Hogy ne az új függönyt kelljen megenni csipsszel 2
Az előző írásban (amit ide kattinva érhetsz el) arról volt szó, hogy milyen negatív hiedelmeink vannak a pénzzel kapcsolatban. Hogy mennyire
tudunk gyűlölni egy egyszerű eszközt, ami energiát képvisel (illetve hogy mennyire tudunk félni tőle), csak mert ezt láttuk gyerekkorunkban a környezetünktől…
Pedig, ha valamitől félünk, az bizony a markában tart minket, és messze nem mi irányítjuk őt, hanem ő irányít minket! A bábjává válunk!
Tehát, a pénz napjainkban sok szorongás forrása, mégpedig azért, mert sok tévhitet vettünk át a környezetünktől a “piszkos anyagiakhoz” fűződően. Gondolj csak bele, hogy mennyi mindent elkövetünk, hogy ne legyen pénzünk. Hiszen egy gyűlölt eszközből minél kevesebb van, annál jobb. Nem kérjük meg a munkánk értékét, a meglévő pénzünket elszórjuk érzelmi alapú vásárlásokra (új függöny), eceterá. És, mint egy megvadult macska, irigykedünk, fújunk azokra az emberekre, akiknek van mit a tejbe aprítania.
Viszont a másik oldalon (tudat alatt) érezzük, hogy az élethez igenis szükségünk van a pénzre. Hiszen a pénz energia! Ugyanolyan energia, mint napenergia, ami nélkül nem élhetünk. Ezért szorongunk, mert két, egymással
gyökeresen ellentétes hit munkál bennünk: érezzük, hogy szükségünk van pénzre, viszont a gyerekkorunkban a családi minták miatt kialakult szokásaink, a mumusaink odaadatják velünk a pénzünket másoknak.
Láttál már “romlatlan” gyereket, ha csak úgy pénzt adtak neki? Szerinted visszautasítja? Naná hogy nem! Örül neki és elfogadja! A gyerekek ösztönösen tudják, hogy a pénz csupán eszköz, aminek az értéke attól függ, mire fordítjuk. Ha értéket adunk másoknak belőle, akkor érték. Ha nem értékteremtésre használjuk, akkor nem érték.
És hogyan tudjuk ezeket a hiedelmeket helyretenni?
A legnagyobb baj, hogy az egészséges pénzkezelésről vagy van fogalmunk, mert a családtól megtanultuk, vagy nincsen, mert nem tanultuk meg. Ha nincsen, akkor elég nehéz összeszedni ezt a tudást, hiszen eddig nem tanították sehol. Az iskolákban biztosan nem sajátíthattuk el… De egyrészt tanulhatunk a gyerekektől, figyelhetjük őket, hogy hogyan viszonyulnak a pénzhez. Másrészt az Interneten már sok weboldalon szerezhetünk magánpénzügyi ismereteket! Kiváló könyvek is a rendelkezésünkre állnak! Az egyik ilyen könyv, ami nagyon gyakorlatias szemléletű (és ezért nagyon tetszik nekem) Louis P. Frankel: A rendes lányok miért nem lesznek gazdagok? című műve. Szeretettel ajánlom figyelmedbe! Lehet, hogy a címe előítéleteket generál benned, de javaslom, hogy próbáld meg a negatív érzéseket félretenni, és úgy olvasni a tartalmát. Sokat segíthet magadat rendbetenni anyagilag!
Te hogyan kezeled az anyagi nehézségeidet? Olvasol ilyen könyveket, megfogadod a tanácsaikat?
Kapcsolódó bejegyzések:
- Hogy ne az új függönyt kelljen megenni csipsszel 1 Napjainkban a szorongások egyik fő kiváltója a pénz! Lássuk hát, hogy miért is van így! És nézzük meg, hogy így...
- Látszik, hogy te nem nézel tévét… A TV valóban olyan rossz, mint ahogy beállítják, vagy lehet azért találni kulturált műsorokat is?...
- Pénzstressz Már többször megkaptam e-mailben egy, a pénzről szóló kínai bölcsességet, ami kissé fel szokott dühíteni. Legutóbb pár hete történt ilyen,...
- A fagyiról jut eszembe Példa egy olyan mondatra, amelyet ha sokszor mondasz, megakasztod az energia áramlását a környezetben, és ezzel hiánybetegségeket okozol....
- Kő vagy kenyér? Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel - tartja a mondás. Viszont ezt sokan félreértelmezzük vagy félremagyarázzák. Egészen addig, amíg rá...








A penz valoban 1 eszkoz, viszont nagyon fontos eszkoz, sot azt is mondhatnank, hogy a testi-lelki dolgok legfontosabb kiegeszito “eszkoze”, ami nelkul nem tudnank letezni, ha csak nem egy oslako kozossegben leteznenk, ahol nem ismerik a fizetesi eszkozt.
Nem mondhatnam, hogy egyszeru feladat, de nagyon megkell gondolni, hogy mikor es mire koltok es miert, ezt feltetlen megkell tanulni, ahhoz, hogy ne legyenek anyagi gondjaink.
