Mostanában több olyan levelet is kaptam (köszönet értük), amelyben az írók arra panaszkodnak, hogy sokat sírnak, sírásrohamaik vannak, amelyeket nyilván nem tudnak visszatartani, de kiengedni sem, mert a környezetük elítéli őket ezért. Nosza, nem állhatom meg szó nélkül a témát, főleg hogy én is érintve voltam benne az utóbbi időkben.
Még ma is a szemem előtt lebeg egy mondat az emlékkönyvemből, amit gyerekkoromban még talán komolyan vettem… és amin ma már energia pszichológusként meg szoktam botránkozni.
Ez a mondat pedig a következő volt:

Ne lásson át a fátylon a kíváncsi tömeg, mosoly lebegjen az arcodon, ha vérzik is a szíved.

Miért is?

Szeretném rá felhívni a figyelmedet, hogy aki ilyet beleír egy emlékkönyvbe, valószínűleg beteg ember. Szinte biztosra veszem, hogy gyomorfekélye, magas vérnyomása, rákja, vagy egyéb problémája van/volt, vagy ezek egyszerre. De hogy sírógörcsei is szoktak lenni, azt is nagyon valószínűnek tartom. Ugyanis, aki visszatartja a sírását és bájmosolyog akkor, amikor pedig jólesne egy kicsit itatni az egereket, abban idővel fel fognak halmozódni a szomorú érzelmek és robbanásszerűen, sírógörcsök formájában, a lehető legrosszabbkor fognak előtörni…
Ha a Te életedben is voltak ilyen tanítások… Biztos, hogy egy azokra az emberre kellene hallgatni, akik ilyeneket mondtak? Biztos, hogy nem a testednek van igaza, amikor sírni szeretne? Miért is kellene kínunkban vigyorognunk? Csak azért, mert vannak olyanok, akik szeretnek betegek lenni, és ezért mindenki más is legyen beteg? Miért is kell megosztozni velük a testi-lelki kínjaikon? Nem őrültek ők egy kicsit?

Megosztok veled egy titkot: már majdnem 3 hete, hogy elment a 12 hetes magzatom. Spontán, hirtelen, minden előjel nélkül. Nem tudtam megakadályozni, még ÉFT-vel sem. És nagyon szomorú voltam miatta, sokat sírtam, gyászoltam. Összedőlt, elbizonytalanodott a szépen elgondolt jövőképem: például az, hogy jövő júniusban már két dajkálni való csemetém lesz. Ez pedig elég nagy változás egy ember életében.
Persze a környezetemből néhányan a tanult sémát mondogatták gondolkodás nélkül, hogy “Fel a fejjel!”, de ők számomra nem etalonok a testi-lelki egészség terén. Mert ilyenkor igenis gyászolni kell egy ideig. A sírás (nem a hiszti!) természetes öngyógyító folyamat, megtisztít, felszabadít, segít az agysejteknek alkalmazkodni az új helyzethez. Így azt is figyelmen kívül hagytam, hogy mások mit gondolnak rólam. Mindenhol sírtam, ahol jólesett – ultrahang közben, a kórházi váróteremben, az utcán… Könyörgöm, most vetéltem el, engedtessék már meg nekem egy kis szomorúság. Most senkinek a kedvéért sem fogok az asztalon táncolni, egyrészt mert semmi humorom sincs hozzá, másrészt, mert még a lakodalmamban sem csináltam ilyet. Aki pedig elvárja tőlem, azt minimum elküldöm melegebb éghajlatra. És ha megsértődik miatta, az legyen az ő problémája.
Eredmény? Mostanra sokkal jobban vagyok. A vetélés fizikai folyamatába pedig nem kellett művileg beavatkozni az orvosoknak, magától lement! És biztos vagyok benne, hogy hamarosan lesz nálunk kistestvér!

Tehát, ha egészséges szeretnél lenni testileg-lelkileg, a legjobb, amit tehetsz: engeded az érzéseidet kijönni és kizárod a külvilágot. Ha pedig egy síró embert látsz: nyújts neki oda egy zsebkendőt, és, ha éppen ráérsz, a válladat is, amin kisírhatja magát. Nincs szükség másra.

Ha szeretnéd Te is az eddigieknél természetesebben és jobban kezelni a szomorúságodat, a sírási késztetéseidet, kattints ide >>>

Kérlek írj még olyan egészségtelen bölcsességeket a hozzászólásokba, amelyek valószínűleg károsak, mégis sokan elhiszik és követendőnek tartják őket!

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Jaj csak nehogy szomorú légy A szomorúság bizonyos helyzetekben teljesen természetes állapot. A probléma ott...

