Kalauz szorongós nőknek

Bejegyzés címkék: ‘aggódás’

Tegnap reggel az autóban hallgattuk a férjemmel az egyik országos kereskedelmi rádiót, amiben az önbeteljesítő jóslatok és a negatív gondolatok működéséről beszélgettek a műsorvezetők a hallgatókkal. A visszahívottak közül többen beszámoltak róla, hogy milyen nehezen tudják a negatív gondolataikat kordában tartani, pozitívvá átformálni… És hogy mennyire megküzdenek velük, újra és újra… Ezt hallva a kezem nyúlt a mobiltelefonom után, hogy küldök nekik egy SMS-t, hogy tudassam (remélve, hogy segítek vele valakinek): a negatív gondolatok és az önbeltejesítő jóslatok, az aggódás könnyen feloldhatók (például) az ÉFT-vel, annak a megfelelő alkalmazásával…

(Néhány előző reggelen, amikor hasonló témákról volt szó, már írtam SMS-t, amit majdnem be is küldtem a rádióba, de aztán meggondoltam magamat és inkább lapítottam. Most azonban nem így történt.)

Az SMS elküldése után egy perccel csörgött a mobilom: a rádióból hívtak, hogy de érdekeset írtam, akkor ők most 5 perc múlva, a hírek után bekapcsolnak éles adásba, hogy röviden foglaljam össze, miről is van szó…

Olvasd tovább a bejegyzést »

Már több hónapja adósa vagyok az egyik kedves levélírónak egy, a kisebbségi komplexusról és annak oldásáról szóló írással. Mivel sok más dolgom volt, meg aztán másról sem szóltak az írások mostanában, csak a hasonló problémákról, így csak most tudok rá sort keríteni. Lássuk!

Az olvasónak az a “gondja”, illetve nem az övé, hanem az egyik rokonáé, hogy nem szeret tömegközlekedéssel járni, mert zavarja a sok ember. Nincsenek érzelmei, csodálkozik, hogy lehet örülni valaminek, soha nem tudja miről beszélgessen emberekkel.
A leírtakból most azt gondolom, hogy ez a viselkedés nem feltétlenül jelent “hagyományos” kisebbségi komplexust. Lehetséges, hogy az illető inkább befelé forduló, introvertált személyiség, aki eleve ilyen adottságokkal, vérmérséklettel, spirituálisan kifejezve: életfeladattal született. Ami lehet, hogy neki nem is okoz gondot, mert jól érzi magát a bőrében, csak a környezetének “szúrja a szemét”, mert azt hiszik, hogy valami nem stimmel vele. És hogy mit tehetünk, ha ilyen jelenséget látunk a környezetünkben? Ha aggódunk a komplexusosnak hitt családtagért, és megoldásokat akarunk rátukmálni, akkor, ha tényleg gond van, elriaszthatjuk őt a problémája megoldásától. Az egyedüli út a szívéhez az, hogy elfogadjuk őt olyannak, amilyen. Ha nem tudjuk elfogadni, mert zavar benne valami, akkor kezdjük azzal, hogy ÉFT-zünk saját magunkon az érte való aggódásunkra. A saját rossz érzésünkre! Csakis ezzel tudunk neki igazán segíteni, lehet hogy meg fog nyílni a segítségünkre.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Olvastam a napokban egy lányról, aki kitartóan küzd az előbbre jutásért, de sajnos csöbörből vödörbe esik. Hogy a fiatal pár, akivel kiadáscsökkentés végett az albérletét megosztotta, pár hónap együttélés után eltűnt és üres lakást hagytak maguk után… És hogy ugyanezen lány jóhiszeműen bevállalt egy autóhitelt egy fiúval közösen, amit most neki kell fizetnie, sőt egy gyorshajtásért kiszabott büntetést is, mert a fiú eltűnt az autóval. A kiadásai fedezésére kénytelen volt néhány hónapra olyan munkát is elvállalni, ahol nem jelentették be… A túlóráért és az üzletvezetésért pedig kevesebbet keresett, mint korábban.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Ugye, te is ismered azt a tanmesét, amelyikben a nyuszika nem tudja otthon lenyírni a füvet, és elmegy a farkashoz a fűnyíróért… útközben pedig azon morfondírozik, hogy a farkas vajon kölcsönadja-e a fűnyírót vagy sem. Aztán a végén győz a pesszimizmus, és a nyuszika, amikor a farkas ajtót nyit, csak annyit mond neki, hogy: Tudod mit, farkas, b@szd meg a fűnyíródat! ?

