PostHeaderIcon Az is elég, ha magadat gyógyítod

Sokan keresnek meg olyan problémával levélben, hogy szeretnének segíteni egy testi-lelki problémáktól szenvedő családtagjukon, mert nagyon rossz nézni a családtag kálváriáját. Hogy mondjam meg, hogyan tudnák őt meggyógyítani. Ilyenkor én többnyire azt javaslom, hogy a gyógyítást saját magukon kezdjék. Ez nagyon idegenül hangozhat a mostani kultúránkban, ahol ahhoz vagyunk szokva, hogy erőn felül cipeljük orvostól orvosig a beteg szerettünket, és minden eszközt bevetünk nála a gyógyulása érdekében. Csakhogy biztos tapasztaltad már, ez nem szokott segíteni. Mert a szerettünk csak nem gyógyul, csak megmakacsolja magát, és esetleg még rosszabbul lesz. És itt az is mindegy, hogy kiről van szó: a gyerekünkről vagy a szüleinkről.

Ez egyébként egy emberi dolog, hogy másokon előbb próbálunk segíteni, mint magunkon. Mert azt láttuk, hogy így kell csinálni. Én is nagyrészt a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mennyire hatékonytalan tud lenni.

Nézzük meg, miért nem lehet hatékony a mások meggyógyításának a kísérlete.

  1. Mert mindenki rendelkezik szabad akarattal, ezért az egyetlen ember, akire igazán hatni tudsz, az Te magad vagy. Senki más! Mert ha másra próbálsz a kellőnél nagyobb mértékben hatni, úgy, hogy az illető nem befogadó rá, az visszaüthet.
  2. Azzal, hogy mindenáron segíteni akarsz neki, a te félelmeidet vetíted ki rá. Mert ilyenkor bizony a mi fejünkben élő félelmekről van szó! Arról, hogy nem tartod képesnek őt a saját maga meggyógyítására. Azt gondolod, hogy csak a te segítségeddel tud meggyógyulni, és félsz tőle, hogy neki nincsenek a testébe öngyógyító folyamatok beprogramozva! És ez a félelmed bizony meg is állíthatja a gyógyulását. (Amúgy, szerinted tényleg igaz-e, hogy nem vagyunk képesek meggyógyulni? Ha így van, akkor vajon hogyan tudnak a sebeink maguktól beforrni, a törött csontjaink maguktól összeforrni?)
  3. A családok energetikailag össze vannak kötve, és ha egyik tagban (mindegy, melyikben) gyógyulás áll be, akkor az gyógyítja a többit is! És te is lehetsz ez a gyógyult családtag!

Tehát, gyógyítsd magadat, vedd észre és kezeld valahogy a családtagoddal kapcsolatos félelmeidet, és próbálj meg bízni abban, hogy ő is képes saját magát meggyógyítani. Próbáld meg elengedni a kontrollt az ő egészségi állapota felett!

Leírnék egy példát is, hogy jobban értsük, miről van szó.
A lányomnak nemrég este 39 fok fölötti láza volt és egész nap ment a hasa. ÉFT-vel kezeltem magamon a vele kapcsolatos gyerekkori félelmeimet, amik a következők voltak: nem fog elmúlni, nagyon felmegy a láza, stb… A gyerekorvos azt mondta, hogy vírus okozza, 5 napig még lázas lesz, két hétig menni fog a hasa. Ehhez képest egy nap múlva már nem volt láza, 4 nap múlva pedig teljesen normális dolgok voltak a pelusban. És nem is diétáztattam (annyira)…
Csak annyi volt a dolgom, hogy magamban elhárítsam a gyógyulás akadályait. Hogy magamat meggyógyítsam.

Az pedig ne akadályozzon, hogy “dehát ez csak egy vírus volt, az én esetem egészen más”. Teljesen mindegy, milyen betegségről van szó, a gyógymód ugyanaz.

Te hogyan gyógyítod a hozzátartozóidat? Neked milyen félelmeid vannak a betegségeikkel kapcsolatosan?

Kapcsolódó bejegyzések:

  1. Tedd rendbe magadat! Önmagunk rendbetételét kezdhetjük kívül és belül is. Ez a cikk a környezetünk rendbetételének fontosságára és akadályaira világít rá....
  2. Megnyílt az Online Öngyógyító Klub! Egy örömhírt osztok meg Veled: az előre megígérthez képest kicsit később, de megnyílt a www.lelekapolas.hu Online Öngyógyító klubja! Hogy miről...

Egy hozzászólás idáig: “Az is elég, ha magadat gyógyítod”

Szólj hozzá!

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Rajongói oldal
Vélemények
"Nagyon szépen köszönöm a leveleket sokat segitettek az oldásban. Mindegyik leveledet tovább küldtem a barátaimnak és nagyon szerették. Várom leveleidet és gratulálok neked! Köszönöm a levelem ihlette blogot (az egyedüllét mint mumus)." - Erzsike az ingyenes szorongásoldó hírlevélsorozatról

"Nagyon szépen köszönöm a nevetésről küldött videót. Bevallom én már évek óta nem tudtam egy jó izűt nevetni. Most úgy nevettem, hogy csorogtak a könnyeim. Hát ez nagyon jó volt.
Tényleg ez nagyon segit. Régen kegyetlen nevetős voltam, de aztán....
Most megint el kell kezdeni, nem nem a gondokra gondolni és a betegségre.
Köszönöm neked." - Vali az egyik hírlevélről

"Köszönöm szépen a hírlevélsorozatot, számomra nagyon tartalmas és érdekes volt. További sok sikert kívánok neked, adja az Ég, hogy minél több emberen tudj segíteni." - Marika a hírlevélsorozatról

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Kérdőív

Szerkesszük együtt a lélekápolás honlapot! Miről olvasnál legszívesebben?

Eredmények

Loading ... Loading ...
Napi bölcsesség
Ismeretlen szerző

„A kritika egy olyan ember hajózási teljesítménye, aki sosem
hagyta el a szárazföldet.”

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Társoldalak
Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Meghívsz egy teára?

Switch to our mobile site