Öngyógyító Klub
Ez a www.lelekapolas.hu öngyógyításban és stresszoldásban segítő, támogató online zárt klubja.
Tudtad, hogy 2010 volt az első olyan év, amikor Magyarországon a lakosság több pénzt költött gyógyszerre, mint élelmiszerre?
Nem finomkodok ezzel az adattal, amikor meghallottam, mellbe vágott, szerintem brutális! És a legszomorúbb a dologban az, hogy mégis egyre több a beteg ember! Mégpedig azért, mert sokan nem ismerik fel, hogy lazítással, stresszoldással kellene indítaniuk a gyógyulási folyamatot. És még így is ez a helyzet, hogy rengeteg természetes stresszoldó lehetőség (köztük az ÉFT) áll a rendelkezésünkre, hogy meggyógyítsuk saját magunkat.
Ezen egy módon mindenképpen lehet segíteni.
Alakítsuk át, illetve egészítsük ki azt a rossz beidegződést, hibás reflexet, hogy ha megbetegszünk, akkor egyből az orvoshoz megyünk és / vagy gyógyszer után nyúlunk! Vagy, amíg eljutunk egy igazán jó orvoshoz, kezdjük stresszoldással, a problémáink IGAZI megoldásával, testi-lelki öngyógyítással!
A túl sok negatív jellegű stressz leblokkolja az öngyógyító folyamatokat az emberi testben. Ha folyamatosan félsz, aggódsz, görcsölsz, idegeskedsz, szorongsz valamin, akkor nem csoda, ha vannak testi-lelki egészségügyi problémáid, hiszen az immunrendszered nem tud rendesen működni, és az első eléd kerülő probléma ledönt a lábadról.
Ugyanis stresszoldás nélkül nincs igazi egészség!
Ha egyetértesz ezzel, akkor tudlak benne szakszerűen támogatni! Megosztom Veled a saját stresszoldó-öngyógyító tapasztalataimat, és közösen kitaláljuk, hogy mit tehetnél saját magadért és hogyan.
Mikor való Neked ez a klub? Akkor, ha…
- folyamatosan stresszelsz, félsz, aggódsz, görcsölsz, idegeskedsz, szorongsz valamin, és nehéznek érzed, hogy abbahagyd, hogy (egyre) lazább tudj lenni
- nem csak a testedet, hanem a lelkedet is, sőt az egész életedet szeretnéd gyógyítani…
- a betegség megelőzés, az egészség megőrzés híve vagy
- természetes módokon szeretnél gyógyulni mindenféle lelki eredetű bajból, legyen szó akár fejfájásról, lázról, allergiáról vagy fóbiákról, félelmekről, lámpalázról, pánikról, depresszióról – szinte bármiről!
- tanultál már stresszoldó – lélekgyógyító módszereket, alternatív gyógymódokat, de vannak olyan problémáid, amiket más módszerekkel nem tudsz megoldani, amikre más módszerek látszólag nem működnek, illetve valami még hiányzik ahhoz, hogy működjenek…
- érdekelnek a különféle lelki-energetikai szintű stresszoldási lehetőségek
- nem igazán vagy megelégedve azzal, ahogy – amikor bekerülsz oda – az egészségügyben bánnak veled, ha a lelkeddel nem törődnek, ha kiszolgáltatva érzed magadat a várólistákon…
- vagy éppenséggel nagyon lelkiismeretes és törődő orvosod van, és be szeretnél neki segíteni az egészségedet illetően
- spórolni akarsz (sokat!) az egészségügyi költségeiden, költségeiteken
- nemigazán hatnak Nálad a patikában kapható szerek, mert a lelkedet nem tudják meggyógyítani
- megtanulnád azt, hogy hogyan serkentsd jobb munkára az agysejtjeidet, hogy kreatívabban segítsenek téged az életedben eléd kerülő problémák-feladatok-kihívások megoldásában
- a saját kezedbe vennéd a lelki hangulatod és az egészséged fölötti hatalmat, és szeretnél ehhez működőképes stresszoldó tudást is, amivel ezt megteheted… ugyanis csak úgy tudsz felelősséget vállalni a saját egészségedért, ha a megfelelő tudás birtokában vagy. Márpedig ezt általános iskolában biológiaórán nem tanítják meg. Viszont én minden tőlem telhetőt megteszek érte, hogy átadjam neked, és természetesen egymástól is lehet tanulni
- megismernéd alaposabban az ÉFT-t, de nem szeretnél tanfolyamokra költeni, vagy messze laksz a tanfolyamok helyétől
- nem érsz rá elmenni ÉFT-s tanfolyamokra, mert kötött az időbeosztásod, de vannak szabad perceid, amikor a netre fel tudsz jönni
- noszogatásra van szükséged ahhoz, hogy foglalkozz végre magaddal
- vágysz egy folyamatos “mankóra”, stresszoldó támogató háttérre, mert például rendszeresen vannak stresszoldással kapcsolatos kérdéseid, amelyekre választ vársz, amiket feltennél egy abban jártas valakinek
- ilyenkor köztünk a helyed!
