Kalauz szorongós nőknek

Archiválva ebben a kategóriában: ‘Bűntudat’

Az eddig az e-könyvvel kapcsolatosan érkezett kérdéseket és a rájuk adott válaszokat ebben a bejegyzésben foglaltam össze. Köszönöm mindenkinek a kérdéseket és az észrevételeket, amelyek alapján eddig hiányzó információkat pótoltam!

Még lehet kérdezni!

Az eddigi kérdések:

Olvasd tovább a bejegyzést »

A napokban több helyről is megkaptam egy lánc e-mailt, ami arra biztat minket, hogy 2010.09.12.-én 21.30-kor rózsafüzér imában alkossunk óriási pozitív energiaforrást, hogy ezzel megmentsük a bolygónkat a “Gonosz bűzös leheletétől”. Ha pedig valaki nem szeretne rózsafüzérezni, az olvashatja helyette a Bibliában Krisztus szenvedéstörténetét, de mindenképpen meditáljon ebben az időpontban.
Köszönöm az e-mailt azoknak, akik megküldték, és megragadom az alkalmat, hogy energetikailag, a keleti filozófiák és a szeretet nyelve szerint kielemezzem (ha nem szeretnétek, hogy a közeljövőben nagyító alá vegyek ilyen e-maileket, akkor kerüljétek, hogy ezek hozzám eljussanak).
Lássuk! Olvasd tovább a bejegyzést »

Régebben láttam egy műsort a tévében, ami arról szólt, hogy minden ember bogaras valamennyire (gondoltam, írok róla pár sort, hiszen szoktunk a mások által csúfolt bogaraink miatt is szorongani). Azaz, hogy – például – minden embernek van valami olyan tevékenysége, amit megszállottan szeret csinálni. A megszállottság elég furcsán is megnyilvánulhat. Például múlt hétvégén hallottam, hogy egy hölgyemény nagyon szeret udvart söpörni, de otthon nem söpörhet, mert a férjének előkelő állása van, és hogy néz az ki, hogy a feleségét meg söpörni látják az utcán? Így a söprési mániáját a lányánál élheti ki. Ott egyáltalán nem baj, ha az udvart, utcát söpri…
A hölgyeménynek a bogara tulajdonképpen egy hasznos bogár, mert a környezete tisztán tartását segíti elő.

Hogy nekem milyen bogaraim vannak?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Nemrég egy holisztikus oktatási anyagban olvastam egy gondolatot, ami nagyon megfogott. Mégpedig ezt: “A nyugati és a keleti orvoslás között döntő különbség, hogy a nyugati szemlélet szerint az orvos kiemeli a környezetéből a beteget, mint a halat a vízből, “kiszedi” a szerveket, kezeli, megpróbálja rendbe rakni, aztán visszateszi abba a koszos vízbe, amelyben eddig élt. A keleti szemlélet megtisztítja a hal teljes szervezetét, a vizet, amelyben él, sőt, még adalékanyagokat is juttat az éltető közegbe, hogy még egészségesebb legyen az a környezet, amelybe visszakerül.”

Hogy miért írom le ezt?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Ezt a témát a honlapstatisztikából vettem (kulisszatitok: bizony, ilyen is van, lehet látni, hogy az emberek mire keresnek az Interneten, és milyen keresőkifejezésekre találják meg például a lélekápolás weboldalt).
Szerintem nagyon érdekes lehet ezt a témát megbeszélni, úgyhogy csapjunk a lecsóba és nézzük meg, hogyan lehet kezelni egy szorongó embert úgy, hogy csökkenjenek a szorongásai.
Olvasd tovább a bejegyzést »

Úgy vélem, egyre aktuálisabb a téma, úgyhogy ideje megvitatni! Most egy kicsit a munkahellyel kapcsolatos szorongásokról lesz szó. Arról, hogy milyen okai lehetnek például annak, ha megmaradunk egy rossz munkahelyen? Hogy miért nem keresünk újat? Milyen hibákat szoktunk elkövetni, amivel veszélyeztetjük a munkánkat? Jó szokásomhoz híven egy példán fogom érzékeltetni.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Gabriellától kaptam nemrég emailben egy nagyon jó témát, köszönöm! A felvetése a döntésképtelenségről, mint érzelmi problémáról szólt. Olyan vonatkozásban, hogy sokan lehetünk olyanok, akik minden egyes döntés előtt nagyon belemegyünk a legapróbb részletekbe, és megvizsgáljuk, hogy mi lenne a jó döntés, és kinek árthatunk, ha így döntünk, és kinek, ha máshogy. Hogy sokszor mintha más agyán és szívén keresztül gondolkoznánk, és ettől borzasztóan rosszul tudjuk érezni magunkat.