Nagyon fontos, hogy addig kell merlegelni es gondolkozni, aztan eldonteni, a fentieket, amikor meg van penzunk!
En, mint irtam mar elozoleg, hogy csaladi segitseg nelkul
kezdtem el a sajat kis eletemet, igy volt alkalmam arra, hogy megtanuljam beosztani, azt amennyim van.
Volt amikor netan “megszorultam” meg az elejen, es nagyon megalazonak tartottam, azt, amikor anyagi segitsegre, kolcsonre lett volna szuksegem es elutasitottak, holott En mindig segitokesz voltam.
Nos ez eleg jo lecke volt es innentol kezdve kezdtem el takarekoskodni, de mivel nem volt “mibol” altalaban, ezt ugy oldottam meg, hogy amit sajatkezuleg es onerobol megtudtam teremteni es elvegezni, azert nem “fizettem”.
pl igy tanultam meg varrni, mivel a gyermekeimnek a Burda
ujsag segitsegevel varrtam a ruhait, vagy a praktika ujsag
amibol a hazat szepitgettuk, a kerteszkedes stb.
Aztan az elelem.
Mivel sokat jartunk videken, ott a szezon idoben felvasaroltam tobb gyumolcsot es zoldseget, s azt lefagyasztottam.
Tehat ezek a praktikak voltak azok, amik segitettek abban, hogy valahol megis megtudjak “sporolni” arra az eshetosegre, ha esetleg anyagi bajba kerulnek.
A mai napig igy elek, es a mai napig a burdabol varrom meg sajat reszemre azt a darabot, amire esetleg szuksegem van, mert igy kapok 1 kulonleges db-ot es nem kerul 1 vagyonba.
Igen vannak irigyeim, de ez a lehetoseg mindenki szamara adott csak elni kell vele.
Nem beszelve arrol, hogy szepito szalonokba sem jarok, mivel azt itthon is megtudom oldani.
Nos igy tehettem meg azt is, hogy csakugy “lazan” lecserelhettem a fuggonyomet, nem beszelve arrol, hogy maradek anyagkent fillerekert jutottam hozza, es En varrtam meg, de olcsobban jottem ki, mint 1 doboz nyugtato
tabletta megvetelevel, s igy meg a “jobb agyfeltekem” is
meglett mozgatva.
Tanuljunk meg teremteni, alkotni, es nem mindig a keszt
valasztani, mert ily modon megtudjuk fogni a penzt, ami
olyan, mint a vizcsapbol, folyo viz.
Nagyon gyorsan elfolyik, ha nem akadalyozzuk meg a folyast, akkor csak rafizetunk!
Éva,
Nagyon jó, hogy nem voltak olyan negatív érzelmeid, amelyek miatt ne tudtad volna megtanulni saját magadtól kezelni a pénzt.
És annak is örülök, hogy szeretsz alkotni, és hogy sok mindent megoldasz magad.
Én inkább arra értettem ezt a dolgot, hogy ha nekiállunk költekezni, mert ilyen is van, akkor ne az érzelmeinkre hallgatva tegyük, hanem legyünk tudatosak. Csináljunk befektetéseket a lakásunkba is! És most a Feng Shuit hoznám fel példának: ha megveszel egy függönyt, akkor tudd, hogy oda, ahová veszed, miért kerül. Miért illik arra a helyre a lakásban, milyen életpozíciódat fogja erősíteni, hogyan változtatja meg a lakás energiarendszerét, mit fogsz bevonzani, ha ránézel a függönyre? Ezen elgondolkodtál már?
Pontosan ez a jelenlegi problemam, ugyanis tortent, hogy a Ferjem meglepetest csinalt Nekem az Edesanyam halala utan, es teljesen atrendezte a nappalit, ami aztan “meglepett”!
Minden barna lett, szornyu!
Barna szonyeg, drapp fal, s a mennyezeten valami fa szinu barna dekoracio, es oliva zold kanape, s faszinuek a butorok. Nagyon meglepodtem, annyira, hogy szohoz sem jutottam, mivel nem szerettem volna megbantani, de En fejfajast kapok ezektol a szinektol!
A Baratnoim is amikor eljonnek hozzam, egy felora mulva megfajdul a fejuk, ugyhogy ebben Neked nagyon igazad van, es En oda figyelek, viszont a Ferjem nem.
Engem a vilagos szinek megnyugtatnak, pl. a kek, a feher, s valoban ahogyan Te is irtad a sarkokban a virag, s a szines gyertyak pl.
Nem beszelve arrol, hogy a nappalit inkabb egy koporsohoz
tudnam hasonlitani ezzel a szin osszeallitassal.
Ugyhogy most ezen munkalkodom tudatosan, s nem irigylem Magam, viszont az ismeroseim mindig azt mondjak, hogy Neked milyen aranyos Ferjed van!
Igen megtudd lepni, meg ennyi ev utan is, mintha dirrekt
csinalna!
Koszonom aranyos vagy es igy tudom, hogy megertesz, de most amikor irok a nappalirol, mar jobban verr a szivem, gondolom Te megertesz, mert a parom nem!