Kalauz szorongós nőknek

Archív ebben: július, 2009

Az előző bejegyzésemhez egy nagyon értékes hozzászólást kaptam Istvántól (köszönöm ezúttal is), amin sokat gondolkodtam, olyan sokat, hogy új blogbejegyzés lesz belőle.
A hozzászólásban el lett különítve kétféle bűntudat. Többféleképpen lehet hívni: egészséges – egészségtelen, reális – irreális, külső eredetű – belső forrású, dogmákon alapuló – racionalitásra  épülő, stb. stb.

Valószínűleg sokan vagyunk olyanok, akiknek még munkálkodnak a fejünkben tudat alatt a gyerekkorból származó társadalmi dogmák és a hozzájuk kapcsolódó egészségtelen bűntudatok. Még akkor is, ha folyamatosan, tudatosan győzködjük magunkat arról, hogy ez meg ez a tevékenységünk egyáltalán nem káros senkinek, nem kell miatta lelkiismeret-furdalást éreznünk, még akkor sem, ha ezt tanultuk róla. Ezeket a mumusokat elég nehéz megszelídíteni, sok idő, türelem és gyakorlás szükséges hozzá, de lehetséges. Vannak különlegesen nehéz esetek is, amelyekhez extra türelem kell.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Bizonyára sokaknak vannak olyan viselkedések a múltjában, amit utólag megvallva szégyellnek, nem értik, hogyan csúszhattak olyan mélyre, hogy megengedjenek magunknak egy effajta szabadosságot, ami ellentmond mindenféle iránymutatásnak, amit gyerekkorukban kaptak. Emiatt aztán sokszor ostorozzák magukat és járják a saját kanosszájukat, önmagukat térdepeltetik a sarokba, ahogy azt az óvodában megszokták. Teszik ezt még akkor is, ha tulajdonképpen senkit sem bántottak a kilengésükkel, senkinek sem ártottak, kivéve esetleg magukat. Az ilyen önsorsrontás forrása lehet sok szorongásnak, lelki problémának. Nézzünk mögé!

Lehet ezeket a fajta viselkedéseket elítélni, ostorozni, de szerintem felesleges és káros. Nem ezt kellene vele tenni.

Miért gondolom így?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Biztos meglepő lesz a számodra, ha azt mondom, hogy bár ritkán és enyhén ugyan, de egy spirituális ápoló is ápolásra szorulhat. Ez hasonló eset, mint amikor egy orvos betegszik meg, de talán nem annyira érvényesül az a felfogás, hogy az orvos a legrosszabb beteg. Mert egy allopata orvos valószínűleg nem kutatja a betegségének a hátterét.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Az egyik kedves szomszédasszonyom mesélt nekem a minap egy mulatságos és tanulságos történetet, ami megfogott engem, ezért az ő engedélyével közkinccsé teszem.

Volt egy haladó szellemű családtagja, aki ki akarta cserélni a család réges-régi, elhasználódott, ódivatú konyhabútorát egy szemet gyönyörködtető új darabra. Más családtagok, akik régivágásúak voltak, ellenezték a cserét, olyan indokokkal, amit én is sokszor hallottam gyerekkoromban (többnyire amikor könnyíteni szerettem volna az életemen): “Minek az?” “Miért nem jó a régi?” Hadakoztak egy darabig, hogy menjen-e a régi bútor vagy sem, aztán a haladó szellemű rokon megmakacsolta magát és kijelentette:

Olvasd tovább a bejegyzést »

Napjainkban nagyon sok szó esik például a médiában, baba-mamaújságokan és a többi hírforrásban arról, hogyan kell, hogyan kellene bánni a gyerekekkel, hogy lelkileg ép, önbizalommal teli, a jogaikat és a kötelezettségeiket egyaránt ismerő felnőttekké váljanak. Mégsem lehet róla eleget beszélni, mert úton-útfélen tapasztalok olyan (sokszor akaratlan, öntudatlan) szülői viselkedést, amely sajnos épp az ellenkezőjét fogja elérni, ha tovább folytatódik.

Tehát, számomra mit jelent a spirituális gyereknevelés?

Lássunk néhány szemelvényt a teljesség igénye nélkül.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Főiskolás koromban egy ideig hétfőn reggel jártam vissza a kollégiumba, mert nem volt túl messze tőlünk, csak a közlekedés volt problémás. Viszont, amint megszoktam és megszerettem a kollégista életet, és elkezdtem például társastáncra járni, az utazás már vasárnap délben megtörtént, mert vasárnap este “edzés” volt, amit nem szabadott kihagyni. Nagyon jó kikapcsolódást nyújtott nekem. Akármilyen rossz hangulatban, fáradtan, fejfájósan mentem le, az edzés végére mintha kicseréltek volna: elmúlt a fejfájásom, felfrissültem, felvidultam.

Olvasd tovább a bejegyzést »

Az előző bejegyzésemhez Gyöngyi felvetett egy fontos szempontot, ami megér pár sort (köszi Gyöngyi).
A kérdés pedig úgy szólt, hogy milyen életkorú az illető, aki olyan szemrehányás(oka)t tesz nekem, hogy mégis hogyan van merszem az élet pozitív oldalát (is) nézni, amikor minden tévécsatornából csak úgy ömlik a tragédia.

Az illető középkorú, de nem ide akarok kilyukadni, hanem oda, hogy én azt mondom, hogy a szemrehányó éveinek száma tulajdonképpen mindegy, nem fontos.

Miért?

Olvasd tovább a bejegyzést »

Látszik, hogy te nem nézel tévét…

Ezt az állítást szemrehányás-félének kaptam az egyik közeli családtagomtól a napokban. Mégpedig azért, mert megpróbáltam neki megvilágítani, hogy mi köze van a hányatott sorsának ahhoz, hogy olyan mumusok dolgoznak a fejében, amelyek megakadályozzák, hogy hatékonyan kiálljon az érdekeiért. Ha úgy tetszik, kicsit balhézni merjen, ha valaki kiszúr vele.

(A TV-ben ugyanis a legszélesebb célközönségnek azt tanítják meg [szerintem], hogyan kell szenvedni, panaszkodni, hogyan legyél szerencsétlen, hogyan legyen kevés önbizalmad. És hogyan kell irigykedni arra, aki kicsit ügyesebben menedzseli az életét. Mást nemigen.)

Olvasd tovább a bejegyzést »

Azért írok a megfelelési kényszerről, mert napjainkban szerintem az állandó öngyilkos rohanás mögött ilyen jellegű lelki problémák állhatnak. Valószínűleg sokkal nyugodtabbak tudnák lenni, ha nem suttognák a fejünkben azt a mumusok, hogy: “csak akkor vagy értékes, ha halálra hajtod magadat”, stb. stb.

Ezen lelki probléma legmélyebb gyökere az alapvető biztonságérzet hiánya. Lehet például konkrétan az, ha valaki nem kívánt gyerek. És ez nem is muszáj, hogy ki legyen mondva a szülők részéről. Lehet, hogy csak tudat alatt hat, mert a szülők azt hiszik, akarták a gyereket, de valójában csak a családi-társadalmi elvárások, a “divat” miatt született meg. Ezt követően pedig nem tudtak vele mit kezdeni. És ez még nem is probléma, ha nem tudtak. A baj ott kezdődik, ha nem is akartak.
Mert akkor az ilyen gyerekkel a szülők többnyire tudat alatt éreztetik, hogy nyűg a nyakukon, púp a hátukon. Tisztelet a kivételnek.

Mit tesz erre a gyerek?

Olvasd tovább a bejegyzést »