Kalauz szorongós nőknek

Bejegyzés címkék: ‘depresszió kezelése’

Mostanában gyakran látok egészséggel foglalkozó magazinokban olyan cikkeket, amelyekben az áll, hogy szorongás és stressz nélkül nincs élet. Természetesen jókat mosolygok rajtuk. Aki a cikket írja, nem tudja, amit mi már tudunk (remélem, előbb-utóbb megtudja, és megváltoztatja a véleményét). Merthogy de, szorongás és stressz nélkül, illetve ezek egyre csökkenő mértéke mellett is VAN élet, ezt már elég sok kollégámmal és gyógyulni vágyó kliensemmel együtt megtapasztaltuk ahhoz, hogy ki merjem jelenteni tényként. Ezt az állapotot úgy hívják, hogy belső (lelki) béke. Az elérése viszont a legtöbb esetben nem történik meg egyik pillanatról a másikra, fejlődés és rengeteg, kitartó (energetikai) munka szükséges hozzá.

Az ÉFT-ben van egy olyan munkamódszer, amit Belső Béke Eljárásnak hívunk. Ez dióhéjban azt takarja, hogy listát írsz az életedben eddig Veled történt sokkoló eseményekről, traumákról, és az ÉFT használatával egyenként elsimítod őket. Azért van erre szükség, mert ezen traumák emlékeinek a tudat alatti, agyunkban kísértő hatása okozza a szorongást, a stresszt és a betegségeket! De ha végigviszed rajtuk a Belső Béke Eljárást, akkor feloldod a kísértő hatásukat, és a jövőben valószínűleg egyre lazább és egészségesebb leszel, egyre jobban képes leszel örülni az Életnek, egyre jobban képes leszel kiállni magadért is.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Hálásan köszönöm mindenkinek a részvételt a nyereményjátékban, aki pozitív mondókát írt be a gyűjtőakciónkba. A végére kiderült, hogy nemcsak hogy van miből főznünk, hanem egyenesen a bőség zavarával küzdünk pozitív nevelési eszközöket, mondókákat illetően!
Bizony, nem árt néha “leltározni”, megnézni hogy milyen kincseink vannak eldugva itt meg ott, mert így érezhetjük, hogy a bőség igenis jelen van az életünkben, és segítségül hívhatjuk szorult helyzetekben…

Olvasd tovább a bejegyzést »

Régebben már írtam arról - ide kattintva elérheted az írást, hogy a magyar kultúrában mennyire sok helyen jelenik meg a (talán ok nélküli) szomorúság, és hogy már az általános iskolában a depresszióra kondicionálnak minket a magyar irodalomban tanított művekkel. Egy kedves ismerősöm figyelemfelhívása révén azonban rá kellett döbbenjek, hogy nem mentem vissza elég messzire az időben ahhoz, hogy a szomorúság tanításának a forrását megtaláljam. Mert a depressziót bizony már az óvodában is tanítják!

(Megjegyzés: Ha ez a “A depressziót már itt meg itt is tanítják” sorozatot még a jövőben is folytatni fogom, az fog kiderülni, hogy már a magzatvízzel is ezt szívjuk magunkba…)

Hogy az óvodában pontosan hogyan tanítják a depressziót, ennek a szemléltetésére egy groteszk, de nagyon tanulságos történetet mesélt el nekem az említett ismerősöm.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Szerettél iskolába járni? És ha igen, szeretted a magyar irodalmat?
Belegondoltál már abba, hogy miért van az, hogy a magyar irodalomban született (illetve irodalomórán tanított) művek: versek és prózák 80%-ka szomorú és depressziós? És ha 80%-ot mondok, akkor még lehet hogy keveset is tippeltem, mert a tragikus művek aránya a tanultak között talán van 90%-is.

A fő művek mindenképpen depressziósak, gondoljunk csak a Himnuszra és a Szózatra. Mindkettő a magyarok tehetetlenségéről, a világ iránti kiszolgáltatottságáról és büntetettségéről szól, és a megváltást kizárólag Istentől remélik. Magukért semmit sem tudnak tenni. Lehet hogy bennünk ez a nemzeti ének pozitív érzelmeket kelt, de szerintem kb. olyan, mintha a temetőben táncolnánk.
Mindenesetre nagyon kevés olyan műre emlékszem, ami lelkes és játékos lett volna. Per pillanat csak Petőfi: Anyám tyúkja jut az eszembe. És nem vagyok hajlandó elhinni, hogy csak ilyen depis művek vannak, amiket tanítani lehet az irodalomórán!

Olvasd tovább a bejegyzést »

Az előző előtti bejegyzésem az emberi agy normál működéséhez szükséges tápanyag hiányáról szólt (Mi köze a halak szálkájának a lelki nyűgökhöz?), az előző pedig azokra a testi-lelki hiányérzetekre és orvoslásukra hozott példát, amelyeket gyerekkorunk óta cipelünk magunkkal (Hiányállapotok orvoslása). Még mindig van mit mondanom a témáról, ezért tovább folytatom a megkezdett fonalat.

Mégpedig arról szeretném leírni a tapasztalataimat, hogy azok a népek (pl. japánok és eszkimók), akik a bő halfogyasztásukkal elég Omega 3 zsírsavhoz juttatják az agysejtjeiket, mi egyebeket tesznek még a saját testi-lelki egyensúlyukért. Hogy vajon milyen egyéb okok miatt olyan alacsony a lelki problémák előfordulása a köreikben. Mert bizony én nem lennék én, ha ezen nem gondolkodtam volna el…

Kezdeném a japánokkal. Kicsit távolabbról, közgazdász szemszögből közelítem meg a témát.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Így, hogy nyakunkon a karácsony, különösen aktuális a téma, amiről most írni fogok. Mert az éneklésről és annak a pozitív hatásairól lesz szó.