Ugye, te is ismered azt a tanmesét, amelyikben a nyuszika nem tudja otthon lenyírni a füvet, és elmegy a farkashoz a fűnyíróért… útközben pedig azon morfondírozik, hogy a farkas vajon kölcsönadja-e a fűnyírót vagy sem. Aztán a végén győz a pesszimizmus, és a nyuszika, amikor a farkas ajtót nyit, csak annyit mond neki, hogy: Tudod mit, farkas, b@szd meg a fűnyíródat! ?

Te elgondolkodtál már azon, hogy a nyuszika miért gondolta azt, hogy a farkas nem fogja neki kölcsönadni a fűnyírót? Induljunk ki abból, hogy a farkassal előtte még nem voltak negatív tapasztalatai… Vajon milyen előélete lehet nyuszikának, miket tanulhatott a szüleitől és a gyerekkori környezetétől önmagára és a többi élőlényre vonatkozóan? Miért érezte a világot sötétebbnek, mint amilyen az valójában?

Szerintem önmagáról ilyeneket tanulhatott:

• nem érdemlem meg
• értéktelen vagyok
• gyenge képességeim vannak
• buta vagyok
• szerethetetlen vagyok
• stb.

A világról pedig ilyeneket:

• a világ veszélyes
• az emberek (farkasok) mind irigyek
• kicsi vagyok hozzá képest
• nem fogom tudni kezelni azt, ha elutasít
• nem tudok vigyázni a fűnyírójára
• úgysem hallgat meg engem senki sem szívesen
• mindenkinek a terhére vagyok
• stb.

A nyuszikának ezek az önmagáról és a világról alkotott pesszimista feltételezései egyes nézetek szerint a negatív énkép részei. A nyuszikát sokszor depresszióba taszítják, útját állják az emberi kapcsolatai harmonikus kialakításában. Valamint megakadályozzák őt abban, hogy, ha az emberi kapcsolataiban külső inzultus éri őt, akkor kivédje azt. (Erről a jelenségről is szó van a “Hogyan dobj vissza kenyérrel?” című könyvben.)

Az önbizalom romboló, nem reális feltételezések alapban kétfajták lehetnek: túlságosan pozitívak és túlságosan negatívak. A túlságosan pozitív feltételezések miatt szoktunk olykor pórul járni – hiszen jobbat feltételeztünk, jobbat vártunk, mint ami bekövetkezett. A túlságosan negatív feltételezések pedig szép kis szorongásokat csinálnak nekünk, hiszen félelmet keltenek bennünk egy olyan dologgal kapcsolatosan, ami nem is olyan rémes.

Akár pozitívak, akár negatívak, a feltételezések sokszor keményen belénk vannak épülve. Legalább annyira, mint ahogy a baseball sapka odanőtt Vujity Tvrtko koponyájára. Még azt sem vesszük észre, hogy a mi fejünkben vannak, és nem a másik emberben. Elég melós dolog megváltoztatni őket. De nem reménytelen a helyzet, nyitottság és kommunikáció szükségeltetik hozzá.

A téma folyt.köv. az önbizalomromboló optimista feltételezésekkel…

Rólad milyen, a valóságnál pesszimistább dolgokat feltételeztek gyerekkorodban? És most vajon  milyen, a valóságnál pesszimistább dolgokat feltételezel magadról és a világról?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Önbizalom romboló feltételezések 2. A minisorozat múltkori részében arról volt szó, hogy milyen szorongásokat...
2. A félig teli pohár esete Tudunk-e vajon örülni annak, ha előrehaladtunk pár lépéssel, de még...
3. Az önbizalom és az emberi játszmák Nem árt, ha tudsz róla, hogy mik azok az emberi...

Hálásan köszönöm mindenkinek a részvételt a nyereményjátékban, aki pozitív mondókát írt be a gyűjtőakciónkba. A végére kiderült, hogy nemcsak hogy van miből főznünk, hanem egyenesen a bőség zavarával küzdünk pozitív nevelési eszközöket, mondókákat illetően!
Bizony, nem árt néha “leltározni”, megnézni hogy milyen kincseink vannak eldugva itt meg ott, mert így érezhetjük, hogy a bőség igenis jelen van az életünkben, és segítségül hívhatjuk szorult helyzetekben…

Arra kérlek, ha kisgyerekekkel kerülsz kapcsolatba, nagyon ügyelj rá, hogy csakis, vagy legalább nagyrészt ilyen pozitív és szelíd versikéket mondj neki.

A nyertes kilétét az alábbi rövid videó fogja felfedni (gratulálunk neki, a nyereményét e-mailben kapja meg).

A “Hogyan dobj vissza kenyérrel?” című könyv pedig (azoknak, akik lemaradtak róla, de érdeklődnek iránta) napokon belül kedvezményes bevezető áron lesz kapható, figyeld a Lélekápolás hírlevelet!

