Beszéljünk a munkádról
január 31st, 2010
Úgy vélem, egyre aktuálisabb a téma, úgyhogy ideje megvitatni! Most egy kicsit a munkahellyel kapcsolatos szorongásokról lesz szó. Arról, hogy milyen okai lehetnek például annak, ha megmaradunk egy rossz munkahelyen? Hogy miért nem keresünk újat? Milyen hibákat szoktunk elkövetni, amivel veszélyeztetjük a munkánkat? Jó szokásomhoz híven egy példán fogom érzékeltetni.
Az egyik családtagom dolgozott egy helyen, ahol pénzt is kezelt. Ennek a pénzkezelésnek a feltételei ott katasztrofálisak voltak: a pénztároló fiók nem volt zárható! Amellett, hogy ez szabályellenes, a józan paraszti észnek is 
ellentmond: gondolj bele, rád bíznak valamit, felelős vagy olyanért, amit nem tudsz biztonságosan tárolni. Az nyúl bele, aki csak akar. Így nem lehet felelősséget vállalni! Ha ezt egy munkaügyi ügyvéd megtudná, valószínűleg fogná fejét rendesen.
Az előzőekből kifolyólag is voltak nagy visszaélések. A családtagomnál még olyan is előfordult, hogy a hanyagság miatt annyi hiány keletkezett, hogy nem kapott fizetést, sőt, még neki kellett kipótolnia a hiányt, befizetnie a pénztárba. És a főnökének esze ágában sem volt javítani a helyzeten (beszerezni egy zárható szekrényt).
De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy amikor adódott egy álláslehetősége egy nagy valószínűséggel sokkal kulturáltabb helyen, ő nem váltott állást.
Hogy miért nem?
Azért, mert ezen a hanyag helyen a főnöke azt mondta (szívhez szólóan), hogy “Ugye, számíthatok rád?”
Ha nincs kellő önbizalmunk, egy ilyen mondat képes bennünk akkora jó érzést kelteni (pár órára), ami feledteti az összes álmatlan éjszakát, amit korábban átéltünk. A jövőre vonatkozó sanyarú kilátások is elsikkadnak. Azt a hamis biztonságérzetet kelti, hogy valakinek fontosak vagyunk. Na igen, de milyen áron? Olyan áron, hogy eladjuk a lelkünket az ördögnek.
Ha mögé nézek, ez enyhén szólva is érzelmi zsarolás. A kódolt üzenet az, hogy: “Ha nem csinálod azt, amit én mondok, akkor hálátlan perszóna vagy”. Az egészséges az lenne, ha párosulna egy olyan kijelentéssel, hogy: “Ugye, számíthatok rád? Cserébe mindent megteszek azért, hogy megoldjuk ezt a biztonsági problémát.”
Tehát a hiba itt például az volt, hogy a családtagom nem volt egészségesen önző, és engedett az érzelmi zsarolásnak. Belement egy olyan viszonyba, ahol ő örök vesztes volt. Továbbá nem nézett utána, hogyan is néz ki egy szabályos pénzkezelési rendszer. Nem tudta, hogy hogyan kell vigyázni az ügyfelek pénzére!!! (Hab a tortán, hogy később belekeveredett egy botrányba, ami miatt elküldték…)
(A készülő könyvem egyébként sok olyan ötletet fog tartalmazni, amelyel a hasonló érzelmi zsarolások érzelmi hatása csökkenthető vagy megszüntethető…)
Te voltál már hasonló helyzetben? Sikerült megoldani? Ha igen, hogyan?
Ha még nem vagy feliratkozva a hírlevélre, de szeretnél értesítést kapni az új blogbejegyzésekről és letölteni egy ingyenes elektronikus könyvecskét a szorongások oldásáról, Kattints ide!
Kapcsolódó bejegyzések:
- Döntéseink szorításában Ha sokszor érzed magadat döntésképtelennek, lehet hogy túlságosan hallgatsz az érzelmi zsarolókra a környezetedben. Itt tippeket kaphatsz, hogyan tudod ezt...
- Hogyan sodorhat bajba az egészségtelen bűntudat? Sokszor van olyan, hogy észre sem vesszük, hogy a fejünkben élő kényszerképzetek és bűntudat miatt bajba sodorjuk magunkat. A saját...
- Egy gyógyulás története Tipikus példa arra, hogy milyen lelki blokkok, hitek miatt alakul ki a munkahelyi stressz, és hogyan tudjuk azt oldani....
- A túlérzékenységről A bántásokra való túlérzékenység, depressziós hajlam nem bűn. Hanem egy lelki sérülés következménye. Nézzünk mögé!...
- A hernyó nem tud repülni Ha a hernyót megfeleltetjük egy kisgyereknek, aki sok képességnek még nincs birtokában, amit egy felnőtt automatikusan tud (felnőttkor = pillangónál...
Kategóriák: 
Címkék: 
Kedves Titi! Először is előre szeretném bocsátani, hogy szívesen vállalnám újból, amik velem a munkahelyemen történtek, mert sajnos jelenleg nincs munkám és ez megőrjít. Ehhez még hozzá kell tennem, hogy ma a munkahelyeken kimondottan élvezik a főnökök, hogy szorongjanak az emberek, ezért olyan feladatokat is adnak nekik, amelyeket nem kellene megcsinálniuk, de félve a munkanélküliségtől inkább megcsinálják. Ma százszor is meggondolja valaki, hogy a “biztos” rosszból a “bizonytalan jóba” menjen, vagyis hogy új munkahelyet próbáljon ki. Minden főnök “megérzi”, ha a jól dolgozó embere netán más hely felé is tekintget és ekkor bizony jöhet a lelki zsarolás. Ha az ember olyan, mint például én és a fent leírt eseted, elgondolkodik: menjek el egy új kollektívába, itt már mindent megszoktam, igaz, hogy nem mindig olyan a főnököm, (sőt többször inkább nem) mint amit megérdemelnék, de hát azért nem hagyom cserben. Ha pedig szól egy pár jó szót, képesek vagyunk az addigi rosszakat “elfelejteni”.
