Archiválva ebben a kategóriában: ‘Öröm’
A természet gyógyszerreceptje
Egyszer, még gyerekkoromban volt egy film a tévében, ami egy életunt középkorú nőről szólt. Ez a nő sokféle testi-lelki problémával küzdött, többek között nagyon érzékeny volt a zajokra, fejfájást generáltak neki… Pechjére pedig pont egy játszótér mellett lakott, ahol az örökös gyereknyüzsgés megkeserítette az életét. Ezért mindent elkövetett, hogy a játszóteret bezárassa, és sikerült is neki. Azonban a megkövült csendben sem érezte jobban magát, nem gyógyult meg a bajaiból. Aztán az orvosa a következő receptet írta fel neki, mint gyógyulási javaslatot:
Beszéljünk a hátországodról
Kaptam nemrég egy levelet egy kedves olvasótól (köszönet érte), amelyben többek között arról is szó volt, hogy nem bírja a négy fal bezártságát otthon, menekül hazulról. Rögtön megszólalt bennem a vészcsengő, hogy vajon miért menekül? Mi van az otthonában (amely egyébként harmonikus és rendezett), ami miatt menekülnie kell?
Az otthon ideális esetben egy olyan “hátország” kellene hogy legyen mindenki számára, ami biztonságot ad számodra, megvéd, feltöltődést kínál. Egy olyan hely, ami fizikailag és energetikailag is tiszta és rendezett, ahol szeretsz lenni, és ahová szívesen térsz haza. Ahol a színek, a formák és az anyagok a Természet körforgásának megfelelően vannak elrendezve (a feng shui ezt biztosítja), és ahol csupa olyan tárgy vesz körül minket, amiket igazán szeretünk. Ha nem ilyen az otthonunk, akkor nagyon valószínű, hogy valamit alakítani szükséges rajta, vagy pedig másikat célszerű keresni helyette, mert különben sok kellemetlen dolgot vonzhatunk be vele az életünkbe!
Abból főzni, amink van
Hálásan köszönöm mindenkinek a részvételt a nyereményjátékban, aki pozitív mondókát írt be a gyűjtőakciónkba. A végére kiderült, hogy nemcsak hogy van miből főznünk, hanem egyenesen a bőség zavarával küzdünk pozitív nevelési eszközöket, mondókákat illetően!
Bizony, nem árt néha “leltározni”, megnézni hogy milyen kincseink vannak eldugva itt meg ott, mert így érezhetjük, hogy a bőség igenis jelen van az életünkben, és segítségül hívhatjuk szorult helyzetekben…
A félig teli pohár esete
Nemrégiben beszélgettem egy ismerős idős nénivel, aki (természetesen) panaszkodott, hogy a társasház, ahol él, eléggé elhanyagolja a lépcsőházuk kinézetét. Hogy nagyon ráférne már egy felújítás az egészre, és hogy milyen sok erőfeszítésébe és intézkedésébe került, hogy elkezdjék a munkákat (ő
sajnos fizikailag nem tud bennük részt venni, a kora és az egészségi miatt). A munkák azonban abbamaradtak, és természetesen bosszankodik miattuk, hogy csupán a fal lett kifestve, a többi maradt, ahogy volt.
Ez is egy nézőpont. Hogy bosszankodunk miatta, hogy a munka nem tökéletes. Lehet szidni a festőt és a munkásokat, hogy miért nem csinálták meg a többit (nem tudom, hogy ilyen “szidós” környezetbe ki jönne vissza szívesen dolgozni… még akkor is, ha ebbe a csapdába emberileg könnyű beleesni). Tehát ezek szempontjából, a félig üres vagy félig teli pohár hasonlattal nézve a pohár félig üres. Viszont kicsit egyoldalú a megközelítés. Javasoltam a néninek, hogy hasonlítsuk össze a már kifestett lépcsőházat azzal az állapottal is, hogy mi lett volna, ha még a festést sem csinálják meg.
Aranyos karácsony
Régebben már volt szó arról, hogy szerintem egyes állatoktól (ezek akkor a macskák voltak, a bejegyzéshez jutáshoz kattints ide!) nagyon sokat tanulhatunk a tekintetben, hogyan fogjuk fel könnyedén és játékosan az életet. Most egy újabb kedvenc videómat fogom neked megmutatni, amit talán tavaly karácsonykor kaptam. Lehet, hogy láttad már, de jó újra megnézni, én legalábbis nem tudok vele betelni.
A téma azért is aktuális, mert a felvétel egy kutyának a hóban nyújtott, aranyos karácsonyi produkcióját mutatja be. És ha már nálunk úgyis elolvad a hó odakint, és fekete karácsonyunk lesz, legalább ilyen videók nézegetésével egy kicsit fehérebbé tehetjük.
Békés, meghitt ünnepeket kívánok neked, és hozzá még boldog, játékos, humoros hétköznapokat is!
