Kalauz szorongós nőknek

Archiválva ebben a kategóriában: ‘Érzelmi zsarolás’

Szeretettel köszöntelek abból az alkalomból, hogy először kerül fel új írás a Lélekápolás blogra 2012-ben. BÚÉK! Remélem, kellemesen teltek az ünnepek.

Az Online Öngyógyító Klub egyik tagjától kaptam a “nem tudok nemet mondani” ötletet mint témát,  köszönöm neki! Megírom, mert újévi fogadalom gyanánt lehet, hogy sokan azt tűzték ki célul, hogy mostantól nem fognak mások minden kérésére igent mondani, ahogy eddig tették, hogy többet fognak magukkal foglalkozni. Aztán pedig valószínűleg szembesülnek vele, hogy nem sikerül betartani a fogadalmukat, mert valami titokzatos erő mindig legyűri és arra kényszeríti őket, hogy újra és újra belemenjenek számukra előnytelen dolgokba. Itt sokszor hiába a józan paraszti ész meg a tudatosság, meg az arany középút keresése, meg a jelenben élés, ezek a dicséretes tulajdonságok elvéreznek a titokzatos erő csábítása mellett.

A probléma nagyon sok embert érinthet, ha ezt a honlapot olvasod, akkor valószínűleg  Téged is. De van ám rá valódi megoldás, amit valószínűleg még kevesen ismernek.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Ez a bejegyzés megint egy kicsit hosszúra sikeredett, szerintem készíts ki rágcsálnivalót és üdítőt, amíg olvasod…

Rengeteg ember számára ijesztő dolog a tanulás, a nyelvtanulás pedig különösen. Ha meghallják azt a szót, hogy “nyelvvizsga”, szorongani kezdenek és minimum kiveri őket a víz… A felsőoktatásban végzett fiatalok jelentős része például az államvizsgát követően nem kapja kézbe a diplomáját, mert nincs nyelvvizsgája. És valószínűleg azért nincs nyelvvizsgája, mert elszúrták a tanítását, nem neki való módszerekkel tanították – ő pedig nem (volt) elég agilis, hogy saját nyelvtanulási módokat keressen magának… Nekem szerencsére nem volt, nincs ilyen problémám – valószínűleg tudhatok valamit. Ezért ebben a bejegyzésben a (nyelv)tanulás iránti ellenszenvet és stresszt szeretném oldani, saját módszereket és titkokat fogok elárulni, és kedvet szeretnék csinálni eme gyönyörű tevékenységhez, mint a (nyelv)tanulás!

Az előző bejegyzésben (a tökéletességről szólóban) említettem egy hozzászólást, amit most újra megköszönök az írójának, mert fontos problémákra világított rá. A hozzászólás második részében a nyelvvizsgát említette, hogy a hiánya akadály lehet a munkahelytalálásban, még akkor is, ha nem kötődik közvetlenül az álláshoz. Idézem:

Olvasd tovább a bejegyzést »

Kaptam egy nagyon fontos kérdéseket feltevő olvasói levelet az egyik előző blogbejegyzéshez, az “Energiavámpír szülők megszelídítése” címűhöz, köszönöm szépen. A kérdések így hangzottak az energiavámpír szülők vonatkozásában:

Hogyan jutottál el és hogyan oldottad meg gyakorlatban a HAGYJATOK BÉKÉN-t és az őszinte véleményed kimondását? Mit éreztél, miközben megmondtad végre a véleményedet, és láttad magaddal szemben az elnyomó, manipulatív szülődet? Hogyan kezdtél hozzá a mondathoz sokk nélkül? Hogyan győzted le a félelmedet, hogy ha elmondod végre!!!, ami a szíveden van, és pl. “elkezd újra inni”, az nem a te hibád lesz? Hogyan bírkóztál meg a “nem szeretnek “csak “elvárnak” érzéssel?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Az eddig az e-könyvvel kapcsolatosan érkezett kérdéseket és a rájuk adott válaszokat ebben a bejegyzésben foglaltam össze. Köszönöm mindenkinek a kérdéseket és az észrevételeket, amelyek alapján eddig hiányzó információkat pótoltam!

Még lehet kérdezni!

Az eddigi kérdések:

Olvasd tovább a bejegyzést »

Régebben már írtam arról - ide kattintva elérheted az írást, hogy a magyar kultúrában mennyire sok helyen jelenik meg a (talán ok nélküli) szomorúság, és hogy már az általános iskolában a depresszióra kondicionálnak minket a magyar irodalomban tanított művekkel. Egy kedves ismerősöm figyelemfelhívása révén azonban rá kellett döbbenjek, hogy nem mentem vissza elég messzire az időben ahhoz, hogy a szomorúság tanításának a forrását megtaláljam. Mert a depressziót bizony már az óvodában is tanítják!

