Ezt a témát a honlapstatisztikából vettem (kulisszatitok: bizony, ilyen is van, lehet látni, hogy az emberek mire keresnek az Interneten, és milyen keresőkifejezésekre találják meg például a lélekápolás weboldalt).
Szerintem nagyon érdekes lehet ezt a témát megbeszélni, úgyhogy csapjunk a lecsóba és nézzük meg, hogyan lehet kezelni egy szorongó embert úgy, hogy csökkenjenek a szorongásai.

Az első legfontosabb dolog szerintem a kellő mennyiségű empátia és a türelem. Itt a hangsúly a “kellő mennyiségű” jelzőn van, mert a kevés és a túlzásba vitel is káros lehet.
Ha nem vagyunk türelmesek egyáltalán a másikkal, akkor csak még több szorongást generálunk benne, mert olyanokat mondunk neki, hogy: “Hát te még ezt sem tudod?” vagy hogy: “Ugyan már, gyerekjáték ez, nem kell félni tőle!”. Ha pedig túlságosan empatikusak vagyunk vele, akkor lehet, hogy magunkra vesszük a keresztjét és saját magunkat betegítjük meg.

A második legfontosabb tényező, ami erősen összefügg az előzővel, a tanítás és a gyakoroltatás. Itt írnék egy példát. Az egyik családtagom kezdetben igen nehezen kezelte a modern bejárati ajtónkat, ami speciális módon nyílik. Féltem is, hogy elrontja a zárat benne. De aztán sikerült egymással megbarátkozniuk, mégpedig úgy, hogy többször megmutattam, hogyan működik az ajtó, és utána pedig minden kötelezettség nélkül gyakorolt. Azaz, rászántunk némi időt, egymás után többször kinyitotta-becsukta. És lám-lám, már ment is neki, és sikerélménye volt belőle. Büszkén újságolta, hogy már ki tudja nyitni és be is tudja csukni.

A harmadik segédeszköz a humor. Ezt én akkor szoktam használni, ha már semmi sem segít. Itt is egy sztorival érzékeltetném, hogy mire gondolok.
Szerintem a nők körében nagy szorongásforrás lehet a sütés-főzés. A mi családunkban például az önbizalomhiányos nők a legnagyobb részletekig kielemzik az általuk sütött süteményeket, és általában azokat a részleteket nagyítják fel, amik szerintük nem sikerültek. Hogy túl kevés cukrot tettek a tésztába, nem kelt meg rendesen, összelapult a sütőben, stb. stb. Teszik ezt még akkor is, ha a süteménynek az égvilágon semmi baja sincs, és abszolút ehető (még ha bír is némi szépséghibával). Mert ugye azt tanulták, hogy a tölteléknek 20,2 miliméteresnek kell lennie, és ha nem annyi, akkor összedől a világ, és mindenkitől bocsánatot kell kérni.
Ha én régebben egy ilyen helyzetben elkezdtem bizonygatni, hogy teljesen jó ez a sütemény, akkor általában még jobban lehúzták a saját alkotásukat, és a végén elment a kedvem tőle, hogy megegyem. Ezért mostanában más taktikát alkalmazok, előveszem az akasztófa humort, és például ilyeneket mondok:

• Hát igen, ez tényleg borzalmas, látni sem bírom, gyorsan pusztítsuk el!

• Közvélemény kutatást végeztem, megkérdeztem a Kukamanót, a Toalettkacsát és azt a derék házőrző ebet az udvaron, hogy megeszik-e. Már alig várják a sütit, úgyhogy nyugi, el fog fogyni.

Az ilyen és ehhez hasonló mondatok kizökkentik az önvádoló szerepből a szorongó embert, és végre helyreáll a családi béke.

A negyedik eszköz nálam az EFT kezelés szokott lenni, de ez már a professzionális kategóriába tartozik.

Te hogyan szoktad kezelni a szorongó embereket a környezetedben? És magadat, ha szorongsz?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Hogyan járhatok mindenkinek a kedvében? Ha mindenkinek a kedvében akarsz járni, légy óvatos!...
2. Kérdések a “Hogyan dobj vissza kenyérrel?” című e-könyvhöz Kérdések a "Hogyan dobj vissza kenyérrel?" című könyvhöz...
3. Látszik, hogy te nem nézel tévét… A TV valóban olyan rossz, mint ahogy beállítják, vagy lehet...

