Kalauz szorongós nőknek

Archiválva ebben a kategóriában: ‘Fejben dől el’

Vagy már tíz éve, hogy egyszer elkísértem a pszichológushoz az egyik szorongós családtagomat. A szorongás oldás úgy nézett ki, hogy az orvos öt percet beszélgetett a rokonnal, aztán felírta a szokásos gyógyszeradagot, majd útjára bocsátotta… mivel, gondolom, nemigazán tudott vele mit kezdeni. A negatív énképet, az önutálatot, egy zűrös gyerekkort és az élettel ellentétes neveltetést (taníttatást) na és persze az összezavarodott emberi energiarendszert nem nagyon lehet ennyi idő alatt helyrehozni… És talán nem is akarták igazán.

De, búcsúzóul, hogy valami vigasztalót is mondjon az orvos, kijelentette, hogy “Tudja, democsokráciában élünk”

A rokonomnak ez rövid távon igen jót tett, fél órát röhögött rajta, merthogy milyen jól megfogalmazta a lényeget. Hosszú távon azonban a figyelmét arra irányította, hogy emberként milyen tehetetlen a negatív környezeti hatások ellen, ezért úgy gondolom, hogy káros és meggondolatlan kijelentés volt az orvos részéről.

És persze eltöprengtem.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Az eddig az e-könyvvel kapcsolatosan érkezett kérdéseket és a rájuk adott válaszokat ebben a bejegyzésben foglaltam össze. Köszönöm mindenkinek a kérdéseket és az észrevételeket, amelyek alapján eddig hiányzó információkat pótoltam!

Még lehet kérdezni!

Az eddigi kérdések:

Olvasd tovább a bejegyzést »

Régebben már írtam arról - ide kattintva elérheted az írást, hogy a magyar kultúrában mennyire sok helyen jelenik meg a (talán ok nélküli) szomorúság, és hogy már az általános iskolában a depresszióra kondicionálnak minket a magyar irodalomban tanított művekkel. Egy kedves ismerősöm figyelemfelhívása révén azonban rá kellett döbbenjek, hogy nem mentem vissza elég messzire az időben ahhoz, hogy a szomorúság tanításának a forrását megtaláljam. Mert a depressziót bizony már az óvodában is tanítják!

(Megjegyzés: Ha ez a “A depressziót már itt meg itt is tanítják” sorozatot még a jövőben is folytatni fogom, az fog kiderülni, hogy már a magzatvízzel is ezt szívjuk magunkba…)

Hogy az óvodában pontosan hogyan tanítják a depressziót, ennek a szemléltetésére egy groteszk, de nagyon tanulságos történetet mesélt el nekem az említett ismerősöm.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Folytatva az előzőekben megkezdett Hogyan reagálunk a válságra? témakört, azt a, válságra adott reakciót járnám körül, hogy olykor minden gondunkért a politikusokat hibáztatjuk. Nem védem őket, mert megérik a pénzüket, ők is emberből vannak, de… Nézzük meg, mennyi igazságtartalom van például a következő állításokban:

• Azért van kánikula és azért van melegünk, mert a politikusok befűtöttek nekünk az égi kályhában.
• Azért nincs elég pénzünk, mert a politikusok az ajtónk előtt strázsálnak a pénzfogó hálójukkal és elállják a hozzánk bejövő pénz útját. Na meg persze azért nincsen pénzünk, mert megcsinálják a reklámokat, amiknek a hatására a politikusok elmennek helyettünk a nagyáruházakba és elköltik helyettünk a fizetésünket.
• Azért nem merünk este kimenni az utcára, mert az utcasarkon a politikus lesben áll, előveszi az ollóját és levágja a hajunkat.

Abszurd állítások? Lehet. De vedd észre, hogy az ország nagy része a saját belső mumusait a politikusokra vetíti ki. (Ők pedig élvezik a figyelmet, a hírnevet, még akkor is, ha az negatív, hiszen a hír az az ő malmukra hajtja a vizet.)

És így tovább.

Mi lenne, ha mostantól kevesebb figyelmet szentelnél a politikának? Mi lenne, ha a kutya sem törődne velük? Mi lenne, ha a szeretteidre koncentrálnál többet? Nagyon nehéz ez?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Annak ellenére, hogy nagyon sok forrásból hallom, hogy azt, amit szeretnénk elérni, megvalósítani, amit várunk a másiktól, a lehető legpozitívabban célszerű megfogalmazni és elképzelni, a mindennapi életben azt tapasztalom, hogy ez nem olyan egyszerű. Legalábbis sok ember annyira hozzá van szokva a negatív megfogalmazáshoz (a “nem, ne” szavak használatához), hogy nem megy nekik az odafigyelés. Nem nézik, mit hogyan mondanak. Pedig ezen rengeteg múlik.
Vegyük például a címben szereplő mondatot, amit Barbel Morh: Rendeld meg az Univerzumtól! című könyvében olvastam (nagyon vicces és találó). Tehát, “Ne gondolj egy jegesmedvére!” Eszedbe jutott most egy jegesmedve, előtted van a jegesmedve képe? Igen? Valószínűleg soha életedben nem gondoltál olyan intenzíven egy jegesmedvére, mint most! Vajon miért?