(Megjegyzés: Ha ez a “A depressziót már itt meg itt is tanítják” sorozatot még a jövőben is folytatni fogom, az fog kiderülni, hogy már a magzatvízzel is ezt szívjuk magunkba…)

Hogy az óvodában pontosan hogyan tanítják a depressziót, ennek a szemléltetésére egy groteszk, de nagyon tanulságos történetet mesélt el nekem az említett ismerősöm.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Régebben láttam egy műsort a tévében, ami arról szólt, hogy minden ember bogaras valamennyire (gondoltam, írok róla pár sort, hiszen szoktunk a mások által csúfolt bogaraink miatt is szorongani). Azaz, hogy – például – minden embernek van valami olyan tevékenysége, amit megszállottan szeret csinálni. A megszállottság elég furcsán is megnyilvánulhat. Például múlt hétvégén hallottam, hogy egy hölgyemény nagyon szeret udvart söpörni, de otthon nem söpörhet, mert a férjének előkelő állása van, és hogy néz az ki, hogy a feleségét meg söpörni látják az utcán? Így a söprési mániáját a lányánál élheti ki. Ott egyáltalán nem baj, ha az udvart, utcát söpri…
A hölgyeménynek a bogara tulajdonképpen egy hasznos bogár, mert a környezete tisztán tartását segíti elő.

Hogy nekem milyen bogaraim vannak?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Az elmúlt lélekápolás írásban, amit ide kattintva érhetsz el, arról volt szó, hogy a szülő hogyan erősítheti meg a gyerekét, ha bántják az iskolában. Az egyik hozzászóló, Éva (köszönöm neki) felvetett egy másik gyakori problémát, mégpedig azt, hogy mi van akkor, ha az egyik szülő súlyosan beleavatkozik a felnőtt gyereke életébe. Mégpedig úgy, hogy örökösen kritizálja a gyereke barátait, a szobáját, az öltözködését, még a gyereke kedvesét is… Még arra is képes, hogy felhívja a meny / vő jelöltjét, hogy hagyja békén a kisfiát, kislányát…

És főleg, mi van akkor, ha az egyik szülő viselkedése nagyon fáj a másik szülőnek, hiszen ő mást, önállóságot szeretne a gyerekeinek?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Egy olvasói levelet kaptam, amiben egy gyerek önbizalomhiányához eloszlatásához kértek segítséget. Köszönöm a bizalmat és a hasznos témát!
A segítségkérő szülőnek az a problémája, hogy a középső lánya nagyon “önbizalom-hiányos” és ezért az iskolában sokat bántják, kinevetik, ami a gyereknek és a szülőnek is rosszul esik (a tehetetlenség miatt). A szülő sok mindent elkövetett már, hogy ez ne legyen így, de továbbra sem szálnak le a gyermekéről az osztálytárs lányok. Folyamatosan (naponta) van hozzá egy “kedves” szavuk, és állandóan nevetnek rajta, ami egy idő után bosszantja, de nem szól nekik.

Elgondolkodtam rajta, és pontokba foglaltam, hogy mit is lehet ilyenkor tenni az szülőnek.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Szerintem mindannyiunkon vannak olyan, átlagostól eltérő testi jellegzetességek, amelyeket talán csak nem szívesen mutogatunk másoknak, de lehet hogy egyenesen szégyellünk és takargatunk. Főleg akkor, ha ezek orvosolhatatlanok, és már a szüleink is ugrattak minket velük, vagy szélsőségesen gúnyoltak miattuk ÉS érzékenyek voltunk a negatív hozzáállásukra. Ezek a kis szépséghibák hozzátartoznak az egyéniségünkhöz, mégis nagyon sok gátlás, önbizalomhiány forrásai lehetnek.

Nekem is vannak ilyen szépséghibáim. Hogy mik azok? Hogy milyen átlagtól eltérő testi jellegzetességeimet használták ki az önbizalomhiányos “jóakaróim” arra, hogy csúfoljanak miattuk (illetve, hogy a csúfolódásuk okát ráfogják erre)?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Úgy vélem, egyre aktuálisabb a téma, úgyhogy ideje megvitatni! Most egy kicsit a munkahellyel kapcsolatos szorongásokról lesz szó. Arról, hogy milyen okai lehetnek például annak, ha megmaradunk egy rossz munkahelyen? Hogy miért nem keresünk újat? Milyen hibákat szoktunk elkövetni, amivel veszélyeztetjük a munkánkat? Jó szokásomhoz híven egy példán fogom érzékeltetni.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Gabriellától kaptam nemrég emailben egy nagyon jó témát, köszönöm! A felvetése a döntésképtelenségről, mint érzelmi problémáról szólt. Olyan vonatkozásban, hogy sokan lehetünk olyanok, akik minden egyes döntés előtt nagyon belemegyünk a legapróbb részletekbe, és megvizsgáljuk, hogy mi lenne a jó döntés, és kinek árthatunk, ha így döntünk, és kinek, ha máshogy. Hogy sokszor mintha más agyán és szívén keresztül gondolkoznánk, és ettől borzasztóan rosszul tudjuk érezni magunkat.