A kettővel ezelőtti lélekápolás írásomban volt egy videó, amely az agyunk működését mutatta be. Andi azt írta a hozzászólásában, hogy szívesen olvasna az agyféltekék összehangolásáról. Éva már ki is fejtette a témát egy kicsit (köszönöm neki), mely szerint az agyféltekék összehangolása abból áll, hogy a testünk és lelkünk egymással való kapcsolatát megismerjük. Hogy meglátjuk, hogy nem a test irányít minket, hanem hogy mi irányítjuk a testünket. Mégpedig a gondolatainkkal! Valamint, ami szerintem ennél fontosabb, az érzéseinkkel! A jó érzések vezérelnek minket, egyfajta belső érzékként, aminek a használatát Jézus is tanította anno. És ha nem ezt a belső érzéket követjük, nem a szívünk szava szerint cselekszünk, akkor a testünk betegséggel jelez, hogy letértünk az utunkról.

Én most egy kicsit gyakorlatiasabban közelíteném meg a témát.

Mint a blogbejegyzés említette, a jobb agyféltekénk úgymond a képzelet lakhelye, a bal agyféltekénk pedig a cselekvésé. Ezt azt takarja szerintem, hogy akkor működik harmóniában a két agyfélteke, ha képesek vagyunk elképzelni valami szépet, álmodozni, és azt tudatos cselekvéssel meg is valósítani. Én például, mivel hobbivarrónő is vagyok, ha meglátok egy textíliát, már rögtön látom is magam előtt azt a ruhadarabot, amit meg lehet belőle alkotni. Rá vagyok a témára hangolódva, van célom vele: a kész ruha. Viszont tudnom kell látni azt a lépés-sorozatot is, a folyamatot, amit a ruhadarab elkészítése jelent. És tudnom kell a kezeimmel kiszabni a ruha részeit, és a megfelelő sorrendben össze is varrni azt. Ez utóbbi, a szabás-varrás már bal agyféltekés tevékenység, de közben a jobb agyfélteke is működik, hiszen a belső szemeimmel folyamatosan látnom kell magam előtt a kész ruhát, hiszen ha nem látom, nem tudom, hova tartok.

Amikor gyerekek voltunk, ezek a képességek még megvoltak bennünk. A gond valószínűleg a mi kultúránkban ott van, hogy kinevelték belőlünk az álmodozás képességét. Szerintem azért, hogy ha nem valósul meg az álmunk, akkor ne csalódjunk. Merthogy a csalódás jaj de borzalmas dolog. És kinevelték belőlünk azt a képességet is, hogy az álmaink megvalósulásáért tudatosan tanulni és cselekedni tudjunk.

Viszont szerintem ezeket a képességeket soha nem késő visszahozni!

Úgy vélem, először az álmodozáshoz való bátorságunkat kell visszavenni, fejleszteni a képzeletünket. Gondolkodtam, milyen módszert javasoljak erre, valamilyen meditációs CD-t szerettem volna felhozni példaként (az is jó lehet), amikor jobb ötletem támadt. Egy jó mese! Mostanában az én gyerekkori Süsü, a sárkány audió mesekazettáimat hallgatjuk a lányommal. Nos, ha jól van megszerkesztve a hanganyag, akkor könnyen el tudjuk képzelni a képeket vizuálisan is. Márpedig ez a Süsü, a sárkány mese szerintem nagyon jól segíti a képzelet fejlődését. Minden szereplő hangja, minden effekt, minden zene annyira a helyén van, hogy azt el sem lehet mondani (ezúton is szeretném kifejezni végtelen hálámat Csukás Istvánnak a sok nagyszerű meséért, amit írt, Bergendy Istvánnak a zenéért, és az összes szereplőnek, akik ennek a hanganyagnak az elkészültén dolgozott).
Nem is beszélve arról, hogy nagyon jókat mulatok azon, hogy mennyire emberből vannak a figurák.

