Az agyunk működése

Biztosan hallottál már róla, hogy az agyunk páros szerv, azaz két részből áll, hasonlóan a tüdőnkhöz, a vesénkhez és más páros szerveinkhez. És valószínűleg azt is tudod, hogy az agyféltekék különböző funkciót látnak el az életünkben. A jobb agyféltekénk irányítja a testünk bal oldalát, és ő felelős például azért, hogy kreatívak legyünk, hogy ötletek jussanak az eszünkbe, hogy vágyaink legyenek. A bal agyféltekénk pedig a testünk jobb oldalát vezérli, és ő felelős azért, hogy az ötleteinket cselekvő módon meg is valósítsuk. Ebből az következik, hogy az életünket csak akkor tudjuk emberi módon élni (azaz gondolkodó ÉS cselekvő emberként), ha a két agyféltekénk megfelelően fejlett és összedolgozik, egymással összhangban együttműködik, egységet alkot. Ekkor vagyunk lelkileg is egyensúlyban. Ha a két agyféltekénk nem működik jól együtt, vagy nem kellőképpen vannak megtornáztatva az agysejtjeink, akkor lelki zavarok következhetnek be.

Igen ám, de mi van akkor, ha az egyik agyféltekénk felmondja a szolgálatot?

Nemrég több helyről is megkaptam egy videót, amit talán már láttál, de újra a figyelmedbe ajánlom, mert igazán szemléletesen mutatja be a témát. Mégpedig azon keresztül, hogy egy agykutató a saját agyérrögje miatt megtapasztalta, milyen az, ha csak a jobb agyféltekéje működik folyamatosan, a bal pedig csak szakaszosan.

A videó 18 perces, ennyit kér az életedből. Magyar feliratot tudsz hozzá kérni a View subtitles sorra kattintva!

Neked mi jut eszedbe a témáról?

Nyomtasd, emilezd, mentsd el, oszd meg!
  • Print
  • email
  • PDF
  • RSS
  • Twitter
  • blogtercimlap
  • Facebook
  • Propeller
  • Google Bookmarks
  • Internetmedia
  • Linkter
  • Yahoo! Bookmarks

Ha még nem vagy feliratkozva a hírlevélre, de szeretnél értesítést kapni az új blogbejegyzésekről és letölteni egy ingyenes elektronikus könyvecskét a szorongások oldásáról, Kattints ide!

Ha aktív lélekápolást szeretnél, jelentkezz Skype-os ÉFT tanácsadásra! Kattints ide!

Kapcsolódó bejegyzések:

  1. Az agyféltekék összehangolása Az agyféltekéid harmonikus együttműködéséhez az szükséges, hogy képes legyél álmodozni, és meg is valósítani az álmaidat....
  2. A testünk mint mérőműszer A testünk csodálatosan megmutatja azt, hogy éppen milyen lelkiállapotban vagyunk. És mi sokszor mégsem hallgatunk rá!...
  3. Az életkor, mint kifogás Ismersz olyanokat, akik a problémáik okaként a korukat jelölik meg? Most rávilágítok az igazi indokra!...
  4. Amikor az ápoló szorul ápolásra… A betegségekből való gyógyulás feltétele, hogy oldjuk meg a betegséget kiváltó problémát a fejben. Viszont sokan ezt nem is keresik....

2 hozzászólás to “Az agyunk működése”

  • Andi szerint:

    Ez félelmetes,de egyben nagyon érdekes is volt.
    Szívesen olvasnék az agyféltekék összehangolásáról.

  • Eva szerint:

    Amikor elfogadod azt, hogy az elet nem a napi szuksegleteink kielegiteserol szol, hanem az elet masrol szol, s elindulsz keresni!
    Elkezded megismerni a testedet, mint 1 szerkezetet elkezded tanulmanyozni, itt mar elkezded mukodtetni a jobb agyfeltekedet, mert mar elkezded megtanulni hasznalni a belsoerzekiedet, tehat mar fejlodesnek indul a tudatod.
    Amikor elindulsz ezen az uton, megkeresed a lelek lakhelyet, Megtanulod, hogy a gondolatoknak mekkora jelentosege van, s kozben egyre jobban es tobbet fogsz megtudni az elet igazi valosagarol, de ezt az utat csak Te tudod vegig jarni, szerintem ez az “igazi” tanfolyam. S egyszer csak eljutsz oda, hogy felismered, hogy nem a test iranyit Teged, hanem Te a lelek vagy a tested iranyitoja!
    S ekkor mar ott tartasz, hogy szeretetben, bekessegben es tisztelettel tudsz elni, sot mar megis tudod gyogyitani a sajat kis testedet.
    Ezek nagyon erdekes dolgok, de En ezt vegig csinaltam es tapasztaltam s jogazok es hasznalom a hatodik erzekemet is es igy, most azt mondhatom boldogan elek!
    Mert mit mondott Jezus? Nem azt mondta, hogy eljetek, s majd jovok megmenteni Benneteket!
    O azt mondta, hogy kovessetek, s O a tudatossagot, a belso erzekienk hasznalatat tanitotta! Volt amikor azt mondta, hogy nem En gyogyitottalak meg, a Te eros hited!
    Amikor megismerjuk a lelkunk es a testunk egymassal valo kapcsolatat, akkor mar harmoniaban lesz a ket egyfelteke.
    Mert hiaba cselekszem En a fizikai kezemmel, ha a lelkem, a szivem nem ezt tenne valojaban. Arra kell torekedni, hogy igazsagosan es szerettel eljunk a szivunk szerint, talan oszinte szivbol jovo tetteknek nevezhetnem, mert csak igy lesz meg a harmonia bennunk.
    El kell fogadnunk a lathatatlank, mint letezot, de ezt meg kell keresnunk es ehhez kitartas kell, de “turelem rozsat terem”, ez 1 igaz kozmondas.
    Nyitottnak kell lenni, de nem csak mondani kell, hanem elfogadni es megkell tapasztalni, de ezt az utat csak, mi Onmagunk jarhatjuk vegig, ezt 1-2 tanfolyamon megtanulni nem lehet, ehhez 1 elet is keves neha.
    A hatodik erzek. pl. ezt a konyvet En olvastam es kiprobaltam a technikat, ami levolt irva. 1-er nem sikerult, de aztan gyakoroltam es probalkoztam es nem maradt el a varva vart siker!
    Agykontroll is igy mkodik. Egyszoval ez mind a belso erzekeink hasznalati utmutatoja, de ehhez 1 tanfolyam keves, ezt gyakorolni kell.