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Beszéljünk a hátországodról Az árvizek során mindig látjuk, hogy mi történik egy alapok...
2. A depressziót már az óvodában is tanítják A magyar depressziós kultúra okának firtatása, a negatív minták leleplezése...

Régebben már írtam arról - ide kattintva elérheted az írást, hogy a magyar kultúrában mennyire sok helyen jelenik meg a (talán ok nélküli) szomorúság, és hogy már az általános iskolában a depresszióra kondicionálnak minket a magyar irodalomban tanított művekkel. Egy kedves ismerősöm figyelemfelhívása révén azonban rá kellett döbbenjek, hogy nem mentem vissza elég messzire az időben ahhoz, hogy a szomorúság tanításának a forrását megtaláljam. Mert a depressziót bizony már az óvodában is tanítják!

(Megjegyzés: Ha ez a “A depressziót már itt meg itt is tanítják” sorozatot még a jövőben is folytatni fogom, az fog kiderülni, hogy már a magzatvízzel is ezt szívjuk magunkba…)

Hogy az óvodában pontosan hogyan tanítják a depressziót, ennek a szemléltetésére egy groteszk, de nagyon tanulságos történetet mesélt el nekem az említett ismerősöm.

Egy család kiköltözik az USA-ba, a kisgyereket beadják az oviba. Az első szülői értekezleten az óvónő mondja az anyukának:
Vigyék el pszichológushoz a gyereket, megmagyarázhatatlan kegyetlenség, agresszivitás látszik rajta.
Anyuka mondja:

• Miért, miből gondolja?
• Égő csigát rajzolt. – mondja az óvónő.
• Égő csigát? De hát ez igen egyszerű. A magyar gyerekek a csigát így hívogatják ki a házukból: Csiga biga gyere ki, ég a házad ideki… Talán volt más is?
• Hát, mindenféle sérült madarakat rajzol, például a múltkor egy vak madarat. – így az óvónő.
• Hm, hogyan? Ja, igen. Ön nem hallotta azt a kedves magyar mondókát, hogy csip, csip, csóka, vak varjúcska?
• Na, jó. De a csonka tehén mégiscsak durva.
• Csonka tehén? Hm,.. Ja, igen. Egy nagyon helyes kis dalocskánk van: Boci, boci tarka, se füle, se farka..
• … és mondja, kedves anyuka. Semmi vidám, kedves dalocskát nem énekelnek a magyar gyerekek.
• Dehogynem. Ott van például, a Süss fel nap, fényes nap, … kertek alatt a ludaim megfagynak.

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a katalinkával micsoda szado-mazót művelnek a törökök abban a bizonyos dalocskában…

Szerintem ennek nem muszáj így lennie! Gyűjtsünk ellenpéldákat!

Házi feladat neked: kérlek, írj a hozzászólásokba olyan pozitív és felemelő magyar óvodai mondókákat (hozzászólásonként egyet), amelyben nem csonkítanak, nem égetnek, nem fagyasztanak, nem lőnek le, nem kínoznak meg senkit.

Tehát, a mondókákban egy negatív szó sem szerepelhet, és még csak utalás sem lehet rájuk!

Nehéz lesz vajon? Próbáld meg, érdemes! Mert…

…  nyerhetsz!

A mondókák beküldői ugyanis sorsoláson vesznek részt, és a kisorsolt nyertes megkapja a “Hogyan dobj vissza kenyérrel?” című,  az agresszió és a manipuláció kezeléséről szóló elektronikus könyvemet 3900 Ft értékben, amely hamarosan kereskedelmi forgalomba kerül!

Egy hozzászóló több mondókával is benevezhet, annyiszor kerül bele a neve a sorsolási kalapba, ahány egymástól és a többi hozzászólóétól különböző pozitív mondókát beír. Lehetnek saját költésű mondókák is, természetesen a szerzői jog megfelelő kezelésével!

Sorsolás: 2010. szeptember 9-én, azaz jövő csütörtökön 14:00-kor!

A sorsolásra benevezni, pozitív mondókát beírni a hozzászólásokba 2010. szeptember 8-adikán, azaz szerdán 24:00 óráig lehet.

Kedvcsinálónak, íme a nyeremény:

Kapcsolódó bejegyzések:

1. A depressziót az iskolában is tanítják Ha van dolog, amiben igazán meg kellene reformálni a magyar...
2. Kérdések a “Hogyan dobj vissza kenyérrel?” című e-könyvhöz Kérdések a "Hogyan dobj vissza kenyérrel?" című könyvhöz...
3. Democsokráciában élünk? Egy érdekes példa arra, hogyan áshatja alá tudatlanul és akaratlanul...

