Kalauz szorongós nőknek

Archiválva ebben a kategóriában: ‘Függőség’

Szeretettel köszöntelek abból az alkalomból, hogy először kerül fel új írás a Lélekápolás blogra 2012-ben. BÚÉK! Remélem, kellemesen teltek az ünnepek.

Az Online Öngyógyító Klub egyik tagjától kaptam a “nem tudok nemet mondani” ötletet mint témát,  köszönöm neki! Megírom, mert újévi fogadalom gyanánt lehet, hogy sokan azt tűzték ki célul, hogy mostantól nem fognak mások minden kérésére igent mondani, ahogy eddig tették, hogy többet fognak magukkal foglalkozni. Aztán pedig valószínűleg szembesülnek vele, hogy nem sikerül betartani a fogadalmukat, mert valami titokzatos erő mindig legyűri és arra kényszeríti őket, hogy újra és újra belemenjenek számukra előnytelen dolgokba. Itt sokszor hiába a józan paraszti ész meg a tudatosság, meg az arany középút keresése, meg a jelenben élés, ezek a dicséretes tulajdonságok elvéreznek a titokzatos erő csábítása mellett.

A probléma nagyon sok embert érinthet, ha ezt a honlapot olvasod, akkor valószínűleg  Téged is. De van ám rá valódi megoldás, amit valószínűleg még kevesen ismernek.

Olvasd tovább a bejegyzést »

A mai napig sokszor kapok e-mailben olyan, munkával kapcsolatos “kompromittáló” képeket, mint amit itt is látsz a szöveg mellett. El szoktam gondolkodni rajta, hogy akik ezt küldözgetik, vagy csupán lefotóznak egy ilyen kompozíciót, vajon milyen viszonyban lehetnek a munkával?

Akár tízszer tovább tart… ugye ismered ezt az szárazelem reklámot? A médiában azt a példát látjuk, hogy az a jó, ha tízszer tovább tart, ha a nyuszi tízszer tovább mozog ugyanazzal az energiaforrással. Ezt az élet- és viselkedési sablont, ha fogékonyak vagyunk rá, magunkra is vesszük: úgy gondoljuk, hogy ha a szárazelem tízszer tovább tart, akkor nekünk is illik tízszer tovább tartani, jó sokat dolgozni, sokszor élvezet nélkül. Ekkor alakul ki a duralcellnyuszindróma, legalábbis én így nevezem a jelenséget. (Ezt néhány évtizeddel ezelőtt egyébként sztahanovizmusnak hívták, és a jelek szerint sokan még nem tudtak kijönni belőle…)

Olvasd tovább a bejegyzést »

Az ÉFT terapeutai munkám során (de nem csak akkor), meglepően sokszor találkozok olyanokkal, akik visszatérő ínhüvelygyulladással küzdenek. Néhány embernek súlyos a betegsége, annyira, hogy gipszelni kell a kezüket. És sajnos hozzá nem értő orvosok tanácsai miatt a gipsz levétele után nem fokozatosan kezdik terhelni az ízületeket, nem járnak rehabilitációra például gyógytornászhoz, hanem egyik percről a másikra térnek vissza vele a mindennapi életbe, ami nagyon káros.
Nekem is voltak ilyen problémáim, szerencsére évekkel ezelőtt, azóta nincsenek. Ezzel a cikkel pedig azt szeretném elérni, hogy mindenki tartósan és természetesen gyógyuljon…

Merthogy mi is az oka az ínhüvelygyulladásnak?

Ezt talán mindenki tudja: a sok munka, a megerőltetett kezek. Nekem is akkor volt ilyen gondom, amikor sokat dolgoztam a kezeimmel, például:

• érettségi előtt sok jegyzeteléssel tanultam,
• a főiskolán 3 hónap alatt akartam megtanulni 10 ujjal gépelni,
• meszelés után sikáltam a fürdőszoba csempéjéről a ráfröccsent festéket,
• megszületett a gyerekem és emelgetnem kellett őt.

Milyen fizikai gyógymódok léteznek az ínhüvelygyulladásra, amik képesek enyhíteni a fájdalmat?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Nem hiszem, hogy létezik olyan ember a földön, akinek ne lenne valamilyen hasznos vagy káros függősége. A függőség néhány típusa kimondottan az életünket szolgálja. Függünk a levegőtől, hiszen nélküle nem tudnánk élni. Függünk a víztől, hiszen nélküle szomjan halnánk. Függünk az ételtől, hiszen nélküle éhen halnánk. Függünk az otthonunktól, hiszen nélküle ki lennénk téve az időjárás viszontagságainak. És így tovább. A probléma ott szokott kezdődni, amikor valaki olyan dologtól vagy dolgoktól kezd el függeni, vagy olyan mértékű lesz a függőség ami nem az életben maradását szolgálja, hanem rombolja az egészségét. Ilyen esetben a függővé vált ember már nem tud mértéket tartani. Például túl sokat eszik. Vagy dohányzik. Vagy halálra dolgozza magát.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Ma egy kérdésekkel foglalkozó weboldalon láttam egy érdekes párbeszédet. Valaki azt kérte a többiektől, hogy mondjanak minél durvább indokokat arra, hogy le tudja tenni a cigarettát. Jöttek is a jól megszokott ijesztgetések, amelyek többnyire a dohányzás árnyoldalával próbálták riogatni a kérdezőt: kínok között fog meghalni, megmutatták a rákos tüdő képét, és így tovább. És jöttek természetesen a leszokási módszerjavaslatok is, hogy hogyan undorítsa el magát a cigarettától: szívjon el egymás után X mennyiségű cigarettát, szopogasson helyette cukrot (de akkor ugye el fog hízni), erősen akarja a leszokást, gondoljon arra, hogy milyen sok pénzébe kerül, és így tovább.

De igazából senki sem tudott érdemleges javaslatot adni a leszokásra. Hogy miért nem?

Olvasd tovább a bejegyzést »