Kiknek NEM ajánlott ez a klub? Olyanoknak, akik:
- úgy gondolják, hogy nem kell a lélekkel foglalkozni a gyógyulás érdekében, elég a testet gyógyítani
- (elnézést, most provokatív leszek) hasznosnak tartják a gyógyszerek és egyéb kemikáliák hosszú távú és/vagy gyakori szedését, szívesen terhelik velük a szervezetüket, szeretik elviselni a mellékhatásaikat, és örömmel áldoznak rájuk anyagi forrásokat a patikában
- szerint saját maguknak semmit sem kell tenniük a gyógyulásért, a gyógyítás csakis és kizárólag az orvosok feladata -mert nekik csalódás lesz
- aktívan ellenkeznek a problémáik érzelmi hátterének feltárásával kapcsolatban, akik nem kíváncsiak a félelmeikre, akik nem készek szembenézni velük
- nem szánták el magukat arra, hogy megoldják az egészségi problémájukat
- nem tudnak, nem akarnak időt, pénzt és energiát szánni arra, hogy elolvassák az írásokat és megcsinálják a házi feladatokat
- nem szeretnek önállóan dolgozni
- súlyos érzelmi zavaraik, mentális betegségeik vannak. Ez esetben először az ÉFT tanácsadáson való részvételt javaslom.
Mit ígérhetek?
(Én minden képzésemnél, kezelésemnél és dolgomnál ezt ígérem, itt is…)
Ahogy Sir Winston Churchill mondta a háború idején: „Nem ígérhetek mást, mint vért, küszködést, könnyeket és verejtéket.” Na jó, vért és küszködést nem ígérek, de könnyeket és verejtéket igen. Nem lesz sétagalopp, valószínűleg meg fogsz izzadni! De veled izzadok én is, és egyre több AHA! élményben lesz részed, amelyekben meg fogod tapasztalni a megkönnyebbülést, amiért megéri klubtagnak lenni!
Tanácsadóként lehetőségeket fogok mutatni a stresszoldásra, hogy tágítsam a látókörödet, valamint a félelmeidet fogom felderíteni és oldani. Mert ha nem stresszelnél rejtetten vagy nyíltan, nem lennének egészségi gondjaid. Ugyanis a Te érzelmeid döntik el a kérdést. A saját életedről neked kell határoznod. De amíg félsz, nem tudsz dönteni.
Az ÉFT módszer, amit a klubban a tőlem és az eszközöktől telhető legalaposabban fogok Neked bemutatni, képes a Téged félelmeidtől, a testedben meglevő életerő elakadásoktól, a stressztől megszabadítani, és ezáltal helyreállítani az egészségedet. A meridián-pontok speciális kopogtatásán alapul, gyorsan és hatásosan alkalmazható.
És ha noszogatásra van szükséged ahhoz, hogy csináld, az is meglesz a klubban, rendszeresen megérkező írások formájában.