Folytatva az előzőekben megkezdett Hogyan reagálunk a válságra? témakört, azt a, válságra adott reakciót járnám körül, hogy olykor minden gondunkért a politikusokat hibáztatjuk. Nem védem őket, mert megérik a pénzüket, ők is emberből vannak, de… Nézzük meg, mennyi igazságtartalom van például a következő állításokban:

• Azért van kánikula és azért van melegünk, mert a politikusok befűtöttek nekünk az égi kályhában.
• Azért nincs elég pénzünk, mert a politikusok az ajtónk előtt strázsálnak a pénzfogó hálójukkal és elállják a hozzánk bejövő pénz útját. Na meg persze azért nincsen pénzünk, mert megcsinálják a reklámokat, amiknek a hatására a politikusok elmennek helyettünk a nagyáruházakba és elköltik helyettünk a fizetésünket.
• Azért nem merünk este kimenni az utcára, mert az utcasarkon a politikus lesben áll, előveszi az ollóját és levágja a hajunkat.

Abszurd állítások? Lehet. De vedd észre, hogy az ország nagy része a saját belső mumusait a politikusokra vetíti ki. (Ők pedig élvezik a figyelmet, a hírnevet, még akkor is, ha az negatív, hiszen a hír az az ő malmukra hajtja a vizet.)

És így tovább.

Mi lenne, ha mostantól kevesebb figyelmet szentelnél a politikának? Mi lenne, ha a kutya sem törődne velük? Mi lenne, ha a szeretteidre koncentrálnál többet? Nagyon nehéz ez?

És még valami! Vedd észre, hogy az Univerzum energiája most is végtelen, ugyanúgy, mint a válság előtt. Ugyanannyi levegő van a Föld légkörében, mint eddig. Napfény és víz is ugyanannyi van. Csak azt lenne célszerű megtanulnod, hogy ezt az energiát hogyan tudod észrevenni és felhasználni a saját javadra. A politikusokat lehetőleg kihagyva a buliból, már így is túl sok figyelmet kaptak…

Mert a politikusok nincsenek hatással például arra, hogy:

• észreveszed-e, hogy célszerű energetikailag rendben és tisztaságban tartanod a környezetedet (mert ez bevonzza a szerencsét az otthonodba, válság ide vagy oda, lásd feng shui)
• meglátod-e, hogy fontos rendben és tisztaságban a testedet (mert ez is bevonzza, illetve taszítja a segítő embereket, ha nem teszed): tisztálkodás, táplálkozás
• érzed-e, hogy az időd a saját tulajdonod, és törekszel-e arra, hogy szánj időt magadra, fókuszálsz-e építő jellegű tevékenységre
• érzed-e, hogy jogod van ahhoz, hogy legyen életcélod, hogy találj értelmet az életednek
• szereted-e a tanulást, hajlandó vagy-e olyan dolgokat tanulni, amivel pénzt tudsz teremteni, amivel másoknak értéket adsz
• észreveszed-e, hogy milyenek (kritizálók vagy támogatók) a barátaid, és hogy jogod van a negatív energiájukat kivédeni, vagy másmilyen barátokat választani magadnak
• észreveszed-e, hogy megválaszthatod például azt is, hogy a következő pillanatban kiszaladj-e a mosdóba vagy sem…
• És így tovább.

(Megjegyzés: ha úgy érzed, hogy képtelen vagy nem figyelni a politikusokra, de mégis szeretnéd magadat védettebbnek érezni a túlkapásaikkal szemben, kattints ide>>>)

Szerinted milyen dolgok vannak még az életedben, amelyekhez a politikusoknak semmi közük nincs? Kérlek írj ilyeneket a hozzászólásokba!

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Hogyan reagálunk a válságra? Nem is olyan régen olvastam egy olyan kérdést egy honlapon,...
2. A félig teli pohár esete Tudunk-e vajon örülni annak, ha előrehaladtunk pár lépéssel, de még...
3. A depressziót az iskolában is tanítják Ha van dolog, amiben igazán meg kellene reformálni a magyar...

Nem is olyan régen olvastam egy olyan kérdést egy honlapon, hogy: “vajon miért olyan sok a depressziós ember napjainkban?” A válaszadók nagy többsége a válságot, mint fő okot jelölte meg. Hogy azért olyan sok a depressziós ember napjainkban, mert válság van.

Ami engem illet, azt gondolom, hogy ez egy tanult reakció! Válság van – és mi azt tudjuk, hisszük, hogy így kell rá reagálnunk. Mert gyerekkorunkban ezt láttuk, mert most az ismerőseink és a barátaink körében így reagálnak rá – tehát nekünk is így kell reagálnunk. Mert nem lehet másképpen reagálni, hiszen a válság egy nagyon szomorú dolog.

