Kalauz szorongós nőknek

Bejegyzés címkék: ‘depresszió gyógyítása’

Mostanában több olyan levelet is kaptam (köszönet értük), amelyben az írók arra panaszkodnak, hogy sokat sírnak, sírásrohamaik vannak, amelyeket nyilván nem tudnak visszatartani, de kiengedni sem, mert a környezetük elítéli őket ezért. Nosza, nem állhatom meg szó nélkül a témát, főleg hogy én is érintve voltam benne az utóbbi időkben.
Még ma is a szemem előtt lebeg egy mondat az emlékkönyvemből, amit gyerekkoromban még talán komolyan vettem… és amin ma már energia pszichológusként meg szoktam botránkozni.
Ez a mondat pedig a következő volt:

Ne lásson át a fátylon a kíváncsi tömeg, mosoly lebegjen az arcodon, ha vérzik is a szíved.

Miért is?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Ugye, te is ismered azt a tanmesét, amelyikben a nyuszika nem tudja otthon lenyírni a füvet, és elmegy a farkashoz a fűnyíróért… útközben pedig azon morfondírozik, hogy a farkas vajon kölcsönadja-e a fűnyírót vagy sem. Aztán a végén győz a pesszimizmus, és a nyuszika, amikor a farkas ajtót nyit, csak annyit mond neki, hogy: Tudod mit, farkas, b@szd meg a fűnyíródat! ?

Te elgondolkodtál már azon, hogy a nyuszika miért gondolta azt, hogy a farkas nem fogja neki kölcsönadni a fűnyírót? Induljunk ki abból, hogy a farkassal előtte még nem voltak negatív tapasztalatai… Vajon milyen előélete lehet nyuszikának, miket tanulhatott a szüleitől és a gyerekkori környezetétől önmagára és a többi élőlényre vonatkozóan? Miért érezte a világot sötétebbnek, mint amilyen az valójában?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Hálásan köszönöm mindenkinek a részvételt a nyereményjátékban, aki pozitív mondókát írt be a gyűjtőakciónkba. A végére kiderült, hogy nemcsak hogy van miből főznünk, hanem egyenesen a bőség zavarával küzdünk pozitív nevelési eszközöket, mondókákat illetően!
Bizony, nem árt néha “leltározni”, megnézni hogy milyen kincseink vannak eldugva itt meg ott, mert így érezhetjük, hogy a bőség igenis jelen van az életünkben, és segítségül hívhatjuk szorult helyzetekben…

Olvasd tovább a bejegyzést »

Régebben már írtam arról - ide kattintva elérheted az írást, hogy a magyar kultúrában mennyire sok helyen jelenik meg a (talán ok nélküli) szomorúság, és hogy már az általános iskolában a depresszióra kondicionálnak minket a magyar irodalomban tanított művekkel. Egy kedves ismerősöm figyelemfelhívása révén azonban rá kellett döbbenjek, hogy nem mentem vissza elég messzire az időben ahhoz, hogy a szomorúság tanításának a forrását megtaláljam. Mert a depressziót bizony már az óvodában is tanítják!

(Megjegyzés: Ha ez a “A depressziót már itt meg itt is tanítják” sorozatot még a jövőben is folytatni fogom, az fog kiderülni, hogy már a magzatvízzel is ezt szívjuk magunkba…)

Hogy az óvodában pontosan hogyan tanítják a depressziót, ennek a szemléltetésére egy groteszk, de nagyon tanulságos történetet mesélt el nekem az említett ismerősöm.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Folytatva az előzőekben megkezdett Hogyan reagálunk a válságra? témakört, azt a, válságra adott reakciót járnám körül, hogy olykor minden gondunkért a politikusokat hibáztatjuk. Nem védem őket, mert megérik a pénzüket, ők is emberből vannak, de… Nézzük meg, mennyi igazságtartalom van például a következő állításokban:

• Azért van kánikula és azért van melegünk, mert a politikusok befűtöttek nekünk az égi kályhában.
• Azért nincs elég pénzünk, mert a politikusok az ajtónk előtt strázsálnak a pénzfogó hálójukkal és elállják a hozzánk bejövő pénz útját. Na meg persze azért nincsen pénzünk, mert megcsinálják a reklámokat, amiknek a hatására a politikusok elmennek helyettünk a nagyáruházakba és elköltik helyettünk a fizetésünket.
• Azért nem merünk este kimenni az utcára, mert az utcasarkon a politikus lesben áll, előveszi az ollóját és levágja a hajunkat.