Milyen a klub a gyakorlatban?
A klub online jellegű. Egy zárt felületen, blogon (amely hasonló a www.lelekapolas.hu blog felületéhez) találod az információkat, amelyek folyamatosan bővülnek, és amelyekhez mindig megkapod hozzáférést e-mailben. A blogoknál adott a kérdezés lehetősége a hozzászólások formájában, minden szükséges támogatást megkapsz, hogy ott tudj lenni.
Az online klub nagy előnye, hogy nem kell utazgatnod (vagy csak keveset), akkor gyógyítod magadat, amikor Neked jó, valamint ebben nemcsak tőlem lehet tanulni, hanem egymástól is.
Milyen speciális eszközök kellenek az online klubhoz?
Nincs szükség speciális eszközökre, csak a számítógépedre, az e-mail fiókodra, videólejátszó programra, tollra, papírra és a két kezedre.
Mikor kezdődik, meddig tart?
A klub folyamatosan megy. Ezért akkor jelentkezel rá, amikor Te gondolod, és akkor lépsz ki, amikor akarsz.
Mi mindenre számíthatsz az öngyógyító klubban?
Hetente, 10 naponta (az aktuális kapacitásomtól függően) egy-két blogbejegyzés az alábbi témák valamelyikében:
- az aktuális egészségi problémáitokra megoldási javaslatok, ötletek, lehetőségek
- saját gyógyulási eseteim (az okulás miatt), hogy hogyan oldottam meg őket sikeresen és természetesen, ÉFT-vel vagy nélküle
- egyéb esettanulmányok, amik a gyógyuláshoz vezetnek
- ÉFT technikák, amelyeket különféle problémák esetén alkalmazhatsz – ezt nagyon melegen javaslom, mert rengeteg ÉFT technika létezik, és minden problémára más-más technika hozhat megoldást
- beszámolók ÉFT tanfolyamokról, továbbképzésekről – ezt azért javaslom nagyon melegen, mert saját tapasztalatom, hogy amikor elmegyek egy tanfolyamra, utána gőzerővel működni kezd nálam a Vonzás Törvénye és mindig jó dolgok történnek velem. Még jobbak, mint egyébként!
- segítő PDF dokumentumok és videók, amelyekben zömmel a stresszoldó energiagyakorlatokat, az ÉFT használatát fogom bemutatni
- beszámolók egyéb képzésekről, amiken részt veszek
- könyvajánlók, filmajánlók, egyebek, amik segíthetnek
- ÉFT-n kívüli gyógymódok öngyógyításra
- és még amit kitalálunk, amire igény van!
Van havonta 15 perc Skype-os vagy telefonos konzultáció, vagy egy e-mail (amelyiket választod) amit személyesen Neked válaszolok meg (külön email cím áll rendelkezésére a tagoknak, amire írhatnak).
a tagoknak zárt fórum!
valamint, mint minden Lélekápolás ügyfélnek, a klubtagoknak is jár az ajándék zárt Facebook csoportban való részvétel!
Hogy miért fontos mindez?
Mert itt nem szedett-vedett gyógy-információk lesznek, amiket véletlenszerűen, fórumokon javasolnak a Neten, hanem a legújabb energiagyógyászati kutatások szerinti, szakszerű, kipróbált, hatásos, ÉFT terapeutáknál bevált ÉFT-s és energiagyógyászati módszerek, és egyéb tanácsok. Ugyanis az energia és a meridiánok élet és halál urai!
Mindez 3-4 doboz fájdalomcsillapító áráért havonta.
Ugyanis a klubtagság díja 3.050 Ft (2.400 Ft + áfa) havonta.
Ki lesz a klubvezető az Öngyógyító klubban?
Szia, Szalkai Titinek hívnak, teljes nevem Szalkainé Tóth Tímea.
