En is szeretem atelni, azt ami feljon az erzelmek kozul. Ki nem allhatom, mikor azt mondjak, hogy ne legyek szomoru, nem is olyan rossz a helyzet, kis dologbol nagyot csinalok, masnak rosszabb, stb. Eloszor is minden embernek a sajat banata a legnagyobb, (egy ideig), masodszor pedig senki, de senki nem tudja, hogy en hogy erzek egy adott helyzetben. Azon kivul nem kell visszafognom az erzelmeimet, mert valakinek kellemetlem az, hogy sirok, vagy szomoru vagyok. Ha visszafogom, nem elem at, akkor kesobb is hatassal lesz ram. Ha viszont atelem, minden szinten, akkor valoszinu, hamarosan tullepek rajta es mas, kellemesebb erzeseknek adok helyet.

Ezen a teren imadok kis gyerekeket figyelni. Ok sirnak, kiabalnak, nevetnek, mergelodnek es nem ragadnak le semmi erzelemnel, porognek egyikbol a masikba, es sokkal termeszetesebben viselkednek mint mi ugymond felnottek. (Sokszor nem is tudom, ki a felnott) Minden esetre torekszem az egyensulyra es igyekszem megvalogatni, hogy mikor, hol, hogyan es milyen tarsasagban fejezem ki erzelmeimet.