Az előző bejegyzésben taglalt sok elméleti kifejtés után nézzük meg, hogyan is alakul ki egy testi betegség. Így:

Van egy számunkra frusztráló élethelyzet (pl. magány, pénztelenség) –> az eddigi rossz tapasztalataink miatt nem tudjuk megoldani, de nem is érezzük magunkat benne biztonságban, szorongunk és stresszelünk (adrenalin túltengésünk lesz) –> a testünk öngyógyító folyamatai leállnak lelassulnak, nem tudja önmagát meggyógyítani, megbetegszik.

Ebből kifolyólag hogyan tudjuk meggyógyítani a betegséget?

Szépen fokozatosan megváltoztatjuk a számunkra frusztráló élethelyzetet, és / vagy megváltoztatjuk a hozzá fűződő rossz beidegződéseinket, félelmeinket – gyakran a kettő kéz a kézben jár. Ugyanis sokkal könnyebb a frusztráló élethelyzetet megváltoztatni, ha a hozzájuk fűződő rossz érzéseink, félelmeink lecsökkennek vagy megszűnnek – és itt jön be a képbe az ÉFT, mert erre kiválóan alkalmas.

Milyen élethelyzetek frusztrálhatnak minket?

Gyakorlatilag bármi, amivel kapcsolatunk van az életünkben, főleg amihez kisgyerekkorunkban a szüleinknek szintén frusztráló kapcsolata volt.

Mi mindennel lehet kapcsolatunk?

• Azokkal a dolgokkal, ami nélkül nincs ÉLET: a levegővel, a vízzel, a táplálékkal, a Földdel, az évszakokkal, ünnepekkel és hétköznapokkal.

• Magával az emberi ÉLET-tel és a benne levő eseményekkel, történésekkel. Az életkorunkkal, a szexszel, a fogantatással, a terhességgel és a magzati korral, a szüléssel, a szoptatással, a gyerekkorral és a gyerekneveléssel, az óvodával, az iskolával, a munkahellyel, a pártalálással, a házasságkötéssel, a párkapcsolat fenntartásával, az elválással, és igen, a halállal is.

• Más emberekkel. A szüleinkkel, a párunkkal, a gyerekeinkkel, a barátainkkal, a szomszédainkkal, a kollégáinkkal, a főnökünkkel, és így tovább.

• Tárgyakkal és fogalmakkal: a szeretettel, a pénzzel, különféle bútorokkal, épületekkel és járművekkel, a munkával, a tanulással.

• És így tovább. Írjatok még ilyeneket a hozzászólásokba! Köszönöm.

Minden olyan élethelyzetet lehet kvázi “betegségnek” tekinteni, amikor valamiben hiányt szenvedünk, ami nyugtalanít minket, amivel nem egészséges a kapcsolatunk?

Igen! Ilyen szempontból még a pártalanság, munkanélüliség, a szegénység és a pénztelenség is betegség! Ezért az ezekkel kapcsolatos problémákra, félelmekre (és még sok minden másra is) lehet ÉFT-vel kopogtatni!

A betegség és a stressz mindig azt jelzi, hogy valamit másképp kellene csinálnod, mint amit eddig csináltál, mint amit a szüleidtől és környezetedtől tanultál. Még a vallásokban is vannak egészségtelen dolgok, amiket nem javasolt elhinni (nagyon jó példa erre az, hogy “a nők a gyermekeiket fájdalommal szülik”, mert ez csak bizonyos, a testi működést blokkoló félelmek megléte esetén teljesül)! Ha valamit nagyon etalonnak akarsz tekinteni az egészség definíciójára, akkor javaslom, figyelj oda nagyon a Teremtő által megalkotott tested apró jelzéseire, vagy tanulmányozd a természeti népeket, akik együtt rezegnek a Földdel, a saját testükkel, a Teremtővel! Tisztában vagyok vele, hogy sok megoldásuk a mi világunkban nem életképes, de azért sok mindent jól csinálnak.