Abszurd állítások? Lehet. De vedd észre, hogy az ország nagy része a saját belső mumusait a politikusokra vetíti ki. (Ők pedig élvezik a figyelmet, a hírnevet, még akkor is, ha az negatív, hiszen a hír az az ő malmukra hajtja a vizet.)

És így tovább.

Mi lenne, ha mostantól kevesebb figyelmet szentelnél a politikának? Mi lenne, ha a kutya sem törődne velük? Mi lenne, ha a szeretteidre koncentrálnál többet? Nagyon nehéz ez?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Nem is olyan régen olvastam egy olyan kérdést egy honlapon, hogy: “vajon miért olyan sok a depressziós ember napjainkban?” A válaszadók nagy többsége a válságot, mint fő okot jelölte meg. Hogy azért olyan sok a depressziós ember napjainkban, mert válság van.

Ami engem illet, azt gondolom, hogy ez egy tanult reakció! Válság van – és mi azt tudjuk, hisszük, hogy így kell rá reagálnunk. Mert gyerekkorunkban ezt láttuk, mert most az ismerőseink és a barátaink körében így reagálnak rá – tehát nekünk is így kell reagálnunk. Mert nem lehet másképpen reagálni, hiszen a válság egy nagyon szomorú dolog.

Természetesen azonnal elkezdtem gondolkodni, hogy milyen egyéb módokon lehetne reagálni a válságra, és hogy mit lehet ennek érdekében figyelembe venni. Mert a válság, ahogy már talán hallottad, nem más, mint egy nagyobb átrendeződés, változás az élet minden területén, amiben benne van a rengeteg lehetőség az újrakezdésre, önmagunk kiteljesítésére.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Szerettél iskolába járni? És ha igen, szeretted a magyar irodalmat?
Belegondoltál már abba, hogy miért van az, hogy a magyar irodalomban született (illetve irodalomórán tanított) művek: versek és prózák 80%-ka szomorú és depressziós? És ha 80%-ot mondok, akkor még lehet hogy keveset is tippeltem, mert a tragikus művek aránya a tanultak között talán van 90%-is.

A fő művek mindenképpen depressziósak, gondoljunk csak a Himnuszra és a Szózatra. Mindkettő a magyarok tehetetlenségéről, a világ iránti kiszolgáltatottságáról és büntetettségéről szól, és a megváltást kizárólag Istentől remélik. Magukért semmit sem tudnak tenni. Lehet hogy bennünk ez a nemzeti ének pozitív érzelmeket kelt, de szerintem kb. olyan, mintha a temetőben táncolnánk.
Mindenesetre nagyon kevés olyan műre emlékszem, ami lelkes és játékos lett volna. Per pillanat csak Petőfi: Anyám tyúkja jut az eszembe. És nem vagyok hajlandó elhinni, hogy csak ilyen depis művek vannak, amiket tanítani lehet az irodalomórán!

Olvasd tovább a bejegyzést »

Folytatjuk az előzőekben megkezdett “külső rendrakás” témát.

Önmagunk szeretetéhez az is hozzátartozik, hogy csupa olyan dolgot tartsunk magunk mellett, amit szeretünk, ami azt az életminőséget képviseli számunkra, amit élni szeretnénk. A környezetünk szerves részei vagyunk, a körülöttünk keringő energia minősége nagyon is befolyásolja, hogy hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, hogy mit vonzunk magunkhoz. A jó hír, hogy erre az energiára rendteremtéssel hatást tudunk gyakorolni, ami a mi életünket is pozitív módon befolyásolja.

Hogy miért tartom ezt fontosnak? Mert még én is hajlamos vagyok abba a hibába esni, hogy például elfelejtem a megfelelő helyre tenni a kedvenc fotóimat. Szerencsére mindig van, aki emlékeztet rá.

Jó szokásomhoz híven, jöjjön egy szemléltető történet.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Nemrég egy holisztikus oktatási anyagban olvastam egy gondolatot, ami nagyon megfogott. Mégpedig ezt: “A nyugati és a keleti orvoslás között döntő különbség, hogy a nyugati szemlélet szerint az orvos kiemeli a környezetéből a beteget, mint a halat a vízből, “kiszedi” a szerveket, kezeli, megpróbálja rendbe rakni, aztán visszateszi abba a koszos vízbe, amelyben eddig élt. A keleti szemlélet megtisztítja a hal teljes szervezetét, a vizet, amelyben él, sőt, még adalékanyagokat is juttat az éltető közegbe, hogy még egészségesebb legyen az a környezet, amelybe visszakerül.”

Hogy miért írom le ezt?