Te mit gondolsz?

Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel a hírlevélre és töltsd le ingyen ezt az elektronikus könyvet!
Név: *
Email: *

Fontos! Ha freemailed, citromailed, vipmailed vagy indamailed van, állítsd be a SPAM szűrődet, hogy fogadni tudd a könyv linkjét tartalmazó levelet!
Energia pszichológia
Avagy: az ÉRZELMI FELSZABADÍTÁS TECHNIKA!

Eleged van már abból, hogy nyögvenyelősen tudod csak az érzelmi béklyóidat levetkőzni? Amiről a pszichológusoknak sincs fogalmuk: tudod-e, hogy a negatív érzelmek oka a tested energetikai rendszerében keresendő, így ott is kell kezelni őket?
Kattints ide! Ingyenesen letölthető leírás annak az alapjairól, hogyan tudod gyógyítani a tested diszharmonikus energetikai rendszerét!
Kedvenc szerzőim
Neked is szeretettel ajánlom bármelyik könyvüket!

Barbel Mohr
Erhard F. Freitag
Ranschburg Jenő
Popper Péter
Vekerdy Tamás
John Bradshaw
Susan Forward
Andrew Matthews
Esther és Jerry Hicks
James Redfield
F. Bathmanghelidj
stb.
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel a hírlevélre és töltsd le ingyen ezt az elektronikus könyvet!
Név: *
Email: *

Fontos! Ha freemailed, citromailed, vipmailed vagy indamailed van, állítsd be a SPAM szűrődet, hogy fogadni tudd a könyv linkjét tartalmazó levelet!
Horoszkóp
Nem teljes horoszkóp, de sok mindent megtudhatsz belőle:
Ajándék horoszkóp
Kövess a Twitteren!
A Twitter egy úgynevezett mikroblog, ahol rövid szöveges üzeneteket küldhetsz a bejelölt ismerőseidnek, és azt is láthatod, hogy ők miről beszélgetnek. Itt regisztrálhatsz és elkezdhetsz ismerősöket keresni:

www.twitter.com

Lélekápolás klub
A Facebook egy közösségi oldal, ahol kapcsolatot tarthatsz az ismerőseiddel és megoszthatod velük az élményeidet. Itt regisztrálhatsz és elkezdhetsz ismerősöket keresni:

www.facebook.com

Bejegyzések dátumai
január 2010
H K S C P S V
« dec   feb »
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
A blogbejegyzések képei
A blogbejegyzésekben látható szép képek erről a weboldalról származnak:
SXC fotók
A weboldal készítője
A weboldalt készítette és üzemelteti:
Csendliget Oázis Kft.
csendligetoaziskft-kukac-gmail-pont-com
Keresel valamit?
Ha tetszik az oldal…
... és ha van PayPal fiókod, a rendszeres megtisztelő figyelmed mellett anyagilag is támogathatod a működését! Minden adományt köszönettel fogadunk! Kattints az alábbi gombra:

HősNők_szalkaititi
Partnerek
Szép természetfotók és videók:
A mi utunk oldal

Női újrakezdés - sikerrel:
Nőtudat oldal

Egy igazi Benső Iránytű:
Benső iránytű oldal

Ha szeretnéd a saját női erődet igazán megismerni:
Boszi suli!

Lelki egészség linkgyűjtemény:
Lelki egészség

Ha tetszik az oldal…
... és ha van PayPal fiókod, a rendszeres megtisztelő figyelmed mellett anyagilag is támogathatod a működését! Minden adományt köszönettel fogadunk! Kattints az alábbi gombra:

Kategóriák
Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel a hírlevélre és töltsd le ingyen ezt az elektronikus könyvet!
Név: *
Email: *

Fontos! Ha freemailed, citromailed, vipmailed vagy indamailed van, állítsd be a SPAM szűrődet, hogy fogadni tudd a könyv linkjét tartalmazó levelet!