PostHeaderIcon Tedd rendbe magadat!

Nemrég egy holisztikus oktatási anyagban olvastam egy gondolatot, ami nagyon megfogott. Mégpedig ezt: “A nyugati és a keleti orvoslás között döntő különbség, hogy a nyugati szemlélet szerint az orvos kiemeli a környezetéből a beteget, mint a halat a vízből, “kiszedi” a szerveket, kezeli, megpróbálja rendbe rakni, aztán visszateszi abba a koszos vízbe, amelyben eddig élt. A keleti szemlélet megtisztítja a hal teljes szervezetét, a vizet, amelyben él, sőt, még adalékanyagokat is juttat az éltető közegbe, hogy még egészségesebb legyen az a környezet, amelybe visszakerül.”

Hogy miért írom le ezt?

Mert most arra buzdítalak, hogy tedd rendbe magadat! Ne várj az orvosok segítségére, hogy megszereljenek, hanem kezdd el tisztítani magadat kívül-belül.

Eddig a rossz érzelmeiddel való megbirkózás volt hangsúlyos az írásokban, most arra fogok rátérni, hogy a belső munkán kívül milyen egyéb módokon tudod magadat rendbe tenni. Persze az érzelmekről is lesz szó.

Tehát, milyen egyéb módokon tudod magadat rendbe tenni? Például azzal, hogy rendbeteszed a környezetedet. Itt a tavasz, lehet nagytakarítást csinálni, selejtezni. A nagytakarítás és a selejtezés segít harmóniába hozni a kínaiak szerint körülöttünk mindenhol keringő energiát, a csít. Ha a természethez is igazodni akarsz a tisztulási folyamat elvégzésében, akkor most kitűnő alkalom van rá, mert a takarítást és a selejtezést csökkenő Hold idején lehet a legjobban elvégezni – márpedig a Hold két napja fogy, és még fogyni fog majdnem két hétig.

Tehát, csinálj nagytakarítást, és selejtezd a tárgyaidat! Amit 2-3 éve nem használsz, azt add el, ajándékozd el vagy dobd ki! És ha nem megy, akkor beszéljünk ennek az érzelmi akadályairól!

  • Szoronghatunk a régi ínséges idők miatt, amik arra biztatnak minket, hogy semmit se dobjunk ki, mindent becsüljünk meg. Igen ám, de vajon az-e a megbecsülés, hogy tároljuk, de nem használjuk? Szerintem nem.
  • Félhetünk amiatt is, hogy ha eladunk, elajándékozunk valamit, akkor később, ha mégis kelleni fog, nem lesz rá módunk, hogy újra megszerezzük. Mi is ez? Nem bízunk a saját erőnkben, ha úgy tetszik, Istenben, hogy ha tényleg igazán kelleni fog, akkor képesek leszünk előteremteni!
  • És parázhatunk amiatt is, hogy ha megszabadulunk egy olyan tárgytól, amit valakitől kaptunk, akkor az ajándékozó megharagszik. Itt egyrészt gondolatban kezelhetjük az illető sértődését: megbeszélhetjük vele, hogy nem őt akarjuk megbántani, csak nincs szükségünk a tárgyra. Másrészt jusson eszünkbe, hogy ez is a bűntudattal való manipulálás – ami ugye peregjen már le rólunk, hiszen semmi rosszat nem csináltunk.

A selejtezéssel kapcsolatos szorongásokat és félelmeket egyébként lehet úgy is csökkenteni, hogy teszt-selejtezést csinálunk: azaz, összepakoljuk a selejtezésre váró holmikat egy halomba, és adunk magunknak két hetet, amíg eldöntjük, hogy megszabadulunk-e tőlük, vagy sem, és ha igen, mit tartunk meg. Csak vigyázz, nehogy mindent megtarts… :-)

Nálad milyen érzelmi akadályai vannak még a selejtezésnek? És te milyen egyéb módokon teszed még rendbe magadat?

