Hozzászólás: A megfelelési kényszerről

Szerző: Szalkai Titi

Szalkai Titi — Sat, 01 May 2010 13:30:49 +0000

Andi,
ha a szüleink igazából nem akartak minket, azzal talán nem nagyon tudunk mit csinálni. Kivéve, hogy erősítjük az energiáinkat, és feloldjuk magunkban a tőlük átvett negatív érzéseket. Mert az, hogy nem akartak minket, az ő negatív érzéseikről szól, nem a mieinkről.
Én úgy gondolom, hogy a (nem kívánt) gyerekünknek nem kivívni kell a szeretetünket, hanem célszerű megtanulnunk szeretni őt. Hiszen végül is nem ő hívott minket életre, hanem mi hívtuk életre őt, nem a gólya hozta csak úgy. Tehát felelősek vagyunk érte.

Szerző: Andikertje

Andikertje — Fri, 30 Apr 2010 05:55:48 +0000

Mit tehetünk akkor ha a szüleink “azt hitték akartak minket” vagy mit tegyen a szülő ha a “nem kívánt gyerek” nem tudja kivívni a szeretetünket?

Szerző: Szalkai Titi

Szalkai Titi — Fri, 03 Jul 2009 10:35:54 +0000

Gyöngyi,
Igen, rólad is írtam. Már ha magadra ismersz…
Szerintem sok-sok embert érint. Például a Ratkó-nemzedék tagjai nagyon benne lehetnek a kátyúban ilyen okok miatt. És még ki tudja hányan. A nagy magyar panaszkultúra egyik oka lehet ez is.
Én azért remélem, hogy az anyád születésedkor rád vetett tekintetének hatását – még ha emlékszel is rá -, ha negatív volt, lehet legalább semlegesíteni. Én legalábbis ezen dolgozok. Örülök hogy te is.
Ne legyünk már az alapján megítélve, hogy mások mennyire örülnek nekünk…

Szerző: Jakab Gyöngyi

Jakab Gyöngyi — Wed, 01 Jul 2009 14:42:55 +0000

Titi, telitalálat, ezt rólam irtad?
4.nem kivánt gyermek voltam, ráadásul megint lány, ki a fene örült nekem? Feldmár azt mondja, ahogy az anyád rád nézett a születés “pillanatában” – jelen esetben a csalódottság ülhetett ki az arcára anyukámnak -azt hurcolod egész életedben.
Én árnyalnám, nem egész életemben…, mert teszek érte! Köszi! Gyöngy