Szerintem a mai világban, amikor a művészek kiszolgálnak minket mindenféle zenével, és a tévé ontja magából a tehetségkutató műsorokat, és minden utcasarkon CD-t lehet vásárolni, elfelejtjük, hogy nekünk is van hangunk. Pedig ott van a torkunkban, és gyógyításra, harmónia növelésre is használhatjuk saját magunknak! De mégsem tesszük, és így ez a hang egyre jobban berozsdásodik, hiszen kihagyjuk az életünkből.

Itt az ideje, hogy ezen változtassunk, hogy megtornáztassuk egy kicsit a hangunkat, énekeljünk!

A teljes cikket ide kattinva olvashatod el.

Te szoktál csak úgy a magad kedvéért énekelgetni?

Úgy érzem, ideje tisztába tennünk ezt a két fogalmat, hogy rájöjjünk, tulajdonképpen mitől is szoktunk szorongani, mitől szoktuk magunkat rosszul érezni magunkat a bőrünkben, és mi az, ami megnyugtat minket és megsokszorozza az alkotóerőnket.

Ha egészségtelenül működő családban nőttél fel, (még ha nem is vagy tudatában, hogy az volt) valószínűleg nem ismered az igazi szeretetet, mert csak az elvárásokkal volt alkalmad találkozni.

Gyakorlati példán érzékeltetném a különbséget a szeretet és az elvárás között.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Látszik, hogy te nem nézel tévét…

Ezt az állítást szemrehányás-félének kaptam az egyik közeli családtagomtól a napokban. Mégpedig azért, mert megpróbáltam neki megvilágítani, hogy mi köze van a hányatott sorsának ahhoz, hogy olyan mumusok dolgoznak a fejében, amelyek megakadályozzák, hogy hatékonyan kiálljon az érdekeiért. Ha úgy tetszik, kicsit balhézni merjen, ha valaki kiszúr vele.

(A TV-ben ugyanis a legszélesebb célközönségnek azt tanítják meg [szerintem], hogyan kell szenvedni, panaszkodni, hogyan legyél szerencsétlen, hogyan legyen kevés önbizalmad. És hogyan kell irigykedni arra, aki kicsit ügyesebben menedzseli az életét. Mást nemigen.)

Olvasd tovább a bejegyzést »

Tegyük fel, hogy boldogan élsz a pároddal, jól érzitek magatokat együtt, ügyesen meg tudjátok oldani a közös feladataitokat, jól tudjátok működtetni a kapcsolatotokat.
Jön egy ember, akinek halvány alapokon nyugszik az önbecsülése, amit úgy kompenzál, hogy kizárólagos prófétának érzi magát a világban, és kijelenti a párkapcsolatodra, hogy “Nyugtával dicsérd a napot.” Holott fogalma sincs az egészről.

Mit teszel?

Olvasd tovább a bejegyzést »

„Jaj, ne legyél már ennyire érzékeny!”
„Ne vegyél már mindent ennyire a szívedre!”
„Az a te bajod, hogy mindent túl komolyan veszel!”

Szoktál ilyen és ehhez hasonló mondatokat hallani a környezetedből, amiben bírálják, hogy nem bírod a „kiképzést”? Hogy például túlságosan mellre szívod, ha sértegetnek, vagy ha semmibe vesznek téged nagyon is érintő kérdésekben?

Nálam volt idő, hogy ilyenekkel bombáztak. És természetesen még én éreztem magamat rosszul, hogy velem van valami baj. De a túlérzékenység nem múlt el attól, hogy próbáltam mindenhez jó képet vágni, megfelelni az elvárásoknak. Attól sem múlt el, hogy depresszióba vonultam és bezárkóztam, nehogy hozzám férjenek. Ekkor, jó szokásomhoz híven, mögé néztem az érzékenységnek, hogy mi lehet a gond.

Számomra az derült ki, hogy biztosan jó okod van rá, ha ártó szándékot sejtesz egyes emberi megnyilvánulások mögött.

Hogy miért?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Sajnos ki kell hogy ábrándítsalak: sehogy.

Mielőtt még nagyon elszontyolodnál, elmagyarázom, miről van szó.

Lehet hogy gyerekkorodban nem tanítottak meg a következőkre, és talán a későbbiekben sem vetted észre ezt a törvényszerűséget (és lehet, hogy ezért sokszor fejjel mentél a falnak), ezért most felhívnám rá a figyelmedet. Nekem is sok ideig tartott, amíg rájöttem, de a fő hogy rájöttem.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Szerinted mi az a tényező, ami sok embert akadályoz abban, hogy jóban tudjon lenni önmagával? Hogy abbahagyja végre az önostorozást, az önpusztító életmódot, és elkezdje magát egy kicsit kényeztetni, ápolni? Hogy ne csak másokat pátyolgasson állandóan, hanem egy kicsit önmagát is megszeretgesse (mert megérdemli)?

Mások nagy problémái, szüksége?

A környezete elvárásai?

A jószívűsége?

Vagy esetleg valami más?

Mi kényszerít valakit arra, hogy halálra dolgozza magát, ahelyett, hogy jobban megszervezné például a munkáját, adna át feladatokat belőle a kollégáinak? Hogy kísérletezne új megoldásokkal, megtanulná és kihasználná a modern technológia adta előnyöket?

Olvasd tovább a bejegyzést »