Kapcsolódó bejegyzések:

  1. Energiatoxinok Ez a bejegyzés kapcsolódni fog az előzőhöz, ami arról szólt, hogy tedd rendbe magadat. Tehát, hogyan is tudod még rendbetenni...
  2. Az is elég, ha magadat gyógyítod Avagy, hogyan gyógyíthatod hatékonyan a szeretteidet anélkül, hogy orvostól orvosig cipelnéd őket?...
  3. Beszéljünk a hátországodról Az árvizek során mindig látjuk, hogy mi történik egy alapok nélküli házzal... Sokkal kevésbé áll ellent a víz ostromának, hamarabb...
  4. Milyen hatással van ránk a környezetünk? Ez az írás arról szól, hogy milyen hátrányod lehet belőle, ha számodra diszharmóniát megtestesítő tárgyakkal (és nem a megfelelő helyeken)...
  5. Hogyan bánjunk egy szorongó emberrel? A szorongó emberekkel sokan nem tudnak kellőképpen bánni. Nem tudják, mit jelent az a jó szó vagy tett, ami mindenkinek...

3 hozzászólás idáig: “Tedd rendbe magadat!”

  • Aniko szerint:

    Szoktam selejtezni, a nagytakarítások is a véremben vannak.
    Egy Húsvét előtt, egy augusztusban (mert a szülőfalumban akkor van búcsú, és ilyenkor szépül a falu is, redőnyt és kerítést is ilyenkor fest át mindenki), egy karácsony előtt.

    Magamat rendbe tenni eddig nem nagyon kellett. Eddig. Mostanra halmozódott fel bennem annyi minden, amit már tudatos “önkezelés” nélkül nem lehet kitakarítani.

    Köszönöm írásaid.

  • Eszter szerint:

    Valóban rengeteg ruhám gyűlt fel mióta megvan a fiam. A valóság az, hogy egy csomó méretből van egy csomó ruhám és mivel folyamatosan változott a méretem megtartottam őket.

  • Irdatlan mennyiségű papír halmozódott fel nálam. Ezeket napokig válogatom, mérlegelem, kellhet-e még?

    A legtöbbje természetesen mappába van rendszerezve, de tudom, hogy azokban is vannak teljesen feleslegesen tartogatott darabok.

    Már javasoltam itthon, hogy építsünk a ház mellé egy irodát. :)

Szólj hozzá!

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Rajongói oldal
Vélemények
"Nagyon szépen köszönöm a leveleket sokat segitettek az oldásban. Mindegyik leveledet tovább küldtem a barátaimnak és nagyon szerették. Várom leveleidet és gratulálok neked! Köszönöm a levelem ihlette blogot (az egyedüllét mint mumus)." - Erzsike az ingyenes szorongásoldó hírlevélsorozatról

"Nagyon szépen köszönöm a nevetésről küldött videót. Bevallom én már évek óta nem tudtam egy jó izűt nevetni. Most úgy nevettem, hogy csorogtak a könnyeim. Hát ez nagyon jó volt.
Tényleg ez nagyon segit. Régen kegyetlen nevetős voltam, de aztán....
Most megint el kell kezdeni, nem nem a gondokra gondolni és a betegségre.
Köszönöm neked." - Vali az egyik hírlevélről

"Köszönöm szépen a hírlevélsorozatot, számomra nagyon tartalmas és érdekes volt. További sok sikert kívánok neked, adja az Ég, hogy minél több emberen tudj segíteni." - Marika a hírlevélsorozatról

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Kérdőív

Szerkesszük együtt a lélekápolás honlapot! Miről olvasnál legszívesebben?

Eredmények

Loading ... Loading ...
Napi bölcsesség
Anthony de Mello

- Mit tegyek, hogy szeressem a felebarátomat?
- Ne gyűlöld többé önmagadat!
A tanítvány sokáig és komolyan gondolkodott ezeken a szavakon, majd visszajött, s így szólt:
- De én túlságosan is szeretem magamat. Önző és énközponti vagyok. Hogyan szabaduljak meg ezektől?
- Légy barátságos magadhoz, akkor az éned elégedett lesz, s szabaddá tesz arra, hogy a felebarátodat szeresd.

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Társoldalak
Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Meghívsz egy teára?

Switch to our mobile site