Kalauz szorongós nőknek

Archiválva ebben a kategóriában: ‘Mentális védekezés’

Az előző bejegyzésben arról volt szó, hogy mi történik akkor, ha egy alapban kommunikatív gyerek (értsd: ha te is ilyen voltál gyerekkorodban) nem tudja kimondani, amit gondol… ha a környezetében levő felnőttek nem tudják őt szelíden tanítani a “hogyan”-ra. Valószínűleg megtanulja, hogy nem biztonságos magát szóban kifejezni, és abbahagyja a beszédet, nehogy valami baja legyen. A kifejezetlen dolgok benne rekednek (milyen szép a magyar nyelvben a “bereked” kifejezés: benne reked a torkában a mondanivaló…) De, mivel a beszéd és az önkifejezés a gyerekben levő családi feszültségek kiadásának a feltétele lenne, a “benne rekedés” a torkában érzelmi blokkhoz vezet, ami miatt nagy eséllyel testileg is meg fog betegedni. Méghozzá a gyerek torokcsakrája (a toroknál lévő testi energiaközpont) blokkolódhat le, ami a torkánál levő szervek: a mandula, a torok, a hangszál, a nyelőcső és a pajzsmirigy körül jelentkező problémák formájában tör a felszínre. Például begyulladnak a mandulái, gombócot fog érezni a torkában, göbök és a ciszták keletkeznek neki, és hasonlók. Ezek a betegségek mind azt próbálják jelezni a beteg embernek, hogy valamit nem mond ki, mert fél kimondani vagy nem akarja kimondani. És sokszor nem is tudjuk, hogy mit nem mondunk ki, mert olyan régi és olyan mély az elfojtás…

Olvasd tovább a bejegyzést »

Egy ismerősöm mesélte, hogy nemrég egyik este volt náluk egy érdekes eset a gyerekeivel, ami ide kívánkozik a blogra…
A 2 éves nagyobbik fia este valószínűleg látott valamit, egy szellemet a lakásban… A kisgyerek egyik pillanatról a másikra elkezdett sírni: bámult az ablak felé és üvöltött. Hívta az édesapját, látszott rajta, hogy fél. A szülőket is kirázta a hideg, ők is érezték, hogy van valaki a lakásban. A kisgyerek csak az apja mellett tudott elaludni, később, amikor már megnyugodott.

Ha valaki foglalkozott már kisgyerekekkel, akkor tudja, hogy a gyerekek egy részének, de némely érzékeny felnőttnek is nagyon jó a látása, hallása vagy egyéb érzékszerve, és ezáltal érzékelhetnek olyan dolgokat, amelyeket a többiek nem. Például szellemeket, testtel nem rendelkező lényeket, vagy egyszerűen csak más emberek negatív szándékait, energiavámpír megnyilvánulásait…

Nálunk a családban is volt hasonló eset, amit tudtunk orvosolni, elmesélem, hogyan.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Az egyik ÉFT tanfolyamon kaptunk egy olyan feladatot, hogy (tovább oldandó a maradék szorongásainkat és növelendő az önbecsülésünket) kérjük meg a körülöttünk élőket: soroljanak fel tíz olyan dolgot, amit értékelnek bennünk. Teljesen mindegy, hogy ez a szemünk színe, valamilyen képességünk, vagy éppen tevékenységünk, az volt a lényeg, hogy értékelni lehessen. Mert jobbak vagyunk benne az átlagnál. A körülöttünk élő leendő “interjúalanyok” kiválasztására is voltak iránymutatások, hogy kiket kell megkérni az “értékelésre”: a szüleinket, a párunkat, a gyerekeinket, a barátainkat, a kutyánkat, a macskánkat, a szomszédainkat.

A feladat rögtön két villámcsapás-szerű felismerést is hozott a számomra.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Olvastam a napokban egy lányról, aki kitartóan küzd az előbbre jutásért, de sajnos csöbörből vödörbe esik. Hogy a fiatal pár, akivel kiadáscsökkentés végett az albérletét megosztotta, pár hónap együttélés után eltűnt és üres lakást hagytak maguk után… És hogy ugyanezen lány jóhiszeműen bevállalt egy autóhitelt egy fiúval közösen, amit most neki kell fizetnie, sőt egy gyorshajtásért kiszabott büntetést is, mert a fiú eltűnt az autóval. A kiadásai fedezésére kénytelen volt néhány hónapra olyan munkát is elvállalni, ahol nem jelentették be… A túlóráért és az üzletvezetésért pedig kevesebbet keresett, mint korábban.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Ugye, te is ismered azt a tanmesét, amelyikben a nyuszika nem tudja otthon lenyírni a füvet, és elmegy a farkashoz a fűnyíróért… útközben pedig azon morfondírozik, hogy a farkas vajon kölcsönadja-e a fűnyírót vagy sem. Aztán a végén győz a pesszimizmus, és a nyuszika, amikor a farkas ajtót nyit, csak annyit mond neki, hogy: Tudod mit, farkas, b@szd meg a fűnyíródat! ?