Neked milyen meséket meséltek gyerekkorodban? Szoktál felnőtt fejjel mesét hallgatni?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Az agyunk működése Az agyunk két részből áll, amelyeknek a külön-külön kellő fejlettsége...
2. Hiányállapotok orvoslása 2 Két olyan tényező, amely egyes népeknél nagyon hatásos a lelki...
3. A depressziót az iskolában is tanítják Ha van dolog, amiben igazán meg kellene reformálni a magyar...

Úgy vélem, egyre aktuálisabb a téma, úgyhogy ideje megvitatni! Most egy kicsit a munkahellyel kapcsolatos szorongásokról lesz szó. Arról, hogy milyen okai lehetnek például annak, ha megmaradunk egy rossz munkahelyen? Hogy miért nem keresünk újat? Milyen hibákat szoktunk elkövetni, amivel veszélyeztetjük a munkánkat? Jó szokásomhoz híven egy példán fogom érzékeltetni.

Az egyik családtagom dolgozott egy helyen, ahol pénzt is kezelt. Ennek a pénzkezelésnek a feltételei ott katasztrofálisak voltak: a pénztároló fiók nem volt zárható! Amellett, hogy ez szabályellenes, a józan paraszti észnek is ellentmond: gondolj bele, rád bíznak valamit, felelős vagy olyanért, amit nem tudsz biztonságosan tárolni. Az nyúl bele, aki csak akar. Így nem lehet felelősséget vállalni! Ha ezt egy munkaügyi ügyvéd megtudná, valószínűleg fogná fejét rendesen.
Az előzőekből kifolyólag is voltak nagy visszaélések. A családtagomnál még olyan is előfordult, hogy a hanyagság miatt annyi hiány keletkezett, hogy nem kapott fizetést, sőt, még neki kellett kipótolnia a hiányt, befizetnie a pénztárba. És a főnökének esze ágában sem volt javítani a helyzeten (beszerezni egy zárható szekrényt).

De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy amikor adódott egy álláslehetősége egy nagy valószínűséggel sokkal kulturáltabb helyen, ő nem váltott állást.

Hogy miért nem?

Azért, mert ezen a hanyag helyen a főnöke azt mondta (szívhez szólóan), hogy “Ugye, számíthatok rád?”

Ha nincs kellő önbizalmunk, egy ilyen mondat képes bennünk akkora jó érzést kelteni (pár órára), ami feledteti az összes álmatlan éjszakát, amit korábban átéltünk. A jövőre vonatkozó sanyarú kilátások is elsikkadnak. Azt a hamis biztonságérzetet kelti, hogy valakinek fontosak vagyunk. Na igen, de milyen áron? Olyan áron, hogy eladjuk a lelkünket az ördögnek.
Ha mögé nézek, ez enyhén szólva is érzelmi zsarolás. A kódolt üzenet az, hogy: “Ha nem csinálod azt, amit én mondok, akkor hálátlan perszóna vagy”. Az egészséges az lenne, ha párosulna egy olyan kijelentéssel, hogy: “Ugye, számíthatok rád? Cserébe mindent megteszek azért, hogy megoldjuk ezt a biztonsági problémát.”

Tehát a hiba itt például az volt, hogy a családtagom nem volt egészségesen önző, és engedett az érzelmi zsarolásnak. Belement egy olyan viszonyba, ahol ő örök vesztes volt.  Továbbá nem nézett utána, hogyan is néz ki egy szabályos pénzkezelési rendszer. Nem tudta, hogy hogyan kell vigyázni az ügyfelek pénzére!!! (Hab a tortán, hogy később belekeveredett egy botrányba, ami miatt elküldték…)

(A “Hogyan dobj vissza kenyérrel?” című könyvem – részletek ide kattintva >>> - egyébként sok olyan ötletet tartalmaz, amellyel a hasonló érzelmi zsarolások érzelmi hatása csökkenthető vagy megszüntethető…)

Te voltál már hasonló helyzetben? Sikerült megoldani? Ha igen, hogyan?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Beszéljünk a hátországodról Az árvizek során mindig látjuk, hogy mi történik egy alapok...
2. Döntéseink szorításában Ha sokszor érzed magadat döntésképtelennek, lehet hogy túlságosan hallgatsz az...
3. Egy gyógyulás története Tipikus példa arra, hogy milyen lelki blokkok, hitek miatt alakul...