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Gyógyítsd meg az életedet, meggyógyul a tested is – 1. rész Kaptam egy olvasói levelet, egy kiváló és nagyon fontos kérdéssel...
2. Beteg a gyerek, gyógyítsd a szülőt Ha egy kisgyerek megbetegszik, pláne ha lelki gondjai vannak, rögtön...
3. Pénzstressz Már többször megkaptam e-mailben egy, a pénzről szóló kínai bölcsességet,...

Nem is olyan régen olvastam egy olyan kérdést egy honlapon, hogy: “vajon miért olyan sok a depressziós ember napjainkban?” A válaszadók nagy többsége a válságot, mint fő okot jelölte meg. Hogy azért olyan sok a depressziós ember napjainkban, mert válság van.

Ami engem illet, azt gondolom, hogy ez egy tanult reakció! Válság van – és mi azt tudjuk, hisszük, hogy így kell rá reagálnunk. Mert gyerekkorunkban ezt láttuk, mert most az ismerőseink és a barátaink körében így reagálnak rá – tehát nekünk is így kell reagálnunk. Mert nem lehet másképpen reagálni, hiszen a válság egy nagyon szomorú dolog.

Természetesen azonnal elkezdtem gondolkodni, hogy milyen egyéb módokon lehetne reagálni a válságra, és hogy mit lehet ennek érdekében figyelembe venni. Mert a válság, ahogy már talán hallottad, nem más, mint egy nagyobb átrendeződés, változás az élet minden területén, amiben benne van a rengeteg lehetőség az újrakezdésre, önmagunk kiteljesítésére.

A magam részéről inkább izgalommal és némi reménykedéssel tekintek a jövőbe, hogy a válság vajon mit hoz. Ha globálisan szemlélem a világot, úgy gondolom, hogy például nagyon ideje lenne, hogy a környezetvédelem sokkal jelentősebb teret nyerjen az életünkben. Nagyon várom azt az időszakot, amikor elektromos autókon fogunk közlekedni, és minden házon napelem és szélerőmű lesz – hogy ne kelljen a Földanya mélyében turkálni energiáért, a szénért és az olajért. Hiszen tiszta energia bőven van a Földanya felszínén is, csak ki kellene tárnunk a kezünket, hogy befogadjuk és hasznosítsuk.

Visszatérve a témára, abban biztos vagyok, hogy az emberek jó részét a munkahelyük és a pénzük révén érinti a válság a legmélyebben. A munkahelyek pedig erősen hozzá vannak kötve a cégek helyzetéhez. Márpedig a válságban cégek szűnnek meg – ez természetes folyamat. Mert az ő termékük iránt már nincs kereslet, nem tudják a dolgozóikat kifizetni, így elküldhetik őket.

A válság azért lehet olyan súlyos sokak életében, mert elfelejtették, hogy gyerekkorukba mennyire szerették az izgalmas, új dolgokat. Túlzottan ragaszkodnak például a régi, idejétmúlt munkahelyükhöz. És azért ragaszkodnak, mert nem tudnak új munkahelyet keresni. Nem tudják kifejezni az új munkahelyen, hogy milyen képességekkel, értékekkel bírnak, mivel tudnak a hasznára lenni az új munkaadónak. Nem merik egy kicsit reklámozni saját magukat. Mert talán azt a, saját magukat lealacsonyító gondolatot tanulták gyerekkorukban, hogy “öndicséret büdös, és ha jól dolgozok az elég, majd észrevesznek maguktól”. Vedd észre, hogy ez csapda! Ezen kívül sokan elfelejtették, hogy gyerekkorukban milyen érdeklődőek és nyitottak voltak… és most nem szeretnek újat tanulni, nem szeretnek kezdőnek lenni valamiben. Mert talán azt is hallották, hogy “kezdőnek lenni kínos dolog“. Mintha mindannyian már a születésünkkor mindent tudnánk…

Pedig ezek a tulajdonságok: a saját értékeink ismerete és a tanulás szeretete fontosak lennének ahhoz, hogy mindig legyen munkahelyünk. Hogy ne féljünk a válságtól, ne depresszióval reagáljunk rá, hanem némi várakozással és izgalommal.

