Kalauz szorongós nőknek

Ha már annál a kérdésnél tartottunk, hogy egy baleset véletlen-e vagy sem, és hogy az elszenvedőjének lejárt-e az ideje, ezzel kapcsolatban egy érdekes, velem megtörtént eseményt fogok nektek elmesélni.

Úgy alakult az életünk a férjemmel, hogy elég távol lakunk a gyerekkori családjainktól, főleg a munkahelyünk miatt. Viszont időnként meg szoktuk őket látogatni, és régebben az ünnepeket is velük töltöttük. Mivel azonban nem tudunk kettészakadni, mindig választanunk kell, hogy kihez megyünk elsőként. Szívem szerint mindig a család egy bizonyos részét (nevezzük hepinek) választanám, mert ott sokkal jobban érzem magamat a bőrömben, a pozitív hozzáállásuk miatt. A másik rész (a depi) meglátogatása előtt mindig extra páncélzatot kellett magamra öltenem, mert ha nem teszem, leszedik rólam a keresztvizet is.

Néhány éve karácsonykor (az első, ténylegesen együtt töltött karácsony a párommal) úgy döntöttünk, hogy a hepi családnál kezdünk, ott is alszunk, és a másikra majd csak a karácsonyi napok után kerítünk sort. Mondanom sem kell, lett belőle óriási sértődés, hogy “Bezzek a hepi családhoz mindig megyünk, mert őket jobban szeretjük a depihez meg soha.” Ilyenkor valahogy feledésbe merül az a tény, hogy előtte a depi családot kéthetente látogattuk (még hatott nálam az érzelmi zsaroló technikájuk), a hepit meg jó ha negyedévente. Mindegy, nem is erre akartam kilyukadni. Hanem arra, hogy emiatt a “kedves” invitálás miatt siettünk a depi családhoz leróni a “bűneinket”. Autóval voltunk. Az út egy szakaszon le volt fagyva, és hiába mentünk nagyon lassan, belecsúsztunk az előttünk az út közepén megállt kocsisorba. A férjem lélekjelenlétének és vezetési gyakorlatának köszönhettük azt, hogy ép bőrrel megúsztuk és nem az árokban kötöttünk ki. Azt is, hogy a biztosítós papírok kitöltése után “saját lábon” tudtunk hazagurulni. Mert a csúszásunk közben elforgatta a kormányt és nem a motort törtük össze, hanem vulgáris szóval élve “leseggeltük” a másik autót, a gépsárkányunk hátulja látta kárát a sikamlós történetnek.

Hab a tortán, hogy hazafelé egy olyan baleset miatt álltunk vagy fél órát, ahol a két autót fel sem lehetett ismerni, még a színüket sem! Ha nem csúszunk bele a sorba és nem töltünk el némi időt az adminisztrációval, lehet hogy ott végeztük volna a nagy karambolban!

Természetesen mi minősültünk felelősnek a történtekért, ki kellett fizetni a Casco önrészt a saját autónk javításához, és megemelték a kötelező biztosításunkat, hogy a károsult járgányt is újjá tudják varázsolni.

Ha akkor odaálltam volna a depi család elé, hogy tessék, ez lényegében miattatok volt, fizessétek ki a károm felét, jó szokásuk szerint valószínűleg kinevettek volna, hogy ugyan már kéremszépen, nem ők tehetnek az időjárásról, sem arról, hogy nem volt téli gumink (bár jégen nem sokat számít) és arról sem, hogy mi útnak indultunk. Szumma szummárum, a mi pénztárcánk bánta a dolgot.

Ezért úgy döntöttem, hogy megtanulom a leckét: ha az én bőrömet és pénzemet viszem a vásárra, akkor én fogom eldönteni, hogy megyek-e vagy sem, mások óhaját figyelmen kívül hagyva. Nem vagyok hajlandó hallgatni az “Én megmondtam!” típusú hegyibeszédeket sem.

Néhány évre rá kísértetiesen hasonló történet kezdődött volna. Csakhogy este indultunk útnak, és a lakott területről kiérve észrevettük, hogy nem ég a tompított fényszórónk, csak a helyzetjelző és reflektor működött. Egymásra néztünk: “Ez égi jel!” Nem repeszthetünk végig az autópályán sem helyzetjelzővel, sem reflektorral, veszélyes. Úgyhogy azonnal visszafordultunk. Másnap, miután hazaértünk, elkezdett szakadni a hó, és nagyon sok baleset történt az utakon. Ha előző este nem fordulunk vissza, és elindulunk a depi családhoz, belesétálhattunk volna egy katasztrófába.

Meggyőződésem, hogy az őrangyalaink huncutkodása megmentett minket egy sokkal nagyobb bajtól, mint amennyibe például az összeégett vezetékek (mert ezek miatt aludt ki a tompított fényünk) javítása került.

Tehát, ha valamit csak mások érzelmi zsarolása miatt csinálsz, jól gondold meg, hogy megéri-e. Az egészségtelen bűntudat nagyon ki tudja kapcsolni a józan paraszti észt. Utána meg késő panaszkodni.

Úgyhogy, kérlek, légy nagyon óvatos, vigyázz magadra és hallgass az őrangyalaidra! Ne a “jóakarókra”!

Neked vannak hasonló élményeid?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. A bűntudat elfelejtése Hogyan tudjuk elfelejteni a káros bűntudatot? Tudatos kontrollal, sok gyakorlással, és mindenki érdekeinek megfelelő figyelembe vételével......
2. Nem mindegy, hogyan köszönsz Hogy megtudd, hogy miért nem célszerű másokat arra biztatni, hogy "Jó legyél!" Mert a "jó" nagyon kétértelmű fogalom....
3. Kérdések a “Hogyan dobj vissza kenyérrel?” című e-könyvhöz Kérdések a "Hogyan dobj vissza kenyérrel?" című könyvhöz...
4. Egy gyógyulás története Tipikus példa arra, hogy milyen lelki blokkok, hitek miatt alakul ki a munkahelyi stressz, és hogyan tudjuk azt oldani....
5. Az önbizalom gyökerei Felhívom a figyelmedet egy olyan neveltetési mintára, amelyet jobb ha elkerülsz, vagy tudatosítasz, mert káros az önbizalomra....

2 hozzászólás idáig: “Hogyan sodorhat bajba az egészségtelen bűntudat?”