Humorzsák
Általános iskolás koromban irodalomszakköre jártam. Ennek a keretében az egyik kedvenc feladatom az volt, amikor is kvázi gyűjtenünk kellett a tanórákon elhangzó vicces “beszólásokat”, humor-morzsákat, aranyköpéseket, függetlenül attól, hogy kinek a szájából
hangzottak el. Ezeket az aranyköpéseket aztán beküldtük az irodalmi gyerekfolyóiratnak, amellyel dolgoztunk. És ha kellően jónak találták őket a szerkesztők, bekerültek a lapba.
Az aranyköpés-gyűjtő szokásom az általános iskolát kijárva is megmaradt. Igaz, nem mindig és nem mindenhol, de továbbra is szoktam ezzel szórakoztatni magamat, oldani az esetleges rossz kedvemet, hogy vicces anekdotákat gyűjtök. Tettük ezt a főiskolán a kollégiumban a szobatársaimmal is, ahol egy háztartási csomagolópapírt ragasztottunk az ajtóra, és arra írtuk az elhangzó, humorosnál humorosabb mondatokat. Teszem ezt a kedvenc filmjeimmel is, ha mást nem, fejben eltárolom a legpoénosabb részeket. És teszem ezt a párkapcsolatomban is, ami igazán bővelkedik humorban, mert a párom – lehet hogy azért is, mert pasiból van – igazán kitesz magáért viccek terén.
Egyszer könyvet is fogok ezekből írni…
Jöjjön most két gyöngyszem a gyerekgondozás kategóriából.
A hobbi az fontos
Egy kicsit enyhébb vizekre evezve most arról írnék néhány sort, hogy mennyire fontos a jó közérzet megteremtésében az, hogy legyen olyan tevékenység, amelyet szívesen, csak önmagadért végzel. És nemcsak az a fontos, hogy legyen ilyen, hanem az is, hogy merj rá időt áldozni a SAJÁT idődből!
Már írtam egy bejegyzést arról, hogy hogyan kezeltem a környezetem (és a fejemben levő mumusok) visszahúzó erejét akkor, amikor táncolni jártam. Most másféle hobbikról lesz szó, és azokról a kifogásokról, amiket keresünk, hogy ne kelljen nekik hódolni, mert félünk a démonaink büntetésétől.
A gyerek és a locsolócső
A nagyon komoly téma után egy kis pihenés következik, ismét elővéve a könnyed nyári sztorikat.
A minap, elég nagy kánikulában még az este folyamán is, a párom szokás szerint locsolta a füvet az udvaron. De már nem egyedül tette, mert az egy éves lányunk csatlakozott hozzá. Persze amolyan totyogós kisded módon: folyamatosan belenyúlkált a vízsugárba, macerálta a tömlőt, elvette a locsolófejet a páromtól, tapogatta, ismerkedett vele. Néha még sikerült is neki megnyomnia a gombot, ami elindítja a vízsugarat az öntözött terület felé. Eközben persze nyakig vizes lett, de a fene bánja a nagy melegben ezt a kis hűtést.
A fagyiról jut eszembe
Most egy kicsit elmegyek a könnyű nyári ápoló és kikapcsoló témák irányba…
Ugye te is szereted a fagyit?
Talán nincs is olyan ember, aki nem szereti.
Ebből a nyári finomságból az ínyenc mivoltunkból kifolyólag (is) képesek vagyunk korlátlan mennyiséggel magunkba dönteni.
Ez még nem is lenne baj, csak ne egyszerre tegyük. Mert ugye a fagyi nem tartozik azon élelmiszerek közé, amelyek az egészségünk megőrzését szolgálják. És itt most nem annyira a hidegtől kapott torokfájásra gondolok, hanem inkább a cukor- és egyéb mesterséges anyag tartalmára (mert a torokfájás a félelemtől van, nem a hidegtől, majd írok erről is).
Kell egy kis áramszünet
Főiskolás koromban egy ideig hétfőn reggel jártam vissza a kollégiumba, mert
nem volt túl messze tőlünk, csak a közlekedés volt problémás. Viszont, amint megszoktam és megszerettem a kollégista életet, és elkezdtem például társastáncra járni, az utazás már vasárnap délben megtörtént, mert vasárnap este “edzés” volt, amit nem szabadott kihagyni. Nagyon jó kikapcsolódást nyújtott nekem. Akármilyen rossz hangulatban, fáradtan, fejfájósan mentem le, az edzés végére mintha kicseréltek volna: elmúlt a fejfájásom, felfrissültem, felvidultam.
Nyugtával dicsérd a napot?
Tegyük fel, hogy boldogan élsz a pároddal, jól érzitek magatokat együtt, ügyesen meg tudjátok oldani a közös feladataitokat, jól tudjátok működtetni a kapcsolatotokat.
Jön egy ember, akinek halvány alapokon nyugszik az önbecsülése, amit úgy kompenzál, hogy kizárólagos prófétának érzi magát a világban, és kijelenti a párkapcsolatodra, hogy “Nyugtával dicsérd a napot.” Holott fogalma sincs az egészről.
Mit teszel?