Ha szeretnél a válságra és a válság által előhozott félelmeidre sokkal nagyobb általános biztonságérzettel reagálni, akkor kattints ide>>>

Te hogyan reagálsz a válságra, és szerinted milyen más módokon lehetne még reagálni?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Amihez a politikusoknak semmi közük Mert bizony vannak olyan területek az életünkben, amelyeknek a problémái...
2. Hogyan járhatok mindenkinek a kedvében? Ha mindenkinek a kedvében akarsz járni, légy óvatos!...
3. Hogyan bánjunk egy szorongó emberrel? A szorongó emberekkel sokan nem tudnak kellőképpen bánni. Nem tudják,...

A sorozat előző részében arról volt szó, hogy hogyan viszonyulunk a halálhoz a modern kultúrában, és hogyan nyilvánul meg az életünkben, hogy ilyen rossz vele a kapcsolatunk. Ebben a bejegyzésben azt járom körül, hogyan mi is az az érzelmi hiányérzet, amit orvosolni kell ahhoz, hogy ez a hozzáállás változzon.

Ha félünk a haláltól, vagy szeretteink halálát nehezen viseljük, akkor valószínűleg üres a szeretet-tankunk. És azért üres, mert nem tanítottak meg bennünket arra (sőt, egyenesen megtiltották nekünk) hogy feltöltsük saját magunknak, és nem is sikerült eddigi életünk során megtanulnunk.

Mert hiszen, ha nehezen engedünk el egy szeretett személyt, azért tesszük, mert úgy érezzük, hogy ha ő elmegy, akkor ki fog minket szeretni? És itt ki is bújik a szög a zsákból, hogy tulajdonképpen nem is mi szerettük a halottat (hiszen akkor a legjobbakat kívánva neki el tudnánk engedni őt), sokkal inkább ő szeretett minket. Valójában nem is a halottat gyászoljuk, hanem önmagunk azon részét, akik akkor voltunk, amikor még élt! Mert akkor volt valaki, aki mellett önmagunk lehettünk, aki szőröstül-bőröstül elfogadott minket olyannak, amilyenek vagyunk. Az összes negatív érzésünkkel és hibánkkal együtt. Most bizonyára sokan tiltakoznak, mert ez nagyon fájdalmas megállapítás, de ha őszinték vagyunk magunkhoz, valószínűleg ez fog kiderülni. Feltétel nélküli szeretetet, energiát kaptunk tőle (ezért is olyan nehéz elviselni a kicsi gyerekeink halálát, mert a kicsi gyerek belőlünk van és a szeretete mindig feltétel nélküli), amit mi nem tudtunk magunknak megadni. Mi pedig kitüntettük őt azzal a kiváltsággal, hogy tőle elfogadtuk, másoktól pedig nem.

Én úgy látom, hogy a kulcs itt is az egészségtelen társadalmi mintákban keresendő. Sokan arra vagyunk kondicionálva, hogy a szeretetet kívülről, előre definiált személyektől várhatjuk csak. A házastársunktól, a gyerekeinktől, a főnökünktől, az egészségügytől, az államtól, Istentől számíthatunk rá. A többi embertől nem merjük elfogadni, hiába adják (és esetleg hiába adunk nekik valamit cserébe), mert a neveltetésünk során megtiltották nekünk az elfogadását, különféle kifogásokkal: lehet hogy nem szívesen adja, hiányozni fog neki, nem tudjuk visszaadni, képmutató és át fog minket verni, stb. stb. Az pedig, hogy saját magunktól elfogadjuk a szeretetet saját magunk részére, sokszor egyenesen tabu. Olyanokat hallottunk, hogy magunkat szeretni önző dolog, szégyenteljes, a pokolra fogunk érte kerülni, stb. Ez a 22-es csapdája. Megfagyasztja az érzelmi energia áramlását körülöttünk.

