A kedvesség ajándéka

Két hete hétvégén “hivatalosan” is beléptem az EFT (Érzelmi Felszabadítás Technika) alkalmazóinak egyre bővülő körébe azzal, hogy részt vettem az 1146008_heart_shaped_birdselső szintű képzésen. Ez alkalommal szeretném megosztani veletek azt a nagyon inspiráló gondolatot, amelyet a tanfolyam jegyzetében olvastam. Az tetszik benne a leginkább, hogy egyáltalán semmilyen egészségtelen és lehúzó emberi játszma nincsen benne, semmilyen érzelmi zsarolást vagy egymásra mutogatást nem tartalmaz, senki sem húzza a rövidebbet, hanem mindenki nyer!

A kedvesség ajándéka

Egyszer, réges-régen állt valahol egy templom, amelynek közössége nagyon nehéz időket élt át. A hívők száma egyre csökkent, már csak öten maradtak: a lelkipásztor és négy másik tag, valamennyien elmúltak már 60 évesek.

A hegyekben, nem messze a templomtól élt egy visszavonult püspök. A lelkipásztor elhatározta, hogy megkérdezi a püspököt, tudna-e valamit tanácsolni, ami megmenthetné a templomot.889620_american_pastoral_2 A püspök és a lelkipásztor hosszasan beszélgetett, de amikor a tanácsadásra került sor, a püspök egyszerűen azt mondta: “Semmit sem tudok tanácsolni. Az egyetlen dolog, amit mondhatok, hogy közületek az egyik a Messiás.”

A lelkipásztor visszatért a templomba, és elmondta, hogy mit hallott a püspöktől. A következő hónapokban az idős tagok folyton a püspök szavain tűnődtek. “Egyikünk lenne a Messiás?” – kérdezgették minduntalan.

Amint ezt latolgatták, valamennyien különleges tisztelettel és kedvességgel kezdték kezelni egymást, arra a csekély lehetőségre gondolva, hogy hátha tényleg köztük van a Messiás. És arra a mindennél csekélyebb eshetőségre is gondolt valamennyi tag, hogy esetleg ő saját maga a Messiás. És erre gondolván saját magukat is különleges figyelemmel és törődéssel kezdték kezelni.

Ahogy múlt az idő, a templom látogatói egyre többször vették észre a tisztelet és a kedves gyöngédség különleges légkörét, amely a kis templom öreg tagjait körüllengte. Senki sem tudta miért, egyre több látogató tért vissza a templomba. Egyre többen hívták el a barátaikat, és azután azok is elhívták a barátaikat. Néhány éven belül a kis templom ismét ugyanúgy virágzott, mint régen – hála a püspök csodálatos ajándékának.

Ti se feledjétek: a Messiás köztünk van!

(Ismeretlen szerző)

Forrás: Gary Craig honlapja: www.emofree.com

Benned milyen érzéseket ébresztett ez a történet?

Nyomtasd, emilezd, mentsd el, oszd meg!
  • Print
  • email
  • PDF
  • RSS
  • Twitter
  • blogtercimlap
  • Facebook
  • Propeller
  • Google Bookmarks
  • Internetmedia
  • Linkter
  • Yahoo! Bookmarks

Ha még nem vagy feliratkozva a hírlevélre, de szeretnél értesítést kapni az új blogbejegyzésekről és letölteni egy ingyenes elektronikus könyvecskét a szorongások oldásáról, Kattints ide!

Ha aktív lélekápolást szeretnél, jelentkezz Skype-os ÉFT tanácsadásra! Kattints ide!

Kapcsolódó bejegyzések:

  1. Amikor az ápoló szorul ápolásra… A betegségekből való gyógyulás feltétele, hogy oldjuk meg a betegséget kiváltó problémát a fejben. Viszont sokan ezt nem is keresik....
  2. A testünk mint mérőműszer A testünk csodálatosan megmutatja azt, hogy éppen milyen lelkiállapotban vagyunk. És mi sokszor mégsem hallgatunk rá!...
  3. Látszik, hogy te nem nézel tévét… A TV valóban olyan rossz, mint ahogy beállítják, vagy lehet azért találni kulturált műsorokat is?...
  4. Varázsének "Hangügyileg" a saját hangoddal, a saját énekeddel tudod a legjobban az egészségedet támogatni. Énekelj hát bátran saját magadnak!...
  5. Az agyféltekék összehangolása Az agyféltekéid harmonikus együttműködéséhez az szükséges, hogy képes legyél álmodozni, és meg is valósítani az álmaidat....

2 hozzászólás to “A kedvesség ajándéka”

  • Petz Teri szerint:

    Kedves Titi!

    Ezt a kedves kis tortenetet valamikor regen hallottam es akkor is ugyanugy tetszett, mint most. Erdekes dolgok tortennek, mikor megvaltozik a gondolkodasunk es az emberekhez valo hozzaallasunk es amint valtozik a korulottunk levo legkor, az ugy terjed es erint meg embereket.

    Sokszor eszre sem vesszuk, hogy milyen hatassal vagyunk egymasra. Valamikor a szineszetrol tanultam es parbeszedet gyakoroltunk olyan modon, hogy halkan kezdtunk es az egyik szereplo felemelte a hangjat, aztan a masiknak uberelni kellett es o is uberelve lett es igy ment addig, amig orditottak egymassal aztan ugyanugy visszafele.

    Nemreg rajottem, hogy az eletben is ezt jatsszuk.

