Bejegyzés címkék: ‘depresszió ellen’
Ess, eső, ess…
Nézek ki az ablakon, és figyelem, ahogy odakint szakad az eső.
Szívesen elküldeném most ezt az esőt Japánba, a Fukusima atomerőmű környékére, hogy segítsen a munkásoknak hűteni a reaktorokat…
Az adakozáson is töröm a fejemet.
És gondolkodok a Japánban bekövetkezett katasztrófa tanulságain.
Mert bizony van min gondolkodni!
Tíz értékelni való dolog
Az egyik ÉFT tanfolyamon kaptunk egy olyan feladatot, hogy (tovább oldandó a maradék szorongásainkat és növelendő az önbecsülésünket) kérjük
meg a körülöttünk élőket: soroljanak fel tíz olyan dolgot, amit értékelnek bennünk. Teljesen mindegy, hogy ez a szemünk színe, valamilyen képességünk, vagy éppen tevékenységünk, az volt a lényeg, hogy értékelni lehessen. Mert jobbak vagyunk benne az átlagnál. A körülöttünk élő leendő “interjúalanyok” kiválasztására is voltak iránymutatások, hogy kiket kell megkérni az “értékelésre”: a szüleinket, a párunkat, a gyerekeinket, a barátainkat, a kutyánkat, a macskánkat, a szomszédainkat.
A feladat rögtön két villámcsapás-szerű felismerést is hozott a számomra.
Beszéljünk a hátországodról
Kaptam nemrég egy levelet egy kedves olvasótól (köszönet érte), amelyben többek között arról is szó volt, hogy nem bírja a négy fal bezártságát otthon, menekül hazulról. Rögtön megszólalt bennem a vészcsengő, hogy vajon miért menekül? Mi van az otthonában (amely egyébként harmonikus és rendezett), ami miatt menekülnie kell?
Az otthon ideális esetben egy olyan “hátország” kellene hogy legyen mindenki számára, ami biztonságot ad számodra, megvéd, feltöltődést kínál. Egy olyan hely, ami fizikailag és energetikailag is tiszta és rendezett, ahol szeretsz lenni, és ahová szívesen térsz haza. Ahol a színek, a formák és az anyagok a Természet körforgásának megfelelően vannak elrendezve (a feng shui ezt biztosítja), és ahol csupa olyan tárgy vesz körül minket, amiket igazán szeretünk. Ha nem ilyen az otthonunk, akkor nagyon valószínű, hogy valamit alakítani szükséges rajta, vagy pedig másikat célszerű keresni helyette, mert különben sok kellemetlen dolgot vonzhatunk be vele az életünkbe!
Abból főzni, amink van
Hálásan köszönöm mindenkinek a részvételt a nyereményjátékban, aki pozitív mondókát írt be a gyűjtőakciónkba. A végére kiderült, hogy nemcsak hogy van miből főznünk, hanem egyenesen a bőség zavarával küzdünk pozitív nevelési eszközöket, mondókákat illetően!
Bizony, nem árt néha “leltározni”, megnézni hogy milyen kincseink vannak eldugva itt meg ott, mert így érezhetjük, hogy a bőség igenis jelen van az életünkben, és segítségül hívhatjuk szorult helyzetekben…
Tedd rendbe magadat!
Nemrég egy holisztikus oktatási anyagban olvastam egy gondolatot, ami nagyon megfogott. Mégpedig ezt: “A nyugati és a keleti orvoslás között
döntő különbség, hogy a nyugati szemlélet szerint az orvos kiemeli a környezetéből a beteget, mint a halat a vízből, “kiszedi” a szerveket, kezeli, megpróbálja rendbe rakni, aztán visszateszi abba a koszos vízbe, amelyben eddig élt. A keleti szemlélet megtisztítja a hal teljes szervezetét, a vizet, amelyben él, sőt, még adalékanyagokat is juttat az éltető közegbe, hogy még egészségesebb legyen az a környezet, amelybe visszakerül.”
Hogy miért írom le ezt?
Humorzsák
Általános iskolás koromban irodalomszakköre jártam. Ennek a keretében az egyik kedvenc feladatom az volt, amikor is kvázi gyűjtenünk kellett a tanórákon elhangzó vicces “beszólásokat”, humor-morzsákat, aranyköpéseket, függetlenül attól, hogy kinek a szájából
hangzottak el. Ezeket az aranyköpéseket aztán beküldtük az irodalmi gyerekfolyóiratnak, amellyel dolgoztunk. És ha kellően jónak találták őket a szerkesztők, bekerültek a lapba.
Az aranyköpés-gyűjtő szokásom az általános iskolát kijárva is megmaradt. Igaz, nem mindig és nem mindenhol, de továbbra is szoktam ezzel szórakoztatni magamat, oldani az esetleges rossz kedvemet, hogy vicces anekdotákat gyűjtök. Tettük ezt a főiskolán a kollégiumban a szobatársaimmal is, ahol egy háztartási csomagolópapírt ragasztottunk az ajtóra, és arra írtuk az elhangzó, humorosnál humorosabb mondatokat. Teszem ezt a kedvenc filmjeimmel is, ha mást nem, fejben eltárolom a legpoénosabb részeket. És teszem ezt a párkapcsolatomban is, ami igazán bővelkedik humorban, mert a párom – lehet hogy azért is, mert pasiból van – igazán kitesz magáért viccek terén.
Egyszer könyvet is fogok ezekből írni…
Jöjjön most két gyöngyszem a gyerekgondozás kategóriából.







