Kalauz szorongós nőknek

Archiválva ebben a kategóriában: ‘Depresszió’

A cikket ezúttal a www. benso-iranytu.hu-n találod.

Arról mesélek benne, hogy mi az igazi oka annak, hogy az emberek jelentős része rossz munkahelyen sínylődik, vagy nem talál munkát. És mit tudnak azok az emberek, akiket mindig megtalál a munka, akik soha nincsenek (számukra testre szabott) munka nélkül. Kattints a linkre:

http://www.benso-iranytu.hu/2011/08/01/rossz-munkahely-jo-munkahely/

Stresszoldással egybekötött munkahelytaláló tréning készül! A részleteket itt találod:
http://www.lelekapolas.hu/programok/munkahelytalalo-bevonzo-trening/

Kaptam egy nagyon fontos kérdéseket feltevő olvasói levelet az egyik előző blogbejegyzéshez, az “Energiavámpír szülők megszelídítése” címűhöz, köszönöm szépen. A kérdések így hangzottak az energiavámpír szülők vonatkozásában:

Hogyan jutottál el és hogyan oldottad meg gyakorlatban a HAGYJATOK BÉKÉN-t és az őszinte véleményed kimondását? Mit éreztél, miközben megmondtad végre a véleményedet, és láttad magaddal szemben az elnyomó, manipulatív szülődet? Hogyan kezdtél hozzá a mondathoz sokk nélkül? Hogyan győzted le a félelmedet, hogy ha elmondod végre!!!, ami a szíveden van, és pl. “elkezd újra inni”, az nem a te hibád lesz? Hogyan bírkóztál meg a “nem szeretnek “csak “elvárnak” érzéssel?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Mostanában kicsit sok negatív téma volt a blogon, ideje bedobni valami inspirálót is.
A szorongásoldó Lélekápolás hírlevélsorozatban van egy olyan hírlevél, amelyik arról szól, hogy a pozitív céloknak milyen kellemes hatásuk van az életünkre. Arról, hogy akinek vannak saját pozitív, építő céljai, aki nem hagyta magából “kinevelni” a gyerekkori vágyait mindenféle indokokkal, aki mert kicsit szembemenni az árral, az sokkal jobban (nem feltétlenül könnyebben) elboldogul az életében, mint akinek nincsenek ilyen céljai. És erről azért fontos beszélni, mert ahogy látom, az emberek 80%-a csak vegetál, állati szinten sodródik az eseményekkel egész életében. És ettől van a szorongásuk: teljesen a külvilág változásaitól és szeszélyeitől függnek… és eszükbe sem jut, hogy célok alkotásával és munkával befolyásolni tudnák a külvilágot!

Olvasd tovább a bejegyzést »

Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy rengeteg embernek van rossz érzése a neveltetése miatt, mert a szülei nagyon tudatlanul és egészségtelen módon nevelték (illetve próbálták idomítani). A lélekápolás honlapon is volt már szó erről... Sok családban gyakori jelenség napjainkban is a gyerekek folyamatos lehúzása, szóbeli és/vagy fizikai megszégyenítése, bántalmazása, energia leszívása. Az ilyen energiavámpír szülők nincsenek tudatában annak, hogy a viselkedésükkel jócskán elősegítik azt, hogy a gyereküknek jókora önbizalomhiánya legyen, az élete zsákutcába fusson, és hogy kialakuljanak nála különféle betegségek… Merthogy stresszt okoznak a gyerekeiknek, és már vannak arra vonatkozóan kutatások, hogy a gyerekkori stressz eredménye felnőttkori betegség (többek között)! Hacsak a felnőtt gyerek nem jön rá erre, és nem szelídíti valahogy folyamatosan ezt a gyerekkori stresszét.

Mi most szelídíteni fogjuk azt a stresszt, amit a szüleink gyerekként a szóbeli megnyilvánulásaikkal okoztak nekünk, mégpedig egy ÉFT gyakorlattal. Mert a szüleink traumát okozó viselkedése a testünkben eltömte a meridiánokon az energia áramlását, de ezt az energiaáramlást újra lehet indítani, és ezáltal jobban leszünk.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Legújabb blogbejegyzésem egy olvasói levél alapján született, köszönöm a levelet Neki. A levélben megfogalmazott probléma lényegében az egyedülléttől való félelem volt: a levélíró szülei meghaltak, és ő azóta fél egyedül; szédül, és azt kérdezte, hogy ő képes lehet-e (és ha igen, gyógyszer nélkül hogyan) legyőzni ezt a borzalmat, anélkül, hogy a sok frászolástól ne lenne semmilyen szervi baja.

