Kalauz szorongós nőknek

Archiválva ebben a kategóriában: ‘Munkamánia’

A mai napig sokszor kapok e-mailben olyan, munkával kapcsolatos “kompromittáló” képeket, mint amit itt is látsz a szöveg mellett. El szoktam gondolkodni rajta, hogy akik ezt küldözgetik, vagy csupán lefotóznak egy ilyen kompozíciót, vajon milyen viszonyban lehetnek a munkával?

Akár tízszer tovább tart… ugye ismered ezt az szárazelem reklámot? A médiában azt a példát látjuk, hogy az a jó, ha tízszer tovább tart, ha a nyuszi tízszer tovább mozog ugyanazzal az energiaforrással. Ezt az élet- és viselkedési sablont, ha fogékonyak vagyunk rá, magunkra is vesszük: úgy gondoljuk, hogy ha a szárazelem tízszer tovább tart, akkor nekünk is illik tízszer tovább tartani, jó sokat dolgozni, sokszor élvezet nélkül. Ekkor alakul ki a duralcellnyuszindróma, legalábbis én így nevezem a jelenséget. (Ezt néhány évtizeddel ezelőtt egyébként sztahanovizmusnak hívták, és a jelek szerint sokan még nem tudtak kijönni belőle…)

Olvasd tovább a bejegyzést »

Mostanában több ismerősömmel is megtörtént, hogy nem bírta az élet próbáit, besokallt és ágynak esett. Azaz, betegségbe menekült előlük. Egyikük az ilyen eseményeket “lerobbanásnak” hívja, szerintem nagyon találó elnevezés, maradjunk ennél. Úgy gondolom, hogy a történet megér egy misét (illetve egy blogbejegyzést). Mármint annak a bemutatása, hogy mi történik egy ilyen lerobbanáskor, mi az oka, és hogyan lehet elkerülni őket, csökkenteni a lerobbanások számát, súlyosságát és könnyíteni a belőlük való felépülést.

Már csak azért is, mert tegnap reggel én is úgy ébredtem, hogy tele volt az orrom, két zsebkendőt is el kellett használnom. Na szép – gondoltam magamban – én járok így, aki most foglaltam össze, hogy hogyan lehet a torkot és környékét egészségesen tartani… De hogy hű legyek önmagamhoz, elkezdtem kutatni a hirtelen jött náthám okát. Rájöttem! Az a sok minden volt igencsak frusztráló számomra, ami tegnapra be volt tervezve, be volt vállalva. Az ment rá az orromra.

Olvasd tovább a bejegyzést »

A múltkori, leszokás a dohányzásról témával kapcsolatosan kaptam érdekes javaslatokat, kérdéseket és felvetéseket (köszönöm szépen őket), amelyeket fontos lenne megbeszélni, mert segíthetnek a leszokásban. Erről fog szólni ez a bejegyzés.

Olvasd tovább a bejegyzést »

A mai gyakorlatban a gerincfájdalmak kezelése szerintem nagyon sokaknak azt jelenti, hogy elmegy az orvoshoz, felíratja a fájdalomcsillapítót, és minden megoldódott, az élet mehet tovább. Az idő előrehaladtával pedig, ha nem múlik el, sőt, már nagyon elviselhetetlen kezd lenni a fájdalom, akkor végső kétségbeesés és műtét következik. És mi van akkor, ha még így sem múlik el a probléma?
Jobb esetben, ha hamar észbe kap az ember, és nyitott az alternatív gyógymódok iránt, akkor elkezd gyógyászati segédeszközöket használni, sportolni, vagy elmegy egy csontkovácshoz (régebben én is ezt tettem), aki helyreteszi az elmozdult csigolyákat – igen, erre is szükség lehet, baleset után mindenképpen. Viszont mi van akkor, ha még így sem múlik el a fájdalom?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Régebben láttam egy műsort a tévében, ami arról szólt, hogy minden ember bogaras valamennyire (gondoltam, írok róla pár sort, hiszen szoktunk a mások által csúfolt bogaraink miatt is szorongani). Azaz, hogy – például – minden embernek van valami olyan tevékenysége, amit megszállottan szeret csinálni. A megszállottság elég furcsán is megnyilvánulhat. Például múlt hétvégén hallottam, hogy egy hölgyemény nagyon szeret udvart söpörni, de otthon nem söpörhet, mert a férjének előkelő állása van, és hogy néz az ki, hogy a feleségét meg söpörni látják az utcán? Így a söprési mániáját a lányánál élheti ki. Ott egyáltalán nem baj, ha az udvart, utcát söpri…
A hölgyeménynek a bogara tulajdonképpen egy hasznos bogár, mert a környezete tisztán tartását segíti elő.

Hogy nekem milyen bogaraim vannak?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Most egy olyan esetet fogok nektek elmesélni, ami velem történt meg, és amiben újra megtapasztaltam (ezúttal a férjemen keresztül), hogy mekkora hatással vannak a lelki problémák, az érzelmi-energetikai áramlási akadályok a testünk működésére. Hogy a hitrendszerünk mennyire befolyásolja az energiáink működését, és hogy milyen szinten vagyunk képesek saját magunkat megbetegíteni.

Nálunk szökőévben egyszer szokott ilyen eset előfordulni, és akkor is csak egy estéig tart, amiben a férjem testi-lelki gyengeséggel küzdve és lázasan jön haza a munkahelyről, de a minap ez történt. Miközben feküdt az ülőgarnitúrán, nyöszörgött, hogy tele van a hócipője, mert nagyon nyögvenyelősen mennek odabent a dolgok: miközben ő haladna előre, folyamatosan visszafogják mások, és hogy ő ezt nem bírja elviselni.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Egy kicsit enyhébb vizekre evezve most arról írnék néhány sort, hogy mennyire fontos a jó közérzet megteremtésében az, hogy legyen olyan tevékenység, amelyet szívesen, csak önmagadért végzel. És nemcsak az a fontos, hogy legyen ilyen, hanem az is, hogy merj rá időt áldozni a SAJÁT idődből!
Már írtam egy bejegyzést arról, hogy hogyan kezeltem a környezetem (és a fejemben levő mumusok) visszahúzó erejét akkor, amikor táncolni jártam. Most másféle hobbikról lesz szó, és azokról a kifogásokról, amiket keresünk, hogy ne kelljen nekik hódolni, mert félünk a démonaink büntetésétől.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Főiskolás koromban egy ideig hétfőn reggel jártam vissza a kollégiumba, mert nem volt túl messze tőlünk, csak a közlekedés volt problémás. Viszont, amint megszoktam és megszerettem a kollégista életet, és elkezdtem például társastáncra járni, az utazás már vasárnap délben megtörtént, mert vasárnap este “edzés” volt, amit nem szabadott kihagyni. Nagyon jó kikapcsolódást nyújtott nekem. Akármilyen rossz hangulatban, fáradtan, fejfájósan mentem le, az edzés végére mintha kicseréltek volna: elmúlt a fejfájásom, felfrissültem, felvidultam.

Olvasd tovább a bejegyzést »