Így, hogy nyakunkon a karácsony, különösen aktuális a téma, amiről most írni fogok. Mert az éneklésről és annak a pozitív hatásairól lesz szó.

Szerintem a mai világban, amikor a művészek kiszolgálnak minket mindenféle zenével, és a tévé ontja magából a tehetségkutató műsorokat, és minden utcasarkon CD-t lehet vásárolni, elfelejtjük, hogy nekünk is van hangunk. Pedig ott van a torkunkban, és gyógyításra, harmónia növelésre is használhatjuk saját magunknak! De mégsem tesszük, és így ez a hang egyre jobban berozsdásodik, hiszen kihagyjuk az életünkből.

Itt az ideje, hogy ezen változtassunk, hogy megtornáztassuk egy kicsit a hangunkat, énekeljünk!

A teljes cikket ide kattinva olvashatod el.

Te szoktál csak úgy a magad kedvéért énekelgetni?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Szorongás nélkül nincs élet? De bizony van! Mostanában gyakran látok egészséggel foglalkozó magazinokban olyan cikkeket, amelyekben az...

Szerintem Dunát lehetne rekeszteni most már az önbizalomról szóló írásokkal és az önbizalom növelésére tett próbálkozásainkkal, az erre irányuló módszerekkel. Abban biztos vagyok, hogy ha igazán hatékony eszközeink lennének az önbizalom növelésére, akkor sokkal kevesebb ember szenvedne az önbizalom hiányától. És miért nem hatékonyak ezek az eszközök? Mert az önbizalom hiánya nagyon sok embernek nagyon mélyen, a tudatalattiban gyökeredzik, gyerekkor óta hurcoljuk őket, és ezeket az okokat a mostani módszereink nem, vagy csak nehezen tudják elérni.

Én úgy gondolom, hogy jó tudni, hogy milyen okai lehetnek a mélyen gyökerező önbizalomhiánynak, mert kezelni is csak akkor leszünk képesek ezt a problémát, ha a gyökereit ismerjük. Ezért a legújabb írásomat erről a témáról írtam, kiválasztva egy olyan neveltetési mintát, amelyet sokan automatikusan művelnek, mert nincsenek tudatában, hogy káros az önbizalomra.

A cikkhez jutáshoz katt ide!

Te tudatában vagy a családi önbizalomromboló szokásaitoknak?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. A hernyó nem tud repülni Ha a hernyót megfeleltetjük egy kisgyereknek, aki sok képességnek még...
2. Az önbizalom és az emberi játszmák Nem árt, ha tudsz róla, hogy mik azok az emberi...
3. Testi szépséghibák Nézzünk olyan testi hiányosságokat vagy többleteket, amelyek gátlásokat, önbizalomhiányt okozhatnak...

Bizonyára sokaknak vannak olyan viselkedések a múltjában, amit utólag megvallva szégyellnek, nem értik, hogyan csúszhattak olyan mélyre, hogy megengedjenek magunknak egy effajta szabadosságot, ami ellentmond mindenféle iránymutatásnak, amit gyerekkorukban kaptak. Emiatt aztán sokszor ostorozzák magukat és járják a saját kanosszájukat, önmagukat térdepeltetik a sarokba, ahogy azt az óvodában megszokták. Teszik ezt még akkor is, ha tulajdonképpen senkit sem bántottak a kilengésükkel, senkinek sem ártottak, kivéve esetleg magukat. Az ilyen önsorsrontás forrása lehet sok szorongásnak, lelki problémának. Nézzünk mögé!

Lehet ezeket a fajta viselkedéseket elítélni, ostorozni, de szerintem felesleges és káros. Nem ezt kellene vele tenni.

Miért gondolom így?