Te elgondolkodtál már azon, hogy a nyuszika miért gondolta azt, hogy a farkas nem fogja neki kölcsönadni a fűnyírót? Induljunk ki abból, hogy a farkassal előtte még nem voltak negatív tapasztalatai… Vajon milyen előélete lehet nyuszikának, miket tanulhatott a szüleitől és a gyerekkori környezetétől önmagára és a többi élőlényre vonatkozóan? Miért érezte a világot sötétebbnek, mint amilyen az valójában?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Még nem írtam arról a blogon, hogy mi a teendőd, ha nagyon rossz érzések törnek rád… de tegnap egy olvasói levél (amit ezúttal is megköszönök) rádöbbentett, hogy ez pedig fontos lenne. Hiszen napjainkban, ha nem vértezzük fel magunkat kellőképpen a külvilág káros befolyásai ellen, szerintem mindenkinél előfordulhat olyan helyzet, hogy rosszul lesz. Nekem is volt néhány ilyen esetem.

Tehát, hogyan tudsz azonnal segíteni magadon, ha rád tör a szorongás és a pánik, és nem tudod elhessegetni?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Az előző írásban (amit ide kattinva érhetsz el) arról volt szó, hogy milyen negatív hiedelmeink vannak a pénzzel kapcsolatban. Hogy mennyire tudunk gyűlölni egy egyszerű eszközt, ami energiát képvisel (illetve hogy mennyire tudunk félni tőle), csak mert ezt láttuk gyerekkorunkban a környezetünktől…

Pedig, ha valamitől félünk, az bizony a markában tart minket, és messze nem mi irányítjuk őt, hanem ő irányít minket! A bábjává válunk!

Olvasd tovább a bejegyzést »

Szerintem mindannyiunkon vannak olyan, átlagostól eltérő testi jellegzetességek, amelyeket talán csak nem szívesen mutogatunk másoknak, de lehet hogy egyenesen szégyellünk és takargatunk. Főleg akkor, ha ezek orvosolhatatlanok, és már a szüleink is ugrattak minket velük, vagy szélsőségesen gúnyoltak miattuk ÉS érzékenyek voltunk a negatív hozzáállásukra. Ezek a kis szépséghibák hozzátartoznak az egyéniségünkhöz, mégis nagyon sok gátlás, önbizalomhiány forrásai lehetnek.

Nekem is vannak ilyen szépséghibáim. Hogy mik azok? Hogy milyen átlagtól eltérő testi jellegzetességeimet használták ki az önbizalomhiányos “jóakaróim” arra, hogy csúfoljanak miattuk (illetve, hogy a csúfolódásuk okát ráfogják erre)?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Szerettél iskolába járni? És ha igen, szeretted a magyar irodalmat?
Belegondoltál már abba, hogy miért van az, hogy a magyar irodalomban született (illetve irodalomórán tanított) művek: versek és prózák 80%-ka szomorú és depressziós? És ha 80%-ot mondok, akkor még lehet hogy keveset is tippeltem, mert a tragikus művek aránya a tanultak között talán van 90%-is.

A fő művek mindenképpen depressziósak, gondoljunk csak a Himnuszra és a Szózatra. Mindkettő a magyarok tehetetlenségéről, a világ iránti kiszolgáltatottságáról és büntetettségéről szól, és a megváltást kizárólag Istentől remélik. Magukért semmit sem tudnak tenni. Lehet hogy bennünk ez a nemzeti ének pozitív érzelmeket kelt, de szerintem kb. olyan, mintha a temetőben táncolnánk.
Mindenesetre nagyon kevés olyan műre emlékszem, ami lelkes és játékos lett volna. Per pillanat csak Petőfi: Anyám tyúkja jut az eszembe. És nem vagyok hajlandó elhinni, hogy csak ilyen depis művek vannak, amiket tanítani lehet az irodalomórán!

Olvasd tovább a bejegyzést »

Az emberek közötti konfliktusok kezelésére van egy olyan általános keresztény tanítás, hogy “Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!” Szerintem ez nagyon bölcs dolog, viszont sokan összekeverik azzal, amit én helytelen hozzáállásnak tartok, hogy “Fordítsd oda a másik orcádat is!”, hogy akkor áldozd fel magadat a másik agressziójának ahelyett, hogy védekeznél. Mert ha feláldozod magadat, soha nem lesz megfékezve a másik ártó viselkedése, nem fogja megtanulni a kulturált emberi együttélés szabályait.

Ezért én most megvilágítanám, hogy én mit értek az alatt, hogy “Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!”

Olvasd tovább a bejegyzést »

E-mailben még hetekkel ezelőtt kaptam egy jó témát, amiről hasznos lehet beszélni, köszönöm Erikának!

Az volt a felvetés, hogy ha valaki elvesztette a hitét, úgy mindenben, miként lehet újra megtalálni?

