Archiválva ebben a kategóriában: ‘Kikapcsolódás’

PostHeaderIcon Így gyógyul az ínhüvelygyulladás

Az ÉFT terapeutai munkám során (de nem csak akkor), meglepően sokszor találkozok olyanokkal, akik visszatérő ínhüvelygyulladással küzdenek. Néhány embernek súlyos a betegsége, annyira, hogy gipszelni kell a kezüket. És sajnos hozzá nem értő orvosok tanácsai miatt a gipsz levétele után nem fokozatosan kezdik terhelni az ízületeket, nem járnak rehabilitációra például gyógytornászhoz, hanem egyik percről a másikra térnek vissza vele a mindennapi életbe, ami nagyon káros.
Nekem is voltak ilyen problémáim, szerencsére évekkel ezelőtt, azóta nincsenek. Ezzel a cikkel pedig azt szeretném elérni, hogy mindenki tartósan és természetesen gyógyuljon…

Merthogy mi is az oka az ínhüvelygyulladásnak?

Ezt talán mindenki tudja: a sok munka, a megerőltetett kezek. Nekem is akkor volt ilyen gondom, amikor sokat dolgoztam a kezeimmel, például:

  • érettségi előtt sok jegyzeteléssel tanultam,
  • a főiskolán 3 hónap alatt akartam megtanulni 10 ujjal gépelni,
  • meszelés után sikáltam a fürdőszoba csempéjéről a ráfröccsent festéket,
  • megszületett a gyerekem és emelgetnem kellett őt.
Milyen fizikai gyógymódok léteznek az ínhüvelygyulladásra, amik képesek enyhíteni a fájdalmat?

Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon Derékban vállas, vállban derekas

Már volt róla szó a blogban (például itt), hogy ha valakinek ízületi gondjai vannak, fáj a háta, a dereka, a lába vagy egyéb más testrésze, akkor mit tehet a fájdalom oldásáért. Az akkor leírtakat most egy kicsit kiegészíteném, mert nemrég egy kedves szomszédom erről kérdezett engem. Ő túrázni jár, 20 kilométereket legyalogol, amely közben meg szokott fájdulni a csípője. Nyilván nem mindennapi terhelés 20 kilométert lesétálni egy vagy két nap alatt, ez valószínűleg nagy hatással van az ízületeire, de mégis mit tehet, hogy mérsékelje az ízületi fájdalmát? És mi van akkor, ha valakinek úgy fájnak az ízületei, hogy nem teszi ki őket ilyen nagy próbának?

Tehát, mi az egészséges ízületek titka? (A teljesség igénye nélkül).

Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon Gyógyító élmények

Sokat gondolkoztam rajta, hogy írjak-e az árvíz- és a vörösiszap károsultakról, és ha igen, mit. Mi újat tudnék mondani egy olyan témáról, amiről már mindent elmondtak helyettem például a médiában: hogy ilyenkor fontos a lehetőségeinkhez mérten segíteni a honfitársainkon; és hogy – szintén a lehetőségeinkhez mérten – érdemes segíteni kideríteni a történtek okát, amelyek a katasztrófákhoz vezettek, és a saját életünkbe is beépíteni megelőző védelmi vonalakat (öngondoskodás). Hogy mi ne járjunk így, hogy többet másokkal se fordulhasson elő hasonló borzalom.

Aztán a végén addig gondolkoztam, hogy adta magát a lehetőség, hogy mi az a plusz, amiről írhatnék: a segítségnyújtás különleges módjairól. Mert lehet segíteni a károsultakat élelemmel, ruhákkal, tárgyadományokkal, lehet anyagi hozzájárulással. És lehet pozitív élményekkel is! A pozitív élmények az élet sója, nélkülük kevesebbek lennénk, mert erőt adnak és ellazítanak.

Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon Egy kis cigarettaszünet

A múltkori, leszokás a dohányzásról témával kapcsolatosan kaptam érdekes javaslatokat, kérdéseket és felvetéseket (köszönöm szépen őket), amelyeket fontos lenne megbeszélni, mert segíthetnek a leszokásban. Erről fog szólni ez a bejegyzés.

Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon Varázsének

Így, hogy nyakunkon a karácsony, különösen aktuális a téma, amiről most írni fogok. Mert az éneklésről és annak a pozitív hatásairól lesz szó.

657688_carolersSzerintem a mai világban, amikor a művészek kiszolgálnak minket mindenféle zenével, és a tévé ontja magából a tehetségkutató műsorokat, és minden utcasarkon CD-t lehet vásárolni, elfelejtjük, hogy nekünk is van hangunk. Pedig ott van a torkunkban, és gyógyításra, harmónia növelésre is használhatjuk saját magunknak! De mégsem tesszük, és így ez a hang egyre jobban berozsdásodik, hiszen kihagyjuk az életünkből.

