Archiválva ebben a kategóriában: ‘Megbocsátás’

PostHeaderIcon Viszlát kisebbségi komplexus!

Már több hónapja adósa vagyok az egyik kedves levélírónak egy, a kisebbségi komplexusról és annak oldásáról szóló írással. Mivel sok más dolgom volt, meg aztán másról sem szóltak az írások mostanában, csak a hasonló problémákról, így csak most tudok rá sort keríteni. Lássuk!

Az olvasónak az a “gondja”, illetve nem az övé, hanem az egyik rokonáé, hogy nem szeret tömegközlekedéssel járni, mert zavarja a sok ember. Nincsenek érzelmei, csodálkozik, hogy lehet örülni valaminek, soha nem tudja miről beszélgessen emberekkel.
A leírtakból most azt gondolom, hogy ez a viselkedés nem feltétlenül jelent “hagyományos” kisebbségi komplexust. Lehetséges, hogy az illető inkább befelé forduló, introvertált személyiség, aki eleve ilyen adottságokkal, vérmérséklettel, spirituálisan kifejezve: életfeladattal született. Ami lehet, hogy neki nem is okoz gondot, mert jól érzi magát a bőrében, csak a környezetének “szúrja a szemét”, mert azt hiszik, hogy valami nem stimmel vele. És hogy mit tehetünk, ha ilyen jelenséget látunk a környezetünkben? Ha aggódunk a komplexusosnak hitt családtagért, és megoldásokat akarunk rátukmálni, akkor, ha tényleg gond van, elriaszthatjuk őt a problémája megoldásától. Az egyedüli út a szívéhez az, hogy elfogadjuk őt olyannak, amilyen. Ha nem tudjuk elfogadni, mert zavar benne valami, akkor kezdjük azzal, hogy ÉFT-zünk saját magunkon az érte való aggódásunkra. A saját rossz érzésünkre! Csakis ezzel tudunk neki igazán segíteni, lehet hogy meg fog nyílni a segítségünkre.

Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon Szeretteink halálának feldolgozása 3.

A sorozat elõzõ bejegyzéseiben arról volt szó, hogy hogyan viszonyulunk a halálhoz, és mi az oka annak, hogy nem tudjuk a helyén kezelni az élet eme részét. A mostaniban példákkal érzékeltetném, hogy milyen belénk rögzült viselkedési minták miatt nem sikerül magunkat szeretni.

Ezért most biztosan fogok sok kritikát kapni, de vágjunk bele!

Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon Elítélni a múltunkat?

Bizonyára sokaknak vannak olyan viselkedések a múltjában, amit utólag megvallva szégyellnek, nem értik, hogyan csúszhattak olyan mélyre, hogy880394_shame megengedjenek magunknak egy effajta szabadosságot, ami ellentmond mindenféle iránymutatásnak, amit gyerekkorukban kaptak. Emiatt aztán sokszor ostorozzák magukat és járják a saját kanosszájukat, önmagukat térdepeltetik a sarokba, ahogy azt az óvodában megszokták. Teszik ezt még akkor is, ha tulajdonképpen senkit sem bántottak a kilengésükkel, senkinek sem ártottak, kivéve esetleg magukat. Az ilyen önsorsrontás forrása lehet sok szorongásnak, lelki problémának. Nézzünk mögé!

Lehet ezeket a fajta viselkedéseket elítélni, ostorozni, de szerintem felesleges és káros. Nem ezt kellene vele tenni.

Miért gondolom így?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Rajongói oldal
Vélemények
"Nagyon szépen köszönöm a leveleket sokat segitettek az oldásban. Mindegyik leveledet tovább küldtem a barátaimnak és nagyon szerették. Várom leveleidet és gratulálok neked! Köszönöm a levelem ihlette blogot (az egyedüllét mint mumus)." - Erzsike az ingyenes szorongásoldó hírlevélsorozatról

"Nagyon szépen köszönöm a nevetésről küldött videót. Bevallom én már évek óta nem tudtam egy jó izűt nevetni. Most úgy nevettem, hogy csorogtak a könnyeim. Hát ez nagyon jó volt.
Tényleg ez nagyon segit. Régen kegyetlen nevetős voltam, de aztán....
Most megint el kell kezdeni, nem nem a gondokra gondolni és a betegségre.
Köszönöm neked." - Vali az egyik hírlevélről

"Köszönöm szépen a hírlevélsorozatot, számomra nagyon tartalmas és érdekes volt. További sok sikert kívánok neked, adja az Ég, hogy minél több emberen tudj segíteni." - Marika a hírlevélsorozatról

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Kérdőív

Szerkesszük együtt a lélekápolás honlapot! Miről olvasnál legszívesebben?

Eredmények

Loading ... Loading ...
Napi bölcsesség
Gustave Thibon

„Nem az az igazi barát, aki szenvedéseink közepette szánalommal fordul felénk, hanem aki irigység nélkül tudja szemlélni boldogságunkat.”

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Társoldalak
Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Meghívsz egy teára?

Switch to our mobile site