Természetesen azonnal elkezdtem gondolkodni, hogy milyen egyéb módokon lehetne reagálni a válságra, és hogy mit lehet ennek érdekében figyelembe venni. Mert a válság, ahogy már talán hallottad, nem más, mint egy nagyobb átrendeződés, változás az élet minden területén, amiben benne van a rengeteg lehetőség az újrakezdésre, önmagunk kiteljesítésére.

A magam részéről inkább izgalommal és némi reménykedéssel tekintek a jövőbe, hogy a válság vajon mit hoz. Ha globálisan szemlélem a világot, úgy gondolom, hogy például nagyon ideje lenne, hogy a környezetvédelem sokkal jelentősebb teret nyerjen az életünkben. Nagyon várom azt az időszakot, amikor elektromos autókon fogunk közlekedni, és minden házon napelem és szélerőmű lesz – hogy ne kelljen a Földanya mélyében turkálni energiáért, a szénért és az olajért. Hiszen tiszta energia bőven van a Földanya felszínén is, csak ki kellene tárnunk a kezünket, hogy befogadjuk és hasznosítsuk.

Visszatérve a témára, abban biztos vagyok, hogy az emberek jó részét a munkahelyük és a pénzük révén érinti a válság a legmélyebben. A munkahelyek pedig erősen hozzá vannak kötve a cégek helyzetéhez. Márpedig a válságban cégek szűnnek meg – ez természetes folyamat. Mert az ő termékük iránt már nincs kereslet, nem tudják a dolgozóikat kifizetni, így elküldhetik őket.

A válság azért lehet olyan súlyos sokak életében, mert elfelejtették, hogy gyerekkorukba mennyire szerették az izgalmas, új dolgokat. Túlzottan ragaszkodnak például a régi, idejétmúlt munkahelyükhöz. És azért ragaszkodnak, mert nem tudnak új munkahelyet keresni. Nem tudják kifejezni az új munkahelyen, hogy milyen képességekkel, értékekkel bírnak, mivel tudnak a hasznára lenni az új munkaadónak. Nem merik egy kicsit reklámozni saját magukat. Mert talán azt a, saját magukat lealacsonyító gondolatot tanulták gyerekkorukban, hogy “öndicséret büdös, és ha jól dolgozok az elég, majd észrevesznek maguktól”. Vedd észre, hogy ez csapda! Ezen kívül sokan elfelejtették, hogy gyerekkorukban milyen érdeklődőek és nyitottak voltak… és most nem szeretnek újat tanulni, nem szeretnek kezdőnek lenni valamiben. Mert talán azt is hallották, hogy “kezdőnek lenni kínos dolog“. Mintha mindannyian már a születésünkkor mindent tudnánk…

Pedig ezek a tulajdonságok: a saját értékeink ismerete és a tanulás szeretete fontosak lennének ahhoz, hogy mindig legyen munkahelyünk. Hogy ne féljünk a válságtól, ne depresszióval reagáljunk rá, hanem némi várakozással és izgalommal.

Ha szeretnél a válságra és a válság által előhozott félelmeidre sokkal nagyobb általános biztonságérzettel reagálni, akkor kattints ide>>>

Te hogyan reagálsz a válságra, és szerinted milyen más módokon lehetne még reagálni?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Amihez a politikusoknak semmi közük Mert bizony vannak olyan területek az életünkben, amelyeknek a problémái...
2. Hogyan járhatok mindenkinek a kedvében? Ha mindenkinek a kedvében akarsz járni, légy óvatos!...
3. Hogyan bánjunk egy szorongó emberrel? A szorongó emberekkel sokan nem tudnak kellőképpen bánni. Nem tudják,...

Szerettél iskolába járni? És ha igen, szeretted a magyar irodalmat?
Belegondoltál már abba, hogy miért van az, hogy a magyar irodalomban született (illetve irodalomórán tanított) művek: versek és prózák 80%-ka szomorú és depressziós? És ha 80%-ot mondok, akkor még lehet hogy keveset is tippeltem, mert a tragikus művek aránya a tanultak között talán van 90%-is.

A fő művek mindenképpen depressziósak, gondoljunk csak a Himnuszra és a Szózatra. Mindkettő a magyarok tehetetlenségéről, a világ iránti kiszolgáltatottságáról és büntetettségéről szól, és a megváltást kizárólag Istentől remélik. Magukért semmit sem tudnak tenni. Lehet hogy bennünk ez a nemzeti ének pozitív érzelmeket kelt, de szerintem kb. olyan, mintha a temetőben táncolnánk.
Mindenesetre nagyon kevés olyan műre emlékszem, ami lelkes és játékos lett volna. Per pillanat csak Petőfi: Anyám tyúkja jut az eszembe. És nem vagyok hajlandó elhinni, hogy csak ilyen depis művek vannak, amiket tanítani lehet az irodalomórán!