Mert a kultúránk egyelőre olyan, hogy az emberek nagy része gyerekkorában nem tanulja meg irányítani az energiáit. És itt most egészen konkrétan a szexuális energiákra gondolok. Elfojtani, letagadni, kipellengérezni nagyon jól megtanítja nekünk a társadalom, de irányítani és hasznosan alkalmazni nem. Az az ukáz, hogy “ne csináld!”, még nem tanítás. Viszont attól, hogy letagadjuk ezt az energiát, még létezik. Így aztán, ha elfojtjuk, előbb-utóbb a felszínre tör, méghozzá torz módon. Ebből lesznek például azok a viselkedések, amelyeknek a következménye a sok abortusz.
És nem elég, hogy nem tanuljuk meg az energiáinkat irányítani és hasznosan alkalmazni, ha a felszínre törésének következményei vannak, jön a az elítélés és a megbélyegzés.

Én úgy gondolom, mielőtt elítéljük az ilyen viselkedést, például a gyerekünket illetően, nézzünk magunkba, hogy mi mit tudunk a témáról, és hogy tényleg megtanítottuk-e őt az egészséges használatára. Mert ha nem, akkor nincs jogunk a számonkéréshez! Ugyanígy nincs joguk azoknak az illetőknek számon kérni tőlünk semmit, akik nem tanították meg nekünk!

Lehet-e valamit jól működtetni, amit nem tanultunk meg? Nos, lehet, de ahhoz először meg kell tudnunk, hogy mi az, amit nem tudunk (ehhez felhasználhatjuk az elkövetett hibáinkat), aztán pedig meg kell tanulnunk. Sok gyakorlással! Harmadrészt ki kell védeni azoknak a tudatlan “jóakaróknak” a hatását, akik nem szeretnék, hogy megtanuljuk.

Te mit gondolsz erről? Neked vannak ilyen élményeid?

Nincs kapcsolódó bejegyzés.

Bizonyára meglep a kérdésfeltevés módja a részemről, mert talán még nem találkoztál olyannal, aki a szorongásaid kivagyiságát vitatja.

Nos, nekem az a tapasztalatom, hogy a szorongások sohasem arról a személyről szólnak, aki érzi őket.

Hanem kiről?

Másokról.

Ilyen egyszerű?

Igen. De azért némi magyarázatra szorul.

Ha úgy nőttél fel, hogy folyton ilyeneket hallottál:

• „Miért nem vagy olyan, mint az apád?”
• „Pont olyan lusta vagy, mint az apád!”
• „Miért nem játszol el olyan szépen, mint a szomszéd gyerekek?”
• „A szomszéd gyerek milyen illedelmesek, te pedig milyen mufurc vagy.”
• „Az osztálytársaid a kertben segítenek, te pedig itthon ülsz, mint egy kotlóstyúk.”
• „Egy rendes háziasszonynál minden csillog-villog, te pedig nagyon rendetlen vagy.”
• Stb. stb.

A kulcs az, hogy olyan emberek, akiknek adtál/adsz a véleményére, folyton összehasonlítgattak téged valakivel, aki nem te voltál, hanem valaki más, aki valamilyen szempontból kívánatosabb tulajdonságokkal rendelkezett nálad.

• Ez lehetett élő, valós személy, illetve a róla kialakult kép. (Amely kép nyilván fele olyan igaz sem volt, mint amilyen valóságosnak látszott.)

• Illetve példaként állíthattak eléd egy mesebeli alakot, például Superman-t, Superwoman-t. Ezzel csak annyi a bökkenő, hogy ők nem földi halandók voltak.

És az összehasonlítás még hagyján, de valamilyen igényed (szeretetszükséglet, stb.) kielégítését ahhoz a feltételhez kötötték, hogy olyanná válsz-e, mint a „példakép”. Ez nem más, mint emberi játszma.

Ennek következményeként az égett a fejedbe, hogy nem vagy jó úgy, ahogy vagy. Így lehet hogy még ma is folyton szorongsz és emészted magadat azért, hogy nem vagy Superman, Superwoman, és egyéb hasonló, földönkívüli származású illető, akinek ráadásul még a gyerekkora is rendben volt, mert VOLT gyerekkora, ahol nem hasonlítgatták őt senki máshoz, hanem hagyták élni, és legalább nagyjából kielégítették a gyereki természetes szükségleteit.