Visszatérve rám több, mint 20 évig dolgoztam egy külföldi pénzintézetben (bankban). Mindig felső vezető mellett dolgoztam, akik meg voltak velem elégedve, sőt bátran mondhatom, hogy szerettek és megbecsültek. Rengeteget túlóráztam, amit nem fizettek ki, mert azt mondták: ez a munkakörömmel jár.Sokszor szombaton is be kellett menni, ezt kifizették (nagy nehezen). Az utolsó fönököm mellett 8 évig dolgoztam. Na, ő aztán tudta, hogy kell egy embert állandó szorongásban tartani. Voltak néha “jó” napjai is, amikor egész elviselhető volt. Az “érzelmi zsarolás” nála napi szintű volt. Szinte állandó stresszben tartotta az embert és folyton kiabált, ami ugye más főnöknek is a szokása. Legtöbbször velem, mert akivel kellett volna, azzal nem mert. Mindig azt mondta: én állok hozzá a legközelebb ezért velem kiabál. (lelki terror) Érezzem magam megbecsülve, hogy kitüntet ezzel.Sokszor csináltam neki olyan “munkákat”, ami az ő családi ügyeinek az elintézése volt, tehát abszolút nem tartozott a munkakörömhöz. Ha munkaidő vége után egy órával készülődtem volna, akkor megkérdezte (szerinte viccből) “csak tán nem haza szeretnél menni ilyen korán?” A munkaidő vége az minimum 1 óra túlóra után volt, akkor szerettem volna hazamenni. Hozzáteszem még azt is, hogy reggel mindig jóval előbb voltam bent. Sokszor gondolkodtam el, hogy miért is van ez így? Biztosan bennem van a hiba és élvezi, hogy stresszelhet, hiszen kiszolgáltatott helyzetben van a dolgozó, mert helyére rögtön tíz jön. Ezt hangsúlyozták is nálunk mindig, hogy ennek azért legyünk tudatában. Próbáltam magamban meg ideológizálni, hogy miért van mégis néha olyan érzésem, hogy bíznom kell benne. Aztán egyszer csak jött egy fúzió (két bank között). Én abszolút úgy éreztem nincs semmi és nem lehet semmi probléma, hiszen én szívvel, lélekkel a főnököm mellett álltam (mindig megvédtem, ha rosszat mondtak rá, szüksége van rám, hiszen ennyi év alatt már minden a kisujjamban volt stb.) ezért én BÍZOM benne és nem nézek más állás után. Persze ehhez, még az is hozzájön, hogy 50 éves kora után az ember nem nézeget más állás után, örül, ha van neki. Talán már ki is lehet találni, hogy a szorongásom beigazolódott, akinek én szívemet, lelkemet kitettem éveken át, egyáltalán nem törődött velem és cserbenhagyott. Nekem kevés vigasz, hogy azóta az én volt, igen magabiztos főnökömet is “lapátra tették”.
Ennyi az én történetem, de most még mindig fenntartom, amit az elején írtam, mert bár tudom, hogy az a “rossz” ami volt sehol nincs ahhoz képest, mint ami most van.
Kedves Titi,a munkahejel kapcsolatos dolog velem is tortent meg rossz dolgok,es ugy mentem dolgozni mintha a vagohidra mennek.
Denehezen,mivel gyava voltam egy ideig huztam a dolgot ,ideges voltam feszult,es fajt a fejem,maga a munkamat szerettem,de a fonokkel kis gond volt,es felattam.
szerencsere most ahol vagyok jol erzem magam ,sokat nevetek,tobb a melo is idom nincs gondolklozni sokszor,de jo minden,a munkatarsak is eddig,oke,kijovok veluk.
Persze minden embernek van rigojaja,kitapasztaltam es ugy alkalmaszkodom hozzajuk,meg ha egy kicsit adok le magambol.
“Szinte állandó stresszben tartotta az embert és folyton kiabált, ami ugye más főnöknek is a szokása. Legtöbbször velem, mert akivel kellett volna, azzal nem mert. Mindig azt mondta: én állok hozzá a legközelebb ezért velem kiabál. (lelki terror) Érezzem magam megbecsülve, hogy kitüntet ezzel.”
Marika, igen, tudom, ez a “szeretetkiabálás”. Mindenféle mondvacsinált indokokkal. Azért kiabálok veled, mert más főnök is ezt csinálja (ha más a kútba ugrik…), meg azért kiabálok, mert szeretlek. Brrr. Szerintem inkább azért kiabált egy nála gyengébbel, azért volt ilyen nagylegény, mert senki sem volt, aki igazán a körmére nézett volna.
Biztosíthatlak, hogy van ennél normálisabb viselkedés is, és az életkor miatt még nem muszáj villámhárítónak lenni.
Izabella,
Ahogy mondod, minden embernek van rigolyája, és ha kitapasztalod, és megtanulod kezelni, az nagyon hasznos tud lenni!