Bezzeg az Európai Uniónak a himnusza Beethoventől az Örömóda, ami sokkal de sokkal vidámabb és emberibb.

Ha figyelembe vesszük, hogy a gyerekek iskolás korukban is olyanok még, mint a szivacs, minden információt duplán szívnak magukba (hiszen szükséges a lelki épülésükhöz), akkor ne csodálkozzunk, hogy a magyarok nagyrészt depisek és lehangoltak. A lehető legfogékonyabb időszakukban, a gyerekkorukban plántálták a fejükbe a rosszkedvet, az iskolai irodalomórán (is).

Szerintem biztosan megoldható lenne, hogy az irodalomórán tanított szomorú és a vidám művek arányát legalább 50-50%-ra javítsuk. Mit gondoltok?

Törjük meg az átkot! Írjunk felemelő verseket a magyar irodalomból! Kérek ilyeneket a hozzászólásokba!

Nekem ez az egyik kedvenc versem:

Juhász Gyula: Credo (részlet)

Érzed-e testvér, néha szédülettel
És áhítattal a csodát, hogy élsz itt,
Hogy veled együtt világok kerengnek,
S hogy velük együtt néked is a vég int?

Megállsz-e néha az örök sodorban,
Mely halni visz, mint az örvény a rózsát,
És érzed-e, míg hull a homokóra,
Hogy mosolyog az örökkévalóság?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. A depressziót már az óvodában is tanítják A magyar depressziós kultúra okának firtatása, a negatív minták leleplezése...
2. Amihez a politikusoknak semmi közük Mert bizony vannak olyan területek az életünkben, amelyeknek a problémái...
3. Önbizalom-romboló feltételezések 1. Az életünkben igen meghatározóak tudnak lenni a feltételezések... ezek olyan,...

Folytatjuk az előzőekben megkezdett “külső rendrakás” témát.

Önmagunk szeretetéhez az is hozzátartozik, hogy csupa olyan dolgot tartsunk magunk mellett, amit szeretünk, ami azt az életminőséget képviseli számunkra, amit élni szeretnénk. A környezetünk szerves részei vagyunk, a körülöttünk keringő energia minősége nagyon is befolyásolja, hogy hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, hogy mit vonzunk magunkhoz. A jó hír, hogy erre az energiára rendteremtéssel hatást tudunk gyakorolni, ami a mi életünket is pozitív módon befolyásolja.

Hogy miért tartom ezt fontosnak? Mert még én is hajlamos vagyok abba a hibába esni, hogy például elfelejtem a megfelelő helyre tenni a kedvenc fotóimat. Szerencsére mindig van, aki emlékeztet rá.

Jó szokásomhoz híven, jöjjön egy szemléltető történet.

Főiskolás voltam, amikor az egyik csoporttársunk bejött a kollégiumi szobánkba. Körülnézett és rámutatott az egyik sarokra, hogy onnan azt a tárgyat tüntessük el, mert rossz hatással van a párkapcsolatunkra. És elmagyarázta, hogy lakberendezést és feng shuit tanul, és a feng shui szerint az a hely a szerelemsarok, ahová csak páros dolgokat szabad tenni: turbékoló galambpár szobrot, játszadozó delfineket ábrázoló képet, és így tovább. Olyan elemeket, amelyek számunkra a harmonikus párkapcsolatot testesítik meg. Gondoltuk, ezen ne múljon, próbáljuk ki, csináljuk meg, amit Betti javasolt. Így a javaslatai alapján rendbetettük a sarkot.

Mivel nem álltam valami jól a fiúkkal, hazaérkezésem után az első dolgom az volt, hogy szemügyre vegyem az otthoni szobánkban is ugyanazt a helyet. Na mit gondolsz, mi volt ott? Egy nagy magányos szív lufi! Amit ráadásul nem egy fiútól, hanem az egyik barátnőmtől kaptam! Húha, ennek fele sem tréfa. A nagy magányos szívről tényleg csak az jut eszembe, hogy mennyire egyedül vagyok. Úgyhogy gyorsan rendbetettem a sarkot, eltüntettem a lufit, és a helyére tettem két kabalamacit egymás mellé. Aztán el is feledkeztem a dologról.

Két-három hét múlva azt vettem észre, hogy valahogy megváltoztak körülöttem a dolgok. Elkezdtek jönni a fiúk az életembe! Persze, mivel a fejemben még nem volt teljesen rend, nem voltak ideálisak sem ezek a kapcsolatok, de már legalább volt valami. És az idő múlásával egyre jobbak lettek. A rendrakástól számítva talán egy év ha eltelt, amikor megismertem a férjemet. És ennek lassan már 9 éve lesz.
Azóta nagyon ügyelek, hogy a szerelemsarok rendben legyen, és a párkapcsolatunk jól működik.
A szerelemsarokhoz hasonlóan a környezetünkben megvan a maga területe a gazdagságnak, az egészségnek, a tudásnak és még sok másnak is…

Nem kell hinni benne. És azt sem állítom, hogy mindenkinek ilyen gyorsan fog hatni. Viszont arra biztatnálak, hogy próbáld ki! Ha nem jön be, ha nem érzed magadat jobban tőle, még mindig visszarendezheted a régi állapotokat.

