Kérdezd meg a gyerekedet
Még régebben olvastam egy cikket, amelyben egy aggódó nagymama arról faggatta az orvost, hogy vajon az unokájának (aki már tud beszélni) mi lehet a
baja: ez, vagy egy másik fajta betegség. Hogy hol fáj az unokának, és így tovább. Mintha az orvos ott lett volna, amikor a gyerek problémája kialakult… mintha sokkal jobban tudná, hogy mi a baja a gyereknek. Mintha abban a kicsi testben, amit kívülről érez a gyerkőc, nem is a gyerek lakna, hanem az orvos…
Aztán a napokban ismételten találkoztam olyan esettel, hogy a szülőnek a gyereket is érintő dilemmáiban (itt nem betegségről volt szó) nem jutott eszébe, hogy kifaggassa a csemetét: hogy hova szeretne menni, mit szeretne csinálni.
Ilyenkor mindig felteszem a kérdést, hogy vajon miért nem kérdezzük meg a gyereket magát, ha már tud beszélni, hogy vajon mi lehet a baja, és mit szeretne, mire vágyik a lelke mélyén? Mert egy dolog a feltételezés, amit mi gondolunk a gyerekünkről (hogy mire van szüksége), és egy másik dolog az igazság, amit ő szeretne.
Tehát, miért nem kérdezzük meg a gyerekünket? Milyen családi mintáink, félelmeink és szorongásaink vannak ezzel kapcsolatban?
- Mert minket sem kérdeztek meg a szüleink arról, hogy mi a jó nekünk, mire vágyunk?
- Mert ennyire megszoktuk, hogy a gyerekek nincsenek számításba véve az őt érő döntések meghozatalánál (távolabbról nézve, nincs például szavazati joguk sem)?
- Mert úgy gondoljuk, hogy a gyerek rossz, és nem érdemli meg, hogy figyelembe vegyük?

- Mert ennyivel többre tartjuk mondjuk az orvos véleményét, mint a gyerekünkét?
- Mert nem tudjuk elfogulatlanul végighallgatni a választ?
- Mert félünk tőle, hogy nem fogja elmondani, mert nem bízik bennünk?
- Mert félünk, hogy a gyereknek olyan extra kívánságai lesznek, amit nem tudunk / nem akarunk neki teljesíteni, és ezt nem tudjuk neki elmagyarázni?
- Vagy nem értjük és nem tudjuk feldolgozni, megemészteni, amit mond?
- Mert tudat alatt azt feltételezzük a csemetéről, hogy hazudik (noha van egy olyan mondás, hogy a gyerek mindig őszinte)?
- Vagy mert még a gyerekeink irányába tanulnunk szükséges az empátiát, hogy ítélkezés nélkül meg tudjuk érteni őket?
A helyzet e téren egyébként nálunk az, hogy dacára az otthonról hozott gyerek-kezelési mintáimnak, én szinte mindenben, amiben csak lehet, hagyom dönteni a kétéves lányomat, és mindig megkérdezem, hogy mi a baja, és hogy mire van szüksége. Igen, sokszor nem könnyű, mert el kell neki az ő nyelvén magyarázni, hogy mit miért nem lehet csinálni, ha nem lehet. Ehhez szükséges némi szülői kreativitás és önbizalom. De bízvást állítom, hogy működik a módszer, a lányom igazán életrevaló gyerek, testileg-lelkileg egészséges és biztonságban is érzi magát.
Próbáld ki Te is! Gyakorold a gyereke(i)d megkérdezését (ha vannak), akár a Te saját ügyeidben is, és gyakorold a figyelemmel való végighallgatásukat, mert egy gyerek képes nagyon kreatív tanácsokat adni problémák megoldásához, hiszen másképp látja a dolgokat, mint mi, felnőttek.
Téged a szüleid megkérdeztek gyerekkorodban, hogy mit szeretnél? És Te megkérdezed a gyerekeidet ugyanerről? Ha nem, miért nem?
Kapcsolódó bejegyzések:
- A megfelelési kényszerről Nézzük meg, milyen félelem rejlik a megfelelési kényszer mögött, hogy tudjuk kezelni!...
- Spirituális gyereknevelés Mi is az, hogy spirituális gyereknevelés? Szerintem az, hogy a csemetével való jó kapcsolatunkat helyezzük előtérbe. És ebben sok minden...
- A hernyó nem tud repülni Ha a hernyót megfeleltetjük egy kisgyereknek, aki sok képességnek még nincs birtokában, amit egy felnőtt automatikusan tud (felnőttkor = pillangónál...
- Beteg a gyerek, gyógyítsd a szülőt Ha egy kisgyerek megbetegszik, pláne ha lelki gondjai vannak, rögtön nagyon aggódunk érte és visszük az orvoshoz. A cikk még...
- Szeretet vagy elvárás? Sokan azt hiszik, szeretnek másokat, pedig csak elvárásokat támasztanak velük szemben. A kettő teljesen más!...








Igyekszem minden esetben megkérdezni a gyerekemet, több-kevesebb sikerrel és ha olyan a helyzet dönteni is hagyom.
Valóban nem könnyű és nem a felsorolt okok miatt, hanem mert, bár beszélni tud, nehezen fejezi ki magát, sokszor egyet mond és másat gondol, vagy pedig percenként változtatja a véleményét és akkor megint nehéz kitalálni, hogy akkor tulajdonképpen mit is akar.
Szóval gyakorolok.
Igen, tudom, hogy a gyerekek sokszor következetlenek. Ez teljesen így van. Ilyenkor jön a szülő, hogy átlásson ezeken a nehézségeken. Én általában betudom a fáradtságnak, vagy a körülményeknek. Egy kiadós alvás után könnyebben döntenek.