    Egy masik erdekes tortenetet szeretnek leirni. Ez egy filmbol van, aminek az angol cime: What the bleep do we know? Magyarul valami ilyen lehet: Mi a fenet tudunk? Abban hangzott el, hogy Washingtonban, ahol oriasi volt a bunozesek szama osszejott 100 ember es egy heten at minden nap imadkoztak, meditaltak a bekeert. Mikor a rendorfonoknek bejelentettek a szandekukat, az kinevette oket, de azt mondta OK. majd meglatjuk. Erdekes modon azon a heten drasztikusan lecsokkent a bunozesek szama, amit allitolagosan adatok tamogatnak.

    Meselhetnek meg sok ilyent, az egesznek az a lenyege, hogy minden, amit kikuldunk az univerzumba korbemegy es embereket erint. Ha emeljuk a rezgest, akkor tovabb emelkedik, ha csokkentjuk, tovabb csokken. Ez nem jelenti azt, hogy tokeletesnek kell lennunk, de jo odafigyelni es nyakoncsipni a lelki korokozokat, mielott megfertozunk masokat. Persze ez nem mindig sikerul, de jo, ha legalabb tudatosan nezzuk a dolgokat, amikor lehetseges es felelosseget vallalunk tetteinkert.

    Teri

  • Jakab Gyöngyi szerint:

    Kedves Titi és Teri!
    Jól indul a hétvégém, köszi Nektek, jó volt ezeket a történeteket olvasni.
    Tényleg így van ez az érzésekkel, sztem “kihangosítódnak” egyszerűen, erre gyakran gondolok és “intek” másokat, h. nem érdemes negatív, destruktív gondolatokkal saját magunkat és környezetünket gyötörni. De hát ez a figyelem önmagunkra már a TUDATOSSÁG, hé Lányok:)))
    Szép őszi hétvégét mindenkinek: Jakab Gyöngyi

Te mit gondolsz?

Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel a hírlevélre és töltsd le ingyen ezt az elektronikus könyvet!
Név: *
Email: *

Fontos! Ha freemailed, citromailed, vipmailed vagy indamailed van, állítsd be a SPAM szűrődet, hogy fogadni tudd a könyv linkjét tartalmazó levelet!
Energia pszichológia
Avagy: az ÉRZELMI FELSZABADÍTÁS TECHNIKA!

Eleged van már abból, hogy nyögvenyelősen tudod csak az érzelmi béklyóidat levetkőzni? Amiről a pszichológusoknak sincs fogalmuk: tudod-e, hogy a negatív érzelmek oka a tested energetikai rendszerében keresendő, így ott is kell kezelni őket?
Kattints ide! Ingyenesen letölthető leírás annak az alapjairól, hogyan tudod gyógyítani a tested diszharmonikus energetikai rendszerét!
Kedvenc szerzőim
Neked is szeretettel ajánlom bármelyik könyvüket!

Barbel Mohr
Erhard F. Freitag
Ranschburg Jenő
Popper Péter
Vekerdy Tamás
John Bradshaw
Susan Forward
Andrew Matthews
Esther és Jerry Hicks
James Redfield
F. Bathmanghelidj
stb.
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel a hírlevélre és töltsd le ingyen ezt az elektronikus könyvet!
Név: *
Email: *

Fontos! Ha freemailed, citromailed, vipmailed vagy indamailed van, állítsd be a SPAM szűrődet, hogy fogadni tudd a könyv linkjét tartalmazó levelet!
Horoszkóp
Nem teljes horoszkóp, de sok mindent megtudhatsz belőle:
Ajándék horoszkóp
Kövess a Twitteren!
A Twitter egy úgynevezett mikroblog, ahol rövid szöveges üzeneteket küldhetsz a bejelölt ismerőseidnek, és azt is láthatod, hogy ők miről beszélgetnek. Itt regisztrálhatsz és elkezdhetsz ismerősöket keresni:

www.twitter.com

Lélekápolás klub
A Facebook egy közösségi oldal, ahol kapcsolatot tarthatsz az ismerőseiddel és megoszthatod velük az élményeidet. Itt regisztrálhatsz és elkezdhetsz ismerősöket keresni:

www.facebook.com

Bejegyzések dátumai
október 2009
H K S C P S V
« szept   nov »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
A blogbejegyzések képei
A blogbejegyzésekben látható szép képek erről a weboldalról származnak:
SXC fotók
A weboldal készítője
A weboldalt készítette és üzemelteti:
Csendliget Oázis Kft.
csendligetoaziskft-kukac-gmail-pont-com
Keresel valamit?
Ha tetszik az oldal…
... és ha van PayPal fiókod, a rendszeres megtisztelő figyelmed mellett anyagilag is támogathatod a működését! Minden adományt köszönettel fogadunk! Kattints az alábbi gombra:

HősNők_szalkaititi
Partnerek
Szép természetfotók és videók:
A mi utunk oldal

Női újrakezdés - sikerrel:
Nőtudat oldal

Egy igazi Benső Iránytű:
Benső iránytű oldal

Ha szeretnéd a saját női erődet igazán megismerni:
Boszi suli!

Lelki egészség linkgyűjtemény:
Lelki egészség

Ha tetszik az oldal…
... és ha van PayPal fiókod, a rendszeres megtisztelő figyelmed mellett anyagilag is támogathatod a működését! Minden adományt köszönettel fogadunk! Kattints az alábbi gombra:

Kategóriák
Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel a hírlevélre és töltsd le ingyen ezt az elektronikus könyvet!
Név: *
Email: *

Fontos! Ha freemailed, citromailed, vipmailed vagy indamailed van, állítsd be a SPAM szűrődet, hogy fogadni tudd a könyv linkjét tartalmazó levelet!