Te elgondolkodtál már azon, hogy a nyuszika miért gondolta azt, hogy a farkas nem fogja neki kölcsönadni a fűnyírót? Induljunk ki abból, hogy a farkassal előtte még nem voltak negatív tapasztalatai… Vajon milyen előélete lehet nyuszikának, miket tanulhatott a szüleitől és a gyerekkori környezetétől önmagára és a többi élőlényre vonatkozóan? Miért érezte a világot sötétebbnek, mint amilyen az valójában?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Nemrégiben beszélgettem egy ismerős idős nénivel, aki (természetesen) panaszkodott, hogy a társasház, ahol él, eléggé elhanyagolja a lépcsőházuk kinézetét. Hogy nagyon ráférne már egy felújítás az egészre, és hogy milyen sok erőfeszítésébe és intézkedésébe került, hogy elkezdjék a munkákat (ő sajnos fizikailag nem tud bennük részt venni, a kora és az egészségi miatt). A munkák azonban abbamaradtak, és természetesen bosszankodik miattuk, hogy csupán a fal lett kifestve, a többi maradt, ahogy volt.

Ez is egy nézőpont. Hogy bosszankodunk miatta, hogy a munka nem tökéletes. Lehet szidni a festőt és a munkásokat, hogy miért nem csinálták meg a többit (nem tudom, hogy ilyen “szidós” környezetbe ki jönne vissza szívesen dolgozni… még akkor is, ha ebbe a csapdába emberileg könnyű beleesni). Tehát ezek szempontjából, a félig üres vagy félig teli pohár hasonlattal nézve a pohár félig üres. Viszont kicsit egyoldalú a megközelítés. Javasoltam a néninek, hogy hasonlítsuk össze a már kifestett lépcsőházat azzal az állapottal is, hogy mi lett volna, ha még a festést sem csinálják meg.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Folytatva az előzőekben megkezdett Hogyan reagálunk a válságra? témakört, azt a, válságra adott reakciót járnám körül, hogy olykor minden gondunkért a politikusokat hibáztatjuk. Nem védem őket, mert megérik a pénzüket, ők is emberből vannak, de… Nézzük meg, mennyi igazságtartalom van például a következő állításokban:

• Azért van kánikula és azért van melegünk, mert a politikusok befűtöttek nekünk az égi kályhában.
• Azért nincs elég pénzünk, mert a politikusok az ajtónk előtt strázsálnak a pénzfogó hálójukkal és elállják a hozzánk bejövő pénz útját. Na meg persze azért nincsen pénzünk, mert megcsinálják a reklámokat, amiknek a hatására a politikusok elmennek helyettünk a nagyáruházakba és elköltik helyettünk a fizetésünket.
• Azért nem merünk este kimenni az utcára, mert az utcasarkon a politikus lesben áll, előveszi az ollóját és levágja a hajunkat.

Abszurd állítások? Lehet. De vedd észre, hogy az ország nagy része a saját belső mumusait a politikusokra vetíti ki. (Ők pedig élvezik a figyelmet, a hírnevet, még akkor is, ha az negatív, hiszen a hír az az ő malmukra hajtja a vizet.)

És így tovább.

Mi lenne, ha mostantól kevesebb figyelmet szentelnél a politikának? Mi lenne, ha a kutya sem törődne velük? Mi lenne, ha a szeretteidre koncentrálnál többet? Nagyon nehéz ez?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Nem is olyan régen olvastam egy olyan kérdést egy honlapon, hogy: “vajon miért olyan sok a depressziós ember napjainkban?” A válaszadók nagy többsége a válságot, mint fő okot jelölte meg. Hogy azért olyan sok a depressziós ember napjainkban, mert válság van.

Ami engem illet, azt gondolom, hogy ez egy tanult reakció! Válság van – és mi azt tudjuk, hisszük, hogy így kell rá reagálnunk. Mert gyerekkorunkban ezt láttuk, mert most az ismerőseink és a barátaink körében így reagálnak rá – tehát nekünk is így kell reagálnunk. Mert nem lehet másképpen reagálni, hiszen a válság egy nagyon szomorú dolog.

Természetesen azonnal elkezdtem gondolkodni, hogy milyen egyéb módokon lehetne reagálni a válságra, és hogy mit lehet ennek érdekében figyelembe venni. Mert a válság, ahogy már talán hallottad, nem más, mint egy nagyobb átrendeződés, változás az élet minden területén, amiben benne van a rengeteg lehetőség az újrakezdésre, önmagunk kiteljesítésére.

Olvasd tovább a bejegyzést »