A válaszom, igen, fel lehet oldani (ezt a kifejezést jobban szeretem használni a “legyőzni” helyett) az egyedülléttől való félelmet és a vele járó kellemetlen testi tüneteket önállóan, némi szaksegítséggel, gyógyszer nélkül, mindenkinek, több módon is.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Egyszer, még gyerekkoromban volt egy film a tévében, ami egy életunt középkorú nőről szólt. Ez a nő sokféle testi-lelki problémával küzdött, többek között nagyon érzékeny volt a zajokra, fejfájást generáltak neki… Pechjére pedig pont egy játszótér mellett lakott, ahol az örökös gyereknyüzsgés megkeserítette az életét. Ezért mindent elkövetett, hogy a játszóteret bezárassa, és sikerült is neki. Azonban a megkövült csendben sem érezte jobban magát, nem gyógyult meg a bajaiból. Aztán az orvosa a következő receptet írta fel neki, mint gyógyulási javaslatot:

Olvasd tovább a bejegyzést »

Nézek ki az ablakon, és figyelem, ahogy odakint szakad az eső.

Szívesen elküldeném most ezt az esőt Japánba, a Fukusima atomerőmű környékére, hogy segítsen a munkásoknak hűteni a reaktorokat…

Az adakozáson is töröm a fejemet.

És gondolkodok a Japánban bekövetkezett katasztrófa tanulságain.

Mert bizony van min gondolkodni!

Olvasd tovább a bejegyzést »

Ezt a hírt eddig csak a hírlevél feliratkozóknak küldtem el, de úgy érzem, hogy nagyon idekívánkozik a blogra, ezért közzéteszem…
A közelmúltban olvastam egy cikket Szendi Gábor honlapján, amit minden érintettnek jó lenne tudnia, mert nagyon megrázó volt számomra. Úgy gondolom, talán vannak benne túlzások, de a lényeg biztosan igaz. Merthogy tapasztaltam hasonlót a környezetemben! Dióhéjban arról szól a cikk, hogy egy fiatal lány életét és egészségét hogyan tették tönkre a találomra és lényegében szakszerűtlenül alkalmazott pszicho-gyógyszerekkel, és hogy a mellékhatások és az elvonási tünetek mennyire megkeserítik a lány életét a kezelés után is.
A cikket itt találod:

Olvasd tovább a bejegyzést »

Mostanában több olyan levelet is kaptam (köszönet értük), amelyben az írók arra panaszkodnak, hogy sokat sírnak, sírásrohamaik vannak, amelyeket nyilván nem tudnak visszatartani, de kiengedni sem, mert a környezetük elítéli őket ezért. Nosza, nem állhatom meg szó nélkül a témát, főleg hogy én is érintve voltam benne az utóbbi időkben.
Még ma is a szemem előtt lebeg egy mondat az emlékkönyvemből, amit gyerekkoromban még talán komolyan vettem… és amin ma már energia pszichológusként meg szoktam botránkozni.
Ez a mondat pedig a következő volt:

Ne lásson át a fátylon a kíváncsi tömeg, mosoly lebegjen az arcodon, ha vérzik is a szíved.

Miért is?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Sokat gondolkoztam rajta, hogy írjak-e az árvíz- és a vörösiszap károsultakról, és ha igen, mit. Mi újat tudnék mondani egy olyan témáról, amiről már mindent elmondtak helyettem például a médiában: hogy ilyenkor fontos a lehetőségeinkhez mérten segíteni a honfitársainkon; és hogy – szintén a lehetőségeinkhez mérten – érdemes segíteni kideríteni a történtek okát, amelyek a katasztrófákhoz vezettek, és a saját életünkbe is beépíteni megelőző védelmi vonalakat (öngondoskodás). Hogy mi ne járjunk így, hogy többet másokkal se fordulhasson elő hasonló borzalom.