Először is, kérdés lehet, hogy pontosan mi volt az, amiben régen hittünk, és most már nem hiszünk? Önmagunk? A társunk? A gyerekünk? A munkahelyünk? A világ igazságossága? Netán az Univerzum, a Teremtő? Erre a kérdésre ha tudunk válaszolni, akkor sok fontos információhoz juthatunk.

Másodszor, nézzük meg, mit is takar pontosan a “hit elvesztése” fogalom. Miért vesztettük el a hitünket? Elvártunk magunktól vagy az előzőekben felsorolt emberektől és dolgoktól valamit, amit nem teljesítettek? Magasra tettük a mércét, légvárakat építettünk, és összeomlott a kártyavár? Mert bizony mindannyian emberből vagyunk, és a bőrünkből nem, vagy csak nagyon lassan tudunk kibújni?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Hányszor hallottad a szüleidtől azt a mondatot gyerekkorodban, hogy: “Látod, látod, ha rám hallgattál volna, nem fáztál volna meg!” Meg hogy: “Én megmondtam!” Hogyan reagáltál rá? Mertél reagálni? Nem érezted azt, hogy szeretnél tiltakozni ellene, kapálózni vagy efféléket? Vagy elnyomtad a természetes reakciódat, mert nem lehetett szembeszállni a szüleiddel?

Csak azért kérdezek tőled ilyeneket, mert ennek a mondatnak az a mögöttes üzenete, hogy: “Én egy nagyon okos szülő vagyok, te pedig a butuska kis gyerek vagy, aki nem tud semmit a világról, és aki teljes mértékben az irányításomra szorul, akinek hallgatnia kell rám, különben irgumburgum.” stb. stb. Totálisan kétségbe vonták az emberi erődet. Tudod, milyen hatással lehet az önbecsülésedre? Katasztrofális! Tudod, mennyi szorongást tud neked generálni? Rengeteget! Tudod, milyen hatással lehet az egészségedre? No comment. Ha Te is hajtogatsz hasonlókat a gyerekednek, sürgősen hagyd abba. Csak egy rossz szokás, amit a saját érdekedben ki kellene iktatnod a szótáradból.

Ha tudnák a szülők, hogy a gyerek sokkal jobban érzi, hogy mire van szüksége, mint ők (hiszen ők élnek a saját bőrükben) akkor biztosan nem hagynák el ilyen mondatok a szájukat.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Köszönöm az eddigi leveleiteket és hozzászólásaitokat, sok rálátásom lett belőlük, hogy milyen okok miatt is szoktatok szorongani, vagy rosszul érezni magatokat. Bár nem mintha nem lett volna róluk sejtésem eddig is, hiszen hasonlókat én is átéltem és ki kellett, kell lépnem belőlük, hogy jól tudjam magamat érezni a bőrömben. Számomra egyértelműen kiderült, hogy a neveltetésetek során átvett társadalmi téveszmék (és az azokra való érzékenységetek) ellen küzdötök nagyon sokan, elsősorban ezek állnak az útjában a jó közérzeteteknek.

Néhányat az általatok felvetett témák közül ebben az írásban fogok megvilágítani.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Látszik, hogy te nem nézel tévét…

Ezt az állítást szemrehányás-félének kaptam az egyik közeli családtagomtól a napokban. Mégpedig azért, mert megpróbáltam neki megvilágítani, hogy mi köze van a hányatott sorsának ahhoz, hogy olyan mumusok dolgoznak a fejében, amelyek megakadályozzák, hogy hatékonyan kiálljon az érdekeiért. Ha úgy tetszik, kicsit balhézni merjen, ha valaki kiszúr vele.

(A TV-ben ugyanis a legszélesebb célközönségnek azt tanítják meg [szerintem], hogyan kell szenvedni, panaszkodni, hogyan legyél szerencsétlen, hogyan legyen kevés önbizalmad. És hogyan kell irigykedni arra, aki kicsit ügyesebben menedzseli az életét. Mást nemigen.)

Olvasd tovább a bejegyzést »

„Jaj, ne legyél már ennyire érzékeny!”
„Ne vegyél már mindent ennyire a szívedre!”
„Az a te bajod, hogy mindent túl komolyan veszel!”

Szoktál ilyen és ehhez hasonló mondatokat hallani a környezetedből, amiben bírálják, hogy nem bírod a „kiképzést”? Hogy például túlságosan mellre szívod, ha sértegetnek, vagy ha semmibe vesznek téged nagyon is érintő kérdésekben?

Nálam volt idő, hogy ilyenekkel bombáztak. És természetesen még én éreztem magamat rosszul, hogy velem van valami baj. De a túlérzékenység nem múlt el attól, hogy próbáltam mindenhez jó képet vágni, megfelelni az elvárásoknak. Attól sem múlt el, hogy depresszióba vonultam és bezárkóztam, nehogy hozzám férjenek. Ekkor, jó szokásomhoz híven, mögé néztem az érzékenységnek, hogy mi lehet a gond.

Számomra az derült ki, hogy biztosan jó okod van rá, ha ártó szándékot sejtesz egyes emberi megnyilvánulások mögött.

Hogy miért?

Olvasd tovább a bejegyzést »