Pedig ha globálisan nézzük, mindannyian a Teremtő egyenrangú alkotásai vagyunk, akik között tulajdonképpen mindegy, honnan hová áramlik az energia, ki ad kinek… Még akkor is, ha valaki önmagának ad.

Folyt.köv.!

Ha kérdezni szeretnél, katt ide!

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Szeretteink halálának feldolgozása 1. A halállal kapcsolatos téveszméket nem árt helyretenni, és az életet...
2. Szeretteink halálának feldolgozása 4. A sorozat negyedik részében a szeretet általános definícióját ejtem meg,...
3. Szeretteink halálának feldolgozása 3. Abban, hogy hogyan dolgozod fel egy szeretett személy halálát, komoly...

Sejtettem, hogy ez a téma elő fog kerülni, hogy rendbetegyük, mert nagyon sok dogma és téveszme kapcsolódik hozzá. Köszönöm Marikának, hogy felvetette!

Kezdem azzal, hogy valószínűleg tisztában vagyunk vele: a halál a mi kultúránkban egy félelmet keltő esemény (ellentétben például a természeti népekkel, akik az élet velejárójának tartják). És ez valószínűleg azért van így, mert a “civilizált” emberek többsége nem ér rá élni, nem tud a jelenben lenni, nem tud betelni az életével, nem a saját sorsát éli, hanem többnyire másokét, másokkal foglalkozik. Így aztán, ha jön az elmúlás, húsz körömmel kapaszkodik az életéhez, nem tudja nyugalommal elengedni, hiszen neki még dolga lenne. Tegyük hozzá, hogy ezt nagyon helyesen érzi, hiszen nem használta ki a számára megadatott időtartamot arra, hogy ténylegesen beteljesítse az életfeladatát.

A saját elmúlásunkon kívül nem tudunk ráhangolódni arra sem, ha egy szerettünk meghal. És itt majdnem mindegy, hogy mi okozza a halálát, betegség-e, vagy hirtelen baleset, hiszen mindkettőnek vannak előjelei, amit az önmagunkra oda nem figyelésünk miatt nem szoktunk észrevenni. Így pedig váratlanul ér minket, szinte sokk-ként ér a gyors változás, amit aztán pláne nagyon nehezen emésztünk meg. Nincs időnk arra, hogy elengedjük az illetőt, hogy felkészüljünk: az energiái nemsokára már nem fognak egybefonódni a mienkkel, hanem nélkülük kell boldogulnunk.

Az elengedést nagyon megnehezítik azok a felesleges rítusok is, amik szintén divatosak a mi kultúrákban. Például, ha a gyászolónak azt mondják, hogy “Légy erős!”, és ezt ő komolyan veszi, akkor nem tudja kifejezni az érzéseit, nem tud kijönni, elfojtódik a fájdalma. Ez azt eredményezheti, hogy évek, sőt, évtizedek múlva sem lesz képes sírás nélkül beszélni az elhunyt szeretett személyről. És talán azt sem kell kihangsúlyoznom, hogy az örökösödési huzavonák mennyire ellehetetlenítik az érzelmi munkát.

Spirituális körökben nagyon fontosnak szokták tartani azt, hogy a halottat úgymond el kell engedni, mert ha az érzelmi ragaszkodásunkkal itt tartjuk, nem fog tudni “odaát” készülni a következő inkarnációjára. Ez a nézet teljesen rendben is van, viszont foglalkozni kell az élő fél érzéseivel is. Ugyanis, csak akkor lesz képes elengedni a szeretett személyt, ha az ő érzelmi hiányérzete orvosolva van.

Folyt. köv.!

Ha kérdezni szeretnél, katt ide!

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Szeretteink halálának feldolgozása 2. Ha nehezen dolgozod fel a hozzád közelállók halálát, valószínűleg üres...
2. Szeretteink halálának feldolgozása 4. A sorozat negyedik részében a szeretet általános definícióját ejtem meg,...
3. Szeretteink halálának feldolgozása 3. Abban, hogy hogyan dolgozod fel egy szeretett személy halálát, komoly...