Olvasd tovább a bejegyzést »

A mai gyakorlatban a gerincfájdalmak kezelése szerintem nagyon sokaknak azt jelenti, hogy elmegy az orvoshoz, felíratja a fájdalomcsillapítót, és minden megoldódott, az élet mehet tovább. Az idő előrehaladtával pedig, ha nem múlik el, sőt, már nagyon elviselhetetlen kezd lenni a fájdalom, akkor végső kétségbeesés és műtét következik. És mi van akkor, ha még így sem múlik el a probléma?
Jobb esetben, ha hamar észbe kap az ember, és nyitott az alternatív gyógymódok iránt, akkor elkezd gyógyászati segédeszközöket használni, sportolni, vagy elmegy egy csontkovácshoz (régebben én is ezt tettem), aki helyreteszi az elmozdult csigolyákat – igen, erre is szükség lehet, baleset után mindenképpen. Viszont mi van akkor, ha még így sem múlik el a fájdalom?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Szerettél iskolába járni? És ha igen, szeretted a magyar irodalmat?
Belegondoltál már abba, hogy miért van az, hogy a magyar irodalomban született (illetve irodalomórán tanított) művek: versek és prózák 80%-ka szomorú és depressziós? És ha 80%-ot mondok, akkor még lehet hogy keveset is tippeltem, mert a tragikus művek aránya a tanultak között talán van 90%-is.

A fő művek mindenképpen depressziósak, gondoljunk csak a Himnuszra és a Szózatra. Mindkettő a magyarok tehetetlenségéről, a világ iránti kiszolgáltatottságáról és büntetettségéről szól, és a megváltást kizárólag Istentől remélik. Magukért semmit sem tudnak tenni. Lehet hogy bennünk ez a nemzeti ének pozitív érzelmeket kelt, de szerintem kb. olyan, mintha a temetőben táncolnánk.
Mindenesetre nagyon kevés olyan műre emlékszem, ami lelkes és játékos lett volna. Per pillanat csak Petőfi: Anyám tyúkja jut az eszembe. És nem vagyok hajlandó elhinni, hogy csak ilyen depis művek vannak, amiket tanítani lehet az irodalomórán!

Olvasd tovább a bejegyzést »

A kettővel ezelőtti lélekápolás írásomban volt egy videó, amely az agyunk működését mutatta be. Andi azt írta a hozzászólásában, hogy szívesen olvasna az agyféltekék összehangolásáról. Éva már ki is fejtette a témát egy kicsit (köszönöm neki), mely szerint az agyféltekék összehangolása abból áll, hogy a testünk és lelkünk egymással való kapcsolatát megismerjük. Hogy meglátjuk, hogy nem a test irányít minket, hanem hogy mi irányítjuk a testünket. Mégpedig a gondolatainkkal! Valamint, ami szerintem ennél fontosabb, az érzéseinkkel! A jó érzések vezérelnek minket, egyfajta belső érzékként, aminek a használatát Jézus is tanította anno. És ha nem ezt a belső érzéket követjük, nem a szívünk szava szerint cselekszünk, akkor a testünk betegséggel jelez, hogy letértünk az utunkról.

Én most egy kicsit gyakorlatiasabban közelíteném meg a témát.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Biztosan hallottál már róla, hogy az agyunk páros szerv, azaz két részből áll, hasonlóan a tüdőnkhöz, a vesénkhez és más páros szerveinkhez. És valószínűleg azt is tudod, hogy az agyféltekék különböző funkciót látnak el az életünkben. A jobb agyféltekénk irányítja a testünk bal oldalát, és ő felelős például azért, hogy kreatívak legyünk, hogy ötletek jussanak az eszünkbe, hogy vágyaink legyenek. A bal agyféltekénk pedig a testünk jobb oldalát vezérli, és ő felelős azért, hogy az ötleteinket cselekvő módon meg is valósítsuk. Ebből az következik, hogy az életünket csak akkor tudjuk emberi módon élni (azaz gondolkodó ÉS cselekvő emberként), ha a két agyféltekénk megfelelően fejlett és összedolgozik, egymással összhangban együttműködik, egységet alkot. Ekkor vagyunk lelkileg is egyensúlyban. Ha a két agyféltekénk nem működik jól együtt, vagy nem kellőképpen vannak megtornáztatva az agysejtjeink, akkor lelki zavarok következhetnek be.

Igen ám, de mi van akkor, ha az egyik agyféltekénk felmondja a szolgálatot?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Most egy olyan esetet fogok nektek elmesélni, ami velem történt meg, és amiben újra megtapasztaltam (ezúttal a férjemen keresztül), hogy mekkora hatással vannak a lelki problémák, az érzelmi-energetikai áramlási akadályok a testünk működésére. Hogy a hitrendszerünk mennyire befolyásolja az energiáink működését, és hogy milyen szinten vagyunk képesek saját magunkat megbetegíteni.