Aztán a végén addig gondolkoztam, hogy adta magát a lehetőség, hogy mi az a plusz, amiről írhatnék: a segítségnyújtás különleges módjairól. Mert lehet segíteni a károsultakat élelemmel, ruhákkal, tárgyadományokkal, lehet anyagi hozzájárulással. És lehet pozitív élményekkel is! A pozitív élmények az élet sója, nélkülük kevesebbek lennénk, mert erőt adnak és ellazítanak.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Ugye, te is ismered azt a tanmesét, amelyikben a nyuszika nem tudja otthon lenyírni a füvet, és elmegy a farkashoz a fűnyíróért… útközben pedig azon morfondírozik, hogy a farkas vajon kölcsönadja-e a fűnyírót vagy sem. Aztán a végén győz a pesszimizmus, és a nyuszika, amikor a farkas ajtót nyit, csak annyit mond neki, hogy: Tudod mit, farkas, b@szd meg a fűnyíródat! ?

Te elgondolkodtál már azon, hogy a nyuszika miért gondolta azt, hogy a farkas nem fogja neki kölcsönadni a fűnyírót? Induljunk ki abból, hogy a farkassal előtte még nem voltak negatív tapasztalatai… Vajon milyen előélete lehet nyuszikának, miket tanulhatott a szüleitől és a gyerekkori környezetétől önmagára és a többi élőlényre vonatkozóan? Miért érezte a világot sötétebbnek, mint amilyen az valójában?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Vagy már tíz éve, hogy egyszer elkísértem a pszichológushoz az egyik szorongós családtagomat. A szorongás oldás úgy nézett ki, hogy az orvos öt percet beszélgetett a rokonnal, aztán felírta a szokásos gyógyszeradagot, majd útjára bocsátotta… mivel, gondolom, nemigazán tudott vele mit kezdeni. A negatív énképet, az önutálatot, egy zűrös gyerekkort és az élettel ellentétes neveltetést (taníttatást) na és persze az összezavarodott emberi energiarendszert nem nagyon lehet ennyi idő alatt helyrehozni… És talán nem is akarták igazán.

De, búcsúzóul, hogy valami vigasztalót is mondjon az orvos, kijelentette, hogy “Tudja, democsokráciában élünk”

A rokonomnak ez rövid távon igen jót tett, fél órát röhögött rajta, merthogy milyen jól megfogalmazta a lényeget. Hosszú távon azonban a figyelmét arra irányította, hogy emberként milyen tehetetlen a negatív környezeti hatások ellen, ezért úgy gondolom, hogy káros és meggondolatlan kijelentés volt az orvos részéről.

És persze eltöprengtem.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Az eddig az e-könyvvel kapcsolatosan érkezett kérdéseket és a rájuk adott válaszokat ebben a bejegyzésben foglaltam össze. Köszönöm mindenkinek a kérdéseket és az észrevételeket, amelyek alapján eddig hiányzó információkat pótoltam!

Még lehet kérdezni!

Az eddigi kérdések:

Olvasd tovább a bejegyzést »

Régebben már írtam arról - ide kattintva elérheted az írást, hogy a magyar kultúrában mennyire sok helyen jelenik meg a (talán ok nélküli) szomorúság, és hogy már az általános iskolában a depresszióra kondicionálnak minket a magyar irodalomban tanított művekkel. Egy kedves ismerősöm figyelemfelhívása révén azonban rá kellett döbbenjek, hogy nem mentem vissza elég messzire az időben ahhoz, hogy a szomorúság tanításának a forrását megtaláljam. Mert a depressziót bizony már az óvodában is tanítják!

(Megjegyzés: Ha ez a “A depressziót már itt meg itt is tanítják” sorozatot még a jövőben is folytatni fogom, az fog kiderülni, hogy már a magzatvízzel is ezt szívjuk magunkba…)

Hogy az óvodában pontosan hogyan tanítják a depressziót, ennek a szemléltetésére egy groteszk, de nagyon tanulságos történetet mesélt el nekem az említett ismerősöm.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Még nem írtam arról a blogon, hogy mi a teendőd, ha nagyon rossz érzések törnek rád… de tegnap egy olvasói levél (amit ezúttal is megköszönök) rádöbbentett, hogy ez pedig fontos lenne. Hiszen napjainkban, ha nem vértezzük fel magunkat kellőképpen a külvilág káros befolyásai ellen, szerintem mindenkinél előfordulhat olyan helyzet, hogy rosszul lesz. Nekem is volt néhány ilyen esetem.

Tehát, hogyan tudsz azonnal segíteni magadon, ha rád tör a szorongás és a pánik, és nem tudod elhessegetni?

Olvasd tovább a bejegyzést »