Te bevetettél már hasonló praktikákat az életed rendbetételére?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Miért nekem kell megváltoznom? Változzon meg ő! Nézzük meg pontosan, mit is takar az, ha egy másik...
2. Tedd rendbe magadat! Önmagunk rendbetételét kezdhetjük kívül és belül is. Ez a cikk...
3. Energiatoxinok 2 Ha valamilyen allergia kínoz, és eleged van már belőle, hogy...

Nemrég egy holisztikus oktatási anyagban olvastam egy gondolatot, ami nagyon megfogott. Mégpedig ezt: “A nyugati és a keleti orvoslás között döntő különbség, hogy a nyugati szemlélet szerint az orvos kiemeli a környezetéből a beteget, mint a halat a vízből, “kiszedi” a szerveket, kezeli, megpróbálja rendbe rakni, aztán visszateszi abba a koszos vízbe, amelyben eddig élt. A keleti szemlélet megtisztítja a hal teljes szervezetét, a vizet, amelyben él, sőt, még adalékanyagokat is juttat az éltető közegbe, hogy még egészségesebb legyen az a környezet, amelybe visszakerül.”

Hogy miért írom le ezt?

Mert most arra buzdítalak, hogy tedd rendbe magadat! Ne várj az orvosok segítségére, hogy megszereljenek, hanem kezdd el tisztítani magadat kívül-belül.

Eddig a rossz érzelmeiddel való megbirkózás volt hangsúlyos az írásokban, most arra fogok rátérni, hogy a belső munkán kívül milyen egyéb módokon tudod magadat rendbe tenni. Persze az érzelmekről is lesz szó.

Tehát, milyen egyéb módokon tudod magadat rendbe tenni? Például azzal, hogy rendbeteszed a környezetedet. Itt a tavasz, lehet nagytakarítást csinálni, selejtezni. A nagytakarítás és a selejtezés segít harmóniába hozni a kínaiak szerint körülöttünk mindenhol keringő energiát, a csít. Ha a természethez is igazodni akarsz a tisztulási folyamat elvégzésében, akkor most kitűnő alkalom van rá, mert a takarítást és a selejtezést csökkenő Hold idején lehet a legjobban elvégezni – márpedig a Hold két napja fogy, és még fogyni fog majdnem két hétig.

Tehát, csinálj nagytakarítást, és selejtezd a tárgyaidat! Amit 2-3 éve nem használsz, azt add el, ajándékozd el vagy dobd ki! És ha nem megy, akkor beszéljünk ennek az érzelmi akadályairól!

• Szoronghatunk a régi ínséges idők miatt, amik arra biztatnak minket, hogy semmit se dobjunk ki, mindent becsüljünk meg. Igen ám, de vajon az-e a megbecsülés, hogy tároljuk, de nem használjuk? Szerintem nem.

• Félhetünk amiatt is, hogy ha eladunk, elajándékozunk valamit, akkor később, ha mégis kelleni fog, nem lesz rá módunk, hogy újra megszerezzük. Mi is ez? Nem bízunk a saját erőnkben, ha úgy tetszik, Istenben, hogy ha tényleg igazán kelleni fog, akkor képesek leszünk előteremteni!

• És parázhatunk amiatt is, hogy ha megszabadulunk egy olyan tárgytól, amit valakitől kaptunk, akkor az ajándékozó megharagszik. Itt egyrészt gondolatban kezelhetjük az illető sértődését: megbeszélhetjük vele, hogy nem őt akarjuk megbántani, csak nincs szükségünk a tárgyra. Másrészt jusson eszünkbe, hogy ez is a bűntudattal való manipulálás – ami ugye peregjen már le rólunk, hiszen semmi rosszat nem csináltunk.

A selejtezéssel kapcsolatos szorongásokat és félelmeket egyébként lehet úgy is csökkenteni, hogy teszt-selejtezést csinálunk: azaz, összepakoljuk a selejtezésre váró holmikat egy halomba, és adunk magunknak két hetet, amíg eldöntjük, hogy megszabadulunk-e tőlük, vagy sem, és ha igen, mit tartunk meg. Csak vigyázz, nehogy mindent megtarts…

Nálad milyen érzelmi akadályai vannak még a selejtezésnek? És te milyen egyéb módokon teszed még rendbe magadat?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Energiatoxinok Ez a bejegyzés kapcsolódni fog az előzőhöz, ami arról szólt,...
2. Az is elég, ha magadat gyógyítod Avagy, hogyan gyógyíthatod hatékonyan a szeretteidet anélkül, hogy orvostól orvosig...
3. Beszéljünk a hátországodról Az árvizek során mindig látjuk, hogy mi történik egy alapok...

