Most lehet kérdezni!
Már két hónapja megy a lelekapolas.hu.
Eddig olyan lelki ügyekről írtam, amik eszembe jutottak, amiket magam az ismerőseim körében tapasztaltam, mint megoldandó feladatot, problémát.
Viszont most arra vagyok kíváncsi, te miről szeretnél olvasni ezen a honlapon. Szerkesszük együtt! Ez lenne az egész célja, hogy egymástól is tanuljunk.
Tehát az augusztus legyen a kérdések és a javaslatok hónapja!
Ha az eddigiekkel, vagy bármilyen lelki üggyel kapcsolatban kérdésed van, tedd fel! És várok témajavaslatokat is!
Tehát kérdésekre és javaslatokra fel!
Kapcsolódó bejegyzések:
- Miért lehet szeretni az esőt? Ha azt kívánod, bárcsak sütne a nap, nem veszed figyelembe, hogy az esőre szükséged van. Nem véletlenül....
- Cikket írtam a HősNők.hu-ra! Az asszonyélet elkerülhető buktatóit sokan nem ismerik fel a saját viselkedésükben. Ennek a hátteréről szól a társoldalra írt cikkem....
Publikálva ebben: 
Címkék: 
Loading ...
27 év után meghalt a férjem. Egy nagyon boldog házasságban éltünk. Gyerekünk sajnos szülés után meghalt. 8 hónapja történt férjem elvesztése, de nem tudom kiheverni, csak rá gondolok. Közben a munkahelyemen is csoportos leépítésbe kerültem. Elmúltam 50, de fiatalnak érzem magam. Még maga a szó is, hogy “özvegy” szörnyű. Imádtuk egymást a férjemmel. Nem tudom hogyan tovább…. Nagyon keveset lehet erről olvasni, mindig csak a “szinglik” vannak témán. Pedig sajnos, mi is sokan vagyunk így középkorúak. Erről szeretnék többet olvasni, mert tudom, hogy nagyon sok özvegy van, aki még középkorú, vagy még fiatalabb. Az özvegyről mindenkinek csak a 65-80 közötti korosztály jut az eszébe.Ha lehetséges erről szeretnék többet olvasni, hogyan “élhetem” ezt túl.
Köszönöm előre is a segítséget!
Szia Marika!
Hát igen, ez nagyon kemény tanítás neked az élettől. Úgy látszik, az a feladatod ebben az életedben, hogy megtanuld kezelni valahogy a szeretteid halálát.
Nagyon fájdalmas, ha egy olyan gyereket vesztünk el, aki a szeretett férjünktől való. Én ugyan nem éltem ezt át, de én is boldog házasságban élek a férjemmel, és el tudom képzelni, milyen lehet.
Amikor két ember energetikailag úgy eggyé válik, ahogy ti ketten a férjeddel a boldog házasságban, ha az egyik meghal, a párja fél embernek érzi magát, hiszen a másik energiái elmennek. Ezt az energiát kellene valahogy pótolni magadban.
Egy számomra fontos ember elvesztését én is átéltem: az apum úgy halt meg 23 éves koromban, hogy 20 éves koromig nem is ismertem őt mindenféle családi háborúskodások miatt. Ráadásul úton voltunk egy nagyon jó apa-lánya kapcsolat felé. Talán az fájt benne a legjobban, hogy nagyon szerette a gyerekeket, és mégsem élte meg az unokáját. Ezért úgy orvosoltam a fájdalmamat, hogy elképzeltem azt a jelentet, amikor bejelentjük neki a gólyát. És amikor örömmel fogadja a lányomat. Ráment vagy egy zacskó papír zsebkendő, de segített. Addig csináltam ezt a képzelet-gyakorlatot, amíg sírás nélkül meg tudtam állni, és jobban nem lettem. A saját érzelmi hiányomat pótoltam ezzel.