Ha ennyire kielemezzük minden egyes döntésünket, az lehet személyiségi jelleg is, de én azt gondolom, hogy valószínűleg sok manipuláció, érzelmi zsarolás érhetett minket az eddigi életünk során. Ezekben az érzelmi zsarolásokban mások, akikre felnéztünk (például a szüleink) hosszasan ecsetelték, hogy az egyes lépéseinkkel nekik milyen károkat okozunk (még akkor is, ha nem is okoztunk), és ez nálunk bűntudatot idézett elő, ami nagyon beleivódott a lelkünkbe, nem tudunk szabadulni tőle.

Írok egy példát.
Olvasd tovább a bejegyzést »

Azt hiszem, azt a korszakot éljük, amikor sokan minden(ki) másra hallgatunk, csak a testünk jelzéseire nem. Úgy viselkedünk a testtel, mintha az autónk lenne: egy tárgy. Ha meghibásodik, például betegség formájában, akkor bekapunk egy tablettát és probléma megoldva. Vagy, ha nagyobb a baj, elvisszük az orvoshoz és kivetetjük, kicseréltetjük a hibás alkatrészt. Ha pedig teljesen megbolondul (például elszaporodnak a selejtes sejtjeink, azaz rák keletkezik), akkor jól megijedünk és még drasztikusabb módszerekhez folyamodunk.

Nem tesszük fel a testünknek a kérdést, hogy “Kedves testem, mi a baj, mit akarsz nekem jelezni ezekkel a tünetekkel? Mit tehetnék érted, hogy újra jól tudj működni?”

Olvasd tovább a bejegyzést »

Ha már annál a kérdésnél tartottunk, hogy egy baleset véletlen-e vagy sem, és hogy az elszenvedőjének lejárt-e az ideje, ezzel kapcsolatban egy érdekes, velem megtörtént eseményt fogok nektek elmesélni.

Úgy alakult az életünk a férjemmel, hogy elég távol lakunk a gyerekkori családjainktól, főleg a munkahelyünk miatt. Viszont időnként meg szoktuk őket látogatni, és régebben az ünnepeket is velük töltöttük. Mivel azonban nem tudunk kettészakadni, mindig választanunk kell, hogy kihez megyünk elsőként. Szívem szerint mindig a család egy bizonyos részét (nevezzük hepinek) választanám, mert ott sokkal jobban érzem magamat a bőrömben, a pozitív hozzáállásuk miatt. A másik rész (a depi) meglátogatása előtt mindig extra páncélzatot kellett magamra öltenem, mert ha nem teszem, leszedik rólam a keresztvizet is.

Olvasd tovább a bejegyzést »

A sorozat elõzõ bejegyzéseiben arról volt szó, hogy hogyan viszonyulunk a halálhoz, és mi az oka annak, hogy nem tudjuk a helyén kezelni az élet eme részét. A mostaniban példákkal érzékeltetném, hogy milyen belénk rögzült viselkedési minták miatt nem sikerül magunkat szeretni.

Ezért most biztosan fogok sok kritikát kapni, de vágjunk bele!

Olvasd tovább a bejegyzést »

Két dolog mindenképpen ilyen:

1. Hogy a helyzet kialakulásában jócskán szerepünk volt. Mert ha nem lettünk volna benne, vagy máshogy viselkedtünk volna, nem alakult volna ki. Sokszor nem is vállaljuk azért a felelősséget, hogy bizony ludasak vagyunk mi IS, nem csak a másik fél. Ludasak vagyunk, mert túl vakon vagy jóhiszeműen viselkedtünk, nem figyeltünk oda valami fontos tényezőre, mulasztottunk, feleslegesen bíztunk a körülményekben, vagy egyszerűen csak hibáztunk. Magyarul: az éber tudatunkat legyőzték a fejünkben élő hiedelmek, félelmek és feltételezések.

Olvasd tovább a bejegyzést »