PostHeaderIcon A jó, a rossz és az energiaáramlás

A napokban több helyről is megkaptam egy lánc e-mailt, ami arra biztat minket, hogy 2010.09.12.-én 21.30-kor rózsafüzér imában alkossunk óriási pozitív energiaforrást, hogy ezzel megmentsük a bolygónkat a “Gonosz bűzös leheletétől”. Ha pedig valaki nem szeretne rózsafüzérezni, az olvashatja helyette a Bibliában Krisztus szenvedéstörténetét, de mindenképpen meditáljon ebben az időpontban.
Köszönöm az e-mailt azoknak, akik megküldték, és megragadom az alkalmat, hogy energetikailag, a keleti filozófiák és a szeretet nyelve szerint kielemezzem (ha nem szeretnétek, hogy a közeljövőben nagyító alá vegyek ilyen e-maileket, akkor kerüljétek, hogy ezek hozzám eljussanak). :-)
Lássuk!

A keleti filozófiák szerint (amelyek régebbiek, mint a kereszténység) a világ energiaáramlásokból áll. Alapban kétfajta energia létezik: a yin (női) és a yang (férfi). Ennek a két energiának az együttese (amit keleten csí-nek neveznek) mindenhol megnyilvánul, mindenhol kering: körülöttünk és a testünkön belül is, a meridiánjainkon. Ha úgy tetszik, ez a két energia együtt alkotja az “Isten”-t. És mivel ez az isteni energia mindenhol kering, jogosan következik belőle, hogy bennünk is megvan. Azaz, az Isten bennünk is létezik! Ezért van a szankszkrit nyelvben az a szó, hogy “Namasté”, ami annyit jelent, hogy “A bennem levő Isten üdvözli a benned levő Istent.” És ezért erősen sántít az a megközelítés, hogy Isten egy szakállas idős bácsi, aki a felhő szélén a lábát lógatva távcsővel figyeli az embereket, hogy ki mit csinál éppen, és hogy el fog minket dádázni, ha valami rosszat követünk el. És mindjárt az is ki fog derülni, hogy a “Gonosz”-nak nevezett állapot is bennünk létezik, bizonyos feltételek esetén…

Amíg ez az említett két energia harmonikusan tud keringeni bennünk és körülöttünk is, addig nincs baj, jól érezzük magunkat. Akkor van probléma, ha az energia áramlása valami oknál fogva nem harmonikus. Tehát ha túl gyors, vagy éppenséggel megakad.

Felvetődhet a kérdés, hogy mi emberek hogyan éljük meg azt az életünkben a gyakorlatban, ha az energia harmonikusan kering, és hogyan azt, ha diszharmonikusan (bennünk, illetve körülöttünk):
Szerintem valahogy így:

  • Harmonikus keringés = isteni állapot = elmélyültség, boldogság, öröm, igazi szeretet, lazaság, gazdagság, cselekvőképesség, magas rezgésszint, EGY-SÉG.
  • Diszharmonikus keringés = ördögi állapot = harag, félelem, szorongás, feszültség, szegénység, tehetetlenség, alacsony rezgésszint, KÉT-SÉG.

Egészséges emberi reakció szerint az energia akkor kering bennünk harmonikusan, ha valami élettel összeegyeztethetőt, valami pozitívat tapasztalunk: alkotunk, a természet lágy ölén sétálunk, a gyerekünkkel játszunk, stb. És akkor kering diszharmonikusan, ha nem ezt tesszük, például szenvedést látunk. Így azt gondolom, hogy ha valakit az ellazultság állapotába valamilyen szenvedéstörténet olvasása juttat el, és ezt másoknak még javasolja is, akkor ott bizony baj van, lelki betegség! Ez egyfajta szado-mazó, az illető az egészségeshez képest fordítva működik! (Az ÉFT ezt a jelenséget pszichológiai reverziónak hívja, és képes korrigálni.) Mert ennyi erővel a második világháború történetét is lehetne olvasgatni “pihenés” gyanánt…

Tehát, ha Te is megkaptad ezt az említett e-mailt, és szeretnél részt venni a fényláncban, akkor hajrá, de sokkal inkább javaslom azt, hogy valami felemelő történetet válassz a meditációhoz. Például, ha a Bibliánál maradunk, Jézus születéstörténetének, életének, tanításainak, csodatételeinek olvasását. Ha pedig örömet okoz neked a szenvedés, és szeretnél ezen változtatni, akkor javaslom, jelentkezz energetikai helyretételre ide kattintva, mert napjainkban a diszharmonikus energiaáramlásokból vannak a legnagyobb problémák!

Kapcsolódó bejegyzések:

  1. Rossz munkahely, jó munkahely Vajon mi az igazi oka annak, hogy az emberek jelentős része rossz munkahelyen sínylődik, vagy nem talál munkát? Hogy taszítják...

Egy hozzászólás idáig: “A jó, a rossz és az energiaáramlás”

Szólj hozzá!

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Rajongói oldal
Vélemények
"Nagyon szépen köszönöm a leveleket sokat segitettek az oldásban. Mindegyik leveledet tovább küldtem a barátaimnak és nagyon szerették. Várom leveleidet és gratulálok neked! Köszönöm a levelem ihlette blogot (az egyedüllét mint mumus)." - Erzsike az ingyenes szorongásoldó hírlevélsorozatról

"Nagyon szépen köszönöm a nevetésről küldött videót. Bevallom én már évek óta nem tudtam egy jó izűt nevetni. Most úgy nevettem, hogy csorogtak a könnyeim. Hát ez nagyon jó volt.
Tényleg ez nagyon segit. Régen kegyetlen nevetős voltam, de aztán....
Most megint el kell kezdeni, nem nem a gondokra gondolni és a betegségre.
Köszönöm neked." - Vali az egyik hírlevélről

"Köszönöm szépen a hírlevélsorozatot, számomra nagyon tartalmas és érdekes volt. További sok sikert kívánok neked, adja az Ég, hogy minél több emberen tudj segíteni." - Marika a hírlevélsorozatról

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Kérdőív

Szerkesszük együtt a lélekápolás honlapot! Miről olvasnál legszívesebben?

Eredmények

Loading ... Loading ...
Napi bölcsesség
Arthur Golden

“A megpróbáltatás olyan, mint az erős szél. Mindent letép rólunk, ami letéphető, tehát olyannak látjuk magunkat, amilyenek valójában vagyunk.”

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Társoldalak
Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Meghívsz egy teára?

Switch to our mobile site