Itt az ideje, hogy ezen változtassunk, hogy megtornáztassuk egy kicsit a hangunkat, énekeljünk!

A teljes cikket ide kattinva olvashatod el.

Te szoktál csak úgy a magad kedvéért énekelgetni?

PostHeaderIcon A keletiek tudnak valamit

Bár alapvetően nem tartom magamat sorozatfüggőnek, az előzőekben már írtam egy filmsorozatról (A szívek szállodájáról), amely rabul ejtett, és 152231_jeju_island_2amiből nagyon sokat tanultam. Most pedig fogok írni egy másikról, amely szintén odaszegezi a teljes családomat a zajláda elé, csak teljesen máshogy.

Az első sorozat nyugati készítésű, amerikai, és a legfőbb közvetített értéke a humor. A humor nagyon fontos, ha valaki a stresszét, a szorongásait szeretné csökkenteni.
A második a távoli keleten látta meg a napvilágot, és az általa elhozott érték a tudás és az emberi tartás. Ezek szintén fontosak, ha a lelki egyensúlyunkat meg szeretnénk őrizni.

Nem csigázom tovább a kedélyeket, elárulom, miről van szó.

Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon A hobbi az fontos

Egy kicsit enyhébb vizekre evezve most arról írnék néhány sort, hogy mennyire fontos a jó közérzet megteremtésében az, hogy legyen olyan tevékenység, amelyet szívesen, csak önmagadért végzel. És nemcsak az a fontos, hogy legyen ilyen, hanem az is, hogy merj rá időt áldozni a SAJÁT idődből!
Már írtam egy bejegyzést arról, hogy hogyan kezeltem a környezetem (és a fejemben levő mumusok) visszahúzó erejét akkor, amikor táncolni jártam. Most másféle hobbikról lesz szó, és azokról a kifogásokról, amiket keresünk, hogy ne kelljen nekik hódolni, mert félünk a démonaink büntetésétől.

Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon Miért lehet szeretni az esőt?

Talán furcsa, hogy ilyen témát veszek elő a vénasszonyok nyarának kellős közepén, de úgy gondolom, hogy még mindig bőven elég volt a komolyságból az előzőekben, így szeretném lazítani, lágyítani a hangulatot.

Úgy vélem, sokan vannak olyanok, akik azt kívánják, bárcsak folyamatosan sütne a nap és kék lenne az ég. Hogy soha ne gyülekezzenek sötét fellegek az égen, soha ne öntsék ránk a tartalmukat, soha ne legyen mindent elnyelő pocsolya és sár az utcán.

Nem osztom a véleményüket.

És nem csak azért, mert az esőre a mezőgazdaságnak nagyon is szüksége van bizonyos időközönként. Hanem azért is, mert kicsit sok lenne a jóból, ha 1164598_rose_in_the_rainfolyamatosan sütne a nap és kék lenne az ég. Az esőnek van egy bizonyos megnyugtató varázsa. Én szeretem nézni az ablakból és szeretem hallgatni, ahogy kopog a tetőn, a csatornában vagy éppen a kellőképpen terebélyes esernyőmön. És azt is gondolom, hogy ha elkap és eláztat minket, az nemcsak az eső hibája, hanem a mienk is, mert nem készültünk arra kellőképpen, hogy védekezzünk a nemkívánt égi áldás ellen. Elázni egyébként emberi dolog, nem figyelhetünk oda örökké mindenre…

Van még egy nagyon fontos szempont, ami miatt az esőt célszerű lenne örömmel fogadnunk.
Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon Az életkor, mint kifogás 2

Láttam egy videót, ami nagyon megfogott. Egy 80 éves hölgyiről szól, aki nem kifogásokat keres, hanem valószínűleg karbantartja magát, ápolja a saját lelkét és élvezi az életét.

Nézd meg te is!

Mit szólsz hozzá?

Ha kérdezni szeretnél, katt ide!

PostHeaderIcon Görbe tükör

Úgy gondoltam, most egy időre elég a véresen komoly okfejtegetésekből. Már nekem is zúg a fejem, hogy mindig mindennek mögé nézek. :-) Vizsgáljuk meg görbe tükörben is a családi mintáinkat.

Ha ezt megtesszük, nagyon kellemesen fogunk szórakozni! Méghozzá önmagunkon! Mert ha a kicsinyes emberi viselkedések elé görbe tükröt tartunk, segítenek oldani a szorongásainkat, és elfogadni önmagunkat.

És a mintáinkból való kilépésben segítséget is kaphatunk… És nem afféle pszichológustól, hanem a médiából!

Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon Kell egy kis áramszünet

Főiskolás koromban egy ideig hétfőn reggel jártam vissza a kollégiumba, mert 1194702_breakdancer_vector_6nem volt túl messze tőlünk, csak a közlekedés volt problémás. Viszont, amint megszoktam és megszerettem a kollégista életet, és elkezdtem például társastáncra járni, az utazás már vasárnap délben megtörtént, mert vasárnap este “edzés” volt, amit nem szabadott kihagyni. Nagyon jó kikapcsolódást nyújtott nekem. Akármilyen rossz hangulatban, fáradtan, fejfájósan mentem le, az edzés végére mintha kicseréltek volna: elmúlt a fejfájásom, felfrissültem, felvidultam.

Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon Az életkor, mint kifogás

Az előző bejegyzésemhez Gyöngyi felvetett egy fontos szempontot, ami megér pár sort (köszi Gyöngyi).
A kérdés pedig úgy szólt, hogy milyen életkorú az illető, aki olyan szemrehányás(oka)t tesz nekem, hogy mégis hogyan van merszem az élet pozitív oldalát (is) nézni, amikor minden tévécsatornából csak úgy ömlik a tragédia.

Az illető középkorú, de nem ide akarok kilyukadni, hanem oda, hogy én azt mondom, hogy a szemrehányó éveinek száma tulajdonképpen mindegy, nem fontos.

Miért?

Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon Indul a lélekápolás.hu!

Szeretettel üdvözöllek!

A lélekápolás.hu honlap hamarosan indul!

Várok minden spirituális és ugyanakkor gyakorlatias szemléletű látogatót, aki szeretne önmagával az eddigieknél nagyobb mértékben jóban lenni, összhangba kerülni, hogy ez által a környezetével is nagyobb legyen a harmóniája.

A mostani fizikai világunkat sokan egy nagy rohanó maszlagnak, teljesítménykényszeres őrületnek érzékeljük, aminek akarva-akaratlanul a részesei vagyunk, és ez a neveltetésünkből fakadóan is frusztrál minket. Besokallhatunk, lelkileg beteggé válhatunk a ránk zúduló sok “jó” láttán. Azt hihetjük, nekünk is muszáj mindenben rohanni és erőn felül teljesíteni, és ki kell purcantani saját magunkat, mert csak az önfeláldozással lehetünk értékesek. Nem érezzük úgy, hogy jogunk van csak annyit bevállalni, amennyit kényelmesen el tudunk végezni. Hogy jogunk van szelektálni, priorizálni, egyszerűsíteni és szervezni, mert nem tanítottak meg rá minket. Sem fizikailag, sem lelkileg. Nem vesszük észre és nem tudjuk megszelídíteni a belső fakír kisördögöket, amelyek főleg a gyerekkorunkból erednek és kitartóan pusmognak a fejünkben.

Az eddigi kultúrában az érték az volt, hogy az ember mit tett le az asztalra.

Viszont létezik egy ennél sokkal nagyobb érték: az emberben levő lehetőségek tárháza, hogy mire vagyunk képesek. Ez viszont csak akkor tud érvényesülni, ha kellő mennyiségben kényeztetjük magunkat.

Ennek az elősegítésére indul hamarosan ez a weboldal.

Tarts velünk!

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Rajongói oldal
Vélemények
"Nagyon szépen köszönöm a leveleket sokat segitettek az oldásban. Mindegyik leveledet tovább küldtem a barátaimnak és nagyon szerették. Várom leveleidet és gratulálok neked! Köszönöm a levelem ihlette blogot (az egyedüllét mint mumus)." - Erzsike az ingyenes szorongásoldó hírlevélsorozatról

"Nagyon szépen köszönöm a nevetésről küldött videót. Bevallom én már évek óta nem tudtam egy jó izűt nevetni. Most úgy nevettem, hogy csorogtak a könnyeim. Hát ez nagyon jó volt.
Tényleg ez nagyon segit. Régen kegyetlen nevetős voltam, de aztán....
Most megint el kell kezdeni, nem nem a gondokra gondolni és a betegségre.
Köszönöm neked." - Vali az egyik hírlevélről

"Köszönöm szépen a hírlevélsorozatot, számomra nagyon tartalmas és érdekes volt. További sok sikert kívánok neked, adja az Ég, hogy minél több emberen tudj segíteni." - Marika a hírlevélsorozatról

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Kérdőív

Szerkesszük együtt a lélekápolás honlapot! Miről olvasnál legszívesebben?

Eredmények

Loading ... Loading ...
Napi bölcsesség
Anthony Robbins

“A siker titka, hogy megtanuld, hogyan használd fel a fájdalmat és az örömöt ahelyett, hogy a fájdalom és az öröm használna ki téged. Ha ezt megtanulod, te tartod kézben az életedet, ha elmulasztod, kiszolgáltatod magad az életnek.”

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Társoldalak
Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Meghívsz egy teára?

Switch to our mobile site