Hogyan lehet a szorongásokat kezelni?

Nos, célszerű megtanulnod önmagadhoz mérned önmagadat. Mint aki a Teremtő egyedi alkotása.

Nem könnyű. És sok türelem kell hozzá. De megéri!

Te kihez szoktad magadat hasonlítani, ami szorongásokat vált ki benned?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Hogyan járhatok mindenkinek a kedvében? Ha mindenkinek a kedvében akarsz járni, légy óvatos!...
2. A hernyó nem tud repülni Ha a hernyót megfeleltetjük egy kisgyereknek, aki sok képességnek még...
3. A megfelelési kényszerről Nézzük meg, milyen félelem rejlik a megfelelési kényszer mögött, hogy...

Sajnos ki kell hogy ábrándítsalak: sehogy.

Mielőtt még nagyon elszontyolodnál, elmagyarázom, miről van szó.

Lehet hogy gyerekkorodban nem tanítottak meg a következőkre, és talán a későbbiekben sem vetted észre ezt a törvényszerűséget (és lehet, hogy ezért sokszor fejjel mentél a falnak), ezért most felhívnám rá a figyelmedet. Nekem is sok ideig tartott, amíg rájöttem, de a fő hogy rájöttem.

A tevékenységed és az egyéniséged önmagában se nem jó, se nem rossz (illetve rossz is és jó is egyszerre). Ha amiatt szorongsz, hogy jó vagy-e vagy rossz valamiben, akkor ennek az lehet az alapja, hogy gyerekkorodban milyen környezetben voltál, mit vettek észre rajtad, mit hangsúlyoztak. Ha szinte csak a rosszat (tehát folyamatosan kritizáltak és sohasem dicsértek), akkor valószínűleg sokat szorongsz és önbizalomhiányod van. Viszont tudnod kell, hogy az élet nem így működik, és ez nagyon torz visszajelzés volt a részedre, mert az, hogy mások hogyan ítélnek meg, kizárólag az ő tapasztalataikon, akaratukon, előítéleteiken múlik.

Szép kis kilátások, mi? És hogyan lehet mások gondolatait befolyásolni?

Nos, megpróbálhatod, de vannak olyan emberek, akiknek ha fejreállsz sem leszel kedves. Mert egész egyszerűen nem az a céljuk, hogy megértsenek téged, hanem az, hogy érzelmi játszmákat játsszanak, amelyekben bebizonyítják: ők az urak a háznál és szépen leszívjanak téged. Ennek persze oka van az önbizalomhiányukban, de ez rajtad nem sokat segít.

Viszont jó hír az is, hogy vannak olyan emberek is, akik alapban jóindulattal viseltetnek irántad. Akik jót akarnak neked. Őket célszerű keresned, velük tanácsos valamit kezdened. A többiekkel szemben pedig védekezni kell (ha jót akarsz magadnak): mentálisan, fizikailag, stb.

Tehát akkor összefoglalóan:

Nem tudsz mindenkinek a kedvében járni. Ez a próbálkozás eleve elvérzésre van ítéltetve. Viszont az embereket tudod csoportosítani:

• Akik örülnek neked, a jólétednek, hogy jól érzed magadat a bőrödben. A teendőd: velük barátkozol, a társaságukban töltöd az idődet.

• Akik kritizálnak. Itt kétfajta kritika lehetséges: építő és romboló. Az építő kritikát érdemes megfogadni, a romboló kritikával szemben védekezni kell. Nem érdemes harcolni velük, küzdeni az elismerésükért, mert nem látnak tovább a saját orruknál.

Akárhogy is nézem, itt is kétféle választási lehetőség van, így érvényesül a dualitás, mint ahogy az élet összes többi területén is. Mert az élet maga a dualitás.

Te hogyan látod ezt a kérdést?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. A túlérzékenységről A bántásokra való túlérzékenység, depressziós hajlam nem bűn. Hanem egy...
2. Az önbizalom és az emberi játszmák Nem árt, ha tudsz róla, hogy mik azok az emberi...
3. Hogyan bánjunk egy szorongó emberrel? A szorongó emberekkel sokan nem tudnak kellőképpen bánni. Nem tudják,...