Szeretteink halálának feldolgozása 5.
Már régóta adós vagyok ennek a sorozatnak a folytatásával (a sorozat eddigi részeinek listázásához kattints ide). Időközben kialakult, hogy hogyan fogom rendezni a témát és mennyi még az, amit el szeretnék mondani az ügyben, így már az is világos, hogy ez lesz az utolsó előtti bejegyzés.
Az előző írásban azt taglaltam, hogy miért célszerű megtanulni önmagunkat szeretni. A jelenbeliben kitérnék arra, hogy egy halott személy elengedésénél önmagunk szeretetében milyen elemekre fontos nagy hangsúlyt fektetni.
Idő
Nem véletlenül 1 év a gyászidőszak a köztudatban, de ez egyéntől függően több is lehet. Mindig idő kell az agysejtjeinknek, hogy átálljanak valami
újra. Ezt az időt meg kell magunknak engedni, és arra kell felhasználni, hogy dolgozzunk magunkon, hogy lezárjuk azt az időszakot, ami az elhunythoz kötött minket. Ilyenkor intenzíven és párhuzamosan kell foglalkoznunk az érzéseinkkel ÉS a mindennapi feladatokkal IS. Szerintem az általános tanácsokkal ellentétben nem célszerű végletesen beletemetkezni például a munkahelyi munkába, mert az csak figyelemelterelés, a probléma szőnyeg alá seprése, a problémát meghagyja neked. Csakis a fájdalommal való szembenézéssel, és a fájdalom szeretetteljes feloldásával tudjuk kitölteni a bennünk keletkezett űrt. Időbe telik az is, hogy az új életritmusunkat megtaláljuk, pláne ha az illető aktív részese volt az életünknek.
Türelem
Szeretteink halálának feldolgozásánál a türelmen és a gyakorláson nagyon nagy hangsúly van. Meg kell tanulni türelmesnek lenni magadhoz, és dolgozni önmagadon. A türelem itt azt is jelenti, hogy elfogadjuk, természetesnek érezzük a negatív érzéseink meglétét és szépen lassan engedjük nekik, hogy feljöjjenek (azért szépen lassan, mert a nagy kitörés elsodorhat minket).
Azt hiszem, nagyon sokan hadilábon állunk a türelemmel, mert ha nem így lenne, nem kellene ezeket a blogbejegyzéseket megírnom. A türelem nálam azt jelenti, hogy kis lépésekben haladunk előre, és minden egyes kis sikernek örülünk, a kudarcokat pedig felfogjuk tanulópénznek, tanulunk belőlük és elengedjük őket.
Gyakorlás
Az előző két tényező, főleg az idő rövidíthető azzal, ha többet gyakorlunk. De csak egy bizonyos mértékben. Mert ha arra gondolunk, hogy ha épül egy új ház, és azt fél év alatt húzzák fel, akkor valószínűleg olyan is lesz a
minősége: a beton nem tud rendesen megszáradni, vagy sok adalékanyagot kell belekeverni, hogy kellően gyorsan kössön, ami viszont a ház szilárdságát fogja rontani, és az első szél el fogja sodorni a falakat. Tehát az idő és a gyakorlás egymás rovására csak bizonyos mértékig cserélhető fel.
Hogy egészen pontosan mit értek ebben az esetben “gyakorlás” alatt, arról fog szólni a sorozat következő, és egyben utolsó része.
Te mit gondolsz?
Kapcsolódó bejegyzések:
- Szeretteink halálának feldolgozása 6. Milyen konkrét érzelmi-lelki gyakorlatokkal tudod feldolgozni a gyászodat? Erre kínál példát a bejegyzés....
- Szeretteink halálának feldolgozása 1. A halállal kapcsolatos téveszméket nem árt helyretenni, és az életet erősíteni, hogy könnyebben tudjuk venni az akadályokat!...
- Szeretteink halálának feldolgozása 2. Ha nehezen dolgozod fel a hozzád közelállók halálát, valószínűleg üres a szeretet-tankod. Azok miatt a tabuk miatt, amiket a neveltetésed...
- Szeretteink halálának feldolgozása 3. Abban, hogy hogyan dolgozod fel egy szeretett személy halálát, komoly szerepe van annak, milyen mintákat láttál a környezetedben!...
- Szeretteink halálának feldolgozása 4. A sorozat negyedik részében a szeretet általános definícióját ejtem meg, és felhívom a figyelmet azokra a tényezőkre, amelyek vele járnak....








Kedves Szalkai Titi!
Légyszives küld el nekem a “Szeretteink halálának a feldolhozása 5.” előző 4 részét.
Sajnos kerek 1 éve elvesztettem a kisbabámat (38 hetes volt). Így nagyon érdekelnek a cikkeid.
Köszönöm a segítségedet!
Czifra Rita
Szia Rita,
Fogadd együttérzésemet.
Kiegészítettem a bejegyzést. Az elején találsz egy “kattints ide” feliratot, ami egy link, és egy új ablakban kilistázza a sorozat eddigit részeit.
Ugyanezt a listát érheted el, ha a jobb oldalon a Kategóriák közül rákattintasz a “Szeretteink halála” menüre.
Az ERŐ legyen Veled,
Titi