Ha ennyire kielemezzük minden egyes döntésünket, az lehet személyiségi jelleg is, de én azt gondolom, hogy valószínűleg sok manipuláció, érzelmi zsarolás érhetett minket az eddigi életünk során. Ezekben az érzelmi zsarolásokban mások, akikre felnéztünk (például a szüleink) hosszasan ecsetelték, hogy az egyes lépéseinkkel nekik milyen károkat okozunk (még akkor is, ha nem is okoztunk), és ez nálunk bűntudatot idézett elő, ami nagyon beleivódott a lelkünkbe, nem tudunk szabadulni tőle.

Írok egy példát.
Olvasd tovább a bejegyzést »

Jó ideje már, hogy szokásommá vált úgy elköszönni másoktól, hogy “Az ERŐ legyen veled!“. Szerintem sokan nem tudják, hogy ez pontosan mit is jelent számomra, ezért gondoltam, érdekességképpen megírom.

Azon kívül, hogy ez a mondat sokszor elhangzik a Csillagok háborújában, és szeretem ezt a filmet, mert szórakoztatóan tanít, más is közrejátszott abban, hogy beiktattam az életembe. Többek között azért, mert azt az elbúcsúzást, hogy “Jó legyél!“, nem tartom helyesnek, mert mindenkiben van jó és rossz is, mert így kerek a világ. És ha felszólítunk valakit arra, hogy “jó” legyen, akkor fél embert csinálhatunk belőle, megkívánjuk tőle, hogy tagadja meg az énje árnyékos, ha úgy tetszik “sötét” oldalát.

Ha valamit megtagadunk, az máshol tör elő. És ha olyan energiákat tagadunk meg, amik léteznek és nem harmonikusak, akkor az is máshol fog előtörni, fokozott erővel.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Most egy olyan esetet fogok nektek elmesélni, ami velem történt meg, és amiben újra megtapasztaltam (ezúttal a férjemen keresztül), hogy mekkora hatással vannak a lelki problémák, az érzelmi-energetikai áramlási akadályok a testünk működésére. Hogy a hitrendszerünk mennyire befolyásolja az energiáink működését, és hogy milyen szinten vagyunk képesek saját magunkat megbetegíteni.

Nálunk szökőévben egyszer szokott ilyen eset előfordulni, és akkor is csak egy estéig tart, amiben a férjem testi-lelki gyengeséggel küzdve és lázasan jön haza a munkahelyről, de a minap ez történt. Miközben feküdt az ülőgarnitúrán, nyöszörgött, hogy tele van a hócipője, mert nagyon nyögvenyelősen mennek odabent a dolgok: miközben ő haladna előre, folyamatosan visszafogják mások, és hogy ő ezt nem bírja elviselni.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Szerintem Dunát lehetne rekeszteni most már az önbizalomról szóló írásokkal és az önbizalom növelésére tett próbálkozásainkkal, az erre irányuló módszerekkel. Abban biztos vagyok, hogy ha igazán hatékony eszközeink lennének az önbizalom növelésére, akkor sokkal kevesebb ember szenvedne az önbizalom hiányától. És miért nem hatékonyak ezek az eszközök? Mert az önbizalom hiánya nagyon sok embernek nagyon mélyen, a tudatalattiban gyökeredzik, gyerekkor óta hurcoljuk őket, és ezeket az okokat a mostani módszereink nem, vagy csak nehezen tudják elérni.

Én úgy gondolom, hogy jó tudni, hogy milyen okai lehetnek a mélyen gyökerező önbizalomhiánynak, mert kezelni is csak akkor leszünk képesek ezt a problémát, ha a gyökereit ismerjük. Ezért a legújabb írásomat erről a témáról írtam, kiválasztva egy olyan neveltetési mintát, amelyet sokan automatikusan művelnek, mert nincsenek tudatában, hogy káros az önbizalomra.

A cikkhez jutáshoz katt ide!

Te tudatában vagy a családi önbizalomromboló szokásaitoknak?

Egy kicsit enyhébb vizekre evezve most arról írnék néhány sort, hogy mennyire fontos a jó közérzet megteremtésében az, hogy legyen olyan tevékenység, amelyet szívesen, csak önmagadért végzel. És nemcsak az a fontos, hogy legyen ilyen, hanem az is, hogy merj rá időt áldozni a SAJÁT idődből!
Már írtam egy bejegyzést arról, hogy hogyan kezeltem a környezetem (és a fejemben levő mumusok) visszahúzó erejét akkor, amikor táncolni jártam. Most másféle hobbikról lesz szó, és azokról a kifogásokról, amiket keresünk, hogy ne kelljen nekik hódolni, mert félünk a démonaink büntetésétől.

Olvasd tovább a bejegyzést »