Adventi meditáció
Hosszasan gondolkodtam, mi legyen a mostani bejegyzésem témája, no nem azért, mintha nem lenne hozzá ötletem. Ellenkezőleg, túl sok téma torlódott fel már bennem egy ideje, úgyhogy a bőség zavarával küzdök. De nem mehetek el a két jeles esemény mellett, amelyek a mostani időszakból adódnak számomra, számunkra.
Az egyik, hogy ma van fél éve, hogy elindult a lélekápolás blog. Ebből az alkalomból szeretném megköszönni a sok értékes hozzászólásotokat és leveleteket, és a biztatást, amit kaptam, hogy folytassam ezt a tevékenységemet, mert hasznosak nektek ezek a gondolatok, van rá igényetek.
A másik, hogy elkezdődött az idei adventi időszak. Nem mintha ez olyan nagy esemény lenne az én életemben – lévén hogy nekem szinte minden 
napom olyan a párommal és a lányommal, mintha mindig advent, karácsony, születésnap, névnap, stb. lenne. Nincs különbség a napok között. És ha összevetem ezt az állapotot azzal az egészen kicsi gyerekkori döntésemmel, amelyet valószínűleg egy nagy családi perpatvar után hoztam (mármint hogy nekem csakazértis normális családom lesz), igazán megérte dolgozni a megvalósulásáért.
Az advent a várakozás ideje. Várunk arra, hogy eljöjjön a fény az életünkbe. Vágyunk az ajándék, vágyunk a fény után, hiszen egyre hosszabbak az éjszakák, és ez eléggé megviseli a szervezetünket. Viszont azt, hogy egészen pontosan milyen is az a fény, amire vágyunk, talán nem tudjuk. Mert be sem merjük magunknak vallani, hogy milyen fényre vágyunk. Talán azt tanultuk gyerekkorunkban, hogy vágyni nem szabad, vágyni bűn. Mindenféle irreális félelmek miatt le akarták törni a vágyakozó énünket, hogy ne érjenek minket csalódások, ha nem teljesülnek be a vágyaink, legyenek akármilyen egyszerűek és ártalmatlanok is. Így aztán a lelkünkben élő kisgyerek megsérült, megtanulta bántani a saját vágyait, és nagyon mélyre el is temette őket.
Viszont vágyak nélkül az élet olyan, mint a sötétség fény nélkül.
Legyen az a házi feladatod a mostani adventre, hogy nem(csak) a rokonoktól és egyéb emberektől kérdezed meg, hogy milyen ajándékot szeretnének karácsonyra. Hanem elmeditálsz, befelé fordulsz, felkutatod a benned élő belső sérült kisgyereket és elsőként őt kérdezed meg: mire 
vágyik? És ha valami olyat mond, amire az ítélkező éned kapásból azt mondaná, hogy “Ez marhaság!”, nem a kisgyereket bántod, hanem ezúttal az ítélkező énednek adsz egy maflást. És amit csak módodban áll, teljesítesz ennek a kisgyereknek.
Biztos fog olyanokat mondani, amelyek nagy anyagi áldozattal járnak. De te lásd meg a kívánságok mögött az óriási szeretetigényt, amely gyerekkorában nem tudott kielégülni. Ezért öleld meg gondolatban ezt a belső kisgyereket, amíg csak jólesik neki!
Mert a szeretetéhség nem elítélendő. Hanem kielégítendő! Ha megmarad, akkor továbbra is úgy fognak költekezni az emberek advent idején, mintha milliomosok lennének, holott talán hitelt vesznek fel, hogy meg tudják ajándékozni a szeretteiket.
Csak a saját maguk szeretetigényét nem pótolják.
Te be mered legalább magadnak vallani, hogy mire is vágysz tulajdonképpen?
Kapcsolódó bejegyzések:
- Kérdezd meg a gyerekedet Vannak olyan rozsdásodó és kallódó kincsek a birtokodban, az életedben, amelyeket lehet, hogy nem használsz, mert eszedbe sem jut, hogy...
Publikálva ebben: Gyerekkori sérülések, Szeretet-figyelem-tisztelet-gyengédség, Ünnepek | 
Címkék: adventi gondolatok, adventi készülődés, Belső gyermek, gyógyító meditáció, igazi szeretet, karácsony szeretet, lelki fájdalom, lelki fejlődés, lelki sérülés, szégyen és szeretet, szeretet éhség, szeretet meditáció, szeretet ünnepe, szívcsakra meditáció
Loading ...
Kedves Titi!
Mar reg ota bevallom, nem csak magamnak, de masoknak is azt, amire vagyom es legtobbet meg is kapom.
