből, amiben bírálják, hogy nem bírod a „kiképzést”? Hogy például túlságosan mellre szívod, ha sértegetnek, vagy ha semmibe vesznek téged nagyon is érintő kérdésekben?

Nálam volt idő, hogy ilyenekkel bombáztak. És természetesen még én éreztem magamat rosszul, hogy velem van valami baj. De a túlérzékenység nem múlt el attól, hogy próbáltam mindenhez jó képet vágni, megfelelni az elvárásoknak. Attól sem múlt el, hogy depresszióba vonultam és bezárkóztam, nehogy hozzám férjenek. Ekkor, jó szokásomhoz híven, mögé néztem az érzékenységnek, hogy mi lehet a gond.

Számomra az derült ki, hogy biztosan jó okod van rá, ha ártó szándékot sejtesz egyes emberi megnyilvánulások mögött.

Hogy miért?

Mert ha például a neveltetésed az ellened irányuló (akár tudattalan) emberi játszmákról szólt, hogy „hozzáedződj az élet kellemetlenségeihez” (és nem arról, hogyan fordítsd a javadra ezeket a kellemetlenségeket), akkor a lelkedben nem biztonságérzetet, hanem súlyos sebeket hordozol, amik ugyanúgy viselkednek, mint a testi sebek. Még akkor is fájnak, ha a szél meglegyinti őket, akkor pedig pláne elviselhetetlenek, ha valaki beléjük üt – hasonlóan a régi helyzethez. És teljesen természetes, hogy túlérzékenyen reagálsz egyes helyzetekre.

Például, ha sokszor hívtak „semmirekellő lustának”, akkor erre a minősítésre később is ingerlékenyen reagálsz. Bár valószínűleg annyira beégett már a fejedbe, hogy saját magadról is ezt gondolod, internalizáltad ezt a hiedelmet. Függetlenül a tényektől, hogy egyébként milyen szorgalmasan dolgozol minden nap.

A sebek addig fájnak, amíg meg nem gyógyítod őket.

Hogyan tudod őket meggyógyítani?

Nagyon egyszerű, de mégis elég nehéz kivitelezni. De szeretettel, türelemmel és gyakorlással menni fog, mennie kell.

Célszerű hozzászokni ahhoz, hogy nem kell állni a pofonokat. Még akkor sem, ha a fejünkben a mumus azt suttogja, hogy rájuk szolgáltunk. Ez nem méltó egy emberhez sem, még akkor sem, ha létezik egy olyan társadalmi mítosz, hogy „Fordítsd oda a másik orcádat is”. Inkább védekezz. Jogodban áll. Ne várd el a másik embertől, hogy ne próbáljon meg bántani, hanem vedd elejét a sérülésednek.
A védekezés módja a lényegesebb kérdés. Olykor elkerülhetetlen, hogy erőszakra erőszakkal válaszoljunk, mert olyan mértékű, hogy máshogy nem lehet megfékezni. Viszont az esetek többségében elég, ha megfelelően kommunikáljuk az érdekeinket, a feladatra fókuszálva.

Te szoktál túlérzékeny lenni mások szemében? Hogyan kezeled?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Az önbizalom és az emberi játszmák Nem árt, ha tudsz róla, hogy mik azok az emberi...
2. A megfelelési kényszerről Nézzük meg, milyen félelem rejlik a megfelelési kényszer mögött, hogy...
3. Hogyan járhatok mindenkinek a kedvében? Ha mindenkinek a kedvében akarsz járni, légy óvatos!...