Archiválva ebben a kategóriában: ‘Gyógyszer’

PostHeaderIcon Kockázatok és mellékhatások

Úgy döntöttem, hogy most néhány hétig mások tollaival (szerzeményeivel, műveivel) fogom ékesíteni a lélekápolás honlap blogját. :-) Teszem ezt egyrészt azért, hogy legyen egy kis üdítő kikapcsolódás, másrészt mert nagyon sok olyan mű van, amiből hasznos szorongásoldó bölcsességeket lehet elsajátítani. Harmadrészt pedig elárulom, hogy készül a második könyvem (a címe és a témája egyelőre legyen titok), és az energiámat jelenleg a könyvírásra fordítom. Negyedrészt pedig változások várhatóak a lélekápolás honlap háza táján, amelynek szintén most dolgozom ki a részleteit, és amivel hamarosan jelentkezni fogok.

Az első olyan mű, amit feltétlenül ismerned lenne célszerű, és ami igencsak kapcsolódik az előző bejegyzéshez is, Bródy János dala, a Kockázatok és mellékhatások. Bródy János ezt egy súlyos betegségből való felépülést követően írta… Az alábbi videóban meghallgathatod (sajnos jobb videót, klipet nem találtam) és alatta egy link vezet a dalszöveghez.

Olvasd tovább a bejegyzést »

PostHeaderIcon A testünk mint mérőműszer

Azt hiszem, azt a korszakot éljük, amikor sokan minden(ki) másra hallgatunk, csak a testünk jelzéseire nem. Úgy viselkedünk a testtel, mintha az autónk lenne: egy tárgy. Ha meghibásodik, például betegség formájában, akkor bekapunk egy tablettát és probléma megoldva. Vagy, ha nagyobb a baj, elvisszük az orvoshoz és kivetetjük, kicseréltetjük a hibás alkatrészt. Ha pedig teljesen megbolondul (például elszaporodnak a selejtes sejtjeink, azaz rák keletkezik), akkor jól megijedünk és még drasztikusabb módszerekhez folyamodunk.

Nem tesszük fel a testünknek a kérdést, hogy “Kedves testem, mi a baj, mit akarsz nekem jelezni ezekkel a tünetekkel? Mit tehetnék érted, hogy újra jól tudj működni?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Rajongói oldal
Vélemények
"Nagyon szépen köszönöm a leveleket sokat segitettek az oldásban. Mindegyik leveledet tovább küldtem a barátaimnak és nagyon szerették. Várom leveleidet és gratulálok neked! Köszönöm a levelem ihlette blogot (az egyedüllét mint mumus)." - Erzsike az ingyenes szorongásoldó hírlevélsorozatról

"Nagyon szépen köszönöm a nevetésről küldött videót. Bevallom én már évek óta nem tudtam egy jó izűt nevetni. Most úgy nevettem, hogy csorogtak a könnyeim. Hát ez nagyon jó volt.
Tényleg ez nagyon segit. Régen kegyetlen nevetős voltam, de aztán....
Most megint el kell kezdeni, nem nem a gondokra gondolni és a betegségre.
Köszönöm neked." - Vali az egyik hírlevélről

"Köszönöm szépen a hírlevélsorozatot, számomra nagyon tartalmas és érdekes volt. További sok sikert kívánok neked, adja az Ég, hogy minél több emberen tudj segíteni." - Marika a hírlevélsorozatról

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Kérdőív

Szerkesszük együtt a lélekápolás honlapot! Miről olvasnál legszívesebben?

Eredmények

Loading ... Loading ...
Napi bölcsesség
Mahatma Gandhi

“Először figyelembe sem vesznek, aztán nevetnek rajtad, aztán harcolnak ellened, és aztán nyersz.”

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Társoldalak
Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Meghívsz egy teára?

Switch to our mobile site