Kicsi korom óta az egészség és az egészséges életmód megszállottja vagyok, úgy érzem, valahogy erre születtem. Ezt a háziorvosunk is megjegyezte (mármint azt, hogy legyek már orvos), akinél szerencsétlen módon óvodásként kéthetente látogatást tettem, mert az orvostudomány nem tudta meggyógyítani a családi diszharmóniából eredő bajaimat.
Így nem lettem hagyományos értelemben vett orvos, eredményes stresszoldó, lélek- és energia (ön)gyógyító viszont igen!
Már több, mint két éve tanulom az ÉFT-t Sághy András oktatótól és mestertől, és napi szinten használom is magamon és másokon, eredményesen. Nagyon szeretek másoknak hasznos tanácsokat is adni, hogy kinek, mikor és hogyan érdemes kopogtatnia. Ezért hoztam létre ezt a klubot.Az ÉFT tanfolyamok, amiken eddig részt vettem (és amelyeknek a módszereit át tudom neked adni):
- ÉFT alapképzés 1-2-3-4
- A bennünk élő kisgyerek felnevelése
- A pénz energiája és a Vonzás törvénye
- Halogatás kezelése ÉFT-vel
- Súlyos betegségek kezelése (PTSD, Túlérzékeny személyek segítése, Krónikus fájdalmaktól szenvedők segítése, Daganatos betegek segítése)
- Rend a lelke mindennek
- És még számos elméleti és gyakorlati ÉFT továbbképzés.
Az ÉFT előtt sem tétlenkedtem, agykontrollt, kineziológiát, bach virágerápiát, reikit, radiesztéziát, térrendezéseket, asztrológiát, numerológiát és (a férjemtől) akasztófa humort tanultam, aminek egyes elemeit szintén használom napi szinten. Ezekből is lesznek ízelítők, ha van rá igény.
Szeretettel várlak a klubban!
Mikről volt eddig szó az Öngyógyító Klubban – egy kis ízelítő a tartalomból:
- Hogyan kell használni az ÉFT-t: az Alaprecept, a rövidített alapreceptek (mert ilyenek is vannak), plusz ÉFT pontok, energetikai elsősegélyek videók formájában
- ÉFT technikák és praktikák: Fájdalom Üldözése Technika (testi fájdalmak: torokfájás, fejfájás, hátfájás, stb. esetén jól használható fájdalomcsillapításra), Könnymentes Trauma Technika és a Probléma Becserkészése (nagyon erős szégyennel és félelemmel párosuló emlékeket és témákat: pl. halál, szex, stb. segítenek könnyebben feldolgozni), a Vitatkozós és a Visszautasításos kopogtatás.
- Hogyan fejleszd a saját magaddal kapcsolatos megérzéseidet, amelyek elkerülhetetlenek a testi-lelki egészséged fenntartásához, az életed helyretételéhez
- Mi a teendő, ha bármit csinálsz, nem múlik el a problémád – avagy a függőségek felismerése és kiszabadulás a csapdájukból
- Meghűlés és láz könnyített kezelése ÉFT-vel
- Önkorlátozó hiedelmek könnyű és gyors nyugdíjazása az ÉFT segítségével
- Honnan ismered fel, ha félsz a változástól, és hogyan lehet kezelni azt – mert enélkül sokszor nincs gyógyulás…
- Gerinc és ízületi fájdalmak gyógyítása az ÉFT segítségével
Szerinted is izgalmasak? Ha igen, ne habozz, jelentkezz, mert Te is megtanulhatod ezeket, és még nagyon sok hasznos stresszoldó-öngyógyító téma vár kivesézésre!
A tagok írták eddig a klubról:
Nagyon jó a klub!!!
Régen is tudtam, hogy nem csak én vagyok hasonló problémákkal, de a klubban rájöttem, hogy a megoldások sokkal könnyebbek mint ahogy én eddig hittem. Mindenkinek nagyon ajánlom!
Már több ismerősömnek ajánlottam hogy iratkozzanak föl a hírleveledre, mert ott is nagyon sok hasznos dolgot tanul az ember.