Nálunk szökőévben egyszer szokott ilyen eset előfordulni, és akkor is csak egy estéig tart, amiben a férjem testi-lelki gyengeséggel küzdve és lázasan jön haza a munkahelyről, de a minap ez történt. Miközben feküdt az ülőgarnitúrán, nyöszörgött, hogy tele van a hócipője, mert nagyon nyögvenyelősen mennek odabent a dolgok: miközben ő haladna előre, folyamatosan visszafogják mások, és hogy ő ezt nem bírja elviselni.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Két hete hétvégén “hivatalosan” is beléptem az EFT (Érzelmi Felszabadítás Technika) alkalmazóinak egyre bővülő körébe azzal, hogy részt vettem az első szintű képzésen. Ez alkalommal szeretném megosztani veletek azt a nagyon inspiráló gondolatot, amelyet a tanfolyam jegyzetében olvastam. Az tetszik benne a leginkább, hogy egyáltalán semmilyen egészségtelen és lehúzó emberi játszma nincsen benne, semmilyen érzelmi zsarolást vagy egymásra mutogatást nem tartalmaz, senki sem húzza a rövidebbet, hanem mindenki nyer!

Olvasd tovább a bejegyzést »

Hányszor hallottad a szüleidtől azt a mondatot gyerekkorodban, hogy: “Látod, látod, ha rám hallgattál volna, nem fáztál volna meg!” Meg hogy: “Én megmondtam!” Hogyan reagáltál rá? Mertél reagálni? Nem érezted azt, hogy szeretnél tiltakozni ellene, kapálózni vagy efféléket? Vagy elnyomtad a természetes reakciódat, mert nem lehetett szembeszállni a szüleiddel?

Csak azért kérdezek tőled ilyeneket, mert ennek a mondatnak az a mögöttes üzenete, hogy: “Én egy nagyon okos szülő vagyok, te pedig a butuska kis gyerek vagy, aki nem tud semmit a világról, és aki teljes mértékben az irányításomra szorul, akinek hallgatnia kell rám, különben irgumburgum.” stb. stb. Totálisan kétségbe vonták az emberi erődet. Tudod, milyen hatással lehet az önbecsülésedre? Katasztrofális! Tudod, mennyi szorongást tud neked generálni? Rengeteget! Tudod, milyen hatással lehet az egészségedre? No comment. Ha Te is hajtogatsz hasonlókat a gyerekednek, sürgősen hagyd abba. Csak egy rossz szokás, amit a saját érdekedben ki kellene iktatnod a szótáradból.

Ha tudnák a szülők, hogy a gyerek sokkal jobban érzi, hogy mire van szüksége, mint ők (hiszen ők élnek a saját bőrükben) akkor biztosan nem hagynák el ilyen mondatok a szájukat.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Az előző bejegyzésemhez Gyöngyi felvetett egy fontos szempontot, ami megér pár sort (köszi Gyöngyi).
A kérdés pedig úgy szólt, hogy milyen életkorú az illető, aki olyan szemrehányás(oka)t tesz nekem, hogy mégis hogyan van merszem az élet pozitív oldalát (is) nézni, amikor minden tévécsatornából csak úgy ömlik a tragédia.

Az illető középkorú, de nem ide akarok kilyukadni, hanem oda, hogy én azt mondom, hogy a szemrehányó éveinek száma tulajdonképpen mindegy, nem fontos.

Miért?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Látszik, hogy te nem nézel tévét…

Ezt az állítást szemrehányás-félének kaptam az egyik közeli családtagomtól a napokban. Mégpedig azért, mert megpróbáltam neki megvilágítani, hogy mi köze van a hányatott sorsának ahhoz, hogy olyan mumusok dolgoznak a fejében, amelyek megakadályozzák, hogy hatékonyan kiálljon az érdekeiért. Ha úgy tetszik, kicsit balhézni merjen, ha valaki kiszúr vele.

(A TV-ben ugyanis a legszélesebb célközönségnek azt tanítják meg [szerintem], hogyan kell szenvedni, panaszkodni, hogyan legyél szerencsétlen, hogyan legyen kevés önbizalmad. És hogyan kell irigykedni arra, aki kicsit ügyesebben menedzseli az életét. Mást nemigen.)

Olvasd tovább a bejegyzést »

Amikor a lelki problémák, a depresszió és a pánikbetegség körül kutakodtam, sok helyen a szülés és a gyerekvállalás körüli depressziós jelenségekbe ütköztem. Terhességi depresszió, szülés utáni depresszió, gyermekágyi depresszió…

És úgy látom, hogy sokszor elkövetik azt a hibát, főleg az orvosi körökben, hogy a depresszió okát egyes egyedül a hormonokban látják. Mindenért a szülés környéki hormonok felelősek, rájuk van fogva az összes probléma, ők a bűnbakok abban, ha egy várandós vagy gyerekágyas nő rosszul érzi magát. Az egészségügyi kezelést is erre alapozzák.

Olvasd tovább a bejegyzést »