Szeretteink halálának feldolgozása 2.
A sorozat előző részében arról volt szó, hogy hogyan viszonyulunk a halálhoz a modern kultúrában, és hogyan nyilvánul meg az életünkben, hogy ilyen
rossz vele a kapcsolatunk. Ebben a bejegyzésben azt járom körül, hogyan mi is az az érzelmi hiányérzet, amit orvosolni kell ahhoz, hogy ez a hozzáállás változzon.
Ha félünk a haláltól, vagy szeretteink halálát nehezen viseljük, akkor valószínűleg üres a szeretet-tankunk. És azért üres, mert nem tanítottak meg bennünket arra (sőt, egyenesen megtiltották nekünk) hogy feltöltsük saját magunknak, és nem is sikerült eddigi életünk során megtanulnunk.
Mert hiszen, ha nehezen engedünk el egy szeretett személyt, azért tesszük, mert úgy érezzük, hogy ha ő elmegy, akkor ki fog minket szeretni? És itt ki is bújik a szög a zsákból, hogy tulajdonképpen nem is mi szerettük a halottat (hiszen akkor a legjobbakat kívánva neki el tudnánk engedni őt), sokkal inkább ő szeretett minket. Valójában nem is a halottat gyászoljuk, hanem önmagunk azon részét, akik akkor voltunk, amikor még élt! Mert akkor volt valaki, aki mellett önmagunk lehettünk, aki szőröstül-bőröstül elfogadott minket olyannak, amilyenek vagyunk. Az összes negatív érzésünkkel és hibánkkal együtt. Most bizonyára sokan tiltakoznak, mert ez nagyon fájdalmas megállapítás, de ha őszinték vagyunk magunkhoz, valószínűleg ez fog kiderülni. Feltétel nélküli szeretetet, energiát kaptunk tőle (ezért is olyan nehéz elviselni a kicsi gyerekeink halálát, mert a kicsi gyerek belőlünk van és a szeretete mindig feltétel nélküli), amit mi
nem tudtunk magunknak megadni. Mi pedig kitüntettük őt azzal a kiváltsággal, hogy tőle elfogadtuk, másoktól pedig nem.
Én úgy látom, hogy a kulcs itt is az egészségtelen társadalmi mintákban keresendő. Sokan arra vagyunk kondicionálva, hogy a szeretetet kívülről, előre definiált személyektől várhatjuk csak. A házastársunktól, a gyerekeinktől, a főnökünktől, az egészségügytől, az államtól, Istentől számíthatunk rá. A többi embertől nem merjük elfogadni, hiába adják (és esetleg hiába adunk nekik valamit cserébe), mert a neveltetésünk során megtiltották nekünk az elfogadását, különféle kifogásokkal: lehet hogy nem szívesen adja, hiányozni fog neki, nem tudjuk visszaadni, képmutató és át fog minket verni, stb. stb. Az pedig, hogy saját magunktól elfogadjuk a szeretetet saját magunk részére, sokszor egyenesen tabu. Olyanokat hallottunk, hogy magunkat szeretni önző dolog, szégyenteljes, a pokolra fogunk érte kerülni, stb. Ez a 22-es csapdája. Megfagyasztja az érzelmi energia áramlását körülöttünk.
Pedig ha globálisan nézzük, mindannyian a Teremtő egyenrangú alkotásai vagyunk, akik között tulajdonképpen mindegy, honnan hová áramlik az energia, ki ad kinek… Még akkor is, ha valaki önmagának ad.
Folyt.köv.!
Ha kérdezni szeretnél, katt ide!
Ha még nem vagy feliratkozva a hírlevélre, de szeretnél értesítést kapni az új blogbejegyzésekről és letölteni egy ingyenes elektronikus könyvecskét a szorongások oldásáról, Kattints ide!
Ha aktív lélekápolást szeretnél, jelentkezz Skype-os ÉFT tanácsadásra! Kattints ide!
Kapcsolódó bejegyzések:
- Szeretteink halálának feldolgozása 1. A halállal kapcsolatos téveszméket nem árt helyretenni, és az életet erősíteni, hogy könnyebben tudjuk venni az akadályokat!...
- Szeretteink halálának feldolgozása 3. Abban, hogy hogyan dolgozod fel egy szeretett személy halálát, komoly szerepe van annak, milyen mintákat láttál a környezetedben!...
- Szeretteink halálának feldolgozása 4. A sorozat negyedik részében a szeretet általános definícióját ejtem meg, és felhívom a figyelmet azokra a tényezőkre, amelyek vele járnak....
- Szeretteink halálának feldolgozása 5. Három olyan tényező, amit nagyon lényeges figyelembe vennünk akkor, ha túl szeretnénk tenni magunkat egyik szerettünk halálán....
- Szeretteink halálának feldolgozása 6. Milyen konkrét érzelmi-lelki gyakorlatokkal tudod feldolgozni a gyászodat? Erre kínál példát a bejegyzés....






Naaadon okos fejtegetés, ha címkézhetek:)Szóval, tényleg tetszik, h. Titi nem a megszokott sémák szerint vizsgálódik, ill. rávilágít más sarkokból is a dolgokra.
Az írásban az elfogadáson gondolkodtam el, mint olyan izgat, miért nem tududnk elfogadni, s akik tudnak, nekik miért nem esik nehezükre? Miért akarom bizonygatni, hogy én csak akkor vagyok jó ember,ha amit kapok, rögtön honorálom is – megfelelési kényszerzubbony? Gy.