HajniIgazán jó a klub, mert eléggé rátapintasz azokra a dolgokra melyek manapság a legtöbb stressznek ill. szorongásnak az okai úgy általában. Ezért egy kis önvizsgálattal az ember tudni véli mi az amin dolgoznia kell. Minden olyan embernek ajánlom, akik nem szeretnének nyugtatón élni és olyan embereknek akiknek nincs a környezetében sorstárs akivel beszélhetne a problémáiról.
MollyNekem a legjobban tetszik: a témák sokrétűsége és hogy videón is bemutatod a módszerek alkalmazását. Azoknak ajánlom ezt a klubot, akik felelősséget mernek és akarnak vállalni testi-lelki bajaik megoldásáért és tenni is hajlandóak érte a tanácsok alkalmazásával, nemcsak a sültgalambot várják.
MarianntiHogy mi tetszik a legjobban a klubban? Ezt nem könnyű felsorolni, mert igaziból minden.
De szerintem az a legjobb, hogy nagyon egyedi, mégis sok embert érintő problémák feloldásáról-megoldásáról írsz, és hogy nemcsak elméleti, hanem (kopogtatós)gyakorlati tanácsokat is adsz, szinte minden leckéhez. Szintén nagyon jó ötlet az online konzultációs lehetőség, hiszen vannak dolgok, amiket nem szívesen írnék meg a cikkek alá, mert túl személyesek és/vagy hosszúak, bonyolultak. Közben egyúttal gyakorlom is, hogyan írhatok ezekről a macerás dolgokról. Nincs olyan ember az ismeretségi körömben, akire ne férne rá egy jó adag öngyógyítás, egyszóval mindenkinek, akit ismerek. Azt hiszem, ha mindenki szánna időt önmagára, jóval kevesebb gyógyszer fogyna, és jóval több lenne az emberek önbizalma és életkedve.
TündePraktikus, hogy a sok tanács és támogatás mellett saját magam tempójában magam tudom csinálni a “gyógyításomat”.
Eszter
A jelentkezés módja
Kérlek, csak akkor jelentkezz, ha komolyan gondolod, hogy szeretnéd magadat energetikai stresszoldással gyógyítani!
Töltsd ki az alábbi megrendelő űrlap minden mezőjét, gondosan és pontosan, hogy a későbbiekben minden információt megkapj! Az űrlap kitöltése jelentkezésnek minősül, a fizetés pontos módjáról e-mailben kapod meg a tájékoztatót. Fizetni átutalással, rózsaszín postai csekken, vagy banki befizetéssel, és paypal-on lehet. (Az ország minden településéről elérhető tehát a fizetési mód!)
A jelentkezés előtt kérlek, olvasd el a lélekápolás.hu weboldal adatvédelmi és jogi nyilatkozatát.
És, mivel sajnos az értesítőinket néhány ingyenes email szolgáltató sokszor tévesen spam-nek minősíti, erősen javasolt beállítani a postafiókod spam szűrőjét, hogy megkapd az e-mailjeinket. A spam szűrő beállításhoz ide kattintva találhatsz segítséget.
A klubba folyamatosan lehet jelentkezni, számodra akkor indul, amikor Te megértél rá.
Emlékeztetőül: a klubtagság díja 3.050 Ft (2.400 Ft + áfa) havonta.
Tájékoztatás: ez a megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, és fizetési kötelezettséget von maga után, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak megfelelően irányadóak. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik, amely szerint elektronikus megrendelés esetén a megrendelő 8 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől. Elállás esetén kérünk szépen egy lemondó nyilatkozatot, egy rövid e-mailben. Köszönjük! A szerződést a megrendelés leadásával a Csendliget Oázis Kft.-vel kötöd. ASZ:22909921-2-13; Székhely: 2120 Dunakeszi Illyés Gyula u. 8. 1/6. Kapcsolat: csendligetoaziskft-kukac-gmail-pont-com, 20/361-2711. A szerződéstől való elállás esetén kérünk egy e-mailt az előbbi e-mail címre. Köszönjük!
—————————————————————