Ezt az érzelmi hiánypótlás módszert neked is tudom javasolni. Ha többször elképzeled, hogy milyen lenne az életed a férjeddel (és/vagy a gyermekeddel), ha élnének, segíthet kilábalni a gyászból és továbblépni.
Próbáld meg, és várom a visszajelzést, hogy jobban vagy-e!
Mély együttérzéssel,
Titi
Elakarom hagyni a férjemet, de hogy lehet egy 5 éves gyereket elhagyni. Mert bár 40 éves, de körülbelül egy gyerek szintjén él.Nekem elegem van belőle, hogy nincs társam csak még egy gyerekem. Ha elhagyom elzüllik vagy még rosszabb, az árok szélén fog sírdogálni.
El akarom hagyni az anyámat, mert az ő életét élem, nem a sajátomat. De ha elhagyom belehal, az apám halálát se tudja kiheverni, csak értünk él, én pedig egy hálátlan perszóna lennék.
Üdvözlettel:Sarah
Szia Sarah!
Valószínűleg csak a mumusok a fejedben (az elismerés utáni gyerekkori kielégületlen igényeid) suttogják azt, hogy hálátlan perszóna vagy. Te is tudod, hogy ez egy nagy butaság, és csak a sok érzelmi zsarolás és energialeszívás ültette el a fejedben, de mégis sikeresen arra kényszerít téged, hogy küzdjél a jó hírnevedért. Lehet hogy hiába.
Mert a hírnév nem (mindig) a cselekedeteink függvénye. Ráadásul, ha úgy ismernek téged, mint aki bármikor bármire kapható, akkor nemhogy nem lesz jó a hírneved, hanem ki fogják használni eme nemes tulajdonságodat. És bármelyik “jóakaró”, akinek nem tetszik a szolgálatod bármely kis része, bármikor mondhat rád valamit.
Szóval az önbecsülést nem attól kéne függővé tenni, hogy milyen a hírnevünk, mennyit teszünk másokért, megkísérelünk-e felnevelni olyan embereket, akik egyrészt nem akarnak felnőni, másrészt nem a mi gyerekeink. Hanem attól, hogy az Univerzum egyedi részei vagyunk.
Lehet kérni az Univerzumtól energiát magunknak is, a ránk túlzottan támaszkodó embereknek is, és biztos fog oldódni ez a mindkét fél számára terhes kapcsolat.
És lehet bioenergetikai módszerekkel is próbálkozni (pl. kineziológia, EFT) az érzelmek kiegyensúlyozása érdekében.
Sok sikert,
Titi
Sajnos jócskán vannak,akiknél hasonló a helyzet,sokan évek múlva mernek csak változtatni,de vannak önfeláldozók,akik beletörődnek a sorsukba – idejük nagy része ábrándozással és elszalasztott dolgok megbánásával telik – boldogtalanul, irigyelve Boldogságban Élőket…nekem 2 ilyen kapcsolat is kijutott,mire az elsőből nagy nehezen kimásztam, belekerültem egy mégrosszabba…nemvolt elég, hogy pasim,de anyám,apám,és még a nővérem is engem sanyargatott.Gyengém a család,értük bármit előrébb helyeztem- amit örömmel fogadtak,csak elkezdték kihasználni,végén már elvárásaik lettek,parancsolgatások…- sok ellentét adódott,szüleim a pasimmal mindig összefogtak-hárman 1ellen :S Féltékenykedés,kontrolálások,igéretek,hazugságok,kikötések-mikor,hova,kivel,meddig-alap dolgok…kiskoromtól végig kisérte az életem a szenvedés,amit mindig az állítólag nagyon szeretnek személyek okoztak…úgyh köszönet jár nekik…Drogok kezdtek érdekelni,megjártam a poklokat..mára annyira megerősített a sok kín,hogy nincsenek érzelmeim sem-de hiszem,h erővel képes leszek teljes életet élni,és újra fogok tudni szeretni
)