A kettővel ezelőtti lélekápolás írásomban volt egy videó, amely az agyunk működését mutatta be. Andi azt írta a hozzászólásában, hogy szívesen olvasna az agyféltekék összehangolásáról. Éva már ki is fejtette a témát egy kicsit (köszönöm neki), mely szerint az agyféltekék összehangolása abból áll, hogy a testünk és lelkünk egymással való kapcsolatát megismerjük. Hogy meglátjuk, hogy nem a test irányít minket, hanem hogy mi irányítjuk a testünket. Mégpedig a gondolatainkkal! Valamint, ami szerintem ennél fontosabb, az érzéseinkkel! A jó érzések vezérelnek minket, egyfajta belső érzékként, aminek a használatát Jézus is tanította anno. És ha nem ezt a belső érzéket követjük, nem a szívünk szava szerint cselekszünk, akkor a testünk betegséggel jelez, hogy letértünk az utunkról.

Én most egy kicsit gyakorlatiasabban közelíteném meg a témát.

Mint a blogbejegyzés említette, a jobb agyféltekénk úgymond a képzelet lakhelye, a bal agyféltekénk pedig a cselekvésé. Ezt azt takarja szerintem, hogy akkor működik harmóniában a két agyfélteke, ha képesek vagyunk elképzelni valami szépet, álmodozni, és azt tudatos cselekvéssel meg is valósítani. Én például, mivel hobbivarrónő is vagyok, ha meglátok egy textíliát, már rögtön látom is magam előtt azt a ruhadarabot, amit meg lehet belőle alkotni. Rá vagyok a témára hangolódva, van célom vele: a kész ruha. Viszont tudnom kell látni azt a lépés-sorozatot is, a folyamatot, amit a ruhadarab elkészítése jelent. És tudnom kell a kezeimmel kiszabni a ruha részeit, és a megfelelő sorrendben össze is varrni azt. Ez utóbbi, a szabás-varrás már bal agyféltekés tevékenység, de közben a jobb agyfélteke is működik, hiszen a belső szemeimmel folyamatosan látnom kell magam előtt a kész ruhát, hiszen ha nem látom, nem tudom, hova tartok.

Amikor gyerekek voltunk, ezek a képességek még megvoltak bennünk. A gond valószínűleg a mi kultúránkban ott van, hogy kinevelték belőlünk az álmodozás képességét. Szerintem azért, hogy ha nem valósul meg az álmunk, akkor ne csalódjunk. Merthogy a csalódás jaj de borzalmas dolog. És kinevelték belőlünk azt a képességet is, hogy az álmaink megvalósulásáért tudatosan tanulni és cselekedni tudjunk.

Viszont szerintem ezeket a képességeket soha nem késő visszahozni!

Úgy vélem, először az álmodozáshoz való bátorságunkat kell visszavenni, fejleszteni a képzeletünket. Gondolkodtam, milyen módszert javasoljak erre, valamilyen meditációs CD-t szerettem volna felhozni példaként (az is jó lehet), amikor jobb ötletem támadt. Egy jó mese! Mostanában az én gyerekkori Süsü, a sárkány audió mesekazettáimat hallgatjuk a lányommal. Nos, ha jól van megszerkesztve a hanganyag, akkor könnyen el tudjuk képzelni a képeket vizuálisan is. Márpedig ez a Süsü, a sárkány mese szerintem nagyon jól segíti a képzelet fejlődését. Minden szereplő hangja, minden effekt, minden zene annyira a helyén van, hogy azt el sem lehet mondani (ezúton is szeretném kifejezni végtelen hálámat Csukás Istvánnak a sok nagyszerű meséért, amit írt, Bergendy Istvánnak a zenéért, és az összes szereplőnek, akik ennek a hanganyagnak az elkészültén dolgozott).
Nem is beszélve arról, hogy nagyon jókat mulatok azon, hogy mennyire emberből vannak a figurák.

Neked milyen meséket meséltek gyerekkorodban? Szoktál felnőtt fejjel mesét hallgatni?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Az agyunk működése Az agyunk két részből áll, amelyeknek a külön-külön kellő fejlettsége...
2. Hiányállapotok orvoslása 2 Két olyan tényező, amely egyes népeknél nagyon hatásos a lelki...
3. A depressziót az iskolában is tanítják Ha van dolog, amiben igazán meg kellene reformálni a magyar...