Olvasd tovább a bejegyzést »

A kettővel ezelőtti lélekápolás írásomban volt egy videó, amely az agyunk működését mutatta be. Andi azt írta a hozzászólásában, hogy szívesen olvasna az agyféltekék összehangolásáról. Éva már ki is fejtette a témát egy kicsit (köszönöm neki), mely szerint az agyféltekék összehangolása abból áll, hogy a testünk és lelkünk egymással való kapcsolatát megismerjük. Hogy meglátjuk, hogy nem a test irányít minket, hanem hogy mi irányítjuk a testünket. Mégpedig a gondolatainkkal! Valamint, ami szerintem ennél fontosabb, az érzéseinkkel! A jó érzések vezérelnek minket, egyfajta belső érzékként, aminek a használatát Jézus is tanította anno. És ha nem ezt a belső érzéket követjük, nem a szívünk szava szerint cselekszünk, akkor a testünk betegséggel jelez, hogy letértünk az utunkról.

Én most egy kicsit gyakorlatiasabban közelíteném meg a témát.

Olvasd tovább a bejegyzést »

A sorozat eddigi bejegyzéseiben volt sok szép elmélet a témát illetően, néha egy-egy gyakorlati javaslattal, viszont konkrét ötletekkel még adós vagyok. Ezek fognak következni most.

Ha egy szerettünk meghal, főleg ha nekünk számítva hirtelen, akkor szerintem egy ideig kettős életet élünk. Fel kell dolgoznunk a múltat és szembe kell néznünk a jövővel, fel kell építeni az új életünket. Ezt a két tevékenységet párhuzamosan célszerű végezni.

Olvasd tovább a bejegyzést »

A legújabb írásomat kvázi megrendelésre készítettem. Schillinger Zsú, a Csodanő Online Fitneszterem tulajdonosa azzal a kéréssel keresett meg, hogy segítsek egy bánatos olvasójának, aki azért nem tud lefogyni, mert meghalt a fia és az e miatt érzett bánatát az evésben vezeti le. Sajnos így jönnek fel rá a plusz kilók és nem tud elég kitartó lenni a tornázásban. A bánathájának kialakulásához még az is hozzájárul, hogy éjszakai műszakban is dolgozik, ahol valószínűleg nem tud magával mit kezdeni, nem tudja a saját szomorú gondolatait elviselni, így megint csak az étel nyújt számára vigaszt és figyelemelterelést.

Ha kíváncsi vagy a bejegyzésre, olvasd el. Katt ide!

Te mivel foglalod le magadat, ha egyedül vagy?

Két hete hétvégén “hivatalosan” is beléptem az EFT (Érzelmi Felszabadítás Technika) alkalmazóinak egyre bővülő körébe azzal, hogy részt vettem az első szintű képzésen. Ez alkalommal szeretném megosztani veletek azt a nagyon inspiráló gondolatot, amelyet a tanfolyam jegyzetében olvastam. Az tetszik benne a leginkább, hogy egyáltalán semmilyen egészségtelen és lehúzó emberi játszma nincsen benne, semmilyen érzelmi zsarolást vagy egymásra mutogatást nem tartalmaz, senki sem húzza a rövidebbet, hanem mindenki nyer!

Olvasd tovább a bejegyzést »

Már régóta adós vagyok ennek a sorozatnak a folytatásával (a sorozat eddigi részeinek listázásához kattints ide). Időközben kialakult, hogy hogyan fogom rendezni a témát és mennyi még az, amit el szeretnék mondani az ügyben, így már az is világos, hogy ez lesz az utolsó előtti bejegyzés.

Az előző írásban azt taglaltam, hogy miért célszerű megtanulni önmagunkat szeretni. A jelenbeliben kitérnék arra, hogy egy halott személy elengedésénél önmagunk szeretetében milyen elemekre fontos nagy hangsúlyt fektetni.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Még emlékszem rá, amikor fiatalabb koromban, ha nem sikerült valami, akkor a család össznépileg jött, hogy rögtön de azonnal felvidítson. Hogy jaj, nehogy szomorú legyek. Nem is tudom, mit gondoltak, szerintem abnormális módon féltek attól, hogy a szomorúság örökké fog tartani. Ez elég groteszk jelleget is szokott ölteni akkor, amikor például egy fiúról volt szó, akiről úgymond ők “beszéltek le”. Mert bizony sok ilyen előfordult: elmagyarázták, hogy miért nem jó nekem az illető srác. Én pedig, mint amolyan gyerek, bevettem, mert egy gyerek így működik.

Olvasd tovább a bejegyzést »