Most viszont meg szeretnem ragadni az alkalmat, hogy gratulaljak a blogodhoz, amit mindig orommel olvasok, mert vagy ujat tanulok, vagy megerosodik bennem az, amit mar tudok. Neha pedig mosolygok, mert soraidat olvasva rajovok, nem vagyok egyedul a gondolataimmal es szemleletemmel.
Remelem, meg sok klassz cikket irsz es meg sokszor elgondolkozom, elmelkedem irasaidon. Remelem, meg sok embert megerintesz ugy, mint engem megerintettel. Remelem, meg sok szivet megdobogtatsz es folytatod azt a csodalatos utat, amit jarsz. Remelem, minden vagyad teljesul es sok ajto nyilik meg elotted.
Koszonom, hogy folytatod a blogot, es hogy megosztod velunk bolcsessegedet!
Teri
Kedves Titi!
Köszönöm ezt a bejegyzést, mert felhívta a figyelmemet arra, hogy mennyire fontos, hogy a nagy rohanás közepette olykor magunktól is megkérdezzük: “mit szeretnél valójában?”, törödjünk önmagunkkal és figyeljünk a belső, bölcs hangunkra.
)
Megcsináltam a házifeladatot, amit adtál, és nagyon meglepő választ kaptam a belső gyermekemtől: kötni szeretne. Régebben ez nagyon kedves elfoglaltságom volt. Nagyon kikapcsolt, szinte felért egy meditációval… Talán újra el kéne kezdenem?!
Teri,
Köszönöm a biztatást. Újra.
Szilvia,
Örülök hogy jó volt a házi feladat.
Hajrá kötés! Én is szeretek kötni. Legutóbb, kb. két hete a lyánykámnak kötöttem sálat és sapkát. Igaz, az utóbbit még össze kellene varrni, és még gondolkodok rajta, hogy hogyan béleljem ki úgy, hogy ne fújja át a szél, de majd megsúgja az Univerzum.
Az ERŐ legyen veletek.
Kedves Titi!
Először is szeretném megköszönni Neked a “Szeretteink halálának feldolgozása” c. meditációt, amit többször meghallgatok. Nagyon sokat segített a blogod és a “maszekban” történt e-mail váltásunk. Jó tanácsokat adtál. Nem mondom, hogy túl vagyok már, hiszen sohasem leszek. Tegnap volt férjem halálának első évfordulója. Most már azonban tudok egy kicsit a karácsonyra gondolni. Advent van és a karácsonyban a legszebb a család összetartozása, a szeretet kifejezése a másik irányába. Nem a drága ajándékok a lényegesek. Az olyan ajándékok, amiket Te adsz nekünk, a “lelki” ajándékok a fontosak! A sok-sok megerősítés. Gratulálok a blogodhoz, mely nagyon sokat segített, hogy erős legyek! További szép gondolatokat és szép adventet kívánok Neked! Marika
Én is szeretlek Titi, és az írásaidat is, olyanok, amilyen vagy:), gratula Neked!!
A vágymegfogalmazásra most jó párt embert én is inspirálok, a játék kapcsán, s azt gondolom, az önismeretünk egyik alapköve, hogy legalább merjük, ahogy Te írtad, megfogalmazni vágyainkat. Mert lehet, hogy a szárnyainkat csapkodjuk, de ha nem tudjuk, mik a vágyaink, nem tudunk elindulni, nem látjuk az irányt. Kedvenc szlogenem ezért, hogy ADJ VÁGYAKAT szárnyaidnak, vagyis fogalmazd meg őket!!!
Szeretettel mindenkinek: Gyöngyi
Eloszor is gratulalok a blogodhoz, s ugy erzem, hogy igy
nagyon sok embernek tudsz segiteni.
A feny? Igen Nekem is hasonlo gyermekkori elhatarozasom volt, hogy az En otthonomban nem csak decemberben lesz “feny”, s innen kezdtem kutatni-keresni a teremtot es
hala Istennek megtalaltam a fenyt es a szeretetett.
Mert mi Isten? A szeretet, amit nem csak szavakban kell elmondani, a cselekedeteinkben kell kimutatni, s nem csak az unnepek alkalmaval, hanem a mindennapokban.
En gyermekkoromban mindig annyit gondolkoztam, hogy a karacsony miert nem tarthat orokke, olyan jo volt az a nyugalom, ahogyan keszultek az emberek az unnepekre,s a csaladi osszejovetel, a bekesseg, a szeretett vett korul minket.
Igen mindonknek megkell tanulni, hogy Testunk-otthonunk Isten temploma legyen orokke.
Kovácsné Marikának:
Kicsit későn reagálok, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem vettem az üzenetet, és örülök neki, hogy jössz kifelé a gödörből.
Továbbra is írni fogok, és készülök meglepetésekkel is!