Kalauz szorongós nőknek

„Jaj, ne legyél már ennyire érzékeny!”
„Ne vegyél már mindent ennyire a szívedre!”
„Az a te bajod, hogy mindent túl komolyan veszel!”

Szoktál ilyen és ehhez hasonló mondatokat hallani a környezetedből, amiben bírálják, hogy nem bírod a „kiképzést”? Hogy például túlságosan mellre szívod, ha sértegetnek, vagy ha semmibe vesznek téged nagyon is érintő kérdésekben?

Nálam volt idő, hogy ilyenekkel bombáztak. És természetesen még én éreztem magamat rosszul, hogy velem van valami baj. De a túlérzékenység nem múlt el attól, hogy próbáltam mindenhez jó képet vágni, megfelelni az elvárásoknak. Attól sem múlt el, hogy depresszióba vonultam és bezárkóztam, nehogy hozzám férjenek. Ekkor, jó szokásomhoz híven, mögé néztem az érzékenységnek, hogy mi lehet a gond.

Számomra az derült ki, hogy biztosan jó okod van rá, ha ártó szándékot sejtesz egyes emberi megnyilvánulások mögött.

Hogy miért?

Mert ha például a neveltetésed az ellened irányuló (akár tudattalan) emberi játszmákról szólt, hogy „hozzáedződj az élet kellemetlenségeihez” (és nem arról, hogyan fordítsd a javadra ezeket a kellemetlenségeket), akkor a lelkedben nem biztonságérzetet, hanem súlyos sebeket hordozol, amik ugyanúgy viselkednek, mint a testi sebek. Még akkor is fájnak, ha a szél meglegyinti őket, akkor pedig pláne elviselhetetlenek, ha valaki beléjük üt – hasonlóan a régi helyzethez. És teljesen természetes, hogy túlérzékenyen reagálsz egyes helyzetekre.

Például, ha sokszor hívtak „semmirekellő lustának”, akkor erre a minősítésre később is ingerlékenyen reagálsz. Bár valószínűleg annyira beégett már a fejedbe, hogy saját magadról is ezt gondolod, internalizáltad ezt a hiedelmet. Függetlenül a tényektől, hogy egyébként milyen szorgalmasan dolgozol minden nap.

A sebek addig fájnak, amíg meg nem gyógyítod őket.

Hogyan tudod őket meggyógyítani?

Nagyon egyszerű, de mégis elég nehéz kivitelezni. De szeretettel, türelemmel és gyakorlással menni fog, mennie kell.

Célszerű hozzászokni ahhoz, hogy nem kell állni a pofonokat. Még akkor sem, ha a fejünkben a mumus azt suttogja, hogy rájuk szolgáltunk. Ez nem méltó egy emberhez sem, még akkor sem, ha létezik egy olyan társadalmi mítosz, hogy „Fordítsd oda a másik orcádat is”. Inkább védekezz. Jogodban áll. Ne várd el a másik embertől, hogy ne próbáljon meg bántani, hanem vedd elejét a sérülésednek.
A védekezés módja a lényegesebb kérdés. Olykor elkerülhetetlen, hogy erőszakra erőszakkal válaszoljunk, mert olyan mértékű, hogy máshogy nem lehet megfékezni. Viszont az esetek többségében elég, ha megfelelően kommunikáljuk az érdekeinket, a feladatra fókuszálva.

Te szoktál túlérzékeny lenni mások szemében? Hogyan kezeled?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Az önbizalom és az emberi játszmák Nem árt, ha tudsz róla, hogy mik azok az emberi játszmák és hogyan hatnak az önbizalomra....
2. A megfelelési kényszerről Nézzük meg, milyen félelem rejlik a megfelelési kényszer mögött, hogy tudjuk kezelni!...
3. Hogyan járhatok mindenkinek a kedvében? Ha mindenkinek a kedvében akarsz járni, légy óvatos!...
4. A bűntudat elfelejtése Hogyan tudjuk elfelejteni a káros bűntudatot? Tudatos kontrollal, sok gyakorlással, és mindenki érdekeinek megfelelő figyelembe vételével......
5. Nyugtával dicsérd a napot? Bátran dicsérhetjük nyugtával a napot, ha minden pillanatáért minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy szép legyen....

6 hozzászólás idáig: “A túlérzékenységről”