Bill Gates-nek sincs diplomája
Köszönöm az eddigi leveleiteket és hozzászólásaitokat, sok rálátásom lett belőlük, hogy milyen okok miatt is szoktatok szorongani, vagy rosszul érezni magatokat. Bár nem mintha nem lett volna róluk sejtésem eddig is, hiszen hasonlókat én is átéltem és ki kellett, kell lépnem belőlük, hogy jól tudjam magamat érezni a bőrömben. Számomra egyértelműen kiderült, hogy a neveltetésetek során átvett társadalmi téveszmék (és az azokra való érzékenységetek) ellen küzdötök nagyon sokan, elsősorban ezek állnak az útjában a jó közérzeteteknek.
Néhányat az általatok felvetett témák közül ebben az írásban fogok megvilágítani.
Az előző bejegyzésemben Pistike példájában az szerepelt, hogy a szülők mennyire képesek túltenni magukat egy rossz osztályzaton. Itt még megemlíteném azt is, hogy ha Pistikének van egy testvére, aki viszont színjeles, és a szülők őt teszik meg Pistike számára követendő példaképnek, az lehengerlő támadás lehet az önbizalma ellen (feltéve, ha Pistike érzékeny erre). Mivel csak egyetlen mércét ismer a saját értéke ismeretére: az iskolai osztályzatot, ezek után azt hiheti, hogy a testvére értékes, ő pedig nem. Mekkora zöldség ez! Üzenem mindenkinek, hogy
Bill Gates-nek sincs diplomája, sőt! Kirúgták az egyetemről! És bizony mégis sikeres az életében. Jobban boldogul, mint sokan mások. Mert kitalált valami olyat, amit sokan jól tudnak hasznáni.
Ugyanilyen gátlások oka lehet a rossz helyesírás. Megsúgom, ha ilyen problémákkal küzdesz, annak sokkal inkább oka a zűrös gyerekkorod (és az arra való rezonanciád), mint a személyiséged. Mert például ha a betűk tanulásakor valami érzelmi trauma ért (akkor váltak el a szüleid, stb.), az már önmagában lehetőség arra, hogy az agyad leblokkolja a betűk ismeretét. Úgy bizony! Ezt sokan nem tudják! Másrészt a rossz helyesírást gyakorlással és az érzelmi-energetikai blokkok oldásával orvosolni lehet!
Sokan szokták magukat azért is kellemetlenül érezni, mert a párkapcsolatukban nem éppen a külvilág megítélése számára ideálisak a körülmények. Elvált emberrel kötötték össze az életüket, vagy sokkal idősebb náluk a párjuk. Ilyenkor a környezetük: szülők, rokonok, szomszédok sokat tépik a hajukat, mert “jót akarnak neked”.
Én azt gondolom, hogy ez csak kifogás, igazából nem neked akarnak jót, hanem maguknak, nem akarnak kijönni a komfortzónájukból és szembenézni a lépéseid folytán akitvizálódott előítéleteikkel és félelmeikkel. Viszont nem a te testedben élnek, és halvány lila gőzük sincs arról, hogy neked mi a jó, hogy ki a szimpatikus. Ha hajlandó vagy bevállalni a döntéseid következményeit a saját életedre nézve, és jól érzed magadat a saját bőrödben, azt mondom, legyen a jóakaróid problémája, ha parókára lesz szükségük a sok hajtépés miatt. Meg kell küzdeniük a démonaikkal, söprögessenek a saját házuk táján. Nekik ez a feladatuk.
Tehát ezek nem kellene hogy problémát jelentsenek.
Tudod mi az igazi probléma szerintem?
Ha egész életedben ilyen kis hülyeségek miatt szorongsz és nem tudod élvezni az életedet! Na az probléma!
Neked mi a véleményed?
Kapcsolódó bejegyzések:
- Szeretet vagy elvárás? Sokan azt hiszik, szeretnek másokat, pedig csak elvárásokat támasztanak velük szemben. A kettő teljesen más!...
- 7 eszköz a mumusaid megszelídítésére Sok olyan spirituális eszköz van, amely elvezethet az önmagaddal való harmóniához. Én a saját jól bevált eszközeimet osztom meg veled...
- Hogyan járhatok mindenkinek a kedvében? Ha mindenkinek a kedvében akarsz járni, légy óvatos!...
- A megfelelési kényszerről Nézzük meg, milyen félelem rejlik a megfelelési kényszer mögött, hogy tudjuk kezelni!...
- Amikor nem megy az elengedés Engedd el - halljuk akkor, amikor egy olyan kocsi után áhítozunk, amely nem vesz fel minket. Engedd el - szokták...








Nagyon jól látod a dolgokat,a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát a bőrében, és akkor nincs semmi probléma